POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm. Hölgyeim és Uraim! A Fidesz- Magyar Polgári Párt nevében egy területrõl, a '98-as költségvetésnek az oktatást, azon belül is a közoktatást érintõ kérdéseirõl szeretnék beszélni, négy pontba szedve a mondandómat a jobb követhetõség érdekében. Az egyik az, hogy hogyan alakul, hogyan fog alakulni '98- ban az önkormányzatok támogatása, oktatási célú támogatása a második: hogyan alakul a pedagógusok helyzete, a közalkalmazotti bérek helyzete a harmadik: milyen források állnak rendelkezésre a közoktatásban oly sokat emlegetett és joggal megkívánt tartalmi modernizáció végrehajtására a negyedik: miben állnak a Fidesz javaslatai, mi ennek a javaslatcsomagnak a lényege.
Kezdjük az elsõvel: valamennyien tudjuk, hogy Magyarországon az önkormányzatok tartják fenn az oktatási intézmények 95-96 százalékát, és ezért elsõ körben az önkormányzatok forrásait kell szemügyre vennünk, ha azt nézzük, mivel gazdálkodhatnak majd a következõ esztendõkben az iskolák.
Azt látjuk, hogy az önkormányzatok központi költségvetésbõl származó bevételei 18,3 százalékkal nõnek. Ez a növekedés, ennek mértéke elsõ ránézésre jónak tûnik, hiszen a prognosztizált infláció 15 százalék körül van. Ha már azt látjuk, hogy ebbõl a 18 százalékból 3-3,5 százalék új feladatok megjelenése miatt kerül az önkormányzatokhoz, akkor azt látjuk, hogy csak a stagnálás, a szinten tartás vár az önkormányzatokra jövõre, azaz pontosan 15-15,5 százalékkal nõnek a források, mint amennyit az infláció amúgy is elvisz, tehát reálértékben növekedéssel, jobb helyzettel nem számolhatunk. Ha megvizsgáljuk azokat a normatívákat, amelyeket az oktatási feladatok ellátására kapnak az önkormányzatok, akkor már rosszabb képet kapunk, hiszen az ígért 18 - valójában csak 15 - százalékos növekedéssel szemben itt 10,6 százalékos növekedést látunk.
Tehát az oktatási feladatok ellátása tekintetében reálértékben rosszabb a helyzet, mint idén. A következõ évben rosszabb, szûkebb forrásokkal tudnak gazdálkodni az önkormányzatok és nyilván az intézmények is. Ez annak ellenére van így, hogy ez a költségvetés 10 milliárd forinttal többet költene az oktatásra, mint amennyit az oktatási törvény elõír. Ebbõl, sajnos, azt a következtetést kell levonnunk, hogy igazuk volt azoknak, beigazolódott azok aggodalma, akik azt mondták, hogy a közoktatási törvény finanszírozási garanciái fabatkát sem érnek; az az elképzelés, hogy két évvel ezelõtti teljes bekerülési költség 80 százaléka kell hogy legyen a tárgyév normatívájának minimuma, ez nem nyújt garanciát az iskolák tényleges finanszírozottságának szintjére.
Hol jelent ez valóban nagy gondot, valóban problémát a tényleges mûködésben? A települések nagy részénél, ott, ahol kicsi vagy elhanyagolható a tényleges bevétel, amelyek nagyrészt csak a költségvetési forrásokból átengedett jövedelmekbõl mûködnek, vagyis nincsen saját bevételük, nincsen saját jövedelemtermelõ képességük. Sajnálatos módon az önkormányzataink többsége ilyen szegély önkormányzat, magyarán azt kell mondjuk: települési tekintetben mindenképpen nyílik az olló. A gazdagabb, jobb jövedelemtermelõ képességgel rendelkezõ önkormányzatok még tudják finanszírozni az iskoláikat elbocsátások és iskolabezárások nélkül is, a kisebb települések azonban rosszabb kondícióba kerülnek az ez évhez képest is.
A költségvetés furcsa jószág, maga az elõttünk lévõ két-három kötet is. Egyik furcsasága, hogy minden évben más és más szerkezetben kapják kézhez a képviselõk. Ma már látjuk, hogy ez részben a költségvetést elõkészítõ szakemberek mozgásterét és szakmai szabadságát növeli, mert nagyon kevés, pénzügyhöz alaposan értõ szakember van abban a helyzetben, hogy egymás mellé téve a '96-os, '95-ös, '97-es költségvetést és a most vitatott költségvetést, meg tudja mondani, hogy ez nõ, vagy nem nõ, csökken, vagy nem csökken, mert mások a rubrikák. Így vagyunk az indoklásokkal is, hiszen tavaly a költségvetést elõterjesztõ Akar László szintén azzal dicsérte meg önmaga munkáját és az oktatási költségvetést, hogy azért jó az idei, '97-es költségvetés, mert differenciálódnak a normatívák, és így árnyaltabban tudjuk támogatni a közoktatási rendszert. Most pedig azt olvassuk: azért jó ez a '98-as költségvetés a kormány szerint, mert egyszerûsödnek a normatívák - egyszer ezért, egyszer azért -, a lényeg az, hogy mindig csak jó legyen a kormány által elõterjesztett költségvetés.
A gond azonban itt az, hogy megszüntet, beolvaszt alapvetõ feladatok finanszírozására szánt összegeket a nagy kalapba, olyan feladatokat, amelyeket eddig is nagyon nehezen tudtak ellátni az iskolák és az óvodák, amelyeket nagyon nehezen tudtak megszerezni az önkormányzattól. Csak egy példát mondanék rá: beépítették az iskolaszék mûködésére szolgáló nem túl jelentõs összeget, a diákönkormányzatra szolgáló összeget vagy a könyvtár-finanszírozásra szolgáló összeget összenyomták az informatikai fejlesztéssel. A mi javaslataink ezeket újból önálló normatívaként kívánja eljuttatni az önkormányzatokhoz, hiszen ez valóban adhat tárgyalási alapot az iskolahasználó polgárok számára ahhoz, hogy ezt ténylegesen megkapják az amúgy is reálértékben csökkenõ normatívából; az önkormányzatoktól kikövetelni ezeket a forrásokat szinte lehetetlen, ha nincsenek külön nevesítve.
Nézzük, hogyan alakultak ezek a normatívák! Elõttem szóló képviselõtársaim már kiemelték azt, hogy talán a legrosszabbul járnak, a legrosszabb helyzetbe az elemi képzésben részt vevõk - tehát az elsõ és hatodik osztályban tanulók - finanszírozása kerül. Itt van a legnagyobb baj. Alig növekszik az óvodai ellátás normatívája. Messze alatta marad, a tervezett infláció felét sem éri el az a növekedés, amely ezen a területen az óvoda és az általános iskola alsó tagozatánál megjelenik. Ezt mindenképpen növelni kell, különös tekintettel arra, mert itt a mai napig is a legnagyobb a különbség a normatív támogatás és a tényleges bekerülési költségek között. Ezt a szakadékot, illetve ezt az ollót igyekeztünk az elmúlt években egy kicsit összébb húzni. Elfogadhatatlan az, hogy most egy ellenkezõ tendencia, egy további nyílás, a két szám közötti további távolodás indul el.
Gyakorlatilag az összes oktatási normatíva növekedése elmarad a kormány által prognosztizált inflációtól, azaz reálértékben kevesebb forrással számolhatnak oktatási feladataik ellátásában az önkormányzatok, azaz egyértelmûvé vált az, hogy nem prioritás, nem élvez elsõbbséget a Horn-kormány számára a közoktatási feladatok jó színvonalon történõ ellátása.
Összesen 1200 forinttal nõ a napközis tevékenység, a napköziben folyó munka finanszírozása a következõ évben. Ez nagyon szomorú, mert ez a fajta tevékenység, ahogyan például a kollégiumi normatíva is csak 3 százalékkal - 3 darab százalékkal! - nõ, azért szomorú ez a kettõ, mert talán valamennyien tudjuk ebben a Házban, hogy a magyar közoktatás egy nagyon válságos és nagyon rossz irányba indult el, egy ismeretcentrikus, a nevelési feladatokat el nem látó, pusztán a képzésre koncentráló irányba. Ez egy rossz irány, különösen akkor, ha azt látjuk, hogy a családok sincsenek abban a helyzetben, hogy ellássák alapvetõ nevelési-szocializációs feladataikat, hiszen sok esetben a túlterhelt családok több állást vállaló szülõkkel képtelenek ma ennek a feladatnak megfelelni, és az iskolától vagy a kollégiumtól várják el e feladat pótlását.
Az elmúlt néhány évben egy nagyon szomorú tendencia alakult ki. A pénzhiánnyal küszködõ iskolák elsõsorban ezeket az általuk kvázi szabadidõs tevékenységnek tekintett feladataikat adták fel - ez az egyik pont. A másik: a csökkenõ gyereklétszám miatt egymással versengõ iskoláknál elõtérbe helyezõdtek az ismeretcentrikus képzések, ismeretcentrikus programok, szemben a nevelési feladatokat is ellátó programokkal. A harmadik pedig az, hogy a családok növekvõ igénye éri el az iskolák szûk körû kapacitását. Éppen ezért radikálisan növelni kell az ilyesfajta nevelési feladatok színteréül szolgáló idõ finanszírozását, amit ez a költségvetés tovább akar sorvasztani, tovább akar szûkíteni, mert nagyon szomorú helyzet alakulhat ki.
Külön kell szólni a kollégiumok helyzetérõl, hiszen tudjuk, hogy középiskolai expanzió elképzelhetetlen kollégiumi expanzió nélkül. Esélyteremtõ állam elképzelhetetlen a kollégiumok mûködése, feltételeinek javítása nélkül. A kollégiumok az elmúlt három évben 20- 25 százalékos reálérték-csökkenést tudhatnak magukénak. A feladat nemcsak az, hogy stagnáltassuk a finanszírozást, nemcsak az, hogy reálértéken megõrizzük, hanem az, hogy ezt az irányt megfordítsuk, javítsuk a kollégiumok helyzetét.
(11.50)
Mindenki tudja - bocsánat, talán nem mindenki tudja -, hogy ma Magyarországon a versenyképes tudást nyújtó iskolák nagyon szûk körben mûködnek, szûk körben az önkormányzatok tekintetében. Összesen 297 városban, önkormányzat területén mûködnek a gimnáziumok és a versenyképes tudást nyújtó szakközépiskolák. A 3200 önkormányzat alig egytizedében van olyan intézmény, amelyre ma a gyereküket nevelõ családok igényt tartanak. Ez a versenyképes tudás megszerzésének elsõ és legfontosabb fázisa. Ha nem tudunk kollégiumot nyújtani ezeknek a gyerekeknek, akkor a kistelepülésen, faluhelyen vagy kisvárosban élõ gyerekeket megfosztjuk a versenyképes tudás megszerzésétõl, és megfosztjuk a társadalmi felemelkedést jelentõ elsõ lépcsõ elérésétõl is. A kollégium ma - kis túlzással mondva - a társadalmi felemelkedés legfontosabb intézménye. Ha ez nincs, ha ezt a bázist, ezt az intézményi kört szûkítjük, akkor szûkítjük a felemelkedés lehetõségét a következõ generációban is. Sajnos, az elmúlt néhány évben ez történt, az elmúlt hat évben egy nagyrészt 500 intézménybõl álló kör 10 százalékkal csökkent, ma csak 445 kollégium mûködik Magyarországon, szemben a hat évvel ezelõttivel.
A pedagógusok helyzetérõl néhány szót. A pedagógusok bére reálértékben az elmúlt három évben 32,5 százalékkal csökkent a mostani költségvetés adatait alapul véve. Mindez a csökkenés aközben történt, hogy a pedagógusok száma 12 százalékkal csökkent, pontosabban az oktatásban foglalkoztatott alkalmazottak, közalkalmazottak száma, ezen belül nyilván arányosan a pedagógusoké is 12,5 százalékkal csökkent. Nem igaz tehát az az állítás, hogy a létszámcsökkenéssel meg lehetett állítani a bér csökkenését, nem igaz az állítás vagy ígéret, hogy a létszámcsökkenésbõl majd fedezni lehet egy reálbér-növekedést. Nem lehetett! Közel egyharmaddal csökkent az ebben a szférában foglalkoztatottak reálbére, miközben több mint egytizedük kénytelen volt elhagyni a pályát.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés elnöke foglalja
el.)
A másik megállapítás, hogy az elmúlt három évben a kormány eddig egyetlenegy alkalommal sem tudta kellõ mértékben garantálni az általa aláírt bérmegállapodásokban foglaltak teljesülését. Én belátom, hogy sok esetben ez nem a kormány hibájából történt így, hanem a megállapodás tarthatatlan volta miatt, a kormánynak nem voltak eszközei az önkormányzatokat terhelt források behajtására. Sok esetben 5-6, néhol 8 százalékot kellett volna az önkormányzatoknak saját forrásból kitermelniük a bérmegállapodás betartása érdekében, és ezt semmilyen módon nem lehetett kikényszeríteni. Sem a kormány, sem a munkavállalók, sem a szakszervezetek nem voltak ebben a helyzetben és fogadjuk el, hogy az önkormányzatok nem gonoszságból nem tudták ezt megtenni, hanem azért, mert ez a megállapodás, és a megállapodást aláíró kormány rosszul mérte fel az önkormányzatok jövedelemtermelõ képességét.
Így tehát igencsak aggályos az eddigi tapasztalatok fényében, hogy a nemrégiben aláírt bérmegállapodásnak milyenek lesznek a garanciái, hiszen e tekintetben jottányit sem javult a helyzet. Igaz, 16 százalékra vállalt ígéretet ez a bérmegállapodás, de az önkormányzatoknál nem áll rendelkezésre a bérnövekedés alapjául szolgáló összeg vagy ennek a fedezete, mindössze 11 százalék körüli a béremelés forrása, az a forrás, amit ma az önkormányzatok magukénak tudhatnak. Ebbe a forrásba tartozik sajnálatos módon a nemzeti alaptanterv szûkülõ óraszámai miatt elbocsátásra kerülõ pedagógusok egy része is '98 szeptemberébõl.
A harmadik szomorú megállapítás a pedagógus-bérmegállapodással kapacsolatban az, hogy a megállapodásnak áldozatául esett az az elképzelés, az a sokunk által támogatott elképzelés, hogy legyen egy helyi szinten felhasználható mozgó bér, vagyis a minõségi vagy többletmunka díjazására, differenciált díjazására alapot adó mozgó bér rendszere. Különösen most, amikor elég sok pluszfeladatot - egyelõre semmilyen formában nem finanszírozott pluszfeladatot - jelent a nemzeti alaptanterv bevezetése, az ehhez kötött helyi pedagógiai programok, helyi tantervek kialakítása. Ezt ma egyetlenegy intézményvezetõ, egyetlenegy önkormányzati vezetõ sem tudja differenciáltan és kellõ mértékben finanszírozni az oktatási intézményekben. Így tehát nagy a veszélye annak, hogy ez nem lesz más, mint papírok gyártása, tessék-lássék papírok elõállítása, ami mindenképpen ártalmas és elkerülendõ.
A negyedik szomorú megállapítás, hogy idén is elmaradt egy önálló oktatási bérrendszer, bértábla kialakítása. Valamennyien látjuk ma már azt, hogy a 650-700 ezer közalkalmazott nem sorolható be egy egységes közalkalmazotti bérrendszerbe kellõ módon és igazságosan, oly módon, hogy a szakma sajátosságait, specifikumát is figyelembe vegyék ezek, mert nagyon eltérõ egy ápolónõ, egy egyetemi tanár, egy önkormányzatban dolgozó adminisztrátor, titkárnõ vagy akár egy önkormányzat által fenntartott köztisztasági hivatal alkalmazottjának a munkakörülménye, képzési rendszere és így a díjazása is.
Minimum három önálló szakmai bértáblára van tehát szükség a közalkalmazottiság rendszerén belül. Ez elmaradt. Kidolgozhat ilyet egy ellenzéki párt vagy akár egy kormánypárt is, az egy kétségbeesett vagy csak a választóknak szóló propagandagesztus lesz. Ezt egyedül az éppen hatalmon lévõ kormány tudja megtenni, hiszen az õ felelõssége végigmenni az érdekegyeztetés csatornáin, az õ felelõssége elfogadtatni ezt a szociális partnerekkel. Ha ilyen akciókra vállalkozik akár egy kormánypárt vagy ellenzéki párt, az sajnos hiábavaló és a mai egyeztetési rendszerhez nem illeszkedõ elképzelés. A kormány ezt a felelõsségét elmulasztotta, és ezt nem fogja pótolni az sem, ha akár az SZDSZ, akár valamelyik ellenzéki párt egy ilyet letesz az asztalra.
A harmadik pont - nagyon röviden kiemelve csak -, hogy mik a sokat emlegetett és szükséges tartalmi modernizáció forrásai a '98-as költségvetésben. Az egyik pont a szûkösségrõl, a szûkülésrõl, a másik pont pedig a pazarlásról szól. Nézzük azt, hogy valamennyien tudjuk, hogy a pedagógusok bére látható módon nem ad kellõ fedezetet ahhoz, hogy önmaguk egyéni képzésére, önmaguk egyéni szakmai fejlesztésére jelentõs forrásokat félre tudjanak tenni, különösen akkor, ha még gyerekeket is akarnak nevelni ebbõl a bérbõl. Éppen ezért indokolt, hogy külön szakkönyvtámogatással vagy más módon az õ szakmai egyéni képzésüket támogassuk a költségvetésbõl. Ez indult el a közoktatási törvény módosításával, ahol a pedagógusok szakkönyvvásárlási támogatására vonatkozó paragrafusokat fogadtunk el. Akkor a minimálbérrel megegyezõ összeget kívántunk adni a pedagógusoknak. Ezt a tavalyi évben, a '97-es költségvetésben már a kormányzat csökkentette oly módon, hogy terhelte adókkal, járadékokkal, és csak az ily módon csökkentett összeget adta oda, nettóban - talán így mindenki jobban érti ezt a dolgot - kapták meg a pedagógusok. A következõ évben újabb trükköket talált ki feltehetõen a pénzügyi kormányzat, hiszen eddig az éppen a tárgyévben létezõ minimálbér összegét csökkentette adóval.
Most nem csökkenti adóval, csak éppen megváltoztatott egy napot a naptárban: nem '98. január 1-jétõl érvényes minimálbér, hanem '97. december 31-éig érvényes minimálbér összegének az 50 százalékát kívánják adni. Kisstílû, pitiáner huzakodás 1000-1500 forinton, megalázva a pedagógusokat, semmibe véve azt a célt, hogy ez az õ egyéni szakmai fejlesztésük érdekében szükséges forrás, és szerintem lejáratva azt a kormányt is, amely ilyen módon jár el, próbálva átverni azokat, akiket másik kezével pedig szakmai tekintetben felemelni kíván.
A másik a szükségtelen pazarlás. Ebben az évben is közel 3 milliárd forintot szánunk majd a pedagógusok továbbképzésére, illetve a pedagógus-szakvizsga kialakítására. Három és fél milliárd forint nagy összeg egy ilyen rendszerben, ahol napi filléres gondokkal küszködnek az intézmények. A baj azonban az, hogy ebben az évben is elköltöttünk 3,4 milliárd forintot pedagógusok képzésére, továbbképzésére botrányos körülmények között. Kiszórtunk az ablakon ellenõrizetlen formában nem létezõ kft.-knek, a képzést el nem végzõ vagy nem kellõ színvonalon elvégzõ cégeknek közel 3 milliárd forintot. Ennek egy része sok esetben jó helyre került, olyan helyekre, hogy maga az iskola vállalta, mint gazdasági vállalkozás, saját pedagógusainak a továbbképzését saját pedagógusai által. Mondhatjuk errõl, hogy ügyes - csak éppen azt a célt nem szolgálja, hogy valódi többlettudást, valódi szellemi profitot képezzünk ebben a szférában a 3 és fél milliárdos összeg felhasználásával. Baráti osztogatásra vagy ablakon való kiszórásra használtunk fel egy ilyen nagy összeget. Ezt így megismételni semmi értelme nincs! Most is úgy fogunk szavazni errõl az összegrõl, hogy a kormánynak nincs még elképzelése a pedagógus- szakvizsga rendjérõl, céljáról, rendszerérõl, nincs akkreditálva a pedagógusok továbbképzésének rendje.
(12.00)
Az ezt folytató intézmények akkreditációja nem indult el. Ennek így semmi értelme nincsen.
Végezetül a Fidesz javaslatairól két-három mondatban, mert az idõ nagyon szalad. A javaslataink öt pontból állnak.
Az elsõ: a közoktatási normatívák megemelése a várható inflációt elérõ mértékben, a mai finanszírozási szint megtartása érdekében. Ebbõl kiemelve néhány normatívát, radikálisan növelni kell az esélyteremtés érdekében a kollégiumi ellátás normatíváját, a kistelepülések normatíváját, amit a Horn-kormány nulla százalékkal kíván emelni, épp a legkritikusabb helyzetben lévõ kistelepülési oktatási normatívát, a kistelepülési önkormányzatok összefogásának a legjobb formáját, a társulások támogatását.
A második: radikálisan növelni kell a tankönyvvásárlás, a gyerekekhez, a családokhoz eljutó tankönyvvásárlás fedezetét, és külön kell választani az informatikai támogatásból a hagyományos és klasszikus könyvtári fejlesztés normatíváját is, mert nem helyes dolog az, hogy az amúgy kívánatos Internet-fejlesztés felegye, megegye az iskolai könyvtárak szinten tartásának összegét, ezt a nem túl bõséges összeget.
A harmadik pont: a nemzeti alaptanterv bevezetésébõl adódó többletfeladatok elvégzése érdekében a pedagógusokat jobb bérhelyzetbe és jobb pénzügyi helyzetbe kell hozni. Ennek nyilván az egyik módja: a normatívák emelésén keresztül valódi garanciákat nyújtani a kormány és a szakszervezetek által vállalt bérmegállapodás teljesítésére, ezt szolgálja az elsõ pontban foglalt javaslataink sora. A második pedig a szakkönyvvásárlás és a pedagógusok számára az egyéni képzés lehetõségét szolgáló támogatások reálértékben való tényleges növelése és a kisstílû huzakodás abbahagyása.
A negyedik: a kéttanyelvû iskolák kiemelt támogatása annak érdekében, hogy a piacosodott, ma már gyakorlatilag a piacra szoruló idegen nyelvi képzés elérhetõ legyen azoknak a szülõknek a számára is, akik a piacon gyerekeik számára ezt saját jövedelmükbõl nem tudják megvenni, és a közoktatás keretei között tudják megszerezni, még ha kis mértékben, de tudják megszerezni a valóban versenyképes idegen nyelvi képzést az idetartozó, ilyen jövedelmi viszonyok között élõ családok is.
Az ötödik: az iskolahasználók, tehát a szülõk és a diákok szervezeteinek a finanszírozását szolgáló normatívák, iskolaszék, kollégiumi szék, illetve a diákönkormányzatok mûködését szolgáló normatívák helyreállítása a közoktatási törvény szellemének megfelelõen.
Ezeket a javaslatainkat benyújtottuk, remélem, majd önök is támogatni fogják ezeket.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.)