TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt jelen lévõ Képviselõtársaim! Az 1998-as költségvetés és ennek elfogadása különösen fontos pillanata az ország életének.
(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyûlés alelnöke
foglalja el.)
Az általános vita elején fölszólaltam, és reagáltam Torgyán József képviselõ úrnak azon megállapítására, hogy valamikor két évvel ezelõtt a szabaddemokraták akkori elnöke, Petõ Iván - Kornai Jánosra hivatkozva - fölszólalt itt, és elmondta a két évvel ezelõtti költségvetési vitában, hogy vergõdés és remény jellemzi az országot. A különbség, amirõl Torgyán úr elfeledkezett, és nagyon sokan a fölszólalók közül elfeledkeztek, hogy az 1995-ös, '94-es helyzet nagyon-nagyon különbözik attól, amit 1998-ban megközelítünk.
Mind a két idõszakra jellemzõ az, hogy a vergõdés szót lehet és indokolt használni. Igaz az, hogy Magyarországon a reálbérek alacsonyak, és hogy a csökkenés után bekövetkezett emelkedés még messze-messze nem ellentételezi azokat az áldozatokat, amit a magyar társadalom az utolsó években vállalt. Igaz az, hogy a nyugdíjak átlagos színvonala nemcsak az elmúlt hét év alatt, hanem az elmúlt 17 év alatt jelentõsen csökkent, és ha a csökkenést az 1998-ra tervezett intézkedések meg is állítják, nem hoznak létre olyan változást, ami boldoggá teheti a nyugdíjasokat, hiszen nem kapnak annyit, mint amennyire számítottak, hogy kapni fognak tíz-tizenöt évvel vagy akár öt évvel ezelõtt. Igaz az is, hogy Magyarországon még nagyon sok régió, tájegység van, nemcsak Kelet-Magyarországon, hanem még Nyugat- Magyarországon is, ahol a helyzet nagyon rossz, és messze nem lehetünk vele elégedettek.
A helyzet mégis alapjában véve változott. Miért változott, és miért beszélhetünk ma egész más hangon arról, hogy reményünk van arra, hogy kilábalunk ezekbõl a nehézségekbõl? Azért, mert nemcsak egy növekedés kezdõdött el, hanem egy olyan növekedés kezdõdött el, amely a további növekedés elõfeltételeit is pozitívan magában hordozza. A termelékenység jobban nõtt, mint a gazdaság növekedése, a magyar vállalatoknak a hatékonysága jobban nõtt, mint azt a GDP-növekedés mutatja, és ez arra biztat bennünket, hogy további növekedésre, méghozzá gyorsuló ütemû növekedésre van reményünk. A helyzet attól, hogy van reményünk, és hogy a reményünk már tényekben megfogalmazható, és a költségvetés számtalan adatából ezekre a tényekre következtethetünk, nem azonos azzal, hogy ma elégedettek lehetünk a helyzettel, és hogy a vergõdésnek bizonyos jelei nem lennének a mai életre még ugyanolyan mértékben jellemzõek, mint voltak.
Miért következett be ez a változás? Azért, mert a Magyarországot körülvevõ világgazdasági környezet olyan mértékben megváltozott, és a Magyarországgal szembeni viszonya is olyan mértékben megváltozott, hogy a magyar vállalatok, a magyar nyereségtermelõ képesség, a magyar jövedelemtermelõ képesség hallatlanul nagy mértékû zuhanásnak volt kitéve. A nemzeti jövedelem, a bruttó társadalmi termelés 20 százalékkal esett vissza, és ezt 1989 és '95 között nem követte vagy nem arányosan követte a magyar fogyasztás, a magyar felhasználás visszaszorulása. Ennek következtében az elsõ évek, tehát a '89-90-91- 92-es gazdasági visszaesés után bekövetkezett növekedés megalapozatlan növekedés volt, amelynek nem volt lehetõsége a folytatásra. A bérek, a magyar termékek versenyképessége nem javult, hanem romlott, és így a növekedés önmagában véve további zavart, sõt, elmélyült zavart okozott.
Most nem ilyen helyzettel állunk szemben, ami messze nem jelenti azt, újra aláhúzom, hogy elégedettek lehetünk a helyzettel, hogy meg lehetünk elégedve, hogy boldogok lehetünk, hogy most már minden rendben van. Egyrészt még nincs minden rendben, másrészt az a jövedelem-színvonal, ahogy ma élnünk kell, nem elégíti ki a magyar társadalmat. De ez így van, ez egy objektív adottság, amihez igazodnunk kell, és nagyon pozitív, nagyon dicséretre méltó a magyar társadalom viselkedése, hogy ezt az alkalmazkodást vállalja, nagyobb megrázkódtatások nélkül vállalja, és így megteremti magának a lehetõséget arra, hogy azt a politikai célt, ami Magyarországot, ha tetszik, a török megszállás óta, a török hódoltság óta állandóan foglalkoztatja, hogy mikor fogunk elérni arra a színvonalra, mikor fogjuk megközelíteni azt a színvonalat, amit a tõlünk nyugatra élõ világ már elért, napirendre tûzhetjük. Ez a rés, ami Magyarország és a fejlett világ között van, az utolsó években nagyot mélyült, és fejlõdésünknek, a török hódoltság utáni fejlõdésünknek csak egy nagyon- nagyon rövid idõszakában volt olyan, hogy egyértelmûen csökkent volna.
Mi lehet a növekedés feltétele, és hogyan biztosítja ezt az idei költségvetés? Akkor lehet ilyen növekedésre számítani, ami a fölzárkózásunkhoz vezet, hogyha az alapjában véve a társadalom megtakarításain alapszik és a megtakarításokból beruházások lesznek.
(14.00)
Hosszú idõ óta elõször beszélhetünk arról, hogy a megtakarítások a magyar társadalomban jelentõsen növekednek és hogy ezekbõl a megtakarításokból beruházások lesznek. Ez a beruházás még mindig nem éri el azt a színvonalat, amivel Magyarország kikerülhet a gödörbõl, a nehézségekbõl, de a növekedés tendenciája ígéretes.
A másik dolog, ami szükséges ahhoz, hogy a magyar társadalom fölemelkedjen, a külkereskedelmi kapcsolatokat meghatározó valutaárfolyammal van összefüggésben. Akkor lehetünk sikeresek, ha a Magyarországon mûködõ vállalatok eredményesen tudják termékeiket, szolgáltatásaikat mind belföldön, mind külföldön eladni. Ehhez egy viszonylag leértékelt forintárfolyamra van szükség, amely ezt az ösztönzést az export növelésére és az importhelyettesítésre, az import termékek kiszorítására, magyar termékekkel való cseréjére megteszi. Az a helyzet, amellyel jelenleg szembenézünk, és amely az 1998-as várhatókat meghatározza, a költségvetés föltételeit meghatározza, ilyen szempontból egyértelmûen kedvezõ. Versenyképességünk nem rossz és javuló.
Végül - és ez nem egy lényegtelen kérdés - akkor számíthatunk arra, hogy a magyar és a nemzetközi tõke a magyar gazdaságot föllendíti, ha a magyar gazdaság, a magyar társadalom költségvetési fizetésimérleg- feltételei kiegyenlítettek. Itt sincs még minden rendben. Nem beszélhetünk egy teljes mértékben kiegyenlített költségvetési rendszerrõl, nem beszélhetünk egy teljes mértékben kiegyenlített fizetésimérleg-helyzetrõl, de a tendenciák pozitívak és a nehézségek, az így keletkezõ feszültségek kezelhetõk. Kezelhetõk, mert az egész világ elfogadja, hogy Magyarország nagy áldozatok vállalásával, a költségvetési kiadások jelentõs visszaszorításával, a bérszínvonal és a jövedelem-színvonal csökkenésével olyan helyzetbe hozta magát, hogy a magyar iparnak, a magyar termelõ ágazatoknak, a magyar szolgáltató ágazatok termékeire, szolgáltatásaira az egész világ számíthat, ott versenyképesen tudnak megjelenni a magyar vállalatok, és versenyképesek tudunk lenni belföldön is, anélkül hogy vámokkal és ennél szigorúbb adminisztratív rendszabályokkal védenénk a magyar ipart. Tehát versenyképesek vagyunk, Magyarországon is vállaljuk a versenyt, és eredményesek tudunk lenni a verseny feltételei között.
Ha meggondolják, hogy azok az országok, amelyek az elmúlt évtizedekben gazdasági csodákat tudtak produkálni, és ki tudtak törni a saját nehéz helyzetükbõl, lényegileg ezen a három úton jártak: megtakarítottak és beruháztak, ösztönözték az exportot és az importhelyettesítõ tevékenységet, méghozzá nagyon nagy mértékben, és egyensúlyban tartották a saját nemzeti mérlegeiket.
Hogy mennyire így van ez, az éppen ma, ezekben a napokban és ezekben az órákban jobban szembetûnõ, mint máskor. Nevezetesen arról van szó, hogy az elmúlt 10 évben, esetleg több mint 10 évben nemcsak a német, második világháború utáni gazdasági csodáról beszélhetünk mint nagy eseményrõl, nemcsak a japán fölemelkedésrõl beszélhetünk, hanem az úgynevezett kelet-ázsiai kistigrisek csodájáról is. Most éppen azokat a pillanatokat éljük, amikor ezek a kistigrisek Kelet-Európában bajban vannak. És ha a német és japán gazdasági szakértõkkel beszélnek, és arról beszélnek velük, hogy csodáljuk az õ második világháború után elért eredményeiket, az úgynevezett Wirtschaftswundert, és annak a modellje szerint akarunk mi Magyarországon berendezkedni, akkor egyöntetûen azt mondják: önök jól teszik, ha odafigyelnek arra, hogy mi mit csináltunk 1945 után, de ne kövessék azt, amit a '70-es, '80-as években csináltunk, mert most bajban vagyunk.
Miért vannak bajban? Azért, mert a megindult növekedés bázisán elkezdtek túlzottan költekezni. A kistigrisek olyan mértékben vettek föl hiteleket a világpiacon, hogy a világpiaci fizetõképességük - amely nagyon jó, csak a fölvett hitelek mértékéhez képest már nem olyan kedvezõen alakul - okoz bajt, és ez a baj ma olyan mértékû, hogy a New York-i tõzsdén is tükrözõdik, a New York-i tõzsdén kialakult bajok pedig a magyar tõzsdén is megjelennek. Tehát nekünk igenis vigyáznunk kell arra, hogyan tudjuk egyensúlyban tartani a magyar gazdasági növekedést, hogyan tudunk olyan feltételeket teremteni, amelyek sikert biztosítanak, és amelyek hosszú távú sikert biztosítanak. Mert ha egy-két év alatt elérünk 6-7 százalékos növekedési rátát, akkor még nem értünk el sokat. Nagyon dicséretes lenne, nagyon kellemes lenne sok szempontból, de ez még a magyar társadalom fölemelkedésének alapjait nem teremti meg. Nekünk évtizedekig kell, de legalább egy évtizedig kell ilyen magas növekedési rátákat elérnünk, és azt kell biztosítanunk, hogy a '98-as költségvetés ehhez vezetõ jelentõs lépés legyen.
Rátérve arra, hogy milyen feszültségek vannak még a '98-as költségvetésben, két kérdést szeretnék fölvetni. Az egyik éppen az, hogyha növekszenek is a beruházások, ha növekszik is a megtakarítási ráta, elég magas-e ez már ahhoz, hogy tartósan tartani tudjuk ezt a kívánt növekedési ütemet. Meggyõzõdésem, hogy még nem az, és hogy itt még tovább kell lépnünk.
Mi a jelenség, amivel szembe kell néznünk? Az, hogy az 1997-ben elért eredmények, sõt, a '98-as várható pozitív eredmények, amelyek már közelítenek a kívánt növekedési ütemhez, még mindig a vállalataink egy részének sikerén nyugszik. S ha meggondoljuk, melyik részének a sikerén, akkor azt is tudhatjuk, hogy dominálnak a sikeres vállalatok között mind a belföldi, mind a külföldi piacon azok a vállalatok, amelyek nagyrészt külföldi tõkével mûködnek. Tehát létrejött az államosítások fölszámolása után a privatizáció eredményeképpen egy nagyon hatékony vállalati szektor, de még a magánosított vállalatok egy jelentõs része is vergõdik. Alig tudja elõállítani azt a bevételt, amivel a változó költségeket fedezni tudja. Ezekben a vállalatokban van szükség siker generálására, és akkor tudunk a '98-as költségvetéssel nagyobb sikert elérni, ha egyszerûsítjük azokat a feltételeket, amelyek között ezek a vállalatok alkalmazni képesek lesznek a világpiaci és a belföldi piaci feltételekhez.
A magyar bürokrácia, a magyar államigazgatás egyszerûsítése, az adórendszer egyszerûsítése az, ami ilyen irányban jelentõs lépéseket jelent és jelenthet. És még sokat kell gondolkodnunk azon, hogy '98 és a következõ évek ebben a vonatkozásban elõremutassanak.
(14.10)
Remélem, hogy a következõ évi költségvetésben már arról számolhatunk be, hogy ez a különbség - a külföldi tõke által dominált magyar vállalatok és a magánkézben lévõ magyar vállalatok egyéb csoportjai közötti különbség - csökkenni fog. Gondolkodnunk kell azon is, hogy ezeket a vállalatokat milyen módon tudjuk közvetlenül is segíteni, és itt igaz az, hogy az a nagy segítség, hogyha az infrastruktúra fejlõdik, ha olyan körülmények között tudják a saját problémáikat megoldani, amelyek mellett könnyebb kijutni a piacra, szélesebb piacra tudnak kijutni, mind belföldön, mind külföldön.
Feltehetõ, hogy még a beruházások általános kedvezõ helyzetbe hozásával is többet tudunk segíteni, mint amennyit eddig segítettünk és amit a '98-as költségvetés jelenleg elõír. Ezért ezeken a kérdéseken még tovább kell gondolkodni, és a vita további szakaszain, valamint az elõterjesztett költségvetés módosítása során ezeknek a részletkérdéseknek a további tisztázása a ránk váró feladat.
Remélem és biztos vagyok benne, hogy a mai körülmények között már nyugodtan beszélhetünk arról, hogy a remény és vergõdés kettõsségébõl a remény válik dominánssá, meghatározóvá, és hogy minden állampolgárt meg fogunk tudni gyõzni arról, hogy kijutunk abból a válságból, gazdasági visszaesésbõl, amit a nagy politikai átrendezõdés '89 után okozott.
Mivel tudjuk ezeket az állampolgárokat meggyõzni az eredményrõl? Azzal - kérdezem, és ez az utolsó probléma, amit felvetek -, ha a nekik jutó szolgáltatások színvonalát, a nekik jutó jövedelmet megemeljük, vagy azzal, ha az általános feltételeket javítjuk? Indokolt lenne, és biztos pozitív választ is kapna egy olyan próbálkozás, ami a jövedelmek oldaláról próbálja korrigálni az elmúlt 7-8-9 év negatív eseményeit, de az is egyértelmû, hogy annak nem lenne pozitív folytatása, sõt az egy visszaeséshez, egy új nehézséghez vezetne. Ezért mindnyájunknak, magyar állampolgároknak tudomásul kell venni, hogy nehéz helyzetbe kerültünk, és a nehéz helyzetbõl az együttmûködésünk, a kooperatív képességünk megmutatása nélkül nem juthat ki az ország, nem juthatnak ki a gyerekeink, nem juthatnak ki az unokáink. Ezért nem arra kell tennünk a hangsúlyt, hogy milyen mértékben tudjuk a bekövetkezett áldozatvállalást semlegesíteni, milyen mértékben tudjuk a jövedelmeket, a szolgáltatások színvonalát közvetlenül emelni, hanem milyen módon tudunk olyan feltételeket teremteni, hogy az általános helyzet javuljon, és ez arra teremtse meg az alapot, hogy nem ideiglenes intézkedésekkel, nem egy átmeneti idõszakra, hanem tartósan és tendenciájában változtassunk a magyar életszínvonal, a magyar szolgáltatásszükséglet kielégítésének helyzetén.
Én biztos vagyok benne, hogy ez a költségvetés némi módosítások után egy sikeres év elindítását fogja jelenteni az országban. Ez a költségvetés éppen azért nem választási költségvetés, mert nem ezekre a juttatásokra teszi a hangsúlyt, hanem a növekedés stabil alátámasztására teszi a hangsúlyt, és ezt az ország helyzetének javítása szempontjából egy nagy eredménynek tekintem.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)