DR. GYÕRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A szenvedélybetegségek szinte egyidõsek az emberiséggel. A Bibliából ismerjük például az alkohol súlyos hatását és különbözõ gondjait. Nicot óta, Amerika felfedezése óta a dohányzás káros hatásáról is tudunk, és azokról a betegségekrõl is, amiket például a dohányzás okoz, és évrõl évre bekövetkeznek az ezzel kapcsolatos tömeges halálesetek, a rendkívül sok különféle megbetegedés.
Most azonban a kábítószerekrõl szólunk, amelyek Európában a XX. században törtek elõre, hisz tudjuk, hogy a különbözõ drogok, a Távol- Keleten az ópium, a hasis már háromezer éve ismertek, és ezeket a drogokat súlyos károsító hatásuk mellett is bizonyos módon elfogadta a keleti társadalom. Tudjuk, hogy ópiumháború tört ki e századunk elején Kínában, amely bizonyos hatalmi körök szolgálatában állt.
Az európai kábítószer-fogyasztás a XX. század egyik legijesztõbb kihívása, amely a fejlett, de a kevésbé fejlett országok számára is egyaránt megjelent és ebben a században, amely különösen gazdag rémtörténetekben, újabb rémtörténetek tömegeit vetette fel. Ijesztõ a kihívás, hiszen olyan ellenséggel állunk szemben, amely alattomosan, szinte láthatatlanul támad azzal, hogy különösen a fiatalabb generációkban mérgezi, veszélyezteti a társadalom jövõjét szerteágazó hatásaival együtt pedig - gondolhatunk itt úgy az AIDS elterjedésében betöltött szerepére, mint a hozzá kötõdõ bûnözésre - még sötétebbé tehetõ ez a kép, ha végigvesszük az összes veszélyforrást. Növeli ezeket az is, hogy nem közvetlenül jelentkeznek a hatások, hanem csak késõbb, és ha nem tesszük meg a szokásos óvintézkedéseket - ugyanúgy, mint a járványos betegségek esetében -, súlyos árat kell fizetnünk érte.
A kábítószer-fogyasztás elterjedését túlságosan egyszerû lenne pusztán társadalmi okokra, problémákra visszavezetni. A kérdésnek sokkal több összetevõje van annál, hogy leegyszerûsíthessük, hiszen a legenyhébb kábítószer-használat, a dohányzás sem vezethetõ vissza kizárólag szociális vagy társadalmi kérdésekre, de kétségtelen, hogy a rendszerváltás az emberek és áruk szabadabb mozgása felgyorsította Magyarországon is az elterjedés folyamatát.
A hazai államhatalom régóta tett lépéseket a kábítószer-probléma visszaszorítására jórészt a nálunk jóval jobban érintett országok által kezdeményezett nemzetközi egyezmények kapcsán. A kormány, számolva a lehetséges problémákkal, a rendszerváltást követõen már 1991-ben életre hívta a kábítószerügyi tárcaközi bizottságot, és különösen az utóbbi idõben számos rendelkezés született, amelyek a kábítószerek elterjedésének megakadályozását, a fogyasztás megelõzését szolgálták. Az Országgyûlés átérezve a kérdés súlyát, azt hiszem, túlzás nélkül mondhatom, hogy a 111/1996. számú országgyûlési határozattal, eseti bizottság felállításával és mûködtetésével élére állt a kábítószer-ellenes küzdelemnek olyan egyetértésben, amelyre példa az elmúlt években kevés akadt.
Ez az egyetértés jellemezte a bizottság munkáját is. Sõt, rendkívül felemelõ érzés volt, hogy a munka során az érintett szervek, melyekkel a bizottság kapcsolatot teremtett, nem kibúvókat kerestek, hanem valóban aktívan igyekeztek javaslataikkal, információikkal minél eredményesebbé tenni a tevékenységet. Meggyõzõdésem ezért, hogy a határozattervezet, amely most az Országgyûlés elõtt fekszik, elfogadás esetén jól fogja segíteni és szolgálni nemcsak a kormány munkáját, hanem az ország egészének érdekeit is. Bízom benne, hogy a határozatban foglalt, itt-ott kiegészítendõ feladatok végrehajtását az érintettek legalább olyan hittel és meggyõzõdéssel fogják végrehajtani, mint ahogy jelentõségük megérdemli, és ahogy korábbi hozzáállásuk ezt tükrözte.
A bizottsági jelentés részletesen áttekinti a kábítószerkérdés szinte valamennyi oldalát. Azok, akik áttanulmányozzák, a benne foglalt adatokból közel teljes képet kapnak. Néhány gondolatot azonban mégis szeretnék kiemelni, nem azért, mintha az anyagban nem volnának elég világosan rögzítve, hanem azért, mert úgy érzem, még nagyobb nyomatékot kell adni nekik.
Az elsõ szempont, amely leginkább az Országgyûlésre tartozik, a jogi szabályozással kapcsolatos kérdéscsoport. A vizsgálat is megállapította, hogy jogrendszerünk alapjaiban megfelel azoknak a követelményeknek, amelyeket a nemzetközi szerzõdések, illetve normák meghatároznak. Ennek ellenére nem lehetünk elégedettek, mert éppen a kábítószerkérdés súlya követeli meg, hogy a jogi védõhálót olyanná erõsítsük, amelynek lyukain nem esnek át egyes vagy több esetben sem a konkrét és a valóságos gondok.
Az ENSZ Nemzetközi Kábítószer-ellenõrzési Tanács vizsgálatai azt mutatják, hogy jogszabályaink azonban nem minden esetben követik naprakészen az ország életének változásait. Például azt a tényt, hogy egyes cégek privatizációja visszahat azokra a követelményekre, amiket a kábítószer-ellenes szerzõdések meghatároznak. De magának a kábítószer-fogyasztásnak a jogi megítélése sem egyértelmû. Hiába tiltja a Btk. a kábítószerrel való visszaélést, ha olyan kiskapukat hagyunk, amelyek elõsegítik a felelõsség alóli kibújást. A közelmúltban a rendészeti szervek elfogtak egy beutazó állampolgárt, aki néhány gramm kábítószert csempészett be az országba.
(11.00)
Az illetõ rögtön arra hivatkozott, hogy a kábítószert saját használatára hozta, ami azonnal más megítélést jelent cselekedeteire. Ezért az az értékelési feladat, amit a határozat elõír, a törvények összehangolásával, koordinálásával, illetve felfrissítésével együtt rendkívül fontos a jövõt tekintve is. Ezt a munkát azonban nem szabad olyan liberálisan kezelni, mint ahogy jelenleg például az autólopások egyes eseteiben történt. Nem szabad megengedni, hogy a kábítószer- fogyasztók kibújhassanak a felelõsségre vonás alól.
A másik szempont, amit hangsúlyozni szeretnénk, azoknak a helyzete, akik már a kábítószer rabjai lettek. Nem elégséges ugyanis a jogtalan kábítószer-használat büntetése, hanem meg kell oldani azt is, hogy ezeket az embereket visszaadjuk az egészséges társadalomnak. A kábítószer-fogyasztók számának rohamos növekedését, sajnos, nem elõzte meg a hatékony prevenció, és követte a gyógyító, rehabilitáló intézményrendszer megfelelõ kialakítása és fejlesztése. Jelenleg sem a kapacitásuk nem elégséges, sem anyagi finanszírozásuk nincs kellõen megoldva. Ezért égetõen fontos kérdés, hogy a Népjóléti Minisztérium mielõbb, a határozatnak megfelelõen, átfogóan értékelje a meglevõ intézményeket, hatékony mûködésük érdekében minél elõbb dolgozzon ki megfelelõ ellenõrzési rendszert, és alakítson ki rendezési tervet az intézmények finanszírozására. Gondoljuk végig: a kábítószerhez való kötõdés sokkal súlyosabb és negatívabb a társadalom szempontjából, mint akár az alkoholizmus. Kezelésük, gyógyításuk nem megoldható azzal, hogy egyszerûen begyömöszöljük az egészségügyi ellátás keretébe, hiszen nem szokványos betegségrõl van szó.
A drogmegelõzõ gyógyító, rehabilitációs tevékenységek értékelésénél természetesen nem szabad elfelejtkezni az egyházakról, a civil szervezetekrõl sem, sajátságaikat figyelembe véve célszerûen integrálni kell õket az újonnan kialakuló rendszerbe. Jó példákat láttunk erre vonatkozólag Angliában, ahol Juhász Gábor képviselõtársammal, az eseti bizottság elnökével járhattunk, és ott a drogmegelõzõ és rehabilitációs szervezetek munkáját tanulmányozhattuk. Magyarország számára is sok értékes tapasztalatot szereztünk például a liverpooli rendõrség vendégszeretetét élvezve az õ kiterjedt és sokoldalú munkájukról.
El kell mondani, hogy nemzetközi összefogás szükséges. 1991-ben az Unicri - vagy ha úgy tetszik, "junicri" - program keretében pénzt is kapunk évrõl évre ennek a problémának a megoldására. Igaz, hogy ezt a pénzt négy tárca között kell megosztani és ez így nem nagyon nagy összeg, mégis segítséget nyújt, de mindenképpen figyelmet felkeltõ segítség volt.
Az eseti bizottság mûködése során valamennyi résztvevõre mély benyomást tettek a hazánkban tapasztaltak is. Együttmûködve ez a csoport kialakította az összhangot, amely politikamentes, a feladatok megoldását szolgálta. A jelentés jól tükrözi, hogy a kábítószerkérdés hatékony rendezéséig még mennyi probléma fog felmerülni. Ezért lényeges lenne, hogy az eseti bizottság tovább folytassa munkáját.
Képviselõtársaimnak javaslom, hogy a jelentés tartalmát tanulmányozzák, és ismertessék meg környezetükkel is, hiszen a kábítószer elleni harc legjobb fegyvere éppen a tények ismerete. Ezért kiemelkedõen dicsérendõ (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) az a magyar ifjúsági zenés játékfilm, az Útvesztõ, amelyet a Népjóléti Minisztérium és több önkormányzat támogatásával (Az elnök a csengõ ismételt megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.) - befejezem a mondatot - a Sió Televízió fiatal alkotógárdája forgatott, felvéve a harcot a drogveszély ellen. Ez arra mutat, hogy a társadalom is átveszi és átérzi a felelõsséget (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõ leteltét.), és van tenni akarás is, ha fontos nemzeti célokat kell szolgálnunk.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)