MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános vitában a helyi adókról szóló törvény módosításával kapcsolatban aggályok és kételyek fogalmazódtak meg. Miközben a hozzászólók általában elismerték azt, hogy a kormány által benyújtott törvényjavaslat kezeli azt a problémát, amely a vertikális integráció túlzott adóterhelésébõl fakad - és a köznapi nevén a beszállítói rendszer kialakulását gátolja egy halmozott adóterheléssel -, másfelõl viszont aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az önkormányzati finanszírozási rendszert nem teszi-e túlzottan bizonytalanná.
Végül is itt egy olyan típusú adórendszerbeli változásról van szó, amely egy begyakorolt adómechanizmust változtatna meg. Ily módon az önkormányzatok 1998. évi költségvetése legalábbis nagy bizonytalansággal lenne tervezhetõ, pontosabban a költségvetésüknek ez a fajta bevételi eleme. Kétségtelen, hogy ez az adónem különbözõképpen érinti a településeket, és ehhez kaptunk is a törvényjavaslat mellé részletes számításokat. Meg is próbálja ez a számítási anyag a lehetséges hatásokat - igaz, hogy egy korábbi, 1995-ös vagy '96-os árbázison - végigvezetni. De az is látható belõle, hogy valószínûleg nem voltak elég részletesek azok az adathalmazok, amelyekbõl a kormány ezeket a számításokat elvégezte.
Ezért van bent egy olyan módosító indítvány az ajánlás 17. pontja alatt - Gaál Gyula és Wekler képviselõ úr neve alatt -, amely azt indítványozza, hogy 1998-ban hagyjuk változatlanul a mai rendszert, és '99-2000-ben két lépésben térjünk át az új hozzáadottérték-típusú helyiadórendszerre. Ez a javaslat tulajdonképpen ésszerûen kezeli az önkormányzati finanszírozással kapcsolatos problémát. Nem nyújt azonban megoldást arra, hogy a vállalkozások adóterhelése - különösen a vertikális integrációban, a feldolgozóiparban - túlzottan magas. Ezért önmagában egy ilyen halasztó hatályú lépés, úgy gondolom, hogy kevés, és szükség van a kiegészítésre.
Az általános vitában elhangzott néhány más aggályra is szeretnék visszautalni azért, hogy utána a kapcsolódó módosító javaslatom mellett tudjak érvelni. Az egyik ilyen, általam is kifejtett probléma az volt, hogy a hozzáadottérték-típusú helyi adóra történõ áttéréssel tulajdonképpen a magasabb hozzáadottérték-tartalmú termelés adóterhelése növekszik jelentõsen, és a nagy anyag- és energiaigényû ágazatok terhelése pedig csökken. Ezzel kapcsolatban az aggályokat korábban kifejtettem.
Egy másik típusú aggály az, ami ma már egy más összefüggésben szóba került, a transzferárak kérdése. A helyi adónak van egy olyan elõnye, hogy függetlenül a vállalkozás nyereségétõl - ideértve a transzferárakat is, export-import alul-felülszámlázásokat, szolgáltatási számlázásokat -, garantáltan fizet a vállalkozás adót, igaz, hogy nem a központi kormányzatnak, hanem a helyi önkormányzatnak. E tekintetben mindegy a nyereségadó, mindegy, hogy milyen transzferárakkal dolgozik egy nemzetközi vállalat, legalább árbevétel-arányosan valamit annak a településnek fizet, ahol a vállalkozás mûködik. Ez egy nagyon ésszerû szabály nem egyszerûen az önkormányzatok finanszírozása miatt, hanem egy vállalkozás még akkor is, ha a legkörnyezetbarátabb, bizonyos terhelést is okoz a településnek.
Ha viszont áttérünk a hozzáadottérték-típusú adóra, akkor tulajdonképpen az adóalap a transzferárakon keresztül jelentõsen csökkenthetõ; ezért nem kárhoztatni kell a nemzetközi vállalatokat, a gazdasági mûködés racionalitása azt kívánja meg, hogy ott vegyék ki a nyereséget, ahol nekik ez a legkedvezõbb. E tekintetben részletkérdés az, hogy Magyarországon 18 százalék a társasági adó, ha visszaforgatják a vállalkozásba. Ha nem forgatják vissza, akkor ennél több, illetve, azt hiszem, a világon van néhány ország - nem túl sok - , ahol a 18 százaléknál is kisebb adómértéket állapítanak meg. Tehát ez azt jelenti, hogy bizonyos aggályok is vannak a hozzáadottérték- típusú adórendszerre történõ áttéréssel.
Ugyanakkor ha ebben most a kormány által benyújtott törvényjavaslatot fogadjuk el, akkor tulajdonképpen hosszú távra döntés történik arról a kérdésrõl, hogy a ma félúton lévõ és nem jó - mert nem jó - vegyes szisztémájú adóalapot hosszú távon hozzáadottérték-típusú adóalappá alakítjuk át, ilyen módon évtizedekre - ez talán túlzás, de hosszú idõre elõre - egyfajta adórendszerbeli döntésünk nyomán a vállalkozások mûködési feltételei meghatározásán keresztül irányítjuk is, hogy milyen típusú tevékenységek telepedjenek meg Magyarországon.
Lehet azon meditálni - és ezen el kell meditálni -: vajon jó-e az, ha az anyagigényes ágazatok adóterhelése kisebb, mint a hozzáadottérték-típusú, a magas hozzáadottérték-tartalmú termelésé. Ezért tehát azt gondolom, hogy a Gaál és Wekler képviselõk által a 17. pontban benyújtott indítvány mellé egy olyan lépést lenne ésszerû tenni, amely az adómértéket csökkenti a mai 1,2 százalékról, hogy egyértelmû legyen: a kormány a vállalkozások adóterhelését is csökkenteni akarja. Ha a mértékkel kapcsolatos számításokat elvégezzük - a kapcsolódó módosító indítványomban ezt nyújtottam be -, akkor ezt 1 százalékban lehetne meghatározni.
(20.30)
Milyen elõnyei vannak ennek a javaslatnak? Így egyértelmûvé válik, hogy a vállalkozások adóterhelését csökkentjük, kevésbé okoz problémát a vertikális integrációban ez a halmozott adóterhelés. Ha a mértéket a számításokban átvezetjük, akkor lényegében a vállalkozások oldaláról ugyanahhoz - vagy egy kicsit kedvezõbb - pozícióhoz jutunk, mint amit a benyújtott törvényjavaslat nyomán az elsõ évben a vállalkozásoknak fizetni kellene, amikor az anyagköltség egyharmadát vonhatják le. Ez tehát önmagáért beszél. Egyértelmûen demonstrálja a törvényhozás egy ilyen lépéssel, hogy igenis csökkenteni kívánja a vállalkozások adóterhelését és orvosolni kívánja az imént említett problémát.
A másik elõnye ennek a javaslatnak, hogy kiszámíthatóbbá teszi az önkormányzatok 1998. évi költségvetésének tervezését. Egyrészt egy adómérték-csökkentés könnyen átvezethetõ a mai számokon, pontosan és jól tervezhetõ 1998. Másrészt egy év áll rendelkezésre arra, hogy a hozzáadottérték típusú helyi adóztatásra pontos kalkulációt készíthessenek az önkormányzatok, hiszen itt elég sok önkormányzat berendezkedett a mai szisztémára, tehát nekik elég jól kell kalkulálni, hogy hosszú távon milyen adóbevétellel számolhatnak az új rendszerben. Ehhez nincs elegendõ idõ, ha azonnal hatályba léptetjük a törvényjavaslatot.
A harmadik és szintén nem lebecsülendõ elõny, hogy a kormány és a törvényhozás egy évet nyer arra, hogy azokat a részletszámításokat is elvégezze, amelyekhez információs bázist igazából a mostani idõszak bevallásai nyújtanak, ahol analitikusan és részleteiben is pontosabban kalkulálhatóvá válik, hogy egy ilyen adórendszerbeli változás hogyan érint bizonyos típusú vállalkozásokat, az egyes ágazatokat, és hogyan érinti az egyes önkormányzatokat.
Kétségtelenül vannak persze ennek az indítványnak hátrányai is, hiszen például azok az önkormányzatok, amelyek eddig a maximális adókulcsot, az 1,2 százalékot vetették ki, elvileg kisebb adóbevételre számíthatnak ezen a címen. Azonban itt két megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik, hogy ez a hátrány persze csak elvileg hátrány, hiszen lényegesen nagyobb a gazdasági növekedés annál, mint amivel az önkormányzatok kalkuláltak, és jövõre is nagyobb lesz - meggyõzõdésem szerint még a kormány által tervezett mértéknél is - a növekedés, következésképp nominálisan az adókulcs csökkenése ellenére is hozzájutnak ahhoz a bevételhez, amivel reálisan számolhattak és számolhatnak a mai helyzetben.
A másik ilyen szempont, hogy ha megnézzük a helyiadó-bevételek kétharmadát beszedõ önkormányzatok listáját, akkor azt találjuk, hogy a maximális adókulcssal dolgozó önkormányzatok egy jelentõs része azon önkormányzatok közül kerül ki, amelyek a belterületi földek utáni részvény-, illetve készpénzjuttatással százmilliárdos nagyságrendû bevételre, vagyontömegre tettek szert. Következésképp nem is igazán hiányzik egy-két éves büdzséjükbõl ez a pénz, hiszen a belterületi földek utáni részvény- és készpénzjuttatás meglehetõsen koncentráltan jelent meg az egyes önkormányzatoknál, és éppen azoknál az iparilag fejlett településeknél, ahol a maximumot vetik ki. Tehát úgy gondolom, ez a két érv alátámasztja, hogy ez nem okoz ezeknél az önkormányzatoknál mûködési problémát.
Még egy elemet szeretnék a végén mondani. Amikor a helyi iparûzési adó mértékét az 5 ezrelékrõl 8-ra, majd 8-ról 1,2 százalékra, illetve 12 ezrelékre emeltük, akkor kifejezetten az volt a törvényhozás szándéka - tekintve, hogy vannak olyan vállalkozások, amelyeknél igen jelentõs az adóalapból levonható eladott áruk beszerzési értékének volumene, míg másoknál ez elhanyagolható -, hogy az önkormányzatoknak legyen módjuk differenciálni a vállalkozások között. Az önkormányzatok egy jelentõs része ezt meg is tette. Más adót vet ki arra a vállalkozásra, ahol nagy a levonható adóalap-csökkentõ hányad, és más adót arra, ahol kicsi. De ez nem általános, és éppen azok az önkormányzatok vetettek ki maximális adót, ahol ebben nagyobb mozgástér lett volna. Ilyen értelemben, bár helyileg kell ezekrõl a kérdésekrõl dönteni, tulajdonképpen mégiscsak a törvényhozás szándékával ellentétes lépéseknek is minõsíthetõk. Nem kifogásolható, mert joga van rá, de végül is nem élt ezzel a differenciált adóztatási lehetõséggel.
Tehát úgy gondolom - összegzésképpen -, hogy az a két módosító indítvány, amelyeket az ajánlás 17. pontjához, illetve 24. pontjához kapcsolódó módosító indítványként az imént kifejtettek szerint benyújtok, együttesen jobb átmenetet biztosít mind a vállalkozásoknak, mind az önkormányzatoknak 1998-ra, ugyanakkor lehetõsége lesz a törvényhozásnak és a kormánynak arra, hogy még egy évet gondolkodjon a hosszú távú hatások tekintetében.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)