DR. JUHÁSZNÉ LÉVAI KATALIN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Még e késõi óra ellenére is azt mondom, örömmel tölt el, hogy a közhasznú szervezetekrõl szóló törvényjavaslat mégiscsak a parlament elé került, hiszen Hajdú-Bihar megyében több mint 1700 kisebb-nagyobb alapítvány és egyesület várja évek óta ennek az elfogadását. Ezekkel a szervezetekkel volt lehetõségem az elmúlt években a törvény-elõkészítés különbözõ fázisaiban konzultálni, és mondhatom azt, hogy a parlamentnek benyújtott változatba már jórészt az õ véleményük is beépült, de ennek ellenére maradtak még vitatott kérdések.
Egyetértettünk abban, hogy áttekinthetõ, világos, esélyegyenlõséget biztosító szabályozásra van szükség, és hogy csak akkor lesz igazán jó a törvény - mondták -, ha a legkisebb szervezet is úgy érzi, hogy róla is szól, és az õ munkájának is elfogadottságot biztosít, ha bátorítja újabb közösségek létrejöttét, és nem veszi el azok kedvét, akik már most is nehezen igazodnak el a különféle szabályozók útvesztõiben.
Tisztelt Képviselõtársaim! A KSH felmérései alapján a civil szervezetek száma napjainkban 50 ezerre tehetõ. Figyelemre méltó, hogy az egyesületek tagsága eléri az 5,5 milliót, vagyis átlagosan minden második magyar állampolgár tagja valamelyik civil szervezetnek. Jellemzõ adat, hogy a lakosságtól származó adományok és befizetések elérik a nonprofit szektor bevételének 20 százalékát, amely nagyjából megegyezik az állami támogatások arányával, s remélhetõleg ez növekedni fog, annak megfelelõen, ahogyan az állampolgárok teherbíró képessége és a szervezetek iránti bizalma is növekszik. Ezek a tények azt erõsítik, hogy fontos törvényjavaslatot tárgyalunk, és az a társadalmi elvárás, hogy a civil társadalom szabad fejlõdését szolgálja ez a szabályozás.
Néhány észrevétellel szeretném árnyalni a vitát.
Az egyik az oly sokat vitatott 26. § c) pontjának bõvítését célozza. Bõvítsük vagy ne bõvítsük a tevékenységek körét? Ez a kérdés végigkísérte az elõkészítés szakaszát. Én magam kezdetben egy komplex, a gyûjtõfogalmak általi meghatározást tartottam jónak, hiszen azt a szerteágazó tevékenységi kört, amelyet a civil szervezetek végeznek, lehetetlennek tartom a törvényben teljességében felsorolni. Sajnos a beterjesztett javaslat és a vita mégiscsak arra késztetett, hogy két területtel tovább szaporítsam a tevékenységi köröket.
Az egyik ilyen tevékenységi kör a több képviselõtársam által is javasolt rehabilitációs foglalkoztatás és munkaerõ-piaci szolgáltatás. Az e területen mûködõ civil szervezetek azokon próbálnak segíteni, akiket a munkaügyi központok már nem tudnak elérni, vagy nem tudnak számukra munkát biztosítani; sorstársaikkal szolidaritást vállaló álláskeresõk egyesületei, melyek vállalják, hogy hátrányos helyzetû embereket átképeznek, hosszabb-rövidebb idõre foglalkoztatnak. Ezek a civil szervezetek olyan emberekkel is szót értenek, állást szereznek részükre, akik nem keresik fel az állami munkaközvetítõ irodákat, akiknek mentális gondozásra is szükségük van.
A civil szervezetek elõnye abban van, hogy kis csoportokkal foglalkoznak, emberibb módon tudnak a hozzájuk fordulók gondjaival törõdni. Személyes szolgáltatásaikkal hatékonyabban segítik elhelyezkedésüket. A foglalkoztatás egyik formája is lehet az állami feladatok átvállalása közhasznú munka keretében. A szociális szférában, a települések kommunális feladatainak ellátásában van ennek jelentõsége.
Hiányolok egy másik fontos tevékenységi kört is a törvényjavaslatból, nevezetesen azt a kategóriát, ahová azok a szervezetek sorolhatják magukat, amelyek elsõsorban a nonprofit szektornak szolgáltatnak információkat, speciális képzéseket. Hiányzik a területfejlesztés, ezen belül is a humán erõforrások fejlesztése vagy a városszépítõ tevékenység, falusi turizmus.
Nem sorolja be a közösségfejlesztést, ami a helyi társadalom fejlõdése szempontjából meghatározó, hisz képviselõként is tapasztalhatjuk, hogy a civil szervezetek milyen fontos összekötõ kapocsként mûködnek az állampolgárok és a hatalom között. Fontosnak tartom, hogy felkészítsék az állampolgárokat a közös ügyek felvállalására, képviseletére, s hogy bemutassák az érdekérvényesítés technikáit, képessé tegyék az embereket arra, hogy problémáikat felismerve, bátran vállalják a megoldásokhoz vezetõ út bejárását is. Csak így érezhetik magukat otthon igazán a társadalomban.
A következõ problémakör, amelyet érinteni szeretnék, a szervezetek mûködése és gazdálkodása. Tapasztaltam, hogy a támogatások odaítélése - országos és helyi szinten egyaránt -, a pályázatok hozzáférhetõsége nem az esélyegyenlõség jegyében történik a legtöbbször. Egyetértek Csizmár Gáborral abban, hogy a javaslatban pontosítani kell a közfeladatok kihelyezésének szabályait, és el kell érni, hogy a civil szervezetek számára elérhetõ források nyilvánosak legyenek és minden érdeklõdõhöz eljussanak.
Helyeslem, hogy a törvényjavaslat a privilégiumok megszüntetésére törekszik, s egységes kritériumrendszert kíván alkalmazni. De nagyon fontos, hogy olyan szabályozás szülessen a mûködésre és a gazdálkodásra, amelyet a legkisebb szervezet is teljesíteni tud. Ne vegyük el a kedvét annak a nyugdíjas természetjáró egyesületnek a mûködéstõl, akik egy kockás iskolai füzetben dokumentálják a tevékenységüket, de a közös túrázás jelenti számukra az élet valamennyi örömét!
Úgy kell az adótörvényeket, a költségvetést alakítani, hogy a kiemelkedõen közhasznú tevékenységet folytató szervezetek fejlõdhessenek, hiszen csak jól felkészült és felszerelt alapítványok, egyesületek vehetnek át és láthatnak el eredményesen állami feladatokat. Itt említeném meg a személyi jövedelemadó 1 százalékáról szóló törvény módosításának szükségességét. Nagyszerû dolognak tartom, hogy közel 2 milliárd forintot ajánlottak fel az állampolgárok közhasznú célokra.
(22.40)
Bebizonyosodott, hogy szívesen fognak össze az emberek értelmes közösségi célok érdekében. Ennek szép példája például választókörzetemben, hogy a tócóskerti 4H Klub négyezer ember bizalmát élvezte egy uszodaépítési akcióban.
Az elmúlt évben ezzel a lehetõséggel az állampolgárok egyharmada élt, így a 2 milliárd forinton túl 1,6 milliárd forint bent maradt az állami költségvetésben. Civil szervezetekben fogalmazódott meg, hogy ezt a fennmaradó összeget szerencsésebb lett volna a civil szféra támogatására fordítani. Ez egy újabb gondolatot vet fel: kik dönthettek volna ezen összeg felhasználásáról? A megoldás egyik módja lehetne egy a civilek által választott grémium, mely nem csupán a forrás elosztásában, de információk eljuttatásában, képzésben, felkészítésben is sokat tudna segíteni.
Indokoltnak tûnik egy önigazgató szerv megalakítása. Megyénkben - mondhatni: úttörõ szerepet vállalva - többször tettek erre kísérletet civil szervezetek. Sajnos, idõrõl idõre elhalt ez a kezdeményezés, mert valójában hiányzott az igazi funkciójuk ezeknek a szervezõdéseknek és jogosítványuk sem volt, és - mondjuk meg õszintén - néha az ellenérdekeltség is okozta azt, hogy nem tudtak együttmûködni.
Azt hiszem, ezen a területen is sokat adhat a törvénytervezet, elõsegítheti olyan ernyõszervezetek megalakítását, melyek információval, tanácsokkal, konfliktuskezeléssel segítenék a helyi közösségeket. Ezek bázisán megszervezõdhetne egy olyan köztestület, akár megyei szinten is, melynek jogosítványai lennének például érdekképviseletben, pályázati pénzek elosztásában.
Fontosnak tartom az erre irányuló módosítást és természetesen annak elfogadását is, hiszen az együttmûködés szabályozásával megnövelhetnénk a civil szféra mozgásterét, erejét.
Úgy gondolom, az Európába vezetõ úton ez mindannyiunk közös feladata és felelõssége is. Reményeim szerint a végleges formájában ez a törvénytervezet ezt is erõsíti majd és elõsegíti.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)