DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Hölgyek és Urak! A mezõgazdaság több mint tíz éve a mindenkori költségvetés mostohagyermeke. Volt idõ, amikor azért kapott a közös asztalról kevesebbet ez a mostohagyermek, mert azt gondolták, olyan izmos és erõs, hogy kibírja, hiszen világszínvonalon áll; volt idõ, amikor a nemzetgazdaság nehéz helyzetére, gazdasági csõdre hivatkozott a pénzügyi kormányzat. S végül megszokássá vált, hogy a mezõgazdaság nem kapja meg azt a szükséges támogatást, amire az Európai Unióhoz való csatlakozás irányába haladva szüksége lenne.
Ha visszatekintünk több mint tíz évre, azt láthatjuk, hogy talán két esztendõ volt, amikor az elõzõ évhez viszonyítva a költségvetés reálértékben többet nyújtott egy adott esztendõben, mint az elõzõ évben. Ilyen volt 1993, amikor reálértékben az elõirányzat is több volt, mint 1992 teljesítése, valamint 1994, amikor az elõirányzat ugyan nem volt több reálértékben, de a teljesítés az agrárágazat bizonyos támogatási rendszerébe épített determinációk miatt a végelszámolásnál többnek bizonyult, mint az elõzõ évi reálérték. Majd újabb sovány esztendõk jöttek, s most 1998-ra 17 százalékos növekedést tervezett a költségvetés 1997-hez viszonyítva. Ez tulajdonképpen 3 százalékos növekedést jelent reálértékben, amennyiben az infláció nem lesz több 14 százaléknál 1998-ban.
Talán elégedettek is lehetnénk ezzel a jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel, ha a mezõgazdaság a sok mostohagyermekség következtében meg egyéb körülmények miatt is nem került volna olyan helyzetbe, amit, szakmámba vágva, ama bizonyos állatorvosi lóhoz hasonlítanék, a nemzetgazdaság állatorvosi lovához, amelyet csak nagyon komoly injekciókkal lehet feltáplálni vagy felgyógyítani, mégpedig komoly tõkeinjekciókkal.
1997 tavaszán közgazdasági számítások alapján több szakember nyilatkozott arról, hogy mennyi pénz kellene a magyar mezõgazdaságnak a jelenlegi állapotából való talpra állításához. Egyes szakértõk szerint mintegy 600-650 milliárd forintra volna szükség. Ezt persze nem egy évben gondolják ezek a szakértõk. Komoly tanulmányok jelentek meg arról is, hogy évente legalább a GDP 2,5 százalékát kellene a mezõgazdaságnak juttatni. Például az Agrárkamara is ilyen számításokat hozott nyilvánosságra, hogy évenként a GDP 2,5 százalékát kellene a mezõgazdaságnak juttatni ahhoz, hogy világszínvonalra és versenyképességre tudjon támadni. A jelenlegi költségvetés szerint nem a GDP 2,5 százalékáról, hanem mintegy 1,26 százalékáról van szó, 1998- ban ennyi jut az ágazatnak.
Én bizonyára természetesen elfogult vagyok az ágazattal szemben, s amikor felteszik a kérdést, hogy vajon milyen forrásból kellene többet adni, akkor nehezen tudok rá válaszolni. De már hat éve hangoztatom, és azt hiszem, az álláspontom nem változik, meg, ha azt mondom, hogy ha a társadalom, az ország, a kormány, a parlament nem veszi tudomásul, hogy ennek az ágazatnak a problémáit kiemelten kell kezelni, akkor a jelenlegi súlyos állapota továbbra is megmarad. Engedjék meg, hogy most ne jelöljek meg forrásokat, de mindenképpen az a véleményem, hogy a keretbõl többet kell szánni erre a területre.
Miért kell több? Talán az elmondottak, de a helyzet ismerete mindenképpen azt bizonyítja, hogy ez így igaz, valamint a szakértõk is ezt mondják, bármelyik oldalon is álljanak is ezek a szakértõk, akik nem politikusok. Három érvet szeretnék most felhozni ennek az állításnak az igazolására.
Nagyon sok új vállalkozás indult az elmúlt években a mezõgazdaságban - ezek lehetnek magánvállalkozások vagy társas vállalkozások -, amelyek nagyon kis tõkével indultak, de a régi vállalkozások, az átalakult szövetkezetek vagy állami gazdaságok utódai is nagyon szomorú képet mutatnak. Itt a technikai és a biológiai fejlesztés nagyon komoly összegeket kíván.
Ha komolyan vesszük az EU-csatlakozást - márpedig ezt komolyan vesszük -, akkor az elõzõ érvhez hozzátéve a csatlakozást, egyértelmû, hogy versenyképességüket csak modern, új, hatékony eszközök alkalmazásával tudják a gazdák megoldani.
Nagyon fontos azt is tudni, az agrárvilág sajátossága, hogy az értékesítés biztonságát, a piacra jutást, a minõség-ellenõrzést, az oktatást, az információáramlást, a kutatást - és sorolhatnám tovább -
ltalában a világ minden részén államilag finanszírozott intézmények végzik. 1993-ban ebben a Házban Juhász Pál országgyûlési képviselõ kollégám nagyon helyesen hívta fel a figyelmet arra, hogy az új struktúrákhoz új intézményrendszerek kellenek. Ezek az új intézmények azóta sem alakultak ki úgy Magyarországon, ahogy kellett volna. Sõt, ezek az intézményrendszerek - és bizonyos közigazgatási intézmények is - folyamatosan leépülnek.
A mezõgazdaság nem viseli el a restrikciós pénzügyi politikát. Ezen intézmények nagy részének a költségvetését ráadásul saját maguknak kell kitermelniük. Olyan vállalkozóktól kell a pénzbevételt biztosítani, amelyek maguk is tõkehiánnyal küzdenek. Vannak olyan intézmények, amelyek a támogatás többszörösét saját bevételbõl fedezik. Ez részben érthetõ is, mert például az állat-egészségügyi szolgálatnak komoly bevételei vannak olyan szolgáltatásokból, amely állami feladat, de bevétel, akár határállomási vagy húsvizsgálati pénzekre gondolunk. Hasonló a növény-egészségügyi szolgálat lehetõsége is. De az, hogy a középfokú szakoktatás, az agrárkutató intézetek, de még a földhivatalok is komoly bevételt kell hogy eszközöljenek ahhoz, hogy létezni tudjanak, ez talán már elfogadhatatlan.
Már örökzöld téma az ingatlan-nyilvántartás problematikája. Ha az EU-csatlakozás után például le akarjuk hívni a növénytermesztéssel kapcsolatos támogatásokat, ott bizony nagyon pontos telekkönyvi adatokkal kell igazolni a tulajdonviszonyokat és a tulajdonokat.
(21.50)
Tisztelt Ház! Nagyon röviden tudok, de talán nem is kell már sokat beszélni a mezõgazdaság gondjairól. Három irányban azonban mindenképpen kellene - a szûkös költségvetési lehetõségen belül is - a mezõgazdaság támogatását növelni.
Az egyik: a fejlesztésekre fordítható összegek. Véleményem szerint itt nemcsak az összeg nagyságát kellene növelni, hanem a tapasztalatokból kiindulva új konstrukciókat kell bevezetni. Mik ezek a tapasztalatok? Ezek a tapasztalatok azt mutatják, hogy a jelenlegi támogatások mintegy háromnegyed részét a különféle társaságok kapják meg, és ezért õk jutnak hozzá. Ne feledkezünk meg arról, hogy ma Magyarországon a magántermelõk a szántóföldi mûvelés 45 százalékát végzik! Tehát mindenképpen ebben az irányban is bõvíteni kellene a támogatások lehetõségét, hogy valóban jusson el a magángazdákhoz is.
Növelni kell mindenképpen az intézmények támogatási tételeit. Azt hiszem, ez egyértelmû.
Van egy szintén mostoha terület a mezõgazdaságon belül is, az Európai Unióhoz való csatlakozás elõkészítésére fordított mintegy félmilliárd forint. Úgy tûnik, az egész költségvetésben - hallottuk az elõzõ felszólalásban is, illetve Balsay képviselõtársam beszélt errõl, nem az elõttem lévõ felszólaló - az EU-integrációval kapcsolatban bizony komolyabb pénzeket kell ráfordítani. A mezõgazdaságnál azért is fontos ez, mert egészen újszerû intézményeket is létre kell hozni akár az informatika terén, akár egy piacfelújítás terén. Nagyon fontos lenne a továbbképzés megkezdése idõben, a humán erõforrás fejlesztése.
Még egy negyedik pontot szeretnék kiemelni, amely mindenképpen további költségvetési támogatást igényel: növelni kell az állam intervenciós képességét. A mezõgazdaságban a jövedelem nagyban függ az értékesítéstõl, az értékesítési biztonságtól, és bizony itt az állami szerepvállalás még piacgazdaságban is nagyon fontos. Nem elég a garantált ár rendszere, egy alternatív piacot kell biztosítani. Ez az alternatív piac bizony adott esetben egy állami felvásárlást jelent, intervenciós beavatkozást. Ez az alternatív piac nem egyenlõ tehát a garantált árral, mert az alternatív piacon juttatott árnak vagy vételárnak jövedelemtartalmat is magában kell foglalnia.
Tisztelt Ház! Kérem, hogy a mindenkori agrárlobby - ami reményem szerint talán ma is létezik - fogjon össze, próbáljuk meggyõzni a pénzügyi kormányzatot, és keressük közösen azokat a forrásokat, amelyek lehetõvé teszik akár az általam elmondott területeken, de azt hiszem, elsõsorban az intézményrendszer és a fejlesztések terén a költségvetés további kiegészítését.
Köszönöm, hogy meghallgattak.