DR. TÓTH TIHAMÉR (MDNP): Köszönöm. Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A törvényjavaslat általános vitájának lezárása elõtt nagyon nehéz már olyan körülményekre felhívni a tisztelt Ház figyelmét, ami eddig legalább érintõlegesen ne hangzott volna már el.
(Az elnöki széket dr. Kávássy Sándor, az Országgyûlés alelnöke
foglalja el.)
Ennek ellenére a Magyar Demokrata Néppárt képviselõcsoportjából a témában második megszólalóként szeretnék röviden utalni néhány olyan kérdésre, amely talán alkalmas lehet arra, hogy az elõterjesztõket abba az irányba befolyásolja, hogy jobb lenne olyan törvényt alkotni a fogyasztók védelmérõl - és ennek a polgári törvénykönyvben megjelenõ módosításait is megfogalmazni -, amelyik hosszabb távon maradhatna hatályban.
Sajnos, az utóbbi években a parlament kampányszerû jogalkotásában nagyon gyakran találkozunk azzal, hogy az európai uniós jogharmonizációs elvek megkövetelik az ilyen és ilyen szabályok törvénybe iktatását. Ha röviden kérdezzük, hogy szükség van-e ma arra, hogy Magyarországon a fogyasztók védelme hatékonyabban jelenjen meg, azt hiszem, közülünk nagyon kevesen lennének, akik azt állítanák, hogy nincs erre szükség.
Egyetlenegy probléma van csak ezek után - a kérdés eldöntése után - , hogy e törvényjavaslat elfogadása után fog-e lényegesen változni a helyzet. Akár két oldalról is megközelíthetjük. Egyrészt a gyártók és a forgalmazók oldaláról, másrészt pedig a fogyasztók oldaláról. Alkalmas lesz-e tehát ez a törvény arra, hogy a gyártókat jobb, pontosabb, precízebb munkára ösztönözze, a forgalmazókat arra, hogy minél kevesebbszer forduljon elõ az, hogy a vásárlójuk tévedésbe kerüljön az áruk minõségét, mennyiségét, használhatóságát illetõen; de nézhetjük a fogyasztó oldaláról is. Mert szép dolog az, hogy a törvény utal arra, hogy a NAT részévé kell tenni a fogyasztók oktatását, de kérdezem én, hogy ha majd elkezdik a NAT-ot oktatni, akkor akik jelenleg az általános iskola keretében ezzel ismerkednek, mikor fognak õk annyian és olyan mértékben ez alapján felkészülni, hogy öntudatos, a jogaikat ismerõ fogyasztóként jelenjenek meg a közéletben.
Mindenképpen azt kell tehát mondani, hogy a téma megoldása érdekében nem feltétlenül ez és az így megfogalmazott törvényjavaslat, és nem ennek az 1998. január 1-jén történõ hatályba léptetése a megoldás.
Már a bevezetõmben utaltam arra, hogy az általános vita vége felé járunk, és ez alkalmas arra is, hogy átnézzük: hogy néznek ki a törvényjavaslathoz eddig benyújtott módosító indítványok. Nem tudom, hogy az elõterjesztõk kézbe vették-e már azt a csomagot, és ha csak ellenzéki képviselõk részérõl jelent volna meg nagy számú módosító indítvány a törvényjavaslatokhoz, akkor azt mondanám, hogy ez természetes dolog, mert egy ellenzéki képviselõnek parlamenti feladata az, hogy bebizonyítsa: a kormány által elõterjesztett törvényjavaslathoz neki szakmailag más, netán jobb javaslatai vannak. De akkor, amikor kormánypárti képviselõk - mindkét kormánypárt padsorában - az egész javaslat rendszerét érintõ módosítványcsomagokkal jönnek elõ, akkor azt kell mondani, hogy nem biztos, hogy az elõterjesztõ megfelelõen konzultált azokkal, akik a törvényjavaslat alakításában óriási szerepet fognak majd vállalni.
Néhány gondolatot azokról az aggályokról, amelyek már korábban megfogalmazódtak: egy új intézményrendszer bevezetése nemcsak akkor fog jól mûködni, ha az intézményrendszer mûködésének szervezeti keretei, eljárási rendje korrektül került meghatározásra, hanem ehhez a jó mûködéshez feltétlenül szükség volna arra is, hogy korrektül határozza meg a törvényjavaslat a mûködéséhez szükséges anyagi forrásokat. Úgy érzem, hogy ez elmarad, ezzel adós a törvényjavaslat, mert amire itt utalás történik, az egyáltalán nem alkalmas a mûködés anyagi feltételeinek biztosítására.
Itt szeretném megemlíteni azt, hogy a fogyasztóvédelemnek olyan hármas pilléren kellene nyugodnia, amely együtt határozza meg az állami, az önkormányzati és a civil szféra fogyasztóvédelmi feladatait. Az állami szféra feladatait és az annak érvényesítéséhez szükséges lehetõségeket viszonylag kimerítõen és jól tartalmazza a törvényjavaslat, ugyanakkor ez nem mondható el az önkormányzatok tekintetében, és még kevésbé mondható el a civil szféra fogyasztóvédelmi érdekegyeztetõ feladataira vonatkozóan.
Több képviselõtársam utalt már a vita korábbi szakaszában arra, hogy bizonyos módosító indítványokkal esetleg ki lehetne javítani ezeket a hibákat, és képviselõcsoportonként jelezték azt is, hogy amennyiben a parlamenti többség az adott képviselõcsoport módosító indítványait elfogadja, akkor ez a törvényjavaslat akár támogatható is lenne.
(19.10)
Szeretném jelezni: utalnék még egyszer arra, hogy ha az eddig benyújtott módosító indítványok ismeretében, azokon a területeken, ahol a törvényjavaslat eredeti szövegéhez képest a szükséges változtatásokat a parlament a módosító javaslatok elfogadásával megejtené, akkor az egész javaslat, illetve az elfogadott törvény koherenciája, a törvény szerkezete sérülhetne, ami megint csak nem lenne a gyakorlatban való alkalmazhatóság szempontjából egy jó dolog.
Befejezésül éppen ezért azt szeretném kérni - és valóban ne vegyék egy ellenzéki képviselõ kukacoskodásának, hanem csak egyszerûen azon aggály kifejtésének -, hogy a törvényjavaslat így, ebben a formában történõ elfogadása biztos, hogy nem fogja azt a célt szolgálni, amiért az elõterjesztése megtörtént. Nem feltétlenül szükséges nekünk a kétezer-valamikor bekövetkezõ EU-s csatlakozásunk feltételeként ezt a törvényt így 1998. január 1-jével hatályba léptetni.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)