TAMÁSSY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A költségvetés tárgyalása kitûnõ alkalom arra, hogy a nagy egészen belül egy - úgy hiszem - mindannyiunk számára rendkívül fontos részterület, a lakásügy fõbb jellemzõirõl, problémáiról beszéljünk, megpróbálva a lehetetlent: mindezt tíz perc alatt.
A Szabad Demokraták Szövetsége a lakásügyet és az azzal foglalkozó lakáspolitikát fennállása óta az egyik leghangsúlyosabb kérdésként kezeli. Ezt bizonyítják korábbi megnyilvánulásai is: kerülve a demagóg ígérgetéseket, a tárgyszerûséget helyeztük és helyezzük elõtérbe. Jelen felszólalásomban is igyekszem ebben a szellemben megnyilvánulni.
Röviden a mai lakáshelyzet fõbb jellemzõirõl, állapotáról: az ország lakásállománya négymillió darab körül van. Ez a szám évrõl évre változik. Kismértékû, 4-5 ezer darabos a lakásmegszûnés, és 20-25 ezer darabos állománynövekedés van évente. A tízmilliós népességszámot figyelembe véve 2,5 fõ jut egy lakásra, mely az európai átlagnak megfelel. A lakások átlagos alapterülete is viszonylag magas, melyet a 2,5 milliós családiház-állomány 100-200 négyzetméteres nagysága kedvezõen befolyásol.
A lakások komfortfokozata lehetne jobb is, bár az elektromosenergia- ellátás és vezetékes ivóvízellátás szintje gyakorlatilag száz százalékosnak tekinthetõ, míg a szennyvízcsatornázás, földgázellátás, az utak állapota és a távközlés területén javítanunk kell pozícióinkat. Biztos vagyok benne, hogy minden magyar állampolgár érzékelte azokat az erõfeszítéseket, amelyek e téren az utóbbi idõben történtek.
A lakásállomány tulajdoni jelleg szerinti megoszlása a következõ: az állami és önkormányzati tulajdonú lakások a teljes állomány 8 százalékát teszik ki, míg a további 92 százalék természetes személyek tulajdonában áll. Ezen belül a társasházi és szövetkezeti lakások száma 1 millió 230 ezer darab. E témakörhöz tartozik még az évente épült új lakások száma is, melyrõl korábban beszéltem, de ez az utóbbi két évben javuló tendenciát mutatva 25-28 ezer darabra emelkedett. Szeretnénk, ha az évente épült új lakások száma 40 ezer körül stabilizálódna, amely az évi 1 százalékos amortizációnak felel meg.
Feltehetõ a kérdés, hogy bár a fenti adatok kedvezõ képet nyújtanak a lakáshelyzetrõl, a közvélekedés mégsem egyértelmûen pozitív. Választóinkkal találkozva többnyire negatív megítélést érzékelünk. Mi lehet ennek az oka? Mit tehetünk a lakáskérdés javításáért és fõleg igazságosabbá tételéért?
A kérdés mennyiségi oldalát vizsgálva bizonyítható, hogy az országrészektõl, térségektõl, de akár a településektõl függõen is változik a lakáshelyzet megítélése. Az ország fejlõdõ, növekedõben lévõ szerencsésebb területein lakáshiány tapasztalható, túlkereslet mutatkozik. A gazdaságilag stagnáló vagy visszafejlõdõ területekre a lakásbõség, illetve a túlkínálat jellemzõ. Míg Budapesten egy összkomfortos, 60 négyzetméteres panellakásért akár négy-öt millió forintot is adnak, addig egy kelet- vagy észak-magyarországi városban ugyanezen összeg felét sem adják meg egy hasonlóért.
A minõségi oldal problémái is többrétûek. Az 1974 elõtt épült lakások hõszigetelése az akkori szabványok figyelembevételével készült. Ma ezekben jóval drágább a fûtés, mint a '74 után megépültekben. A növekedõ energiaárak elõbb-utóbb mindannyiunkat rákényszerítenek egy korszerû hõszigetelési rendszer elkészíttetésére.
A másik minõségi probléma az elmaradt felújítások kérdése. A korábbi állami tulajdonú, majd '90 után privatizált rendszeres karbantartása sok esetben nem vagy csak alig történik meg. Ma ezt a hiányt az új tulajdonosoknak kell bepótolni, ami részükrõl tetemes anyagi ráfordítást igényel.
E rövid és hézagos helyzetismertetés után arról kell beszélni, mit tud tenni a parlament vagy a kormány a lakásügy helyzetének javítására, a társadalom elégedettségének kivívására.
(12.10)
Elõször: a legfontosabbnak minden politikai erõ egyetértését tartom abban a kérdésben, hogy a lakhatás az ember alapvetõ létszükséglete. Az ENSZ lakáskérdésekkel foglalkozó szervezete, a Habitat 1996-os isztambuli konferenciája - melyen számos állam- és kormányfõ, miniszter képviselte országát - minden tagországnak javasolta a lakhatás jogának alkotmányos alapjogként való elismerését. Jól tudom, hogy ma Magyarországon erre a lépésre elegendõ anyagi erõ nem létezik. Mindenesetre a kérdés megtárgyalását mindannyiunk szíves figyelmébe ajánlom.
Másodszor: a parlament és a kormány rendkívül sokat tehet a lakásügy helyzetének javításáért egy jól átgondolt lakáskoncepcióval és megfelelõ törvényekkel. E téren eredményekrõl tudok beszámolni. 1995-ben elkészült a kormány lakásügyi koncepciója, majd azt követõen a lakásügyhöz kapcsolódó törvények sorozata született meg. Elfogadtuk az épített környezet alakításáról és védelmérõl, valamint a településfejlesztésrõl szóló törvényt. Megszületett a lakás- takarékpénztári törvény, amely alapján létrejött lakás- takarékpénztárak megkezdték a lakás célú megtakarítások szervezését. Rendkívül fontos törvények születtek a jelzálogról és hitelintézetekrõl. E törvényekben szabályozott rendszerek biztosítják az építéshez vagy felújításhoz szükséges tõkekoncentrációt. Jelenleg tárgyalja és reményeim szerint rövidesen elfogadja a parlament a társasházi lakásokról szóló törvényt, mely, mint említettem, több mint egymillió lakás fenntartási és mûködtetési körülményeit - reméljük, megnyugtatóan - fogja szabályozni.
Harmadszor: a parlament rendkívül sokat tehet a közvélemény számára szürkének vélt kép javításáért az éves költségvetés elfogadása során. Az 1998. évi törvényjavaslat 83,2 milliárd forintot irányzott elõ a lakásügy különbözõ területeinek támogatására. Ez az az összeg, mellyel jól gazdálkodva, azaz megfelelõ helyre juttatva a korábbiaknál nagyobb optimizmussal nézhetünk a jövõ esztendõ lakásügyi helyzete elé. Ebben az évben azonban még az elõirányzatnak 60 százaléka fordítódott a múltban történt pénzügyi vállalások rendezésére. A jövõ évi költségvetésnek a régi elkötelezettségek törlesztésére, mint például a lakáshitelek vagy a lakáshitelek egy része helyébe lépõ törvények kamataira az elõirányzatnak csak 44 százalékát kell fordítani.
Jelentõs, mintegy 14,4 milliárd forint jut jövõre az önkormányzatoknak a szociális normatíva részeként a lakásépítés és - fenntartás támogatására, míg a fegyveres testületek lakásépítésére 3,2 milliárd forint az elõirányzat. A lakásépítési kedvezmény - mely régebben szocpol kedvezmény néven volt ismert - a jövõ évben 20 milliárd forinttal támogatja az építeni szándékozókat a gyermekek számával növekvõ mértékben. Jelentõs összeg, 2 milliárd forint jut a mozgássérültek lakásgondjai megoldásának támogatására, és további 6 milliárdot irányoz elõ a költségvetés a lakás-takarékpénztárakban takarékoskodók támogatására. Ezek azok a kiemelt célok, amelyeket, úgy gondoltam, fenntartás nélkül támogathatunk.
Befejezésül néhány gondolatot szeretnék felvetni arról a kérdésrõl, hogy az állam támogatását az adófizetõk, azaz a mindannyiunk által erre a területre szánt összeget helyesen, a társadalmi igazságosság elvei alapján hogyan lehet újra elosztani. A rendszerváltást megelõzõ, de örökségként máig is ható támogatási rendszerrõl elmondhatjuk, hogy hozzájárult ugyan az általános lakáshelyzet és lakáskörülmények javításához, de rossz hatékonysággal mûködött. A lakástámogatások szociálpolitikai szempontból sem töltötték be megfelelõen funkciójukat. A végeredményt tekintve a korábbi támogatási rendszer növelte a társadalmi egyenlõtlenséget, és az újraelosztás a magasabb jövedelmûek, a jobb lakáskörülmények között élõk javát szolgálta.
A rendszerváltás után mélyreható változások mentek végbe a lakásszektorban is. Radikálisan megváltoztak a tulajdonviszonyok és a relatív árak. Jóval közelebb jutottunk egy konszolidált piacgazdaság normális állapotához. A magántulajdon dominanciáján alapuló piacgazdaságban ugyanis az elosztási viszonyok képezik a hatékonyságra ösztönzés alapvetõ erejét. A jelen körülmények és feltételek között tehát az állami lakáspolitika és vele egyetértésben a szociálpolitikai feladata az, hogy kiigazítsa a piacon spontán létrejövõ elosztást, elsõsorban a lakosság által igényelt etikai kritériumok alapján. Átlag felett kell tehát támogatnunk a többgyermekes háztartásokat, a kisjövedelmûeket, a szociálisan arra rászorultakat.
Tisztelt Képviselõtársaim! Meggyõzõdésem, hogy az 1998. évi költségvetési javaslat lakásügyi része ilyen elvek alapján készült, a támogatások elosztásának rendszere a szociális igazságosság elvének megfelelõ.
A költségvetést támogatom, és önöknek is támogatásra ajánlom. (Taps.)