TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A napirend elõtti felszólalások között szokatlanul egy örömhírrõl akarok beszámolni önöknek, és azt szeretném értékelni.
Az egyik legnagyobb, Kelet-Európában befektetõ bank, az európai beruházásokkal és rekonstrukciókkal foglalkozó bank egy jelentõs tanulmányt készített a kelet- és közép-európai átalakuló országok társadalmi és gazdasági fejlõdésérõl. Ez a tanulmány, amely a napokban jelent meg, ahogy az újságokban is olvashatták, azért érdemel különleges figyelmet a magyar társadalom szempontjából, mert az átalakuló országok sorrendjében vitathatatlanul az elsõ országként emlegeti Magyarországot. Tíz lényeges kérdésben végez konkrét vizsgálatot, és e tíz kérdésben nem tud adni, nem ad jobb jegyet semmilyen más, velünk konkuráló országnak, mint amilyet Magyarországnak adott, két, nem jelentéktelen kérdésben pedig egyértelmûen aláhúzza Magyarország vezetõ helyzetét: ez a nagyprivatizáció és a bankok regulációjának és átalakításának az ügye.
Ez egy olyan nagy változás országunk életében, amirõl érdemes megemlékezni. Érdemes megemlékezni róla azért, mert voltunk mi már az átalakuló országok élvonalában, de akkor nem volt ilyen egyenes az az út, amely a jövõbeni fejlõdéshez vezetett, hiszen egész más politikai feltételek között, szelíd reformokkal próbáltunk átalakítani egy olyan rendszert, ami a mi akaratunktól és tevékenységünktõl nem egészen függõen - nem is függetlenül - összeomlott, és azok között a körülmények között olyan mozgási lehetõség nem kínálkozott, mint most. Utána kikerültünk az élvonalból, és most újra visszajutottunk oda, hogy Magyarországról mint egy lehetséges gazdasági tigrisrõl beszélnek, amely képes jelentõs és tartós növekedést produkálni, ezzel megoldja a magyar társadalom problémáit, a magyar emberek nehézségeit, egyúttal a felzárkózás lehetõségét is megnyitja a magyar társadalom elõtt.
Hogyan értük el ezt? Gondoljuk csak végig! - ha nincs is idõ egy ilyen felszólalásban részletesen beszélni errõl.
(15.30)
A szovjet rendszer összeomlásának pillanatában a magyar társadalmi termék zuhant. Hihetetlen mértékû zuhanásnak voltunk a szenvedõ alanyai: 20 százalékkal csökkent a jövedelemtermelõ képességünk, amely Magyarországon biztos nem, de a világ egyik államában sem következett be a '29-33-as válság idejében sem.
Ehhez a nagyon nagy problémához, ehhez a nagyon nagy nehézséghez a magyar társadalom, a magyar kormány '90 után lassan alkalmazkodott. Abban bízott, hogy a világ majd kisegít bennünket ebbõl a problémából, és a jövedelem-színvonalat nem kell a jövedelemtermelés színvonalához igazítani. Ennek jegyében következett be egy viszonylag stabilizációs idõszak, amikor '93-94-ben elkezdett az ipari termelés és a nemzeti jövedelem elõállítása is növekedni, de ez egyúttal - éppen azért, mert a jövedelem-felhasználással nem volt összhangban - a feszültségek kritikus növekedésével járt. Nagyon nehéz volt alkalmazkodni ahhoz a veszélyhez, ahhoz a rizikótényezõhöz, amely '94-95-ben az országban jelentkezett és gondoljuk meg, hogy nemcsak az ellenzék nevezte nemzetrontó intézkedéseknek az ilyen intézkedéseket, amelyek az alkalmazkodást és a mai sikert megalapozták, hanem kormányképviselõk is lemondtak a funkcióikról ezzel kapcsolatosan, kormánypárti képviselõk is támadóan léptek fel a kormány gazdaságpolitikájával szemben.
Jogos nehézségekrõl beszéltek. Indokolt volt attól félteni a magyar társadalmat, hogy ez az alkalmazkodás nem egy egyszerû feladat. Én dicsérõen és kiemelkedõen dicsérõen csak azt szeretném megemlíteni, hogy a magyar társadalom (Az elnök a csengõ megkocogtatásával figyelmezteti a képviselõt az idõ leteltére.) nyugodtan viselte el ezt a helyzetet, és ez ahhoz vezetett, hogy ma a sikerországok közé fölcsatlakozunk, és ez nagy (Az elnök a csengõ ismételt megkocogtatásával jelzi, hogy a felszólalásra rendelkezésre álló idõ lejárt.) reménnyel tölt el mindnyájunkat. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Dr. Dávid Ibolya: Ilyen az ellenzéki oldalon nincs. - Zaj.)