SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A zárszámadás a színvallás ideje. Ilyenkor derül ki, hogy a költségvetés készítésénél vajon az ellenzék vagy a kormánypártok, illetve a kormány kergettek-e rózsaszínû álmokat. Nos, a zárszámadás kapcsán visszaolvashatjuk a költségvetésnél elmondott kritikáinkat. Ezek körülbelül a következõk voltak: akkor is elmondtuk, hogy a bevételek felül vannak tervezve, a kiadások pedig alul. Az elõirányzatok sokkal inkább a pénzügyminiszter úr vágyait, mint a valós folyamatokat tükrözték. Ám sajnos ezzel a költségvetéssel a legkevesebb baj az, hogy megalapozatlan volt.
Nézzük meg, mirõl szólt az 1996-os év a társadalombiztosításban! Elõször is, a nyugdíjak reálértéke 1996-ban jelentõsen romlott, úgy, hogy a költségvetés elõirányzata 5 milliárd forinttal magasabb emelést tett volna lehetõvé. Talán még mindenki emlékszik a botrányos félszázalékos nyugdíjemelésre. Felháborodott nyugdíjasok küldték vissza a kormánynak borítékban azt a pár forintot, azt a kis összeget, amit kaptak, mondván, hogy szégyen, amit tettek velük. A nyugdíjasok arculcsapásként élték meg, hogy sok évi kemény munka után tulajdonképpen csak fél százalékra méltatták õket a nyugdíjemelésnél. '96-ban a nyugdíjakat összesen 12,6 százalékkal emelték, amikor - emlékezzünk vissza - az infláció 23,6 százalék volt. A tavalyi évben a nyugdíjasok elvesztették a nyugdíjak vásárlóértékének több mint 10 százalékát. A nyugdíjalap egyébként hiánnyal zárult, annak ellenére, hogy 5 milliárd forintot kihúztak a nyugdíjasok zsebébõl. A hiány a kormány alkotmányellenes bevételnövelõ intézkedéseinek a meghiúsulásából fakad.
Ám a zárszámadás elolvasásakor szomorúan kell megállapítanunk, hogy a nyugdíjakat ért támadás csak a kisebbik csapás volt a kormány '96. évi tevékenységében. Az egészségügy tavalyi helyzetét csak a csõd állapotával lehet jellemezni.
A gyógyszerek fogyasztói ára '93 és '96 között 247 százalékkal emelkedett - úgy, hogy ráadásul a gyógyszerfogyasztás mennyisége csökkent. Ez a döbbenetes áremelkedés leginkább a sok gyógyszert fogyasztó nyugdíjasokat és a kisgyermekes családokat érintette. Tehát mondhatjuk azt, hogy a nyugdíjak vásárlóereje a drasztikus gyógyszeráremelések miatt még inkább csökkent.
A kormány egyébként az egészségügyi reform helyett - ami már nagyon régóta várat magára - a késõ szocializmusból ismert technikákkal próbálkozott. Egyrészt folyamatosan megpróbált a szabályok változtatásával a rendszerbe avatkozni. Így fordulhatott elõ az, hogy a finanszírozási szabályok az év folyamán 5, azaz öt alkalommal változtak, ami önmagában lehetetlenné tette, hogy a kórházmenedzsment sikeres válságkezelési stratégiát dolgozhasson ki.
A finanszírozás szabályait tovább bonyolította, hogy Horn Gyula miniszterelnök úr és Szabó György akkori népjóléti miniszter '95 végén fedezet nélküli bérmegállapodást kötött az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetével. A megállapodás fedezetnélküliségét hosszú ideig azzal próbálták leplezni, hogy az intézményvezetõkre hárították a béremelés felelõsségét.
(9.30)
Emlékezzünk vissza, azt mondták, hogy ez a bizonyos összeg, amely az emelést hivatott megteremteni, már ott van az intézményeknél, a dolgozók kérjék számon az intézményvezetõkön. A fedezet részbeni megteremtésére egyébként csak a pótköltségvetésben került sor. Ám összességében az Állami Számvevõszék az alábbi megállapítást tette az akcióról: "Az új finanszírozási szisztémát megrendítette a Népjóléti Minisztérium és az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete közötti bérmegállapodás végrehajtására elfogadott módszer is, mert az erre szánt összegnek sem bérarányos, sem teljesítményarányos felosztása nem valósult meg".
Ennek a megállapodásnak a kapcsán már kezdett megfogalmazódni az a gyanú, hogy a kormány, illetve népjóléti minisztere nincs tisztában a finanszírozási rendszer mikéntjével. Ez a gyanú késõbb bizonyossággá érett, amikor - teljesen figyelmen kívül hagyva a rendszer, a finanszírozási rendszer logikáját - a kormány úgynevezett ágyszámcsökkentéssel próbálkozott. Ez volt Szabó György népjóléti miniszter úr rossz emlékû kapacitástörvénye. Talán emlékeznek arra, hogy Szabó György akkori népjóléti miniszter úr azt nyilatkozta: "Engem senki sem tud meggyõzni arról, hogy nem lehet 10 ezer ágyat gond nélkül kivonni a rendszerbõl". Nos, mi már akkor is elmondtuk, hogy az egészségügy reformját ágyszámcsökkentéssel megoldani nem lehet. Az az indok, az az érv, hogy ágyszámcsökkentéssel megtakarításokat lehet elérni, nem igaz. Ez nagyon gyorsan be is bizonyosodott, egy fillér megtakarítást nem lehetett elérni az ágyszámcsökkentésbõl, sõt átmenetileg még többletkiadásokkal is járt.
Valójában a kapacitástörvény szándéka az volt, hogy kórházi osztályokat, illetve bizonyos esetekben fõvárosi, illetve vidéki kis kórházakat akartak bezárni és ennek kapcsán egészségügyi dolgozókat elbocsátani. Volt olyan vidéki kis kórház, amelyet a bezárástól csak az mentett meg, hogy az ott dolgozók és a településen élõk bátran kiálltak és megvédték kórházukat a bezárástól. Ha megnézzük, hogy mit ír errõl a törvényrõl, illetve errõl az akcióról az Állami Számvevõszék, akkor a következõket olvashatjuk: "Az intézményekre gyakorolt hatás alapján jogosan lehet az 1996. évi finanszírozási rendszer csõdjérõl beszélni, amihez hasonló megrázkódtatást az egészségügyi ellátórendszer maradandó károsodás nélkül valószínûleg már nem lesz képes elviselni. A helyzet kialakulásáért elsõdlegesen a Népjóléti Minisztérium felelõssége vethetõ fel."
Felhívom tisztelt képviselõtársaim figyelmét arra, most elõször fordult elõ az, hogy az Állami Számvevõszék a jelentésében egy minisztérium szakmai alkalmasságát kérdõjelezte meg. Ilyenre még nem volt példa.
Ugyancsak alátámasztja az egykori álláspontunkat az Állami Számvevõszék véleménye a kórház-konszolidációval kapcsolatban. A 4 milliárdos hitel semmi másra nem volt alkalmas, mint a kórházcsõdök bõvített újratermelésére. A kórházak csõdjének java része egyébként nem a felelõtlen gazdálkodásból állt elõ, hanem az alulfinanszírozás miatt állt elõ ez a bizonyos deficit.
1996-ban folytatódott a Horn-kormány régi háborúja a fogak ellen, az önkormányzati fogászatok jelentõs részét megszüntették a fenntartók. A kormány ugyan 2,5 milliárd forinttal növelte papíron a fogászat támogatását, ám a már jól ismert kapkodó és átgondolatlan szabályozás miatt végül a pénznek csak kevesebb mint egyharmada jutott el a fogorvosokhoz.
Különösen alakult a házi betegápolás kérdése. A nagy sikerû kockázatkezelés körébõl ez évben ugyanis átkerült a költségvetési elõirányzatok körébe ez a feladat, a házi betegápolás. Felhívnám tisztelt képviselõtársaim figyelmét arra, hogy az otthonápolás támogatását azért kezdte el a társadalombiztosítás, mert ez jóval olcsóbb ellátási formát jelenthetne, mint a kórházi ellátás. A kockázatkezelõ kuratóriumoknak - a vizsgálóbizottság megállapítása szerint - viszont sikerült olyan programokat finanszíroznia, amelyek lényegesen drágábban oldották meg a betegek ápolását, mint az aktív kórházi ellátás. Nos, 1996-ban úgy került költségvetési körbe ez az ellátási forma, hogy csupán az alábbi szakmai kérdéseket nem tisztázták: kiket lehet otthon ápolni, hogyan kell otthon ápolni, és ki rendelheti el az otthonápolást?
Valószínûleg egyébként ennek is köszönhetõ volt, hogy az elõirányzott 600 millió forintból mindössze 25 milliót sikerült kifizetni a szolgáltatóknak. Érdekes módon ennek ellenére '97-re már 1 milliárd 250 millió forintot irányoztak elõ erre a célra, amit a fentiekre való tekintettel márciusban az Országos Egészségbiztosítási Pénztár helyesen 400 millió forintra csökkentett. Az, hogy a népjóléti miniszter úr levélben kérte az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól a keret emelését, minden valószínûség szerint teljesen független attól, hogy a miniszter úr felesége az egyik otthonápolásban érdekelt cég alkalmazottja. Minden bizonnyal semmi összefüggés nincs.
Természetesen a nagy ínség mellett volt pénzbõség is. A kockázatkezelõ kuratóriumok ebben az évben ugyan már csak 360 millió forintot költöttek el a járulékfizetõk pénzébõl, az Állami Számvevõszék továbbra is aggályosnak ítéli a hasznosulást, és úgy találta, hogy továbbra is nyilvánvaló lobbyérdekek érvényesültek. A vagyonkezelés az egészségbiztosítónál továbbra is törvénytelenül folyt, az elnökség rendszeresen elvonta a közgyûlés hatáskörét. A vagyonkezelés eredménye pedig továbbra is vagyonvesztés volt. A vagyonvesztés egyébként a nyugdíjbiztosító vagyonkezelésére is jellemzõ. Megállapítható tehát, hogy a biztosítottak vagyonával való felelõs gazdálkodás - mint fogalom - hiányzik a társadalombiztosítás történelmébõl, illetve történetébõl.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ez volt hát az 1996-os esztendõ, a szakértelem kormányának harmadik éve. A következõ, késõbbi felszólalásomban arról szeretnék beszélni, hogy vajon lesz-e egy fokkal is jobb az 1998., azaz a jövõ évi esztendõ a társadalombiztosítás szempontjából.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék padsoraiban.)