DR. MOLNÁR PÉTER (SZDSZ): Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Elnök Úr! Meglehetõsen késõi órán mondanám el én is az észrevételeimet a költségvetési törvényjavaslattal kapcsolatban. A bizottsági területemnek megfelelõen a kulturális és a médiaügyekrõl szeretnék szokás szerint beszélni a költségvetés kapcsán, illetve annyiban egy szélesebb kérdéskört is érintenék, hogy a nonprofit törvényrõl is szeretnék pár szót szólni.
Kezdeném elõször a kulturális költségvetéssel, amelybõl egyetlenegy elemet szeretnék kiemelni, egy olyan elemet, amely azért nagyon fontos szerintem - és az SZDSZ szerint -, mert a különféle kulturális tevékenységek, illetve intézmények költségvetési támogatásában az önkormányzatok szerepvállalását ösztönzõ technikák bevezetésérõl van szó akkor, amikor az önkormányzati színházak esetében már mûködõ rendszert másutt is bevezetni tervezzük, illetve javasoljuk.
Ez a technika úgy mûködik - mint tudható -, hogy ha az önkormányzatok többet fordítanak a színházaik mûködtetésére, akkor a költségvetéstõl több kiegészítõ forintot kapnak ehhez. A kulturális törvény tervezetében ilyen technika szerepel a könyvtárak könyvbeszerzési támogatásának ösztönzésére, és a közmûvelõdési infrastruktúra technikai fejlesztésének önkormányzatok általi támogatását szintén kiegészítõ költségvetési támogatás ösztönzi majd a kulturális törvény szerint. Tehát gyakorlatilag a kulturális törvénnyel a színházak területén bevezetett önkormányzati szerepvállalást ösztönzõ technika egyre szélesebb körére terjed majd ki a kulturális intézmények támogatásának, azon intézményi kört illetõen, amelyeket az önkormányzatok tartanak fenn.
Azt javasoljuk - nyilván még további egyeztetéseket követõen lehet majd errõl dönteni -: fontoljuk meg annak lehetõségét, hogy ezt a bevált technikát tovább lehetne vinni az önkormányzati zenekarok esetében is. Nyilván nem túl nagy összegrõl van szó, amely viszont lehetõvé tenné azt, hogy az önkormányzati zenekarok fenntartásában is a költségvetés úgy mûködjön közre, hogy egyúttal az önkormányzati szerepvállalást is ösztönözzük. Azt hiszem, hogy ez mindenképpen egy támogatható elgondolás volna.
A kulturális területrõl mást ezúttal az általános vitában nem is mondanék. Ezáltal is szeretném hangsúlyozni a jelentõségét és a fontosságát ennek az érdekeltségnövelõ technikának, illetve annak, hogy ezt minél több területen valóban próbáljuk érvényesíteni.
Második kérdéskörként a nonprofit törvény jelentõségét szeretném a kulturális törvény szempontjából is hangsúlyozni, illetve annak a költségvetési összefüggéseivel kapcsolatban azt emelném ki, hogy a kulturális területen, de nyilván számos más területen is a nonprofit törvény járulhat hozzá ahhoz, hogy a civil szféra valóban át tudjon venni fontos feladatokat az állami önkormányzati szférától. Ehhez viszont két dologra van szükség, amit ezúttal is szeretnék a nonprofit törvényjavaslattal kapcsolatban - a költségvetést érintõ részek miatt - az Országgyûlés figyelmébe ajánlani.
Szükség van egyrészrõl arra, hogy a nonprofit törvénnyel, illetve azzal párhuzamosan az adótörvényekkel olyan adókedvezményeket biztosítsunk a különbözõ nonprofit szervezetek számára, amelyek lehetõvé tehetik azt, hogy a különbözõ kategóriákban - a közhasznú és különösen a kiemelkedõen közhasznú kategóriákban - kellõ kedvezményeket kapjanak a szervezetek ahhoz, hogy valóban képesek legyenek az állami önkormányzati szférától feladatokat átvenni, hiszen csak ezáltal válik valamilyen módon tehermentesíthetõvé bizonyos mértékig az államháztartás, még akkor is, ha nyilván az adókedvezmények nyújtása is terhet jelent. De a civil szféra hatékony mûködése esetén kifizetõdõbb lehet bizonyos feladatok átcsoportosítása a civil közhasznú szervezetekhez.
A másik oldalról viszont az erõsebb kedvezményeknek nyilván feltétele az, hogy a civil szektor kellõképpen átláthatóan, ellenõrizhetõen - természetesen pénzügyileg értve ezt a kifejezést -, tehát pénzügyileg kellõen ellenõrizhetõen és átláthatóan mûködhessen, hiszen ha visszaélésekre nyílik lehetõség, akkor senki nem szívesen szavazna meg olyan erõteljesebb adókedvezményeket, amelyek nem a közhasznú célokat szolgálnák.
(22.00)
Tehát itt is ezért kívánnám hangsúlyozni azt, hogy a nonprofittörvénnyel, illetve a közhasznú szervezetekrõl szóló törvényjavaslattal kapcsolatos vitában a költségvetés szempontjából is jelentõs lenne azokat a módosító javaslatokat támogatni, amik lehetõvé teszik azt, hogy a bíróságok, az ügyészségek, az adóhivatal és a Számvevõszék, tehát a meglévõ intézményrendszer szakszerûen és elfogulatlanul tudja biztosítani a pénzügyi átláthatóságot a civil szektorban, hogy ennek alapján tudjuk jó lelkiismerettel a lehetõ legerõsebb kedvezményeket érvényesíteni a különbözõ kategóriáknak megfelelõ differenciálással. Azt hiszem, hogy ennek mindenképpen olyan jelentõsége van, hogy a költségvetési vitában is érdemes ezt hangsúlyozni, hiszen csak ilyen megfelelõ nonprofittörvény-beli szabályozás, illetve közhasznú szervezetekrõl szóló törvénybeli szabályozás esetén következik be szerintem az a kívánatos helyzet, amikor a civil szféra valóban nagyobb mértékben tud az államháztartás terheit csökkentve feladatokat átvenni az állami, önkormányzati szférától.
A harmadik kérdéskör végül, amirõl beszélni szeretnék, a médiafinanszírozás kérdése, és azon belül is a közszolgálati média finanszírozásának kérdése. Itt feltehetõleg az a kérdés fogja az intenzívebb vitát leginkább kiváltani, ami a közszolgálati médiumok finanszírozásában az automatizmusokat illeti, és azon belül is a mûsorterjesztési normatíva kérdése lesz, azt hiszem, a kulcskérdés, amit az Országgyûlés remélhetõleg kellõ bölcsességgel, elõrelátással és nem rövid távú szempontok alapján fog mérlegelni, eldönteni és megválaszolni. Arról van szó ugyanis, hogy a rádió- televízió törvény szerint, mint nyilván itt sokan tudják, a közszolgálati televíziók és a közszolgálati rádió mûsorterjesztési költségeit egészében az Országgyûlésnek kell a költségvetésbõl fedeznie, és más olyan tétel is van a költségvetésben - a televíziókészülék üzembentartásidíj-fizetése alól mentesítettek díjának a pótlása -, amit szintén automatikusan, vita nélkül kell az Országgyûlésnek megfizetni.
Ezeket a normatív technikákat, automatizmusokat hatpárti konszenzussal azért szövegeztük meg, és azért szavaztuk meg a médiatörvény vitája, illetve elfogadása során, mert mindannyian egyetértettünk abban, hogy a közszolgálati médiumok finanszírozásában ki kell zárni annak lehetõségét, hogy az adott politikai helyzet függvényében politikai alkuk tárgya lehessen az, hogy mennyi költségvetési támogatást kapnak ezek az intézmények, és ha a kormánypárti politikusoknak éppen nem tetszik a televízió vagy a rádió, akkor ennek megfelelõen a költségvetési eszközök révén tudjanak nyomást gyakorolni rájuk.
Nem kell messzire menni. A magyar parlament 1990 utáni történetében is ismerünk olyan példákat, az elõzõ kormány idejébõl, amikor meglehetõsen nyilvánvaló módon ilyen nyomásgyakorlásra került sor. Másrészrõl viszont külföldi példát is lehet említeni. Ha azt említem például, hogy Németországban kizárt a közszolgálati média költségvetési támogatása, akkor elmondhatom, hogy ennek pont az az oka a német rendszerben, hogy egyszerûen megengedhetetlennek tartják azt, hogy a közszolgálati televízió és rádió olyan módon legyen befolyásolható, hogy költségvetési alku révén próbálják a többségi politikai erõk vagy a kormány elérni azt, hogy valamilyen módon a függetlenségüket ezek az intézmények feladják az õ kedvükre.
Az hiszem, nem véletlen, hogy német alkotmánybírósági döntés ebben a értelemben kizárja a német médiarendszerben a közszolgálati média költségvetési finanszírozását. Erre persze akkor felmerülhetne az, és nyilván takarékossági szempontból tetszetõs javaslat is lehetne, hogy: akkor rajta, ne adjunk mi sem egy fillért sem! Természetesen ez felvethetõ, és nyilván különösen a költségvetés egyensúlyáért felelõs kormánytagok, illetve képviselõtársak meglehetõsen üdvözölnének egy ilyen javaslatot, és ezt én meg is értem, de az a helyzet, hogy Magyarország egy kis ország, nem túl gazdag polgárokkal, többségükben nem túl gazdag polgárokkal, és ezért egyrészt a televíziókészülék üzembentartási díja, korábbi nevén az elõfizetési díj sem tehet ki olyan összeget, amibõl önmagában a közszolgálati média finanszírozható lenne. Másrészt pedig a kereskedelmi jellegû bevételei sem lehetnek ekkora reklámpiacon akkorák a közszolgálati médiának, amekkora bevétel költségvetési támogatás nélkül finanszírozhatóvá tenné õket, és az ország polgárainak vagyoni, pénzügyi helyzetén túl persze szintén az ország mérete korlátozza az elõfizetõi díj, illetve üzembentartási díj bevételébõl nyerhetõ összegeket is.
Tehát a magyarországi szituációban a költségvetésnek is valamilyen módon részt kell vennie mindenképpen a közszolgálati média finanszírozásában. Zárójelben jegyzem meg, hogy különösen akkor, ha a parlament úgy döntött, ahogy döntött '95 végén, amikor szegény országhoz, vagy nem túl gazdag országhoz képest meglehetõsen - hogy mondjam - nagy méretû közszolgálati médiarendszer fenntartására vállalkozott az Országgyûlés, és úgy döntött, hogy szinte példátlan módon három közszolgálati televíziót tartsunk fenn. Ez drága mulatság, az a mondás, hogy a kevesebb több lenne, azt hiszem, ezen a területen is mondható, ezen a területen is igaz lehet. Hiszen a három közszolgálati televízió egymás elõl is szívja el a különbözõ forrásokból a törvény szerint érkezõ támogatást. Ezért elképzelhetõ, még olyan helyzet is elõfordulhat, hogy a három közszolgálati tévécsatornában kevesebb közszolgálati mûsor jelenik meg, mintha két stabilabban finanszírozott közszolgálati csatorna mûködne.
De ennek a kérdésnek az átgondolása nyilván a médiatörvény alapvetõ módosításának a felvetéséhez vezet, amire különösen a választások közeledtével nem valószínû, hogy reális esély lenne. Mindenesetre azért zárójelben itt is meg kívántam említeni: hogy az Országgyûlésben a közszolgálati média finanszírozása kapcsán újra és újra szóba jön, hogy túl sokba kerül a közszolgálati médiarendszer, az nem azért van, mert az automatizmusok önmagukban túl nagy összeget tennének ki, hanem azért van, mert a médiatörvény túl nagy léptékû rendszer fenntartását irányozta elõ.
(22.10)
Ezt kell alapvetõen átgondolni, ha sokalljuk az ezzel kapcsolatos költségvetési kiadásokat, nem pedig a közszolgálati média függetlenségi garanciáit jelentõ normatívákat kellene megkérdõjelezni.
Mindebbõl természetesen az következik, és oda szeretnék persze kilyukadni, hogy feltétlenül azt tartanánk szükségesnek, ha a mûsorterjesztési normatíva is teljes egészében biztosítva lenne a közszolgálati mûsorszolgáltatók számára, hiszen hiába felelne meg a költségvetésben szereplõ összeg, illetve összegek a rádió-televízió törvénynek, ha ehhez a megfeleléshez az lenne szükséges, hogy a rádió- televízió törvényt most hirtelen módosítsa a parlament - feltehetõleg hatpárti konszenzus nélkül - olyan irányba, hogy a mûsorterjesztési költségeknek csak a 75 százalékát kell fedezni.
Ez a javaslat csak látszólag õrzi meg a költségvetési támogatás normatív jellegét, hiszen innentõl kezdve bármely kormánytöbbség felhatalmazva érezhetné magát arra, hogy ha kétharmados támogatást tud szerezni az ilyen irányú módosításhoz, akkor legközelebb esetleg 25 százalékban, máskor talán 50 százalékban - vagy az a heti lottósorsoláson kijött szám szerint - határozza meg esetleg azt a százalékos arányt, amelyben a mûsorterjesztési költség szabályozandó. Az utóbbi nyilván csak ironikus megjegyzés volt, természetesen a mostani 75 százalékos szám is a költségvetés teljesítõképességébõl adódó számítás. Mivel a 25 százalék különbözet csak valamivel több mint kétmilliárd forint lenne, azt hiszem - bár az nyilván nagyon nagy pénz -, nem olyan nagyságrendrõl van szó, ami miatt a médiatörvény alapvetõ garanciáját érdemes lenne megkérdõjelezni, olyan módon, hogy a költségvetési vita során, illetve a költségvetési törvényjavaslat keretén belül - még egyszer mondom, feltehetõleg hatpárti konszenzus nélkül - a médiatörvényt módosítsa a parlament.
Befejezésül inkább egy más takarékossági intézkedést javasolnék, és erre hívnám fel a pénzügyminisztériumi államtitkár úr figyelmét is. Tavaly vita folyt ugyanennek a kérdéskörnek a kapcsán abban, hogy a közszolgálati média közalapítványi kuratóriumainak a médiatörvény egyáltalán lehetõséget ad-e arra, hogy a normatív módon nyújtandó támogatásokon felül is támogatást igényeljenek. A Pénzügyminisztérium akkor azt a számomra egyébként rokonszenves az álláspontot foglalta el, hogy nincs erre mód a médiatörvény szerint, hiszen a sajtószabadságot és a közszolgálati média függetlenségét sértené az, ha az automatizmusok biztosításán túl is kérhetnek támogatást; akkor ott vagyunk, ahol a part szakad, hiszen akkor hiába az automatizmus, azon felül még lehet milliárdokat kérni, és akkor benne vagyunk a politikai alkuhelyzet kellõs közepében.
Ezzel teljesen egyetértek, és az SZDSZ is teljesen egyetért, hogy ezt a veszélyt viszont el kellene hárítani, és egyértelmûvé lehetne, kellene tenni a médiatörvényt abban a tekintetben. Ehhez talán még hatpárti támogatás vagy legalábbis széles körû többpárti támogatás is lenne megítélésem szerint, hogy az automatizmusokon felül nem kérhetõ további költségvetési támogatás, egyszerûen azért, hogy ne alakulhasson ki olyan áldatlan vita, ami - ahogy említettem többször - nyilvánvalóan politikai nyomásgyakorlásra adhat lehetõséget.
Egy olyan kiegyensúlyozott javaslatot szeretnék megfogalmazni, ami két oldalról is a sajtószabadságot, illetve a közszolgálati televíziót és a közszolgálati rádió függetlenségét védené. Egyrészt azt javaslom, hogy mégiscsak a száz százalékát biztosítsa a költségvetés a mûsorterjesztési normatívának, tehát ne rontsa le, ne sértse azt a garanciáját a médiatörvénynek, amely a mûsorterjesztési költségek automatikus, teljes fedezete biztosításának kötelezettségén alapul.
Ne kezdjük ezt a passzust módosítgatni, ne nyúljunk ehhez hozzá, ne teremtsünk ilyen rossz precedenst, õrizzük meg az oly sok sebbõl vérzõ és az oly sok ponton joggal kritizálható médiatörvénynek ezt a pozitívumát! Lehet, hogy nincs is túl sok hasonló pozitívuma. Õrizzük meg ezt a pozitívumát, és teremtsük meg inkább azt a hagyományt - a 75 százalékos fedezetnyújtásra irányuló módosítás megszavazása helyett -, hogy minden évben a parlament politikai összetételétõl, a kormány politikai összetételétõl függetlenül a Magyar Országgyûlésben a közszolgálati mûsorszolgáltatók mûsorterjesztési költségeit az Országgyûlés fedezi. Ugyanígy fedezi az üzembentartási díj fizetése alól mentesítettek díjának pótlását is - ennyit fedez. Politikai viták sem a parlamentben nem folynak errõl, sem pártelnökségekben, sem párttestületekben. Ez egy automatikus mechanizmus, ez a médiatörvénynek egy értékes garanciája, ezt õrizzük meg.
Másrészrõl viszont ugyanebben a szellemben azt javaslom - ez viszont a takarékosság jegyében is elhangzó javaslat -, hogy szintén a sajtószabadság védelmében és a közszolgálati médiumok függetlenségének védelmében tegyük egyértelmûvé párhuzamosan a médiatörvényben azt, hogy az automatizmusokon felül nem is lehet kérni támogatást, nem tehetnek ilyen indítványt a kuratóriumok, nem alakulhat ki olyan alkuhelyzet ezáltal sem, ami a függetlenséget veszélyeztetné.
Természetesen erre a Pénzügyminisztérium képviselõi és a költségvetési bizottságbeli képviselõtársak is azt mondják, hogy jó, jó, de ez most nem jelent megtakarítást, hiszen ha a 100 százalékos mûsorterjesztési normatívát biztosítjuk, akkor az jóindulattal fogalmazva is valamivel több, mint plusz kétmilliárd forint. Ha viszont egyértelmûvé tesszük azt, hogy az automatizmusokon felül nincs lehetõség költségvetési támogatásra, az nem jelent 1998-ra megtakarítást.
Nemcsak a sajtószabadság garanciáját jelentõ automatizmus megóvását hangsúlyozom, nemcsak a rossz precedens elkerülését javaslom, nemcsak a pozitív sajtószabadságot és a közszolgálati média függetlenségét védõ hagyomány megalapozását javaslom, hanem olyan szempontból is egy hosszabb távú szemlélet követését javaslom, hogy ne csak 1998-ban gondolkodjunk. Arra is gondoljunk, hogy az 1998. és a következõ években a médiapiacon már egy sokkal keményebb versenyhelyzet lesz, sokkal keményebb versenyhelyzet fogja a közszolgálati televízió és a rádió a bevételeit megcsappantani, és sokkal több milliárdos plusz kérésekkel fognak a költségvetéshez fordulni, mint azt most teszik - amikor még nincsenek annyira éles versenyhelyzetben erre rákényszerítve, oly mértékben, mint majd lesznek -, akkor nagyon értékes lesz vagy lehet majd az takarékossági szempontból is, hogy ha a médiatörvényben tisztázni sikerülne azt, hogy az automatizmusokon felül nem lehet támogatást kérni.
(22.20)
Tehát lehet, hogy a '98-as évre szólóan nem jelent olyan megtakarítást, ami kiegyensúlyozná az automatizmus 100 százalékos biztosítását takarékossági szempontból, de már a '99-es évben milliárdos tételeket jelenthet ez az esetleges médiatörvény-módosítás.
Úgyhogy én ezt szerettem volna az Országgyûlés figyelmébe ajánlani; és azért is mondtam el részletesebben, és minden összefüggésében hangsúlyosan ezt a javaslatot, hogy a késõi óra ellenére is azt kérjem a kormány képviselõitõl és a képviselõtársaktól is, feltétlenül fontolják meg azt, hogy ezt az elképzelést támogassák, és inkább ennek megfelelõen döntsön az Országgyûlés, mintsem az eredeti beterjesztett törvényjavaslatot támogassa.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)