POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Hölgyeim és Uraim! A kábítószer-fogyasztás visszaszorítása érdekében létrehozott országgyûlési eseti bizottság munkájáról, az õ jelentésérõl, illetve az általa készített határozati javaslatról van szó.
Elõször is örömteli dolog az, hogy egy eseti bizottság munkája eredményes és hogy jelentéssel zárul; ez nem általános sajnálatos módon, ez önmagában jó. Tiszteletet érdemel az a hangulat, az a szellem, ami a bizottság munkáját jellemezte, hogy nem ellenzék és kormánypárt választóvonal volt a meghatározó és uralkodó a bizottság munkájában, hanem valóban egy drámai gond megoldásának a keresése hatotta át a munkát.
(10.20)
Tiszteletre méltó az, amilyen alapossággal, amilyen részletességgel feltérképezték a magyarországi droghelyzetet, diagnózist készítettek, Bs azt gondolom, a legtöbb javaslattal, bár az adminisztratív részletek szempontjából van vita még adott esetben egyes pártok képviselõi között is, de az iránnyal, az itt javasolt irányokkal mi is egyetértünk. Azonban itt mégsem csak egy jelentésrõl, nemcsak egy bizottságról van szó, hanem arról, hogy a magyar parlamentben most nyílik elõször mód érdemben komolyan és alaposan beszélni a kábítószer problémájáról, társadalmi problémájáról. Nyilvánvalóan ezer órát lehetne meditálni, moralizálni errõl a kérdésrõl, de nem árt azért néhány alapvetõ mondatot kimondani.
A kábítószer problémája, a kábítószer ügye jól mutatja, hogy ez is egy olyan kérdés, amely a tudásunk, a technikai felkészültségünk, az értelmünk, az érzelmeink, az erkölcseink, a morálunk fölé kerekedett, és legyûrt minket, minket embereket. Az életünkben adódó nehéz helyzetekben a megoldás helyett menekülést és pótszert, kábítószert keresünk. Ez lehet nyilván a cigaretta, lehet egy rossz szokás, lehet az alkohol, lehetnek ezek az itt felsorolt, büntetõjogi kategória alá esõ pótszerek, kábítószerek.
A kultúrák hagyományosan, évszázadok, évezredek óta megtanították a kultúrák folyamatában élõ embereket, hogy hogyan kezeljék, hogyan éljenek együtt a saját kultúrájukban élõ kábítószerekkel. Ma már ez nem igaz, a dohányzásra sem, ma már ez nem igaz az alkoholhasználatra sem, hiszen olyan kirívó példákat látunk, amelyekrõl más esetben itt szó volt. És különösen nem igaz ez Magyarországon a kábítószerre, illetve nem csak Magyarországon, Európában, Észak-Amerikában sem, hiszen ezek kriminalizálódtak, a bûnözéshez kötöttek, kötõdtek. Az érzelmileg kiszolgáltatott fiatalokra úgy tekintenek a kábítószer termelõi, a kábítószer kereskedõi, mint kereskedelmi szempontból értékes felvevõpiacra, és ez az, ami elfogadhatatlanná teszi a világon mindenütt ezt az aspektust.
Védekezni kell tehát a kábítószerrel szemben, a kábítószerrel kereskedõ visszaélõkkel szemben, a lehetõ legerõteljesebb védekezést kell kiépíteni, ami egy jogállamban lehetséges. És segíteni kell, adott esetben elrettenteni kell azokat a pótszerkeresõ fiatalokat, akik ehhez nyúlnak. De leginkább valódi segítséget, érzelmi és gyakorlati segítséget kell nekik nyújtani, iskolát, munkahelyet, közösséget, hitet, célt kellene vagy kell nyújtani az életben ezeknek a fiataloknak.
Nem foglalkoztunk, nem foglalkozunk itt a dohánnyal, az alkohollal, a hétköznapi pótszereinkkel. Ha megnézzük a bizottság jelentését és határozatát, akkor azt látjuk, hogy a szegények drogja, a szipu, a szerves oldószerek még mindig nagyon jelentõs problémát jelentenek Magyarországon, bár visszaszorulóban vannak. Ennek a társadalmi mértékét, hatását a szegények, a fiatalok körében kevésbé övezi közfigyelem, mint a klasszikus kábítószereket, az opiátszármazékokat. Azt is látjuk, hogy ez is növekszik, tehát az úgynevezett klasszikus kábítószerek mennyisége, hozzáférhetõsége is nõ, és ami a legszomorúbb - többen megfogalmazták itt -, hogy egyre fiatalabb korban éri el a fiatalokat.
De ami az igazán drámai változást, ami egy földcsuszamlásszerû változást hozott az elmúlt években, évtizedben, az az amfetaminszármazékok megjelenése, a sokat emlegetett Speed, a diszkódrogok, és így tovább. Ez az, ami testközelbe hozza minden gyerek számára, minden szülõ számára a kábítószer problémáját. Nincs ma olyan magyar polgár, aki ezt a tévéadást, -közvetítést nézi, aki ebben a teremben ül, akit ne fenyegetne az a veszély, hogy a gyerekét, az unokáját holnap, holnapután, ma este vagy hétvégén, szombat este megkínálják egy ilyen alig 500 vagy 800 forintba kerülõ tablettával. Tehát itt van, a nyakunkon van, és mi felkészületlenek vagyunk erre a problémára érzelmileg, emberileg, még a jogi szabályozás tekintetében is. Ez az, amire nem készültünk, és ez az, ami elsodorhatja mindazt, amit eddig felépítettünk a kábítószer elleni küzdelem kapcsán.
Az idõ rövidsége miatt nézzük a legfontosabb kulcsproblémákat! Mire kell törekednünk itt, a számos szereplõ közepette? Hiszen mindenki fontosnak tartja a kábítószer elleni küzdelmet, mindenki úgy gondolja, hogy tarthatatlan az a kiszolgáltatottság, amibe a gyermekeink vagy a fiataljaink kerültek. Ennek érdekében közpénzt, költségvetési pénzt, adóforintokat kell felhasználni - joggal kérhetik ezt - arra, hogy ellenálljunk ennek, hogy a védelmünket, a segítségnyújtást ki tudjuk alakítani. És itt bizony igaza van annak, aki megfogalmazza: maga a szakma megosztott, maga a szakma éli át a mindennapjaiban azt, hogy a mûködéséhez szükséges forrásokkal nem rendelkezik, hogy szûkösek, megalázó módon szûkösek azok a források, amelyekbõl akár a prevenciónak, a megelõzésnek, akár az egészségügynek, a gyógyításnak, akár az ártalomenyhítésnek dolgoznia kellene. Mindegyik - ezt a rossz politikai kifejezést használva - nyomul a közpénzek megszerzése érdekében, és felborítja azt az egyensúlyt, amire viszont nekünk itt, ebben a Házban törekednünk kell, mert a kábítószer visszaszorítása csak akkor lehetséges, ha ezt a kényes egyensúlyt az érintett területek között meg tudjuk õrizni.
(A jegyzõi széket dr. Trombitás Zoltán foglalja el.)
Azt tartom mind a jelentés, mind pedig az országgyûlési határozati javaslat legfontosabb üzenetének, egyensúlyt kell alkotnia a drog megelõzésével foglalkozó hivataloknak, döntéshozóknak a megelõzés, a kínálatcsökkentés, a keresletcsökkentés, az ártalomenyhítés területei között. Ez az egyensúly ma nincs meg. Ez az egyensúly megbomlott, mert - sok ok miatt - ma a kínálatcsökkentés túlsúlya jellemzi a kábítószer elleni küzdelmet.
Nagyon drága mulatság a megelõzés az oktatási rendszeren, a tanárképzésen, a tanártovábbképzésen keresztül, hiszen tömegekrõl, több százezer diákról és több tízezer pedagógus kiképzésérõl van szó, ez a legdrágább. Sokkal "egyszerûbb" röntgengépet felállítani a határon vagy néhány drogkeresõ kutyát kiképezni, látványosabb eredményeket tudunk elérni, de biztos vagyok benne, hogy hosszú távon ezt a drágább megoldást, a megelõzést az oktatási rendszeren keresztüli vagy akár a laktanyákban - a fiatalokat ott lehet még tömegében elérni - történõ felvilágosítás szolgálja. Nyilván én is elfogult vagyok mint oktatási szakember, és azért tartom ezt a legfontosabbnak. Nem az a cél tehát, hogy egy-egy szakmai lobby nyomásának - legyen az akár az oktatás, akár az egészségügy vagy akár az ártalomenyhítésben részt vevõ civil szervezetek képviselete - eleget tegyenek önök, hanem az, hogy azt a kívánatos egyensúlyt, ami ma nincs meg, ami ma hiányzik, megteremtsék.
Ez az, amiben csõdöt mondott az itt sokat emlegetett KTB, ez a tárcaközi bizottság, amely nem volt képes ezt megtenni. A bizottság jelentése is, ülései is vizsgálták, hogy miért. Alapvetõen azért, mert nem voltak meg az eszközei annak érdekében, hogy azt a kényes és nehéz feladatot, amit a koordináció jelent ezen a szerteágazó területen, el tudja végezni. Ezért - érezve az erkölcsi, morális felelõsséget - maga látott hozzá a munka elvégzéséhez, maga látott hozzá tanfolyamok szervezéséhez, könyvek megjelentetéséhez, multiplikátorok kiképzéséhez, noha nem ez volt a feladata. Az alapvetõ feladata az volt, hogy nekünk, a parlamenti képviselõknek, a kormány hivatalnokainak mondja meg, mi a teendõ, hogy ne elvégezze, hanem elvégeztesse ezt a feladatot, mert az elvégzéshez nem volt meg - és ma sincs meg - a kellõ ereje, a kellõ forrása, a személyi háttere. Érthetõ, emberileg teljesen megérthetõ, de nem elfogadható az, hogy látva a maga tehetetlenségét a mozgatásban, a hivatalnokok útvesztõiben, maga kezdte el - kilátástalanul látva ugyan hozzá - ezt a feladatot elvégezni. Ezért tehát ezen változtatni kell.
Mi támogatjuk azt, hogy radikálisan újra kell gondolni ennek a koordinációnak az irányát. Érthetõek azok a megfontolások, amelyeket Csehák Judit felvetett, hogy nem érzik-e majd felmentve magukat a tárcák a cselekvés kényszere alól de azt is látni kell, hogy az a fajta puha koordináció, amit a KTB eddigi mûködésének 6 éve alatt folytatott, nem hozta meg az eredményt, ezért erõteljesebb eszközöket, magasabb rangot, magasabb presztízst kell biztosítani ennek a koordinatív szereppel felruházott testületnek. Ezért mi támogatjuk azt, hogy ez a Miniszterelnöki Hivatal keretében történjen és egy kormánybiztosi felhatalmazással erõsítsük meg ennek a koordinációnak a legitimitását.
(10.30)
Támogatjuk azt is, hogy az eseti bizottság foglalkozzon ezzel a kérdéssel ennek a parlamenti ciklusnak a végéig. Mert igaz persze, hogy meg lehetne ezt jelölni egy fõbizottság egyik feladataként, de tapasztalatunk azt mutatja, hogy a bizottságok számos területtel foglalkoznak, eléggé túlterheltek, és ezek az ajándékba kapott, függelékként hozzájuk biggyesztett, mégoly fontos feladatok is hátrasorolódnak, mert a bizottságok mûködésének van egy menetrendje, egy kényszerû rendje. Ezért azt gondolom, hogy ha a drog- vagy kábítószer-fogyasztás visszaszorítása fontos a parlamentnek, akkor tartsa fönn ennek az eseti bizottságnak a mûködését; az eddigi mûködés tapasztalatai ugyanis jók, pozitívak. Nem tett keresztbe egyetlenegy fõbizottság munkájának sem, nem vont el kompetenciát egyiktõl sem, viszont a kérdést alaposan körüljárta és használható, kézzelfogható javaslatokat tett le az asztalra.
Melyeket tartom én - a Fidesz nevében - ezek közül a javaslatok közül a legfontosabbnak? Az egyik, hogy végre-valahára fogalmazódjék meg az a sokat emlegetett nemzeti kábítószer-megelõzési stratégia, aminek a megalkotásáért '91-ben létrejött az akkori KTB. Szégyen, és elfogadhatatlan, hogy mind a mai napig nincs meg ez az igazodó pont, ez a stratégiai irány. Támogatjuk, hogy egy új koordinációs szervezet jöjjön létre - kormánybiztos megnevezésével. Fontosnak tartjuk, hogy a Btk. módosítására minél hamarabb - lehetõség szerint még ebben a parlamenti ciklusban - sor kerüljön, a drogbefolyásoltság alatti jármûvezetõi jogosultság szabályozását újragondolandónak tartjuk, a sokat emlegetett "csekély" és "jelentõs mennyiség" fogalmak feloldására mi magunk is javaslatot tettünk már ezelõtt egy évvel.
Kívánatosnak tartjuk, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a drogambulanciák felállítására és finanszírozására egyértelmû választ és egyértelmû irányt mutasson, hosszú távon ne eseti, aktuális döntésekkel jussunk túl a kisebb, keletkezõ pénzügyi lyukak befoltozásán. Fontosnak tartjuk - éppen az elõbb említett okok miatt, mert a földcsuszamlás, a drámai változás a diszkódrogok, az amfetaminszármazékok esetén következett be -, hogy alakítsuk ki azt a jogi szabályozást, amely a szórakozóhelyek tulajdonosait is igen keményen sújthatja, ha az adott szórakozóhelyen ilyen drogokat árulnak.
A legutóbbi hetek példája - Funk Sándor doktor úr példája - jól mutatja, mennyire szükséges és elmulaszthatatlan a drogbetegek gyógyítása szakmai protokolljának végleges kialakítása, ennek a szabályozása. Az én szememben a legdrágább és a legelõremutatóbb a prevenciós szakemberek képzése; legyen szó az egészségügyrõl, az oktatásról, a rendõrségrõl vagy az igazságszolgáltatási intézményekrõl, és ez az, ahol ennek a területnek a legnagyobb adóssággal tartozik ma a közszféra.
A nemzeti alaptantervet valóban újra kell gondolni, adott esetben módosítani kell a kábítószer-megelõzéssel foglalkozó programok áttekintése után. Elfogadhatatlan és helytelen, hogy ez a téma ma nem került be kötelezõ jelleggel, csak szabadon választott jelleggel a nemzeti alaptantervbe. De nemcsak a tantervi szabályozás szintje ez, hogy az oktatásban szerepet kapjon a drogmegelõzés, hanem a pedagógusképzésben és a pedagógus-továbbképzésben is szerepet kell kapnia. Valóban igaza van Dobos Krisztinának, amikor azt mondja, hogy ebben az évben közel 4 milliárd forintot költöttünk pedagógus- továbbképzésre mindenféle tartalmi megfontolás nélkül, minõségbiztosítás, akkreditáció nélkül, és ennek köszönhetõ az, hogy ez a fontos kérdés gyakorlatilag alig vagy csak elhanyagolható súllyal jelent meg a pedagógusok továbbképzésében. Hangsúlyozni kell, hogy itt elméleti és gyakorlati továbbképzésre egyaránt szükségük van az oktatásban már ma részt vevõ szakembereknek.
Köszönöm a figyelmüket. Ezek voltak a legfontosabb állításaink az amúgy általunk támogatott, általános vitára alkalmasnak ítélt jelentéssel és határozati javaslattal kapcsolatban. Köszönöm. (Taps.)
(A jegyzõi széket Szili Sándor foglalja el.)