DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Talán ilyen késõi órában sem érdemtelen megemlíteni, hogy az angol világbirodalom fénykorában, a viktoriánus korszakban az angol pénzügyminiszter egy kopott bõröndben hozta be az angol parlamentbe a költségvetési elõterjesztést, jelezve ezzel azt a nehézséget, amely egy költségvetési vita kapcsán kialakult.
Az elmúlt periódusban az államtitkár egy üres staniclit lobogtatott meg a Ház elõtt, amikor a költségvetési vitát elõterjesztette, éreztetvén azt a gazdasági-társadalmi-politikai nehézséget, amelyik Magyarországon a költségvetéssel kapcsolatban kialakult - és megelõlegezve a vita hangulatát is.
1997-ben a pénzügyminiszter nagyívû elõterjesztést, számvetést és kitekintést ígért - alátámasztva a KSH elnökének a kormányülésen lojális számadatokkal szolgáló nagyívû elemzéseivel -, amelyik mintha azt tükrözné, hogy ha még 1997 novemberére nem is, de 1998-ra itt van a kánaán. Amikor a gazdasági-társadalmi intézményi struktúraváltás, a piac- és a tulajdonváltás nehézségeivel küzdött az ország, amikor az évszázad legrosszabb idõjárási viszonyai voltak, amikor a balkáni háború és a világgazdasági depresszió nehezítette az ország helyzetét, akkor bizonyára célszerû volt ez a szerénység.
Ma talán egy kicsit könnyelmûbben beszélhet a pénzügyi kormányzat, még akkor is, ha a magyarországi polgári statisztikát megelõlegezõ és megalapozó Fényes Elek, Schwartner Márton, Keleti Károly forognak a sírjukban azoktól a makroelemzésektõl, amelyekkel a valóságot elfedi a statisztika. Ugyanis ez a költségvetés, amit most vitat az ország, három nagy problémára meg sem kísérli a választ megadni. Úgy tûnik, itt minden nagyon szép és minden rózsás, holott az ország regionálisan három részre szakadt társadalmilag - nem kettõre, ahogy Bogár László képviselõtársunk mondotta, hanem háromra -, mert nemcsak a szegények, a gazdagok világa, hanem külön világ a nyugdíjasok világa, és ebbõl a három részre szakadt regionalitásból, három részre szakadt társadalomból legfeljebb egyet-egyet kezel a költségvetés. Ugyanis nagyon szép szólamok hangzottak el arról, ezeknek a sikereknek az okozója, hogy az állam kivonult a gazdaságból, és a gazdaság öntörvényû fejlõdése produkálja ezeket az eredményeket; valóban produkál eredményeket - ezt nemigen vonja kétségbe senki -, csak hogy milyen társadalmi hátteret eredményez, azt nem vitatja, nem elemzi a költségvetés és a mögé felsorakoztatott statisztika.
Mirõl is van szó, tisztelt képviselõtársaim? Magyarországon prioritásokról ilyen formán beszélni, hogy a rendõrség, a tûzoltóság támogatására, a nyugdíjak emelésére, az önkormányzatok ellátására sokkal többet fordít a kormány, és ezek azok a kapaszkodók, amelyekbe belekapaszkodva a társadalom és az ország gazdasága valóban eléri azt a kánaánt, amit a költségvetés és a körülötte gyûrûzõ vita ígér -
talán egy kicsit merész. Szerényebb lenne, és az igazsághoz közelebb állna, hogyha úgy szólna ez, hogy azokat a mulasztásokat, elvonásokat, amelyeket 1995-96 megtett, a kormány megpróbálja halványan korrigálni ezen a három-négy területen, amit most prioritásnak említ.
De mi lesz a következménye azoknak a folyamatoknak, amelyekrõl nem is említ a kormány semmit? - a területi széttagolódásról, a keleti országrészek infrastuktúrájának a hiányáról és az ottani társadalmi lemaradásról, leszakadásról. Mennyi halvány korrekcióra lesz majd szükség, hogy, mondjuk, európaivá váljon az az országrész is! Valószínû, hogy Gyõrnek, Veszprémnek, Székesfehérvárnak, Budapestnek nem sokat kell már tennie azért, hogy Európába érkezzünk, de mondjuk Tiszabecsnek, Mátészalkának, Baktalórántházának, Miskolcnak, Sátoraljaújhelynek és környékének bizonyára nagyon-nagyon sok korrekcióra lesz még szüksége.
Tehát a költségvetés igazában ezen a területi nivellálódáson nemhogy javítana, hanem inkább ront. Ehhez talán hasonló vagy ennél is súlyosabb, hogy meg sem kísérli a költségvetés az ország demográfiai állapotát kezelni. 1981-tõl szociológusok, közgazdászok, történészek, demográfusok egyforma súllyal hangsúlyozzák - tudományosan, és külön tudományos eljárásmódszert dolgozva ki rá -, hogy Magyarország demográfiai viselkedése folytonosan romlik: 1997 a legmélyebb pont. Az elsõ félévben, amelyik a tavaszt és a nyarat is magában foglalja - és tudjuk, hogy õsszel a legnagyobb a halandóság -, 25 ezerrel többen haltak meg, mint amennyien születtek; sajnos, nem kell hozzá Dodonába menni, hogy biztos legyen benne a társadalom: '97-ben 50 ezerrel kevesebben leszünk. Talán amikor a munkanélküliek számának csökkenését kalkuláljuk, ezt az adatot is mellé kellene tenni, hogy közben az ország lakossága fogy, öregszik, és egyre nagyobb korosztályok lépnek nyugdíjba, egyre kisebb számú korosztályok lépnek munkaképes korszakba.
Csakhogy ezek irreverzíbilis folyamatok: megfordíthatatlanok, és ezt nemcsak Magyarországon tudták a tudósok, hanem tudták máshol is. Az 1960-as években Franciaország megdöbbent, amikor elõször születtek annyian, amennyien meghaltak; nagyon gyors intézkedésekkel, állami segítséggel, állami támogatással korrigálta a helyzetet. Ugyanezt megtette Svédország, Spanyolország. Angliában 1990-ben végezték el a demográfusok azt a számítást, amelyiknek az eredményeként 2010-re az angol társadalomban annyian fognak születni, mint amennyien meg fognak halni. 1993-tól tudományos elemzéseket végeznek az angol tudósok, hogyan s miként lehet megelõzni ezt az állapotot költségvetési mechanizmusokon keresztül is.
(22.30)
Itt van az állam fontossága, szerepe, de nemcsak itt, hanem a polgárosodás területén is. Gazdaságtörténészek hasonlították össze a XIX. század második felének polgárosodását és modernizációját. És valóban: a XIX. század második felében az állam közvetlen beavatkozása nélkül nagyon gyorsan tudott polgárosodni és gazdaságilag növekedni, folytonos produkcióval és folytonos gazdasági elõnnyel mûködni Anglia, amely elsõ volt a polgárosodás területén. Viszont Közép-Európában, Kelet-Európában sem Németországban, sem az Osztrák-Magyar Monarchiában, sem a cári Oroszországban, sem a balkáni országokban nem volt megoldható a polgárosodás és a gazdasági növekedés, a modernizáció az állam beavatkozása, közremûködése nélkül! Nem hiszem, hogy 1997-re oly mértékig fordult a helyzet, és oly elõnyre tett szert Közép-Európa térsége, hogy az állam gondos korrekciója nélkül ez a feladat a társadalom elõtt megoldható lenne.
És egyetlen módszer van ehhez: a költségvetésen keresztül belenyúlni ezekbe a folyamatokba. Ez nem érzõdik ebbõl a költségvetésbõl. (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret leteltét.)
Köszönöm szépen a figyelmüket.