GELLÉRT KIS GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Engem mindig nagy tisztelettel tölt el - némi irigységgel is -, amikor Pusztai Erzsébet képviselõ asszonyt hallgatom; azt a lelkes hevületet, ahogy õ a maga igazát védi. (Dr. Pusztai Erzsébet: Nem az enyém!) Nyilván természetünkbõl fakadó különbözõség is, hogy én ilyenre nem vagyok képes. Én inkább gondolkodom azon, hogy vajon mi igazsága lehet annak, aki ellentmond annak, amit én mondok. Belegondolom magam a másik helyzetébe, ami már csak azért is indokolt ebben az esetben, mert õ orvos, én meg nem vagyok az.
Ezzel együtt azt mondom, hogy ez a törvény, illetve a törvénynek ez a szakasza, ez a része, fejezete nem abban a konfliktusban írható le, hogy betegjogok versus orvosok. (Dr. Pusztai Erzsébet: Nem is errõl beszéltem!) A dolognak ez a kifeszítése, azt gondolom, megalapozatlan. Egyszerûen arról van szó, hogy mind ez idáig ez a viszony rendezetlen volt. Aki az orvos kezébe került, az gyakorlatilag a saját belátása, saját habitusa szerint és az orvos belátása, az orvos habitusa szerint élte meg a sorsát, csinálta végig önmaga kezelését. Itt valami történik a törvényben, amikor ez rendezõdik.
Én értelemszerûen már szerepemnél fogva is azt kell védjem, hogy az állampolgárok önrendelkezési joga az egészségügyi ellátások során ne sérüljön. Ez az alap, amibõl én elindultam, és többen voltunk így a bizottságban, és semmiképpen sem arra gondoltunk, hogy ezzel a szándékunkkal az orvosi ellátás hatékonyságát próbáljuk csökkenteni.
Ezért mondom azt - és ez a kritikus kérdés valóban a közokirat, illetve a hiteles magánokirat kérdése, amirõl Surján képviselõ úr is szólt -, hogy ez valamiféle extrém modellt próbál leírni. Pusztai képviselõ asszony is errõl beszélt. Az egészséges ember reakciója az, hogy az orvosi ellátást igényli, ha beteg. Ez a normális, mindenki ezt tekinti evidensnek. Ami ettõl eltér, de beletartozik az állampolgári önrendelkezés fogalomkörébe, az az, amit szabályoz maga a törvény, és azt gondolom, respektálni kell azt az eltérést, ami az életbõl adódhatik.
Melyek ezek? Hogy a bizottságunk illetékességébõl idézzek, például ha valaki egy ma Magyarországon hivatalosan bejegyzett egyház tagja, hitelvei szerint nem fogadhat el olyan beavatkozást, amelyet invazív beavatkozásként ír le a törvény - vérátömlesztésrõl, egyébrõl beszélek -, nem fogadják el a mûtéti beavatkozásokat, és ezért közokiratban vagy hiteles magánokiratban lemondanak ezeknek az esetleges igénybevételérõl. Vajon gátolhatók-e ebben? Itt két egyaránt respektálandó érdek van, amelyet figyelembe kell venni. Az egyik az orvos esküje és az, ami miatt egyáltalán a pályát választotta, hogy az embereket meg kell gyógyítani, meg kell menteni a haláltól adott esetben; a másik pedig az, hogy az õ hite, vallásos meggyõzõdése ezeket nem teszi számára lehetõvé.
Van-e mód arra, hogy ezt az állampolgári önrendelkezés kategóriájába tartozó kötelezettséget adott esetben semmibe vegye az orvos? Azt gondolom, hogy nincs.
Némiképpen ide tartozik egy általam már az életkoromnál fogva is tapasztalt sajátosság, hogy az orvos azt tekinti jó betegnek, aki hospitalizálódik, aki átadja magát az intézménynek, az orvosnak, rábízza magát. (Dr. Pusztai Erzsébet rázza a fejét.) És az orvos valóban nyilván ezeket a betegeket tudja igazán jól kezelni. Erre utalt egyébként Surján képviselõ úr is az imént, amikor õ ezt egy értelmiségi konfliktusban próbálta leírni, hogy egy értelmiségi nehezen adja át magát egy másik értelmiséginek, hogy belenyúljon a testébe. Ez nem pusztán sebészi beavatkozásra értendõ, hanem minden egyéb orvosi kezelésre. De ez nem értelmiségi konfliktus!
Ha egy beteg bekerül a kórházi vagy rendelõintézeti ellátásba, attól még állampolgár; a törvény külön szól a cselekvõképtelenekrõl. És azt gondolom, ha más tekintetben az a célunk, hogy ebben az országban öntudatos polgárok éljenek - és minden célunk erre irányul - , akkor még ebben a speciális helyzetben sem tekinthetünk el ettõl: egész emberként kell kezelni!
(21.10)
Ez nyilván megnehezíti magát a gyógyítást, ebben az értelemben én mégis fontosabbnak tartom azt, hogy a polgár (Dr. Pusztai Erzsébet: Egész másról beszéltem!) önmagát folyamatosan vállalva legyen bent az egészségügyi ellátásban, ne oldódjék fel egy olyan közegben, amikor formálisan ugyan nem, praktikusan azonban mégiscsak elveszíti az önrendelkezést önmaga fölött.
Van egy olyan vonatkozása a betegjogoknak, amelyre külön szeretném felhívni a figyelmet; ez pedig az, hogy egy olyan társadalomban élünk, egy olyan társadalom alakul körülöttünk, amely társadalom remélhetõen és mind szélesebb körben a vagyoni helyzetében alapvetõen megváltozik a korábbiakhoz képest. Mindenhol a polgári világban egyebek között azért válik szükségessé a beteg tájékoztatása, mert gondoskodnia kell a családjáról, mert pontosan kell tudnia betegsége természetét, hogy azokról, akikrõl eddig gondot viselt, biztosan tudjon intézkedni a késõbbiekben. Nem lehet azt megtenni, hogy emberek akár halálos vagy súlyos betegséget végigcsináljanak anélkül, hogy a családjuk számítana arra, ami vár rájuk! Ez csak tájékoztatás alapján történhet meg.
Az a felelõssége az orvosnak, hogy ezt miként teszi meg, egyszerûen nem kerülhetõ meg, és azt gondolom, hogy ez a betegjogi tájékoztatás abban a formában, ahogy az megtörtént, végül is megfelelõ módon kezeli az ügyet.
Valóban úgy van, ahogy Pusztai képviselõ asszony mondta, hogy végül is ezek az általános vitában már elhangzott ellentétes vélemények egy olyan, illetve több olyan közös módosító indítványban oldódnak fel és oldódnak meg, amelyeket a szociális bizottság benyújt. Szándékosan mondtunk le arról, hogy ezeket az emberi jogi bizottság nyújtsa be, hiszen az elsõ helyen kijelölt bizottság a szociális, ez praktikusan így helyes, de én is elfogadom azokat a kompromisszumokat - vagy nem feltétlenül kompromisszumokat: más megfogalmazásokat -, amelyeket a módosító indítványok tartalmaznak.
Úgyhogy remélem, hogy attól az egytõl eltekintve - tehát a közokirat kérdésétõl eltekintve -, amelyrõl itt már korábban szó volt, minden lényeges probléma megoldódik. Ebben a pillanatban a közokirat, illetve a hiteles magánokirat intézményét én nem látom kiiktathatónak a rendszerbõl.
Köszönöm szépen.