DR. NACSA JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselõtársaim! Rendhagyó költségvetési vita zajlik a parlamentben és a Ház falain kívül. Korábban ennek a törvénynek a kapcsán csaptak össze az indulatok, az érvek, és kerültek bemutatásra az eltérõ gazdaságpolitikák, minõsítve a kormányt vagy a kormány politikáját, illetve minõsítve a pártok által saját politikájukat. Ma viszont a költségvetési vitával párhuzamosan aláírásgyûjtésekkel, egyéb politikai attrakciókkal és egyéb hasonló - akár demonstrációknak is nevezzük - demonstrációkkal is zajlik a költségvetési vita a Ház falain kívül. Pedig nagy tanulság: ha az élet, a gyakorlat nem igazolja a teóriát, nem szabad görcsösen ragaszkodni hozzá. Gazdaságpolitikákkal is így van ez.
Hozzáteszem - Selye János tudósra hivatkozva -, hogy természetesen a tudomány és a felfedezések kérdéskörében egy kicsivel másabb a helyzet. A teória általában nem jött be a kísérletek során, és ebbõl adódtak a felfedezések, tudományos eredmények.
A gazdaságpolitika esetében ez nem teljesen így van. A gazdaság fejlõdése ugyanis ma a kormány gazdaságpolitikai elképzeléseit és teóriáját igazolja, és nem azokat, akik két-három évvel ezelõtt ennek az ellenkezõjét állították. Ebbõl következõen nagyon nehéz a tárgyilagos állampolgárt meggyõzni arról, hogy nem annak van igaza, akit igazol az élet. Ebbõl most már nagyon könnyû a következtetés: nagyon nehéz igazán érvekkel bizonyítani - és ebben egyetértek Bauer képviselõtársammal - azt, amit tulajdonképpen a gyakorlat nem bizonyít.
Ennek a gondolatiságnak a fényében szeretném végiggondolni és most a költségvetési vita kapcsán vissza-visszautalni akár a földtörvénnyel, akár az agrártörvénnyel, akár a népszavazási üggyel kapcsolatos vitákra, és szeretnék ezekbõl is valamit átmenteni a költségvetési vitába.
(22.40)
Köztudott, hogy a mezõgazdasági bizottság tagjaként az agrárgazdaság ügyét szoktam e helyen képviselni. Ma is ezt teszem, és az elõbbiekben tett megállapításaimat agráriumból hozott példákkal fogom igazolni.
A tavasz folyamán a nemzeti agrárprogram vitája kapcsán a parlament, politikai pártok és civil szervezõdések, valamint a kormány, a Tudományos Akadémia, az Agrárkamara képviselõibõl megalakult egy 33 fõs koordinációs fórum a Nemzeti Agrárkerekasztal tanácskozása idejére. Ennek elsõ érdemi munkája volt - és természetesen most már nyugodtan megállapíthatjuk, hogy meg is határozta az agrárgazdasággal kapcsolatos további folyamatokat, tehát áprilistól napjainkig -, hogy a nemzeti agrárkerekasztal-tárgyalások zárójaként elfogadjon egy tizenöt pontból álló elõterjesztést. Hozzáteszem, a 33 fõ ott jelen lévõ képviselõ ezt egyhangúlag, konszenzussal fogadta el. Ennek a 10. pontja a következõképpen hangzik:
"Az átalakulás, az Európai Unióhoz való csatlakozás felkészülésének éveiben az agrárgazdaság, a vidékfejlesztés és a környezetvédelem egymással összefüggõ célrendszere a korábbiaknál nagyobb állami támogatásra, nemkülönben összehangoltabb állami és területi irányításra szorul. Többségi vélemény szerint a legégetõbb agrárteendõk elvégzése a nemzetgazdasági GDP legalább 2,5 százalékát kitevõ állami támogatási összeg felhasználását teszi szükségessé. A támogatási kereten belül a közvetlen agrárcélokra fordítandó források arányát részletesebb számítások alapján úgy kell rögzíteni, hogy az agrártámogatások reálértéke számottevõen növekedjék. Az agrárkerekasztal résztvevõi indokoltnak tartják, hogy a kormányzat ismételten tekintse át a foglalkozási, területfejlesztési és a környezetvédelmi támogatások jelenlegi jogcímeit, a támogatásokhoz való hozzájutás rendszerét, s hozza létre a célirányos, összehangolt és a fõ célokra összpontosító felhasználás intézményi garanciáit."
Csak pontosításként hadd jegyezzem meg: a kormány képviselõje jelezte, hogy a 2,5 százalék ilyen megfogalmazására és ennek az elfogadására nincs felhatalmazása, ezért került a szövegbe a "többségi vélemény szerint" kifejezés.
Azóta beterjesztésre került a költségvetés, és ennek a folyamatában, vitájában szólhatok. Nézzük meg, hogy a költségvetésben mi is szerepel a kormány elõterjesztésében! Ezt is szó szerint szeretném fölolvasni:
"Az agrárgazdaság fejlesztésének célja a belföldi élelmiszer- kereslet színvonalas kielégítését, a vidék népességmegtartó képességének erõsítését és az agrárkivitel külkereskedelmi stabilizáló szerepének megõrzését, az export jelentõs növelését szolgáló fenntartható agrártermelés folytatása. Ennek elérése érdekében a kormány a bruttó hazai termék évenkénti növekedési ütemével arányosan növelt összegû támogatást biztosít. A kormány számol az 1990-96. évek közötti nagymértékben nyílt agrárolló szükségszerû záródásával, ezt azonban csak fokozatosan tartja elképzelhetõnek annak érdekében, hogy a gyors ütemû záródásból esetleg adódó súlyos piaci problémákat, válságjelenségeket elkerülhessük. A nemzeti agrárprogram az agrártermelés kedvezõ adottságaira, hagyományaira és az ezekbõl fakadó komparatív elõnyökre építve fogalmazza meg az ágazat fejlesztésének feladatait, az EU-hoz való csatlakozással kapcsolatos érdekeinket és kötelezettségeinket is figyelembe véve. A kormány az agrárgazdaság helyzetének stabilizálása, kiegyensúlyozott mûködési feltételeinek megteremtése, kibocsátásának jelentõs növelése érdekében az elkövetkezendõ években megteremti azokat a feltételeket, amelyek az ágazat versenyképességének javítását szolgálják. Ez magában foglalja a hatékony földhasználat, üzemszerkezet, valamint az ágazati és térségi integrációk korszerû formáinak ösztönzését, a piacszabályozási rendszer folyamatos fejlesztését, a mezõgazdasági tõkehiány enyhítését elõsegítõ eszközöket, a támogatási rendszer versenyképességünket javító EU-konform átalakítását."
Úgy gondolom, ezekkel az idézetekkel azt bizonyítottam - és ez volt a célom -, hogy természetesen az, amit az agrárkerekasztalon a kormány vállalt, amit konszenzussal elfogadtunk, a költségvetési elõterjesztésben szerepel. Szerepel, de ez önmagában - felmerülhet a kérdés - garancia-e? Igazat adok azoknak, akik azt mondják, lehetséges, hogy nem elegendõ garancia.
Nézzük tovább! Rövidesen a parlament elé kerül - hiszen már a kapcsolódó módosító indítványok fölött is szavazott a mezõgazdasági bizottság - az agrártörvény. Az agrártörvény 1. §-ában a következõ került elfogadásra a múlt heti mezõgazdasági bizottsági ülésen, és ezt az elõterjesztõ is támogatta:
"A központi költségvetés évenkénti elfogadása során - a törvény 5. §-ában foglaltakra is figyelemmel - az Országgyûlés biztosítja, hogy az agrárgazdaság, benne a mezõgazdaság, közvetlen céljaira, a vidék lakosságmegtartó képességének erõsítésére és megõrzésére, valamint vidékfejlesztést, agrárcélokat szolgáló programjaira az 1998. évi bázishoz viszonyítottan reálértékben legalább a bruttó hazai termék évenkénti növekedési ütemével arányosan növelt összegû támogatást lehessen fordítani a nem közvetlen mezõgazdasági támogatások agrárcélokat szolgáló intézményes biztosítékai mellett. A magyar agrártermékeknek az Európai Unióban mért támogatottsági hátrányát az Európai Unióhoz történõ csatlakozásunkig fokozatosan csökkenteni kell."
Tisztelt Ház! Úgy gondolom, ezek azok a garanciák, amelyekkel - nyugodtan állíthatjuk - egy agrárgazdaságot fejlesztõ idõszak kezdõdött el, amelynek a feltételeit a kormány biztosította. Tulajdonképpen, ha itt lezárnánk az elsõ gondolatkört, és azt állítanánk, azt fogalmaznánk meg, hogy azokat a kérdéseket, amelyeket nem csupán a koalíció pártjai, hanem az ellenzék pártjai is április folyamán a Nemzeti Agrárkerekasztal és a nemzeti agrárprogram vitája kapcsán fölvetettek, az agrárgazdaság érdekében a kormány, illetve a koalíció elfogadta, beépítette a költségvetésbe. Tulajdonképpen ez a garanciája véleményem szerint annak, hogy az agrártörvénybe beépített passzusok is garanciális elemek lehetnek az agrárgazdaság fejlesztését célzó gazdaságpolitika kivitelezésében. És ezt igazán elfogadhatjuk garanciának.
Ezzel szemben a Ház falain kívüli költségvetési vita - amelyben, mint érintettem, nem mindig hasonló demokratikus játékszabályok mentén folyik az ütközet - mit próbál elérni, és ezen keresztül mit akarnak egyesek elérni? Kiderült, és ezt bizonyítani lehet, hogy kétfajta agrárpolitika volt az elmúlt tíz évben. Az egyikre azt a jellegzetességet lehet fogni, hogy egy agrárgazdaság-visszafejlesztõ szándék érvényesült, amelynek eredményeképpen a mezõgazdasági termelés visszaesése nagymértékben megtörtént, amelynek eredményeképpen a lakosság foglalkoztatása, a vidéki lakosság foglalkoztatása nagymértékben romlott, amelynek eredményeképpen - néhány nappal ezelõtt elmondtam, hasonló idõben, mint most - mintegy 800 ezer munkahely szûnt meg.
Takács Péter képviselõtársamnak mondanám - de már nem látom a teremben - a fölvetésére, hogy csupán a mezõgazdasági árbevétel- kimaradás több mint 1000 milliárd forinttal gyengítette a falu árbevételét. Több mint 1000 milliárd került ki csak azzal, hogy a mezõgazdasági termelés produktuma csökkent. És ha ezt a 800 ezer munkahelyet is közbeiktatjuk és még az egyéb sérelmeket, akkor ha definiálni, forintálisan definiálni akarjuk annak a gazdaságpolitikának vagy annak a visszafejlesztõ agrárpolitikának az eredményeképpen létrejött helyzetet, 2500-3000 milliárd forintokról beszélhetünk! Nos, úgy gondolom, nincs értelme ehhez görcsösen ragaszkodni és emellett görcsösen kiállni. Ezt az agrárpolitikát nem lehet fölvállalni!
Arról az agrárpolitikáról viszont, amirõl itt beszélek - amely az agrárgazdaság fejlesztését tûzte célul és annak a garanciáját a költségvetésben is biztosította -, nyugodtan beszélhetünk.
(22.50)
És úgy gondolom, hogy ezen keresztül be lehet mutatni és véleményezni lehet azokat a hozzászólásokat is, amelyeket e tárgy kapcsán az elmúlt hetekben vagy napokban képviselõtársaim megfogalmaztak. Engedjék meg, hogy néhányat érintsek ezek közül.
Torgyán képviselõtársam október 15-én szólalt fel. Nem sok mindent mondott a mezõgazdaságról, csupán annyit, hogy "Igaz, hogy a mezõgazdaságra és a honvédelemre valamivel többet költenek, mint korábban, ezt hangos sikerpropagandával igyekeznek a lakosság tudomására hozni, de ami a mezõgazdaság és a vidék fejlesztését illeti, kérem, vessenek össze két adatot: Budapesten csak a metrószárny építésére, hangsúlyozom egy metrószárny építésére több mint százmilliárd forintot irányoznak elõ.".
Torgyán vezérszónok úrnak - akkor, amikor a másik agrárpolitika érvényesült, amit néhány nappal ezelõtt úgy fogalmaztam itt, hogy a patakvér-agrárpolitika, amelynek az eredményeképp bekövetkeztek többek között azok a számok, amelyekrõl itt szóltam - ha csak ennyi jut eszébe egy agrárgazdaság-fejlesztõ politikával kapcsolatban, akkor úgy gondolom, hogy itt megállhatnánk. De többrõl is szó van. Vegyük elõ azokat az idézeteket, amelyeket akkor tett, amikor a mezõgazdaság támogatottsága - olvasom az adatokat -: '90-ben 62 milliárd, '91-ben 40 milliárd, '92-ben 36 milliárdra esett vissza, '93-ban is csak 49 milliárd volt. Ekkor milyen pozitív megközelítésben, milyen metrószárnyak építésével és emlegetésével jelezte képviselõ úr, hogy nem ért egyet azzal az agrárpolitikával és azzal a gazdaságpolitikával, amely ilyen helyzetet fog elõidézni a falun, a vidéken, a mezõgazdaságban, az agrárgazdaságban? Nos, azután természetesen '94-ben 74 milliárdra emelkedett, '95-ben is 73 milliárd, '96-ban 88 milliárd, '97-ben 101 milliárd, most 117 milliárd van elõterjesztve a mezõgazdaság támogatottságára.
Úgy gondolom, ha ténylegesen nem tudunk mit mondani, akkor bekövetkezik az az állapot, ami Torgyán képviselõtársamnál bekövetkezett: inkább elhallgatja a tényeket.
Gyimóthy képviselõtársam, aki a mezõgazdasági bizottság alelnöke, két gondolatot engedett meg hozzászólásában. Úgy kezdte, hogy "Rátérve, mert fogy az idõ, az agrárágazatra, a kormány dicsekszik; a sikerpropaganda egyik része, hogy a jövõ évben közel plusz húszmilliárd forinttal szeretné az agrárágazat támogatását.". Így van, természetesen plusz húszmilliárddal szeretnénk növelni az agrártámogatásokat. De ha ezzel kimerül a mondandója valakinek, akkor úgy gondolom, hogy az nem lehet negatív, hogy 50 milliárd forgóeszközhitel nyújtására vagy pótlólagos plusz 50 milliárd forgóeszközhitel nyújtására is kísérletet tesz a kormány, hiszen valójában ezzel ténylegesen segíteni akarja az agrárágazatot - és nem visszaél, és nem visszafejleszt.
Raskó képviselõtársam hozzászólásában néhány mondattal érintette az agrárgazdaságot. Szó szerint idézem: "A másik ilyen tétel az agrárgazdaság ügye. Halljuk azt, hogy '98-ban százféle ok is van, hogy miért kell a mezõgazdasági támogatásokat reálértékben növelni. Egyébként ez 17 százalékos nominálnövekedést jelent. Való igaz, ha 15 százalék alatt marad az infláció, akkor itt reálértékben a mezõgazdaságnak nyújtott támogatások növekednek. Kérdés, hogy ez a mérték, ami egyébként a GDP arányában mindössze 0,8 százalék, elegendõ- e arra, amit a mezõgazdaságra ténylegesen fordítani kellene. Nem elsõsorban termelési költséget csökkentõ támogatásokat kellene adni; nem elsõsorban ésszerûtlen piaci beavatkozásokat kellene finanszírozni a kormánynak ebbõl az összegbõl, hanem az életképes birtokok fejlesztésére kellene a támogatást adni a magyar mezõgazdaság hosszú távú versenyképessége megszerzése, megõrzése szempontjából.".
Nos, Raskó György képviselõtársam, aki a korábbi kormányzatban államtitkári tisztséget töltött be, pontosan tudja, hogy miért életképes birtokról beszél és miért nem az agrárgazdaság fejlesztésérõl. Pontosan tudja, hogy az agrárgazdaság fejlesztése vagy az agrárgazdaságot fejlesztõ szándék és az életképes birtok: pontosan az ellentétes koncepció. Életképes birtok egyébként a múlt századi szlogen, amikor még a technikát a lófogat határozta meg, de többnyire az ökörfogat volt a mérvadó. Ez esetben hadd ne foglalkozzam hosszabb idõt ezzel a dologgal. Hatvantól Bajáig tartott a Grassalkovich- birtok, mindenki pontosan tudja, hogy ezen a birtokon nagyon sok üzem mûködött, és ezen üzemekben történt a termelés. Nem a birtok volt életképes vagy nem életképes, az üzem volt versenyképes, adott esetben gazdaságos a termelés.
Ma is a verseny, a versenyképesség a domináló. Az egy nagyon fontos kérdés, hogy kisüzemben vagy nagyüzemben történik a termelés. Ugyanis száz hektáron gabonát termelni kisüzemi mód, három hektáron fóliázni, ha kihasználom a termelési kapacitásokat, nagyüzemi mód. A kettõt összekeverni, azt hiszem, hogy hiba lenne.
Az agrárgazdaság fejlesztése gyakorlatilag egy olyan életképes birtok koncepciója, aminek a területe 93 ezer négyzetkilométer. Ha így tekintjük, akkor a kormány egy életképes birtokot, a 93 ezer négyzetkilométeres birtokot favorizálja. A kisüzemeket természetesen lehet egymáshoz kapcsolni, összefogni, és akkor létrehozhatunk olyan életképes üzemeket, amelyek már évszázaddal ezelõtt kitalálásra kerültek a fejlett országokban.
S végül Sándorffy Ottó kollegám, képviselõtársam, egy mondattal, mégpedig azzal a mondattal intézte el az agrárgazdaságot, hogy mennyibe kerül a hús, a kenyér, a tej, a zsír, a cukor.
Egyetlenegy témakört szeretnék kiemelten bemutatni a számára, mégpedig a tejet, hiszen arról beszélt, hogy közel 100 forint a tej. A tej közvetlen költsége 1996-ban 29,74 forint volt. Ebbõl a takarmány költsége 16,41 forint volt, és a saját takarmány költsége 10 forint, míg a vásárolt takarmány költsége 6,50 forint. Miért hívom fel a figyelmét erre a két adatra? Azért hívom fel a két adatra a figyelmet, mert azok a nagyüzemek, amelyek nagy tejgazdaságot mûködtetnek - most a földtörvény vitája kapcsán felmerült -, éppen a termelés biztonságát adó földtõl esnek el, amennyiben az ellenzék által kezdeményezett aláírás-gyûjtési akció eredményessé válik, és a népszavazáson az a fajta megfogalmazás kerül elfogadásra.
A mezõgazdasági termelés 60 százalékát ma már azok a nagyüzemek alkotják, amelyek földdel nem rendelkezhetnek. Ezek állítják elõ az általam említett tejönköltséget. S amennyiben rákényszerülnek, hogy vásárolt takarmánnyal állítsák elõ, akkor óhatatlanul növekedik a tej önköltsége is, s a tej önköltsége mellett természetesen más mezõgazdasági terméknek az önköltsége is. Úgy gondolom tehát, amikor kétfajta agrárpolitikáról beszélek, akkor az egyik fajta agrárpolitikát ma ennek a költségvetési vitának a kapcsán megjelenítette az ellenzék, a másik agrárpolitikát megjelenítette a kormány és a koalíció. A kettõ között nagyon könnyû választani.
Úgy gondolom, az EU-csatlakozások kapcsán a mezõgazdaság és a vidék modernizációja kötelezettsége ismeretében csak az egyiket lehet támogatni: a fejlesztõ agrárpolitikát. Ennek a fejlesztõ agrárpolitikának a garanciális elemeit láthattuk és láthatjuk a költségvetésben. Természetesen ennek a garanciális elemei vannak a falun a szakemberek, a dolgozók, a szorgalmas emberek birtokában.
(23.00)
Ehhez kell támogatást adni, és ehhez kell támogatást nyújtani. És tulajdonképpen Bauer képviselõtársam úgy kezdte, hogy meg kell mondani, hogy mire. Ennek a segítésére kell adni támogatást. Ugyanis ennek a többlete és a többszöröse jön vissza úgy, hogy fölvirágzik a falu, fölvirágzik a vidék, megszûnnek azok a szociális feszültségek, amelyek még terhelik - és sajnos, terhelik - a vidéket.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)