DR. PUHA SÁNDOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Azt hiszem, második vagy harmadik alkalommal sikerül úgy felszólalnom, hogy az egyik napirendi pontnál én vagyok az utolsó, és a következõnél én vagyok az elsõ felszólaló. Azt hiszem, mindig boldogítottuk is egymást ilyenkor alelnök asszonnyal. Bernáth képviselõtársammal is most követjük egymást, az elõbb én voltam utána, most õ lesz énutánam.
Néhány gondolatot szeretnék elmondani önöknek az önkormányzatok társulásáról szóló törvény kapcsán. XII. Pius pápának tulajdonítják azt a megállapítást, hogy a községek a család mellett azok a helyek, ahol a legtöbb és szükséges emberi kapcsolat formálódik. Az önkormányzatoknak ezért arra kell törekedniük, hogy saját illetékességük körébe tartozzon minden olyan terület, ahol a polgárok maguk kívánják alakítani életterüket. A Szabad Demokraták Szövetsége ezért támogatta markánsan az 1990. évi LXV. törvényt, az Ötv.-t, amely éppen ezeket az elveket fogalmazta meg, széles felhatalmazást adva az önkormányzatoknak, a helyi társadalomnak, hogy saját életét szabályozhassa, maga határozhassa meg, hogy kötelezõ feladatait hogyan kívánja ellátni, és mely feladatok ellátására vállalkozik a kötelezõen ellátottakon túl.
A másik oldalon viszont igaz az a megállapítás is, hogy ahol az önkormányzat képtelen a lakosság számára az alapvetõ szolgáltatások teljesítésére, ott az önkormányzatiság, az önállóság tartalmát veszíti. Márpedig be kell látnunk, a szûkös pénzügyi lehetõségek mellett - de ezen túl is - a társulások, a közös feladatellátás lehet az a forma, amely biztosítja az olcsóbb, szakszerûbb - én legszívesebben a "hatékonyabb" kifejezést használom - ellátást. A mai ember élettere már több településre terjed ki, ezért a feladatok ellátását is mindinkább térségek, társulások fogják ellátni. A bonyolultabb feladatok megoldásához, fõleg a kisebb településeken, gyakran nemcsak az anyagiak hiányoznak. Sokszor nincs meg a kellõen képzett, magasan kvalifikált, esetleg kellõen szakosodott szakember sem. Az ügyek nehézségi foka független az elõfordulási gyakoriságtól. A szakirodalom ezt elégtelen közigazgatási erõnek nevezi. Ezért szükséges a társulásokat törvényben is ösztönözni. Azt azonban, hogy szakmailag mely társulások kívánatosak, ágazati törvényekben lehet és kell szabályoznunk. Az ösztönzéshez a forrásokat viszont a mindenkori költségvetésnek kell biztosítania, hiszen jó, jó a törvényi biztatás, de nem árt ezt a biztatást pénzre váltani. A társulási törvény tehát egy kerettörvény, amelyet tartalommal más törvények és az önkormányzatok töltenek meg.
A fentiek miatt nem értek egyet a Fidesz vezérszónokának álláspontjával. Beszédében azt kifogásolta, hogy különbözõ ágazati törvényekben kerülnek megfogalmazásra az önkormányzatok mûködését érintõ kérdések. Az önkormányzatok mûködésükrõl továbbra is teljesen szabadon döntenek. Azt azonban szerintem szakmai törvényekben helyes megfogalmazni, hogy mely társulások és milyen módon támogatandók plusz eszközökkel.
A társulások az elmúlt két évben nem terjedtek el kellõ mértékben, ennek egyik fõ okai a korábbi rossz tapasztalatok voltak éppen a kötelezõen létrehozott közös tanácsok mûködése kapcsán. Ezért elkerülhetetlen volt a rosszul begombolt mellény kigombolása. Mivel ez a kigombolás megtörtént, azt hiszem, itt az ideje az újragombolás ösztönzésének. Milyen módon lehet ezt ösztönözni? A kényszertársulást csak mint elméleti lehetõséget említem, hiszen azt nemcsak az SZDSZ, hanem a többi párt is teljes egészében elveti. Az ösztönzés másik formája az anyagi ösztönzés. A forrásokat, mint említettem, a szakmai törvényekben kell meghatározni és a költségvetési törvényben kell biztosítani.
Itt szállnék vitába Boross Péter képviselõ úrral, aki szerint tulajdonképpen felesleges a szerzõdés feltételeit és kellékeit törvényi formában szabályozni, ez kormánykeretben is megtörténhet. A kormány rendeletben csak törvényi felhatalmazás alapján szabályozhat. Bizonyos kötöttségeket a szerzõdéseknél tartalmaz ez a tervezet, de ezeket a kereteket az önkormányzatok önként vállalják. Bár bizonyos kérdéseket kétségtelenül szabályoz a tervezet, de az együttmûködés egyéb formáit nem tiltja. Mindent szabad, amit törvény nem tilt.
A jelenleg mûködõ társulások közül viszonylag elterjedt a hatósági igazgatási társulás. A kívánatosnál lényegesen kevesebb a körjegyzõség és az intézményirányító társulás. Ezeknek a formáknak a számát a mind több oldalról megjelenõ plusz források és a tervezetben megfogalmazottak reményeink szerint növelni fogják. A körjegyzõségek száma a fokozottabb támogatás következtében már 1997-ben is növekedett. A hatósági igazgatási társulások száma is jelentõsen növekedni fog például az építésügyi törvényben meghatározott új társulási forma miatt is. A bejáró normatíva jelentõs emelése, vagy az iskolabusz-támogatás az intézményirányító társulások számát növeli majd.
A legnagyobb arányú növekedés meggyõzõdésem szerint az egyes közszolgáltatások közös biztosítására vagy meghatározott fejlesztési cél megvalósítására létrejött társulások esetében fog bekövetkezni, természetesen nemcsak ezen tervezet elfogadása következtében. Ehhez szintén pénzeszközök is kellenek. Igen fontosnak tartom azokat a pluszforrásokat, amelyeket például a címzett és céltámogatási törvény biztosít a társulásban megvalósuló folyékony- és szilárdhulladék- kezelési beruházásoknak. Társulásokra ösztönöznek a területfejlesztési törvény, a Foglalkoztatási Alap pályázata, a Phare-programok vagy a hamarosan megszületõ országos és megyei területfejlesztési koncepciók is.
A társulástól való idegenkedést valószínûleg vissza lehet vezetni arra is, hogy a látszólag oly kötetlen modell még mindig túl kötött. Ezt oldja a törvény, amikor lehetõvé teszi, hogy a társulás csak akkor önálló jogi személy, ha a szolgáltatás biztosítása igényli, hogy a társulás önállóan vállaljon kötelezettséget.
Fontos, hogy a tervezet 19. §-a szól az önkormányzatok és más társadalmi, gazdasági jogalanyok együttmûködésérõl is, amelyekrõl részletesebben az ágazati törvényekben lehet és kell rendelkezni, például a most tárgyalt nonprofittörvényben. De a korábbiak közül a közoktatási törvényt is említhetném.
A tervezetben talán a legkevésbé azt tartom fontosnak, hogy mintegy sorvezetõül szolgál az önkormányzatok számára az egyes társulási megállapodások megkötésénél. Ennél lényegesen fontosabb, hogy a szükséges együttmûködés tartalmának megfelelõen tipizálja az egyes társulási formákat, valamint a tartós együttmûködés törvényi garanciáit fogalmazza meg.
Egyetértek azzal is, hogy a vitás kérdésekben elsõsorban az érintettek által választott egyeztetõbizottság döntsön. Ez a választottbíróság intézményéhez hasonlóan tehermentesíti a bíróságokat és ezáltal felgyorsítja az ügyintézést. Torgyán doktor véleménye ezzel éppen ellentétes. A tervezet szerint a bíróságoknak csak akkor jut szerep, ha a felek az általuk választott egyeztetõbizottság álláspontjával nem értenek egyet. Az MDF részérõl fogalmazódott meg az a kifogás, hogy felesleges önálló törvényt alkotni, a kérdést az Ötv.- ben szabályozni lehetett volna.
(20.00)
Azonban ez véleményem szerint megbontotta volna az Ötv. egységes szerkezetét.
Örülök, hogy a tervezethez - bár némi kritikával - alapvetõen támogatóan szólt hozzá az MDNP és a Fidesz vezérszónoka.
Az MDF szónokainak néhány észrevételével már foglalkoztam, most Torgyán dr. észrevételeit szeretném vitatni. Õ - ellentétben például az MDF szónokaival - kevesli a tervezetet. Nagyon egyetértek azzal a megfogalmazásával, miszerint a modern, többpárti demokrácia alapja, hogy egy-egy önkormányzatnak úgy kellene mûködnie, mint egy kis köztársaságnak, és azt mindenféle eszközzel elõ kellene segíteni. Nézzük akkor az eszközöket, amelyeket ehhez igénybe kíván venni! Meg szeretné határozni, hogy az ország különbözõ megyéiben és körzeteiben milyen irányú és mértékû közös feladatellátás lenne célszerû. Másként kell együttmûködni keleten és nyugaton? Esetleg másként a kisgazda és megint másként a liberál-bolsevik megyékben és körzetekben? Korlátozni szeretné továbbá az új irányító testületek mûködési költségeit. Gondolom, azért, mert tehermentesíteni szeretné a helyi társadalmat, hogy saját maga ellenõrizze és határozza ezt meg. Ehelyett szerinte központilag helyes határozni arról, hol, ki, mennyit érdemel. Szabályozni kell ezen a területen az önkormányzatok kifizetésének jogcímeit, és megítélése szerint rendkívül fontos lenne, hogy végre rendet tegyünk az önkormányzatok területén is.
Aztán a kellõ mértékû, a központból irányított rendcsinálás után egy-egy önkormányzat majd úgy fog mûködni, mint egy kis köztársaság. Ilyen rend szerint mûködtek korábban is az önkormányzatok - leánykori nevükön akkor még tanácsoknak hívták õket, a járási, megyei és központi elsõ titkárok irányításával és legnagyobb megelégedésére. De így mûködött Magyarország is, demokratikus keretek között. Egy Moszkva nevû központból megmondták, hogy központilag mit tartanak kifizetendõnek, milyen irányú és mértékû közös feladatellátás a célszerû a különbözõ kis köztársaságok, a KGST tagállamai és a baráti fejlõdõk között. Szerintem a demokrácia éppen arról szól, hogy megadom a döntés jogát az egyes önkormányzatoknak, és természetesen a felelõsséget is õk viselik a lakosságuk felé.
Ezután összefoglalnám a Szabad Demokraták Szövetsége és a magam nevében, hogy miért tartjuk fontosnak a társulási törvényt. A tervezet ismét kihangsúlyozza, hogy a társulások önkéntesek és szabadon választhatók. A törvény garanciákat ad a mûködés során arra, hogy a társulás tagjai az általuk elfogadott keretek között a függetlenségüket megõrizzék, és akaratukat érvényesíthessék. Jogi védettséget kap a bevitt és a mûködés során szerzett vagyon.
Végül ismételten hangsúlyozni szeretném, hogy a tervezet keret jellegû, amelyet tartalommal - mint említettem - részben az önkormányzatok, részben az ágazati törvény kell hogy megtöltsenek.
Köszönöm figyelmüket.