DR CSEHÁK JUDIT, a szociális és egészségügyi bizottság elnöke, a bizottság elõadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bizottságunk írásban leadta, leírta a véleményét, azonban engedje meg a tisztelt Ház, hogy szóban is megismételjem mindezeket. Bizottságunk elég részletesen, elég hosszasan és elég szenvedélyesen vitatta meg az ideiglenes bizottságnak a jelentését.
Mindenekelõtt el kell mondanom, hogy köszönettel tartozunk az ideiglenes bizottságnak azért, hogy ezzel a kérdéssel igen mélyrehatóan és nagy felelõsséggel foglalkozott. Elismerésre méltó az, amit a jelentés tartalmaz, az a felelõsség, ahogy ezzel a kérdéskörrel foglalkozott. Azt gondolom, hogy külön köszönetet kell mondani azért, hogy a bizottság mûködésének ideje alatt elérte, hogy a sajtó és a média figyelme ráirányult erre a kérdésre, és sokkal nagyobb terjedelemben foglalkozott ezzel a súlyos társadalmi gonddal, mint korábban.
Bizottságunkban ugyan igen eltérõ álláspontok is megfogalmazódtak, azonban mindannyian egyetértettünk abban, hogy ez a kérdés Magyarországon súlyosbodó problémát jelent, és hogy a korábbiaknál sokkal nagyobb felelõsséggel, súllyal, gonddal, több eszközzel és több anyagi támogatással kell ezzel a problémával megpróbálni megküzdeni.
A vitában résztvevõk valamennyien tisztában voltak azzal, hogy egy interszektoriális együttmûködésnek a megteremtése milyen nehéz, hogy még a kormányzat elhatározásával megtámogatva is milyen sok gondot jelent a megfelelõ megoldást, a megfelelõ együttmûködési formákat egy ilyen bonyolult kérdéskörben megtalálni. Azonban az országgyûlési határozatban megfogalmazott szervezeti javaslatokat a vitában részt vevõk valamennyien vitatták, vagy valamennyien kétségüket fejezték ki a tekintetben - errõl Dobos Krisztina az imént már szólt -, hogy ezek a javaslatok felelnek-e meg igazán mindannak, amit a megoldás érdekében tennünk kell.
Úgy gondoltuk, hogy nem lesz megfelelõ az, hogyha ezt az ideiglenes bizottságot csupán a ciklus végéig mûködteti a parlament. Ettõl túlságosan sok nem várható. Ha a parlament ezzel a kérdéskörrel kiemelten akar foglalkozni, akkor valamelyik fõbizottságának a hatáskörébe kell utalni ezt a kérdést, és folyamatosan rá kell irányítani a parlamenti képviselõk figyelmét is erre a tevékenységre. Ezt jobb megoldásnak találták a vitában résztvevõk.
Úgy gondoltuk, hogy azért, mert a tárcaközi együttmûködés eddig nem volt megfelelõ, nem kell átszervezni a tárcaközi együttmûködés már kialakult formáit, személyi és szervezeti változások persze elképzelhetõk, több pénzeszközt lehet ennek a munkának a támogatására megadni, ugyanakkor egy külön elkülönült kormányhivatal azt a képzetet keltené az egyébként felelõs tárcákban, hogy nekik semmi dolguk, és ezért ennek az új szervezetnek a felállítása, ennek a hasznossága valamennyiünkben kétségeket ébresztett.
És éppen ebbõl fakadóan természetesen azt a megoldást sem tartottuk jónak, hogyha a kormány, a tárcák, a parlament általános felelõssége mellett valami egyszemélyi kormánybiztos foglalkozna ezzel a kérdéssel, hiszen kormánybiztost általában egy akut kérdés megoldására érdemes kirendelni. Ha egy olyan problémáról van szó, amelyik általános társadalmi gond, amelyiknek a súlyosbodásával kell a szervezeteknek, a politikai döntéshozóknak és testületeknek szembesülniük, akkor bizony intézményesen be kell rendezkedni arra, hogy itt mindenkinek dolga van, és mindenkinek egyre több lesz a dolga, még akkor is, ha saját felelõsségi körében tisztességgel, nagy- nagy kooperatív készséggel látja el a feladatát.
Ebben foglalható össze tehát a mi bizottságunk álláspontja, kisebbségi vélemény nem fogalmazódott meg, hiszen ezekkel a megjegyzésekkel fogadta el általános vitára a szociális bizottság az ideiglenes bizottságnak a jelentését. Módosító javaslatokat a bizottságban dolgozó képviselõtársaim megfogalmaztak, és valószínû, hogy az általam elmondottak fognak hangot kapni a plenáris ülés vitájában is.
Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)