CSÉPE BÉLA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elõttünk fekvõ törvénycsomagról, amely a devizáról, a biztosítóintézetekrõl, hitelintézetekrõl, értékpapírok forgalomba hozataláról szóló törvények módosító csomagja, elöljáróban azt szeretném elmondani, hogy az véleményünk szerint a gazdasági, pénzügyi jellegû törvényhozás igen fontos állomása, pénzügyi rendszerünk megszilárdítása érdekében tett komoly lépés.
A magam részérõl elsõ hozzászólóként a devizáról szóló 1995. évi XCV. törvény módosításáról fejtem ki véleményemet, majd frakciótársaim késõbb a többi törvénymódosításról szólnak.
A devizáról szóló törvény módosítását alapvetõen üdvözöljük, azzal egyetértünk. Alá szeretnénk húzni, hogy ez a törvénymódosítás európai uniós csatlakozásunk menetébe illeszthetõ be, és ezen belül én is szeretném kiemelni OECD-tagságunk követelményeit, ami tulajdonképpen elõírja az itt beterjesztett módosítások egy részét, így a fióktelepekkel kapcsolatos módosításokat. A fióktelepekre vonatkozó törvényjavaslatnál is jeleztük, hogy ahogy ott egyetértettünk az elõterjesztéssel, itt is egyet fogunk érteni azzal, ami ebbe a törvénymódosításba szükséges abból a szabályozásból. Ez az alaphangja az egész devizáról szóló törvénynek, de azt hiszem, a törvénycsomag többi részének is, amelyet üdvözölünk.
Ennek kapcsán azonban szeretnék elmondani egy-két kritikai Bszrevételt és aggályt, és azt hiszem, szólnunk kell - mint minden törvény kapcsán - bizonyos társadalmi háttérrõl is.
A devizáról szóló törvénymódosítás nagyon sok tekintetben már meglevõ kormányrendeleti helyek törvénybe való iktatását jelenti, ami tulajdonképpen formaságnak is tekinthetõ. Az indokolásban azonban szerepel egy különös meghatározás, mely szerint a devizatörvény kezelhetõsége már megkérdõjelezõdött, és ezzel kapcsolatban ilyesfajta megállapítások vannak itt.
Ezzel kapcsolatban el szeretném mondani, hogy ez a megállapítás bizonyára igaz, viszont eszerint már itt egy kis késés van, hiszen nem kellett volna megvárni, amíg ilyen módon feltorlódik ez az anyag, hamarabb is be lehetett volna építeni a törvénybe. Itt tehát bizonyos késést tapasztalunk, ugyanakkor a liberalizációval kapcsolatban - kivéve azokat a szabályokat, amelyekre kötelezettséget vállaltunk - inkább úgy gondoljuk, hogy vigyázni kell, és meg kell fontolni minden olyan lépést, amely veszélyezteti a még törékeny magyar pénzrendszert, társadalmi állapotokat. Így aggályunkat fejezzük ki a 14. §-sal kapcsolatban, amely külföldi ingatlanok tulajdonjogának megszerzését immár csak utólagos bejelentéshez köti, nem pedig elõzetes devizahatósági engedélyhez.
A liberalizációval kapcsolatban általában vannak aggályok a közvéleményben. Az utóbbi idõben a nemzetközi tõzsdéken tapasztalható folyamatok is felhívták a figyelmet a liberalizálás veszélyeire e területen. Hazánkban is volt egy konferencia errõl, ahol Mario Monti, az Európa Bizottság fõbiztosa fogalmazott így, de ugyanakkor hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy most le kell állni - mondjuk itt, Magyarországon - a liberalizációval, de kétségtelenül ezek a jelenségek felhívják a figyelmet erre, és arra, hogy óvatosnak kell lennünk ezen a területen.
A nem spekulatív közép- és hosszú lejáratú tõkék országban való maradása mintegy nemzeti érdekként is megfogalmazható, és ennek is van összefüggése a liberalizációval. Egyesek szerint most már nyugodtan rátérhetünk erre az útra, hiszen ezek a tõkék innen úgysem menekülnek. Ezzel a felfogással szembe kell állítani bizonyos tényeket, éspedig azt, hogy a direkt befektetések közül például az élelmiszeripar területén a behozott tõke sokszorosát vitték ki, és például a City Bank esetében is tapasztaltunk ilyen jelenséget a profit majdnem teljes kivitelével kapcsolatban. Tehát nincs még szó arról, hogy itt a magyar gazdasági életben egy olyan megállapodás, olyanfajta stabilizáció van, amely mellett most már valóban mindent lehet liberalizálni. Ezért ezzel kapcsolatban ez az aggályunk.
Ugyanakkor arra is rá kell mutatnunk, hogy a magyar devizatartalékra - ami annyira fontos a gazdaság, a fizetési mérleg szempontjából - nyomás nehezedik, a kiviendõ profitot devizára váltja át a bejövõ tõke, és ez a jelenség nem elhanyagolandó. Tehát a magyar devizatartalékra is vigyázni kell, figyelemmel kell kísérni annak ingadozásait, illetõleg fel kell hívni a figyelmet bizonyos csökkenõ tendenciákra is, amelyek bizonyos idõszakaszokban bekövetkeztek. Ennek a helyzetnek nyilvánvaló összefüggése van a privatizációval, hiszen a privatizációs szerzõdések, a még meglevõ privatizációs lehetõségek biztosítják azt, hogy a magyar devizatartalék betöltse azt az egyensúlyi szerepét, amely annyira fontos a gazdaságban.
Most azonban a privatizáció vége felé közeledünk, és itt is fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a devizatartalékra való vigyázás, tehát ennek a megóvása is idetartozó kérdés, amivel kapcsolatban aggályoskodnunk kell. Immár a privatizáció lassú befejezésével a beáramló pótlólagos befektetésekben még reménykedhetünk, ezért lassan elérkezik az a helyzet, hogy lényegében most már a magyar gazdaság versenyképességében bízhatunk, mert ha versenyképes termékek jellemzik a magyar gazdaságot, akkor tulajdonképpen biztosítva van az export, a külföldi eladhatóság is, és így lehet stabilizálni nyugodtan és hosszú idõre a magyar devizatartalékot. A versenyképességgel kapcsolatban viszont reméljük, hogy ez nemcsak az olcsó munkabért fogja jelenteni rövidesen, s hosszú távon pedig semmiképpen.
Ezek azok a fontos szempontok, amelyeket a devizatörvény módosítása kapcsán mindenképpen el kellett mondanunk. Ugyanakkor - amint elöljáróban is jeleztem -, szólni kell ennek a törvénymódosításnak a kapcsán a társadalmi háttérrõl is. Ezt úgy tudnám jellemezni, hogy ez a törvénymódosítás vagy egyáltalán az a devizatörvény, amit '95-ben a tisztelt Ház elfogadott, a lakosság széles rétegeit nem érinti; ez a módosítás továbbra sem érinti. Tehát nem történt meg valami olyan elmozdulás, hogy ezt a törvénymódosítást - akár kiterjesztve az egész csomagra -, úgy üdvözölhetjük, minthogy íme, heuréka!, itt tartunk, ilyen módon liberalizálhatjuk a pénzpiacot, és ilyen módon léphetünk már elõre. Semmiféle eufóriás hangulatban tehát nem lehetünk, mert ha a társadalmi háttérre nézünk, akkor inkább szomorú a helyzet, mint eufórikus.
Ez alatt azt értem, hogy az ország lakosságának becslések szerint mintegy egyharmada él a létminimum alatt vagy annak küszöbén, környékén, és a becslések szerint egyötöde pedig abban a helyzetben van, ami tulajdonképpen ezt a lecsúszó réteget, sõt, a középréteget is erõsen irritálja. Ennek a törvénymódosításnak, egyáltalán, a deviza területén bevezetett szabályozásnak tulajdonképpen erre a csekélyebb hányadra van hatása, jelentõsége. Õk azok, akik esetleg ingatlant vásárolnak külföldön, õk azok, akik ezt mindenképpen üdvözlik. Azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy semmiféle gazdasági fejlõdés pénzügyi rendszerû stabilizálása nem lehetséges úgy, ha a társadalmi háttérben nem oldódnak meg azok a feszültségek, amelyek jelenleg, sajnos, még fennállnak.
Mindezekkel együtt, tehát a társadalmi háttér problémáira is rámutatva, az a megállapításunk a devizatörvény módosításával kapcsolatban, hogy az elsõsorban az európai uniós csatlakozásunk jegyében, az OECD-ben való tagságunk kötelezettségei jegyében mindenképpen támogatható és elfogadható, ezért a Fidesz frakciója ezt támogatja.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban és Gaál Gyula részérõl.)
(16.40)