BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Hetek óta folyik a vita hol napirend elõtt, hol kérdés formájában egy magánalapítvány döntéseivel - pontosabban azok hiánya miatt - kapcsolatban a parlamentben. Azt már tudjuk, hogy mit nem tett az Energia Alapítvány, azt is tudjuk, hogy a kormány milyen célokat tûzött maga elé a gázenergia árának növekedése kapcsán az Energia Alapítvány további bõvítése címén, és ma már azt is tudjuk, hogy Karl Imre, az MSZP képviselõje nem mond le a bizottság élérõl, és nem mond le más posztról sem.
Kérdéseim a következõk, amelyeknek terjedelme lehet, hogy meghaladja a három percet, ezért azokat miniszterelnök úrhoz írásban is eljuttattam.
Miért hozott a kormány olyan határozatot, hogy 1 milliárd forinttal támogat egy olyan alapítványt, amelynek szinte kizárólag állami forrásai vannak, hiszen az energiaszektor csak morzsákkal támogatja?
Miért magánalapítványi formában támogatja a kormány, holott a polgári törvénykönyv számtalan bekezdése alapján a feladatra kizárólag közalapítvány lehetne létrehozható?
Miért hozta meg a kormány azt a rendeletét, amelyben kötelezõ feladatként határozta meg a jegyzõknek, hogy az Energia Alapítvány számára adatokat szolgáltasson ki, amikor tudja, hogy az önkormányzati törvény szerint kormányrendelet csak államigazgatási feladatot állapíthat meg a jegyzõnek?
Miért gondolta úgy a kormány, hogy államigazgatási feladatnak minõsül egy magánalapítvány számára kiszolgáltatni azon állampolgárok személyi adatait, akik egy adott településen a legrászorultabbak?
A kérdések közül szeretném még kiemelni, hogy miért nem reagál a kormány azokra az önkormányzati tiltakozásokra, amelyek egyértelmûen jelezték, hogy az Energia Alapítvány vezetõje olyan feladatokra kötelezi a jegyzõket, amit még törvény sem tehet meg.
Miért állítja a kormány, hogy az Energia Alapítvány csak 3 millió forintot költött magára, amikor tudja, hogy az alapítvány a helyi önkormányzatok köztisztviselõivel több száz millió forint nagyságrendû törvényellenes munkát végeztetett el?
Miért nem veszi észre a kormány, hogy itt egy államilag támogatott pilótajáték folyik többségében állami pénzzel - az önkormányzatok törvényellenes és a jegyzõk alkotmányellenes felhasználásával -, miközben a magánalapítvány filléreket osztogat a rászorult családok számára, adatokhoz jut hozzá, amelyek kezelése jogszabályellenes, és félõ, hogy ezen adatokat az 1998. évi választásokkor fogják felhasználni?
Miért akarja a kormány az áremelés ellentételezésére kiegészíteni eljárását?
Befejezésül: miért nem akarja a helyi közösségek számára ellenõrizhetõ módon segíteni a családokat a nehéz megélhetési körülményekben úgy, ahogy errõl a szociális és az önkormányzati törvény szól?
Várom miniszter úr válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.)