NAHIMI PÉTER (MDF): Köszönöm. Tisztelt Országgyûlés! Mindnyájan ismerjük a közelmúlt botrányos eseteit. Felpakolják a turistákat, kiviszik a sivatagba, s otthagyják õket. Eladják a selejtbõl felújított, robbanásveszélyes tûzoltó készülékeket, felrobban a tepsiben a margarin, égési sérülésekkel juttatva kórházba a háziasszonyt. Hirtelen, egyik pillanatról a másikra egyszercsak nem kap elektromos energiát Százhalombattán egy nagyüzem. Az utcai bankautomata szoftverhiba miatt bevonja az ügyfél bankkártyáját, még jó, hogy kutyát nem uszít rá az õrzõ-védõ szolgálat embere.
Õrzõ-védõ szolgálat alkalmazottja minõsíthetetlenül bánik törvénytisztelõ állampolgárokkal, szerencsére - idézõjelben persze - egy képviselõtársunkkal is, úgyhogy ide a Ház elé is eljutott már ennek az elégtelenül felügyelt szolgáltatáskörnek egy visszataszító ügye. Olyan õrzõ-védõ szolgáltatás is volt már hazánkban, amelyben dolgozói érdekvédelemben tevékenykedõ, közbizalomnak örvendõ, becsületes embert teríttetett földre és rugdostatott meg valaki, aki fizette az akciót. S hogy kicsoda? - az ÁPV Rt. bizalmát hosszasan élvezõ, most már ki lehet mondani: köztörvényes bûnözõ. És ha már Szekszárdnál tartunk, ugyanott azt állítják a dolgozók, hogy romlott húst dolgoztattak fel töltelékárunak, amit természetesen meg is etettek valakivel: az állampolgárokkal, azaz mivelünk.
Hosszasan sorolhatnám még a szolgáltatások és áruk minõségével kapcsolatos eseteket, de nincs rá szükség. Bárki saját maga tapasztalhat ilyeneket naponta az életben. Nem mondhatjuk, hogy ritka jelenségekrõl lenne szó, elég a próbavásárlások alkalmával tapasztalt visszaélések évek óta fantasztikusan magas elõfordulási arányára rámutatni ahhoz, hogy - tisztelet a kivételnek - megállapítsuk, a színvonal és morál általánosan alacsony.
Már régen érdemi és hatékony lépéseket kellett volna tenni a piacra jutó áruk és szolgáltatások minõsége, a fogyasztók védelme érdekében. Nagy késéssel ugyan, de most elõttünk van egy törvénytervezet, címe szerint a fogyasztóvédelemrõl. Azért mondom, hogy címe szerint, mert maga a törvénytervezet már a preambulumában személytelen megfogalmazásra vált, és - idézem - "fogyasztói érdekek védelmérõl" beszél.
Nehezen érthetõ ez a látszólag lényegtelen, valójában azonban nagyon is fontos nézõpontváltás. Sajnos, ettõl - a már az elsõ szavakban jelentkezõ érthetetlen jelenségtõl - kezdve az elõterjesztésben sokkal több az érthetetlen elem, mint az érthetõ. Gyakorlatilag lehetetlen az érdemi állásfoglalás a törvényjavaslatra vonatkozóan, mielõtt az érthetetlen elemeket nem tisztázzuk. Így tehát rá vagyunk kényszerítve, hogy a következõ kérdéseket feltegyük, remélve, hogy az elõterjesztõ majd választ ad rájuk.
Miért szól a cím a fogyasztóvédelemrõl, amikor a javaslat annak csak egy részével foglalkozik, az élet, egészség, testi épség megvédelmezésérõl, a nem biztonságos áru és szolgáltatás által okozott negatív hatásokkal? Hogyan kell érteni a szolgáltatás javasolt definícióját, mely szerint a szolgáltatás olyan tevékenység, amely a fogyasztóval kialakított közvetlen kapcsolat keretében elégíti ki a fogyasztói szükségleteket úgy, hogy a szolgáltatás nyújtása és igénybevétele - a fogyasztás - idõben részben vagy teljesen egybeesik.
Mit jelent ez az egybeesés? Amíg a takarító szolgáltató felmossa a konyhakövet, addig kell rajta járkálni? Amíg a mosodában mossák a lepedõt, addig kell rajta aludni? Miért olyan általános a gyártó definíciója, hogy eszerint a képzõmûvészeti alkotás mûkedvelõ létrehozója is gyártó?
Egy gyáron belül a hulladékkezelés miért minõsül közüzemi szolgáltatásnak? A javaslat szerint ugyanis - idézem -: "közüzemi szolgáltatás a villamosenergia-, gáz-, hõ-, víz-, szennyvíz- és hulladékkezelési, köztisztasági és távközlési szolgáltatás". Attól lesz közüzemi egy szolgáltatás, hogy mit szolgáltat? Nem pedig a szolgáltatás módja, és aszerint, hogy kik vehetik igénybe?
Törvénnyé tenné a javaslat a következõt: "Ha az áru biztonságosságát jogszabály vagy nemzeti szabvány nem határozza meg, az áru akkor minõsül biztonságosnak, ha a fogyasztó életét, egészségét, testi épségét a rendeltetésszerû vagy az ésszerûen várható használat idõtartama alatt nem, vagy csak a rendeltetésszerû vagy ésszerûen várható használatával járó legkisebb mértékben veszélyezteti.". Eszerint megengedhetõnek tartja az elõterjesztõ, hogy a rendeltetésszerû vagy ésszerûen várható használat idõtartamának lejárta után egy áru hirtelen nagy pusztítóerõt képviselõ veszélyforrássá váljon? Ha nem, akkor ezt miért hagyta ki a definícióból?
Fontos szerepe van a "várható" szónak. Mit jelent ez pontosan? Minõség-ellenõrzési, statisztikai értelemben várható értéket is jelent, például idõtartam esetében? Tesz-e különbséget a "várható" és az "elvárható" szavak jelentése között? Tesz-e különbséget az elõterjesztõ a várható és az elvárható használat között?
Törvénnyé tenné az elõterjesztõ, hogy az áru biztonságát elsõsorban a következõk alapján kell megítélni: "Az áru összetételére csomagolására, összeszerelésére és karbantartására vonatkozó elõírások alapvetõ ismérvei az árunak más árura gyakorolt, az együttes használat során ésszerûen várható hatásai, az áru külsõ megjelenése, címkézése, használati vagy más tájékoztatója, az áru használatának hatása a fokozott veszélynek kitett, különösen a kiskorú fogyasztókra.". Kik azok a fokozott veszélynek kitett, különösen kiskorú fogyasztók? Mi az a fokozott veszély? Miért nem elég az áru biztonságosságát csak a használatának hatásai alapján megítélni, a termék teljes életútját tekintve?
Ez a definíció kielégítené a környezetvédelmi igényeket is. A környezeti hatásokat szándékosan hagyta ki a biztonságosság megítélésébõl az elõterjesztõ? Hiszen a nemzeti környezetvédelmi program igyekszik például mindenféle biztonságról gondoskodni: környezetbiztonság, kémiai biztonság, közlekedésbiztonság, sugárbiztonság, élelmiszer-biztonság és a többi.
A gyártó köteles lenne ezentúl a forgalomba hozott áru biztonságosságát mintavétel útján, rendszeresen ellenõrizni - nem világos, hogy hogyan. Kint a piacon? A piaci alkalmi gyümölcsárus, aki vegyszeres gyümölcsöt árusít, az elhullott kacsákat megkopasztó és kiárusító kofa nyilvánvalóan veszélyezteti az egészséget. Hogy szorítható rá mégis az ilyesmire? Miért kell elõírni a mintavételt? Lehet máshogyan is? Miért elégszik meg az elõterjesztõ a rendszeresség puszta elõírásával? Hiszen rendszeres lehet a tízévenként ismétlõdõ, egyelemû mintavétel is.
Nem világos, hogy mit akar a törvény. A gyártót a más birtokába került áru biztonságosságáért is felelõssé kívánja tenni? Hiszen már egy gyárkapukon belüli, jól kézben tartott folyamat mintavételes eljárással való ellenõrzése is komoly probléma. Az ezerfelé széthordott, különbözõ körülmények között lévõ árutömeg mintavételes minõség-ellenõrzése vagyonokba kerülne, ha megvalósítható lenne.
S mit kíván elérni az elõterjesztõ annak a valóban forradalmi hatású elvnek a törvénybe iktatásával, hogy - idézem -: "Az áru biztonságosságának megítélését nem befolyásolja önmagában az a tény, hogy késõbb nagyobb biztonságot nyújtó áru kerül forgalomba.". Törvényileg akarják szétválasztani, egymástól függetlenné tenni a valóságot és annak szavakba foglalását?
Eszerint a jövõben az is lehetséges lesz majd, hogy egy elõbbi, kevésbé biztonságos áru után megjelenik egy biztonságosabb, a biztonságosság összehasonlító megítélése azonban fordított lesz? A ténylegesen kevésbé biztonságos áru lesz biztonságosabbnak ítélve, s a ténylegesen biztonságosabb lesz kevésbé biztonságosnak? Ez lehet egy korrupt szakértõ vallomása, lehet valamilyen idióta rögeszméje, lehet a kormány irányításával és felügyeletével megvalósult gyakorlat is, de azért törvénybe iktatni mégsem kellene - legalább a látszat kedvéért nem.
Elõírja a tervezet, hogy a fogyasztókat oktatni kell. A fogyasztóval iskolai és iskolán kívüli oktatás keretében meg kell ismertetni az igényei érvényesítéséhez szükséges jogszabályokat. Miért az igények érvényesítéséhez szükséges jogszabályokat kell megismertetni? Miért nem a vásárlói jogok érvényesítéséhez szükséges jogszabályokat?
Deklarálja a tervezet, hogy a fogyasztóvédelmi oktatás elsõsorban állami feladat. A fogyasztóvédelmi oktatás azonban nem azonos a fogyasztók oktatásával. Itt melyikrõl van szó? Mindegyikrõl? Melyik állami feladat? Vagy az egyik elsõsorban, s a másik nem? S mit jelent egy törvényben az, hogy elsõsorban? Olyasfélét, hogy nagyjából, leginkább, jószerivel vagy legalább 51 százalékban?
A jogviták eldöntésére hivatott új békéltetõ intézmény az elõterjesztés szerint a rendelkezésére álló adatok alapján határoz. Minek alapján? És ha nem áll rendelkezésére minden lényeges adat? Neki kötelessége gondoskodni minden lényeges adatról? Ha nem, kinek? Ki állapítja meg, hogy rendelkezésre áll-e minden lényeges adat? A tanács? Minek alapján? Milyenek az adatok? És mi tekintendõ adatnak? Milyen adatok vannak a tanács elõtt, és milyen adatok keletkeznek?
Ha az adatot úgy értelmezzük, ahogy a személyes adatok védelmérõl és a közérdekû adatok nyilvánosságáról szóló törvény szól, újabb problémák jelentkeznek, mert aszerint adat maga az adat is, és adatok a belõle levonható következtetések is, még akkor is, ha nem vonja le õket senki. Ha tehát a tanács levon egy következtetést, azaz rendelkezésre állóvá tesz egy következtetési adatot, akkor az rendelkezésre fog állni, egyébként nem. Ha a tanács nem von le egy fontos következtetést, akkor azt nem kell döntésénél figyelembe vennie?
Az eddig is, finoman szólva, nem mindenben a hivatása csúcsán álló Fogyasztóvédelmi Fõfelügyelõség továbbfejlesztésével kapcsolatban a fõ kérdésnek történelmi alapjai vannak. Ez az intézmény bizonyos fokig rokona az állami szakszervezeteknek, hiszen a jogvédelmet is körülbelül ugyanolyan hatásfokkal ûzik.
(12.20)
Ha a szoftver-jogvédelmet a rendõrségre bíztuk, akkor nem százszor inkább kellene a fogyasztóvédelmi feladatokat vagy azok némelyikét is? Hiszen pont e törvényjavaslat foglalkozik tipikus rendõrségi feladatokkal.
Deklarált célja a törvénynek a fogyasztók életének, egészségének és biztonságának védelme. Kinek a feladata az élet és a biztonság védelme? Mindegyik veszélyeztetése, illetve károsítása büntetendõ, tehát bûnüldözési feladat is. Talán az is jobb lenne, ha a központi piacfelügyeleti információs rendszer is rendõrségi vagy azzal összefüggõ rendszerként mûködne, gyorsabban lehetne rendet csinálni.
Miért nem foglalkozik a törvényjavaslat az informatikával? Az informatika rohamos térhódításának korát éljük. Az informatika az általa kínált szolgáltatások és áruk révén, az élet minden területén való funkcionális jelenléte révén rengeteg új élethelyzetet hozott, amelyek fogyasztóvédelmi jogi szempontból való feltárása és feldolgozása teljesen hiányzik a javaslatból. Megengedhetõnek tartja ezt az elõterjesztõ?
Általánosabb kérdések is válaszra várnak. Megengedhetõnek tartja az elõterjesztõ, hogy a fogyasztóvédelem lényeges részei külön törvényekben legyenek? Megengedhetõnek tartja, hogy a fogyasztóvédelem legfontosabb központi fogalma, a minõség ne kapjon kellõ súlyt és megfelelõ kezelést, bármilyen fogyasztóvédelmi kérdésrõl legyen is szó? Vonatkozik ez a fogyasztóvédelmi jogszabályok tartalmára és minõségére is.
Ez a javaslat lényegében csak a biztonságossággal foglalkozik, teljesen mellõzi azonban ennek beágyazását a minõség általános fogalmába, ezáltal lóg a levegõben az amúgy sem túl hasznosítható anyag.
Súlyos hiba még a biztonság bevált tudományos megközelítésének teljes mellõzése még. A biztonságot egzaktan, csak megbízhatóságelméleti alapokon lehet kezelni, erre viszont még csak utalás sincs a törvényben. Megengedhetõnek tartja ezt az elõterjesztõ? Ez nem tudományos hiányosság, hanem gyakorlati hiba, ugyanis a megbízhatóságelméleti elemzés a biztonsággal kapcsolatos jogviták eldöntésének jelenleg egyetlen egzakt eszköze.
A jogalkotási törvény szerint a jogszabály megalkotása elõtt, a tudomány eredményeire támaszkodva elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi, gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az érdek-összeütközések feloldásának a lehetõségét, meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását és a végrehajtás feltételeit, errõl a jogalkotót tájékoztatni kell. Ez hol marad?
Továbbá: a jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelõen világosan és közérthetõen kell szövegezni. Miért hemzsegnek mégis a nyakatekert és érthetetlen mondatok a törvényjavaslatban? Ha Magyarországon ugyanis a nyolc osztályos általános iskola a kötelezõ, akkor azoknak az alapvetõ törvényeknek, amelyek mindenkit érintenek -
ilyen mondjuk a Ptk., a Btk., a munka törvénykönyve, a személyi jövedelemadóról szóló törvény, és meggyõzõdésem, hogy ilyen a fogyasztóvédelmi törvény is -, olyan érthetõknek, teljes körûeknek és egyértelmûeknek kellene lenniük, hogy ez nyolcadik osztályban leadható legyen, hiszen így van igazából joga az államnak azt számon kérni polgárain. Ezt a törvényt ilyennek tartja az elõterjesztõ? És az Igazságügyi Minisztérium?
A törvényjavaslathoz az elõkészítõ indokolást csatolt, amelyben bemutatja azokat a társadalmi, gazdasági és szakmai körülményeket, amelyek a javasolt szabályozást szükségessé teszik, továbbá ismertetik a jogi megoldás szempontjait. Félreértés ne essék, ez megint csak a jogalkotási törvény volt. Miért nem végezte ezt el az elõterjesztõ? Miért nem tudunk semmit arról, hogy mi lenne az optimális megoldás? Az elõterjesztõ tudja? Ha nem, minek alapján készítette el javaslatát? Ha tudja, miért nem közli velünk?
A jogalkotási törvény 44. §-ában elõírja: a jogalkotó és jogalkalmazó szerveknek figyelemmel kell kísérniük a jogszabályok alkalmazásának hatásait, fel kell tárniuk az érvényre juttatásokat gátló körülményeket, és a tapasztalatokat jogalkotásban is hasznosítani kell.
Mik voltak az eddigi tapasztalatok? Miért nem közli az elõterjesztõ? Õ sem tudja? (Dr. Avarkeszi Dezsõ: Ez egy új törvény!) Vagy ha igen, miért titkolja?
Végül, idézet az általános elveket is megfogalmazó 11/1992-es alkotmánybírósági határozatból: "A törvény szövegezésének határozatlansága és bizonytalansága sérti a jogbiztonság követelményét.". A jogbiztonság az államtól és elsõsorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelmûek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára a büntetõjogban is elõreláthatóak legyenek. Úgy véli az elõterjesztõ, hogy eleget tett ennek a követelménynek?
E törvény sajnos nem áll egyedül, rokona például a nemrég beterjesztett agrártörvény. Rokona abban, hogy a kormány egyre inkább tért hódító, kialakuló törvény-elõkészítési iskolájának terméke, mely hevenyészett, puha, langyos és képlékeny törvényeket terjeszt be a parlament elé, széles társadalmi érdekre vagy az EU-jogharmonizációra hivatkozva. A társadalom érdeke és - remélem - az EU elvárása azonban nem az, hogy legyen egy ilyen és ilyen címû törvény, amely valójában frázisgyûjtemény, hanem az, hogy szülessen meg egy-egy területen az emberi magatartás egyértelmû és tisztességes szabályozása.
Végül az utolsó kérdés: mivel indokolja az elõterjesztõ, hogy több fronton is súlyosan megsértette a jogalkotásról szóló törvényt? A törvény nem forgalomképes dolog, de a sikeres fogyasztóvédelemhez legalább annyira kell a jó törvény mint a jó minõségû áru és jó minõségû szolgáltatás. A sikeres fogyasztóvédelemhez a fogyasztót nemcsak rossz minõségi árutól és a rossz minõségû szolgáltatástól, hanem a rossz minõségû jogszabályoktól is óvni kell.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)