DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Kedves Képviselõtársam! Az általam javasolt megoldás kapcsán: tudomásom szerint a német gyakorlatban ugyanolyan szakmai szempontok érvényesülnek, tehát nem hiszem, hogy ezt a kérdést úgy lehet kezelni, ahogy képviselõtársam felvetette. Természetesen a döntéseinket elsõsorban az szabja meg, hogy mit gondolunk az embrióról.
Itt az elõbb hatalmas vitát folytattunk arról, hogy a betegnek joga van-e nyilatkozni, dönteni arról, hogy beavatkozzanak az életébe, megmentsék, ne mentsék meg, gyógyítsák, ne gyógyítsák. A fejlõdésnek egy fiatalabb szakaszában pedig a dolog természete szerint nem lehet beleegyezõ nyilatkozatot kérni, de gond nélkül döntenek arról, hogy lefagyasztják, nem fagyasztják, tárolják.
(22.00)
Nem olyan egyszerû kérdés ez, képviselõtársaim. Mint ahogy az ikerterhességnél is, azt hiszem, az orvostudománynak nem az a fejlõdési iránya, hogy ami problémát talál, azt az élet elpusztításával oldja meg, hanem az a fejlõdési iránya, hogy ami problémát talál, azt lehetõleg megoldja. Vajon hogyan számolunk el a lelkiismeretünkkel akkor, ha az egészségügy számára csinálunk kényelmesebb megoldást, mert egy ikerterhesség bonyolultabb, nehezebb és több gonddal jár?
Azok az édesanyák, akik vállalták a terhességet, vállalták egyáltalán, hogy beindulnak az életük erre a szakaszára, tekintettel arra, hogy itt egy erõs genetikus meghatározás is van - a családokban az ikerterhesség halmozódása ismerõs -, már eleve úgy mennek bele, hogy ezzel tisztában vannak. Persze, ha odamegy hozzá az orvos, és felteszi a kérdést, hogy meg akarja-e tartani (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi a felszólalási idõ leteltét.) - igen, befejezem - vagy nem akarja megtartani, akkor le lehet beszélni a kettõs terhesség kihordásáról. De aki látott már édesanyát sírni azért, mert az egyik gyermek meghalt a kettõ közül - gondolom, ebben kolléga úrnak is (Az elnök kikapcsolja a felszólaló mikrofonját.) van tapasztalata -, az érzi, hogy mirõl van szó.