DR. CZUCZI MIHÁLY (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Az elmúlt hetekben zajlottak a kamarák küldöttgyûlései, és az itt felvetettekrõl, tapasztaltakról szólnék néhány szót.
A módosító javaslat általános indoklása utal arra a fontos kérdésre, miszerint mérsékelni kell a kamarai tagok terheit és a jelenleginél arányosabb teherviselést biztosító tagdíjrendszer kialakítása indokolt. Ekörül zajlottak a küldöttgyûlések legnagyobb vitái. A javaslat 16. §-a tartalmazza a gazdasági kamarákról szóló törvény 54. §-ának új rendelkezését a tagdíj mértékének maximálására vonatkozóan. Eszerint a tagdíj mértéke nem haladhatja meg a helyi iparûzési adó mértékének 25 százalékát, azzal, hogy az egy gazdálkodó szervezet által fizetendõ tagdíj legmagasabb mértéke legfeljebb 10 millió forint. Errõl Gombos András képviselõtársam részletesen kifejtette véleményét.
A küldöttgyûléseken általános vélemény volt, hogy ez a rendelkezés a korábbihoz képest - melyben a tagdíj maximummértéke megegyezett az iparûzési adó mértékével - jelentõs elõrelépésnek számít. Azonban azt is megállapították, hogy a tagdíjak még így is magasak a vállalkozások, a vállalkozók számára. Magasak azért is, mert miközben a javaslat a tagdíj mértékének 25 százalékra történõ csökkentésére irányul, addig a helyi adókról szóló törvény módosító javaslata az iparûzési adók mértékének felemelését tartalmazza 1,2 százalékról 1,5 százalékra 1998-ban, illetve 1,7 százalékra 1999-ben, majd 2 százalékra 2000-ben. Tehát ha a két százalékértéket viszonyítjuk egymáshoz, akkor a 25 százalékra történõ mérséklés jelentõsen veszít az értékébõl. Az elmondottak alapján, illetve a taggyûlések, küldöttgyûlések alapján azt várnák tõlünk, hogy úgy állapítanánk meg a tagdíjat, illetve a tagdíj mértékét úgy kellene csökkenteni, ahogy az iparûzési adó mértéke nõ, így tudna a közöttük fennálló arány állandósulni.
A gazdasági kamarákról szóló törvény módosításának szükségszerûségét egyetlenegy parlamenti párt sem vitatja. Ami a legnagyobb ellenvetéseket szüli a törvénnyel kapcsolatban és természetesen a küldöttgyûlések hangulatában is, az a kényszertagság kérdése. Az automatikus tagság mellett azonban sokkal több érv sorakozik fel, mint ellene. A kérdés az: hogyan egyeztethetõ össze e kötelezettség a gazdasági demokráciával. A lényeg a gazdasági kamarák sajátos önkormányzatában és rendeltetésében rejlik. Ahhoz, hogy az osztrák, német mintára kialakított - ellentétben az angol, dán, belga típusú kamarákkal - komoly, érdemi jogosítványokkal rendelkezõ gazdasági kamarák feladatukat el tudják látni, mûködtetésükhöz olyan meghatározások szükségesek, amelyeknek kiépítése, fenntartása jelentõs terhekkel jár. A mûködéssel együtt járó hasznok pedig a gazdaság résztvevõit együttesen érintik.
Tehát a demokratikus éppen az, ha a tagság nem véletlenszerûen és önkéntesen szervezõdik, hanem kötelezõen. Az automatikus tagság léte a kamarai feladatok többségének ellátásához elengedhetetlen. Például klasszikus kamarai feladatok teljesítése kapcsán a területi kamarák közfeladatot ellátó rendeltetésüknek éppen azon tulajdonságuknál fogva képesek megfelelni, hogy az adott terület gazdaságának egészét reprezentálják. Az átfogó képviselet teszi hitelessé õket, amikor a vállalkozói szféra szószólójaként jelennek meg, illetve nyilvánulnak meg. A közigazgatástól átvett közhatalmi feladatok ellátása sem valósulhatna meg az önkéntesség keretein belül, hiszen ez a tagok uralmát jelentené az ítélkezésben a kívülmaradók felett. A nemzetközi, fõleg német, osztrák tapasztalatok szerint egy átalakulóban lévõ gazdaság fejlõdését, a piaci önkormányzat rendszerének kiformálódását, a kereskedelmi információ áramlását, a nemzetközi kapcsolatrendszer kiépülését csak a teljes reprezentativitást biztosító tagsági modell szolgálhatja kellõ hatékonysággal. Mivel azonban a tagság az egész vállalkozói szférát érinti, a tagok száma nagyon sok - és ez a létszám csak növekszik -, véleményem szerint egy méltányosabb kamarai tagdíjjal elérhetõ lenne a kitûzött cél.
(18.30)
A törvényi passzus részletesen rendelkezik arról, hogy milyen feladatokat látnak el a kamarák, és milyen szolgáltatást nyújtanak a tagjaik számára a magas kamarai tagdíj ellenszolgáltatásaként. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a tagok valójában nincsenek megelégedve ezen szolgáltatásokkal, vagy olyan segítségnyújtás áll a rendelkezésükre, melyekre egyáltalán nincs szükségük vagy ha ténylegesen kapnak is valamiféle segítséget, ahhoz csak plusz díjak ellenében juthatnak hozzá. Nem véletlen tehát, hogy a tagok ilyen szolgáltatásokat tapasztalván teljesen elbizonytalanodnak, a kilépés lehetõségét keresik, a tagdíj nem fizetését fontolgatják, illetve a fennálló helyzetet semmi esetre sem tekintik mellérendeltségi, egyenrangú kapcsolatnak, sokkal inkább egy hierarchikus viszonynak, melyben a kötelezõ tagdíj egy újabb adónemnek számít.
Az még inkább rontja a helyzetet, hogy a tagok nem látják, hova és mire megy el a tagdíjként befizetett pénzük - legalábbis ma még nem látják. Célszerû lenne tehát majd a mérleg másik oldalával is foglalkoznunk, és ha az ottani problémák rendezõdnek, talán a tagok is megbékélnek, és a jövõre nézve könnyedebb hangvételû lesz egy-egy küldöttgyûlés.
Mint említettem, a gazdasági kamarák küldöttgyûlésein többször elhangzott, hogy a módosítást szükségszerû finomítani - lehetõség szerint módosításokkal -, amirõl képviselõtársam, Gombos András már szólt. Hogy milyen módosításokra gondoltak, arra példa az az igény, hogy itt az elõbb említett kamarai tagdíjat sokallják, hogy legalább az az adóból levonásra kerüljön. A kamarai tagság jó része adó jellegû kötelezettségnek tartja a kamarai tagdíjat, s ezért igen erõs az az igény, hogy levonható - legalábbis egy részben - legyen. Ezt az új adótörvény rögzíti, és remélhetõ, hogy ezt tovább is fogja majd fejleszteni.
Fontos a módosítás azon része is, amely arról rendelkezik, hogy a közigazgatási jellegû tevékenységeket a munkaszervezetekhez telepíti a törvény; az országos kamarák viszont nem vállalhatnak fel olyan igazgatási feladatokat, amelyeket csak a területi kamarák hajtanak végre. A tervezet viszont nagyobb teret ad az üzleti forgalom biztonságának, a piaci magatartás tisztességének a megteremtésére, mert a polgári jogi igény érvényesítése érdekében perindítási jogosítványt ad - például a jelentõs hátrányokozás ténye megköveteli a perindítás lehetõségének biztosítását.
Tisztelt Képviselõtársaim! Én, mint említettem, elsõsorban arról kívántam szólni, ami a módosítással, illetve a tervezettel kapcsolatban elhangzott a kamarák küldöttgyûlésein. Mindezek ellenére a Szabad Demokraták Szövetsége alkalmasnak tartja, és elfogadásra ajánlja a tervezetet.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)