DR. MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselõtársaim! A harmadik felvonásához érkeztünk a törvényjavaslat-csomagnak; ez a Szentszékkel kötött megállapodás ratifikálására vonatkozó országgyûlési határozatot takarja az esetünkben.
(22.30)
Tisztelt Képviselõtársaim! Elõször is le szeretném szögezni: rendkívüli tiszteletben tartom a római katolikus egyházat. Az állam formájában is testet öltõ szervezeti felépítését olyan adottságnak tekintem, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Kívánatosnak tartom, hogy Magyarország és a Vatikán között kiegyensúlyozott kapcsolat legyen.
Valamennyien emlékszünk arra, hogy milyen nagy horderejû esemény volt, amikor a rendszerváltás elõestéjén helyreállt a magyar állam és a Vatikán közötti diplomáciai kapcsolat. Érdemes azt is kihangsúlyozni, hogy a magyar-vatikáni kapcsolatok egyáltalán nem formálisak, hanem kifejezetten barátinak nevezhetõk. Errõl tanúskodnak a különbözõ szintû állami és egyházi vezetõk egyre rendszeresebbé váló kölcsönös látogatásai, amelyek sorában maga II. János Pál pápa az elmúlt hét esztendõ során kétszer is ellátogatott hazánkba. Remélem, hogy ez a baráti viszony elkerülhetõvé teszi azt, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének tárgyilagos érvelését - amelynek középpontjában az áll, hogy a lelkiismereti és vallásszabadság mindenkit egyaránt, megkülönböztetés nélkül megillet - a Vatikán vagy a Magyar Katolikus Egyház valamiféle támadásnak fogják fel. A szabadság ugyanis, hangsúlyozom, amelyért mi is síkraszállunk, senki ellen nem irányul, egyaránt mindenki érdekeit szolgálja.
Tisztelt Ház! Azt is remélem továbbá, hogy a Vatikán is tiszteletben tartja azt, hogy a magyar alkotmány alapján az állam és az egyházak viszonyának hazánkban az elválasztás, az állam vallási világnézeti semlegessége és a felekezeti jogegyenlõség elvei szabnak keretet. Remélem, elfogadja azt is, hogy hazánkban más viszonyok uralkodnak vallási területen, mint Ausztriában vagy Lengyelországban, nevezetesen nálunk történelmi hagyományai vannak az erõteljes vallási pluralizmusnak. Ezért bízom abban, hogy a Vatikán nem veszi zokon, ha érveink hatására esetleg az Országgyûlés nem ratifikálja a megállapodást.
Tisztelt Képviselõtársaim! A Szabad Demokraták Szövetségének véleménye szerint ezt a megállapodást a parlamentnek nem lenne szabad elfogadnia, mert egyrészt nincs rá szükség, másrészt pedig ellentétben áll az állam és az egyház viszonyára vonatkozó alkotmányos követelményekkel.
Miért indokolatlan a megállapodás elfogadása? Azért, mert enélkül is rendezett az államközi viszony. Másrészt azért, mert nem egy normális nemzetközi szerzõdésrõl van szó, hiszen hiányzik belõle a tényleges államköziséget megjelenítõ kétoldalúság. A szerzõdés ugyanis kizárólag a magyar belsõ viszonyokra és kizárólag magyar állampolgárokra vonatkozik, tisztelt Ház, hacsak katolikus honfitársainkat nem tekintjük hazánkban tartózkodó külföldieknek, nevezetesen vatikáni állampolgároknak, hacsak a Magyar Katolikus Egyházat nem tekintjük idegen intézménynek. Ez pedig természetesen távol legyen tõlünk.
Tisztelt Ház! Itt meg kell álljak egy pillanatra, és meg kell jegyezzem: volt persze olyan kormánytisztviselõ, így például Platthy címzetes államtitkár úr is, aki többek között azzal is indokolta a szerzõdéskötést, hogy ebben a Vatikán lemondhat a magyarországi római katolikus egyháztól államosított földbirtokok tulajdonjogáról és bármiféle ezen alapuló, esetleges jövõbeli kárpótlási igényérõl. Nos, sajnos ennek a lemondásnak semmiféle nyoma nincs a szerzõdésben, tisztelt Ház. Így aztán megállapítható, hogy a magyar állam kifejezetten a hátrányba kerülõ szerzõdõ fél szerepét játssza ebben a kötelemben. Úgy erõsíti az egyház pozícióit, hogy közben semmiféle kötelezettséget nem ró rá az alkotmányos rendet illetõen.
Harmadrészt, tisztelt Ház, azért is indokolatlan a megállapodás elfogadása, mert a lelkiismereti és vallásszabadságnak Magyarországon nincs szüksége további nemzetközi megerõsítésre, hiszen azt eleve a legmagasabb szinten garantálják törvényeink, nevezetesen maga a magyar alkotmány és a kétharmados vallásügyi törvény is. Ráadásul a nemzetközi garanciák sem hiányoznak, hiszen mind az ENSZ polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának, mind pedig az európai emberi jogi konvenciónak részese a Magyar Köztársaság. Ennyit tehát az indokolatlanságról.
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés elnöke foglalja el.)
A második ilyen kérdés, hogy miért megy szembe az alkotmányos elvekkel a megállapodás. Azért, tisztelt képviselõtársaim, mert aláássa az állam vallási és világnézeti semlegességét és a felekezeti jogegyenlõséget. Magyarán: azokat a garanciákat ássa alá, amelyek azt hivatottak szolgálni, hogy vallásuk alapján ne lehessen polgárokat rangsorolni, megkülönböztetni. Ahogy azt a vita kezdetén az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetésekor is elmondtam, a felekezeti jogegyenlõség olyan alkotmányosnak nevezhetõ alapelv, amely logikusan következik az állam és az egyház elválasztásából, valamint a polgárok közti vallási megkülönböztetés tilalmából is; olyan alapelv, amelyért hazánkban, ahogy azt említettem két hete, évszázadokon keresztül küzdöttek szabadságszeretõ elõdeink.
A hosszú küzdelem, tisztelt Ház, amelynek többek között olyan jelentõs állomásai voltak, mint például a XVI. századi tordai országgyûlések határozatai - meg kell, hogy jegyezzem: ezek még az elõtt születtek, mielõtt ebben az ügyben Amerikában bármit is kinyilatkoztattak volna -, vagy az 1848. évi XX. törvénycikk... -
tehát ez a küzdelem 1990-ben érte el a célját. A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvénnyel az addig zárványnak számító vallásügyekben is megvalósulni látszott az az élet más területén már érvényesülõ gyakorlat, hogy mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak. A megállapodás azonban - újra hangsúlyoznom kell a két héttel ezelõtt említetteket - veszélybe sodorja ezt az üdvözlendõ eredményt, hiszen ismét privilegizált jogi helyzetet teremt az egykori államegyház számára. Ezzel aztán nemcsak az egyházak közötti megkülönböztetést alapozza meg újra jogilag, hanem közvetetten a polgárokat is megkülönbözteti egymástól vallási alapon.
Tisztelt Képviselõtársaim! A megállapodás a jogfejlõdést a múlt századi neves reformerek által kijelölt polgári útról a vallásügy területén a rendi viszonyok felé sodorja vissza; olyan viszonyok felé, ahol különbözõ embercsoportokra különbözõ törvények vonatkoznak. Az alkotmány - amely, mint említettem, tiltja a polgárok közti faji, nyelvi, vallási s a többi alapon történõ megkülönböztetést - egy esetben tesz kivételt ez alól a szigorú elõírás alól. Akkor, tisztelt képviselõtársaim, ha az intézkedés a jogegyenlõség megvalósulását, az esélyegyenlõtlenségek kiküszöbölését célozza. Ilyen alapon készülnek például a kisebbségpolitika berkeiben roma felzárkóztató programok, tisztelt képviselõtársaim. Ezért nem alkotmányellenes ott például a kedvezményes megkülönböztetés.
Az emberi jogi bizottság kisebbségi véleménye szerint - amelyet én is osztok - a jelen esetben azonban nincsen alkotmányos indoka a kedvezményes megkülönböztetésnek, azaz közkeletûbb nevén a pozitív diszkriminációnak, hiszen egyházaink között nem a legnagyobb van a leghátrányosabb helyzetben - azt hiszem, ezt elég könnyû belátni. Talán nem is annyira véletlen ezért, tisztelt Ház, hogy a megállapodás preambuluma még csak utalást sem tartalmaz a magyar alkotmányra. Ez nagyon szomorú, tisztelt Ház, szomorú, és egyben el is gondolkodtató.
Mint ahogy az is nagyon szomorú, hogy a júniusi aláírási ceremónián az állam és az egyház elválasztása még csak utalásszerûen sem került megemlítésre, legalábbis a tudósításokból ez nem volt kivehetõ. Persze azt is meg kell állapítani: ha nem is az aláírási ceremónián, de emlegették a magyar alkotmányt, mégpedig az 1996. II. hó 15-i vatikáni találkozón, amelyen Horn miniszterelnök úr és Sodano bíboros úr eszmét cserélt a megállapodás megkötésének lehetõségeirõl. Idézek abból a feljegyzésbõl, amely errõl a találkozóról készült: "A vatikáni államtitkár érdeklõdésére Horn Gyula ismertette az új magyar alkotmány elõkészítésének helyzetét. Sodano megemlítette, hogy az alkotmány egyik vezérlõ elve a szabad vallásgyakorlás". - A Sodano mögül az urat nem én felejtettem le, hanem a feljegyzés. - "Üdvözölné, ha az alkotmány bevezetõ részében utalás lenne arról, hogy az állam kétoldalú megállapodásokkal rendezi viszonyát a felekezetekkel."
(22.40)
Nos, tisztelt Ház, úgy gondolom, hogy nem véletlenül hangzott el ez a javaslat a bíboros úr szájából, hiszen nyilvánvalóan feltûnt neki is, hogy alkotmányunkkal bajosan egyeztethetõ össze a különmegállapodások rendszere.
Az, hogy az állami semlegesség és a felekezeti jogegyenlõség felborítása nem holmi rémhírterjesztés vagy valamiféle elvont okoskodás, mindennél fényesebben jelentkezik az egyház-finanszírozási törvényjavaslat-csomagban. Az a menetrend ugyanis, tisztelt Ház, hogy tulajdonképpen a magyar törvényeket kellene nekünk a szentszéki megállapodáshoz igazítani, nem pedig a paktumot a magyar törvényekhez, nem egyszerû sorrendiségi, technikai kérdés, hanem az egyházi ügyekhez való alkotmányos viszonyulás alapjait érintõ probléma. Súlyosan sérült ugyanis az állami semlegesség és a felekezeti jogegyenlõség azáltal, hogy a finanszírozási rendszer átalakításának alapkérdéseit a kormány a Szentszék szájíze szerint elõzetesen eldöntötte, még mielõtt a többi felekezet esélyt kapott volna arra, hogy részt vehessen a koncepció megformálásában. Természetesen nem vitatom azt, hogy a római katolikus egyház speciális szervezeti felépítése miatt szükséges lehet megbeszélést folytatni a Szentszékkel, az összes többi felekezetre kiterjedõ ügydöntõ jellegû nemzetközi szerzõdést kötni azonban az érdemi vita lefolytatása elõtt a már említett alkotmányos elveket sértõ hiba. Idáig, tisztelt Ház - és ezt különösen szocialista képviselõtársaimnak mondom -, még az Antall-kormány sem ment el az ingatlantörvény megalkotásakor!
Innentõl fogva két, egyaránt rossz megoldásra van kilátás. Az egyik ilyen, ha a többi felekezet is kénytelen-kelletlen elfogadja a Vatikán által lecövekelt egyház-finanszírozási rendszert, és úgymond, hozzáidomul ahhoz. Ekkor tudniillik az egész rendszer alakul a római katolikus elképzelések szerint, amelyben a többiek mellékszereplõk csupán; errõl több szó esett már például a járadék intézményének tekintetében is.
A másik ilyen forgatókönyv az, amikor a többi felekezet és esetleg az Országgyûlés nem fogadja el a kész helyzetet, és esetleg más formát ölt az egyház-finanszírozási rendszer, mint amit a vatikáni szerzõdésben megálmodtak. De ugyanakkor elfogadja a vatikáni megállapodást is a Ház többsége, nehogy Magyarország tekintélyén csorba essen egy már megkötött nemzetközi szerzõdés utólagos negligálásával. Egyébként ez a helyzet Lengyelországban, ott több évvel ezelõtt kötött a kormány egy konkordátumot, amit azóta sem ratifikált a parlament, éppen alkotmányos kifogások miatt. Mindenesetre bármelyik eredmény is következik be, a végeredmény ugyanaz: a jogegyenlõtlenség.
Tisztelt Ház! Nem tartjuk elfogadhatónak azt sem, hogy a szerzõdés a római katolikus egyházra vonatkozó szabályozást nemzetközi érvényûvé transzformálja, és ezzel, úgymond, kivonja a Magyar Köztársaság joghatósága alól. Ez akkor sem lenne indokolt, ha a szerzõdés csak a római katolikus egyházra gyakorolna hatást. Azzal viszont, tisztelt képviselõtársaim, hogy a szerzõdés tartalma az összes többi felekezetre is vonatkozik, hiszen a tartalom szinte egy az egyben visszatükrözõdik magában az egyház-finanszírozási törvényjavaslat- csomagban is, tulajdonképpen a teljes magyarországi egyház- finanszírozás kerül a Vatikán fennhatósága alá. Bármiféle jövõbeli korrekció, olyan is, amit nem a római katolikus oldalról kezdeményeznek, ezzel a Vatikán hozzájárulásától függene a jövõben.
Összegzésként, tisztelt Ház, azt szeretném elmondani és újra leszögezni, hogy ez a megállapodás a Szabad Demokraták Szövetségének véleménye szerint nem szükséges és nem is alkotmányos. Újra hangsúlyozom, hogy nélküle is rendezhetõ lenne az egyház-finanszírozás ügye úgy, hogy az a római katolikus egyháznak is megfeleljen, tehát az õ érdekeit is szolgálja, és ugyanakkor másokat se sértsen. Ha azonban a szentszéki megállapodást elfogadja a tisztelt Ház, akkor komolyan tartanunk kell attól, hogy a magyarországi egyházi viszonyokat ténylegesen már nem a magyar alkotmány, hanem a kánonjog határozza meg.
Köszönöm a figyelmüket, tisztelt képviselõtársaim. (Közbekiáltások az SZDSZ padsoraiból: Bravó! - Taps az SZDSZ padsoraiból.)