DR. DÁVID IBOLYA, az alkotmány- és igazságügyi bizottság kisebbségi véleményének elõadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselõtársaim! Elnézést kérek a késedelemért. Azért jelentkeztem a kisebbségi vélemény elõadására, mert az ellenzéki pártok szinte egységesek voltak az albizottsági és az alkotmányügyi bizottsági eljárásban a vonatkozásban, hogy ez az albizottsági feladat, amelyet megkaptunk, elsõdlegesen arra szólt, hogy az egyes pártok - és az egyes pártok alatt legalább minden olyan pártot érteni kellett volna, amelyek országgyûlési képviselettel rendelkeznek -, vagyonával kapcsolatban vizsgálatokat folytassunk. Egyébként így is szólt az eredeti határozat, amellyel a feladatot megkaptuk. Azonban amikor kiderült, hogy ez alapján az MSZP és az SZDSZ - tehát a kormánypártok - vagyonával kapcsolatban is vizsgálódást folytathatna az albizottság, akkor az albizottság visszavitte a kirendelését az alkotmányügyi bizottságba, és a feladatot rögtön módosította azzal, hogy csak a tulajdonába kapott ingatlanokról legyen szó, az egyéb jogcímen használt ingatlanokra ne vonatkozzék ez a vizsgálat.
Kezdettõl fogva nem értettünk egyet azzal, hogy ebben a kérdésben - amely súrolja a pártok gazdálkodását - egy politikai többségû bizottság pálcát törhessen egy másik párt fölött.
Tisztelt Képviselõtársaim! 1989-ben az Állami Számvevõszék pontosan azért jött létre, mert vannak olyan területek a magyar közéletben, amikbe nem kívánatos, hogy a mindenkori politika beleavatkozzék. Ilyen például a Magyar Nemzeti Bank, vagy amikor egyik párt a másik párt gazdálkodását akarja ellenõrizni. Erre hivatott az Állami Számvevõszék. Mi a kezdet kezdetén javasoltuk, hogy ne az Országgyûlés politikai többsége foglalkozzék ezzel a kérdéssel, hanem keressük meg az Állami Számvevõszéket. És mi történt? Elmúlt egy év és egy hónap. Tizenhárom hónapon keresztül történt az árnyékra vetítés, hogy legyen albizottság, legyen bizottság, majd ezt követõen a bizottság többsége úgy döntött, hogy keressük meg az Állami Számvevõszéket. De akkor szeretném megkérdezni, miért kellett elpazarolni tizenhárom hónapot, ha az a bizottság végkövetkeztetése, hogy ebben a kérdésben az Állami Számvevõszék mondja ki a végszót.
Ezt a véleményünket többek között azzal is alátámasztottuk, hogy az Állami Számvevõszéknek korábban voltak már vizsgálatai, voltak határozott információi errõl az eljárásról, és nem szükségeltetik ehhez egy politikai többségnek a tapogatózó eljárása, amit megintcsak az bizonyít, hogy a bizottság a maga erejébõl ezt a kérdést nem tudta megoldani, ezért szakértõ segítségét vette igénybe. De milyen szakértõ segítségét kérte! Ezzel kapcsolatban egységes volt az ellenzék álláspontja, hogy egy magára valamit adó bizottság - különösen ha azt alkotmányügyi és jogi bizottságnak nevezik - nem állhatott volna szóba olyan szakértõvel, tisztelt képviselõtársaim, aki nem tudja, hogy milyen bélyegzõt mikor használ, mert többféle bélyegzõje van. És ez viselheti a szakértõi iroda címet, nyilván jogszabályellenesen, törvényellenesen. Tisztelt Képviselõtársaim! Ennek a szakértõnek a szakvéleményére alapította mind az albizottság, mind az alkotmányügyi bizottság a véleményét.
A korábbi eljárás során többször kifogásoltuk azt is, hogy az albizottság és az alkotmányügyi bizottság a jelentés összeállításakor egy koncepcióra építette fel a jelentését. Ez azt jelenti, hogy az elõzetes elképzelésébe belefért szakvéleményeket és meghallgatásokat összegezte, ami a koncepciójával ellentétes volt, vagy az õ koncepcióját gyengítette, azokat viszont egyszerûen figyelmen kívül hagyta. Így fordulhatott elõ, hogy említésére méltónak sem tartotta olyan közjogi méltóságok meghallgatását, mint az Állami Számvevõszék vezetõi vagy a volt kormánytagok. Teljesen figyelmen kívül hagyta a jelentéstervezet az õ megállapításaikat. Hangsúlyozom még egyszer: ami a saját elõre elkészített koncepciójukkal megegyezett, azt jelentésbe foglalták, ami ennek a koncepciónak nem felelt meg, azt figyelmen kívül hagyták.
A végeredmény azonban egy dolgot bebizonyított. Néhány hónappal ezelõtt - biztosan emlékeznek rá önök is - még javában folyt a bizottsági eljárás, amikor Horn Gyula miniszterelnök úr Rómában adott egy nyilatkozatot, s ennek a nyilatozatnak az utolsó mondata úgy szólt, hogy a pártok fizessenek vissza 2 milliárd forintot. Az összeg elhangzott, ezt követõen az albizottság és a bizottság megkapta a feladatot, kerekítse ki úgy ezt a jelentést, hogy a végeredmény 2 milliárd legyen. Nevetni fognak képviselõtársaim, pontosan 2 milliárd forintra jött ki a végeredmény, annak ellenére - hangsúlyozom -, hogy egyetlen ingatlanforgalmi szakértõt nem vont be sem az albizottság, sem a bizottság. A bizottság elnöke a helyi ismereteire hivatkozva ezt megsaccolta. Ennyit annak a jelentésnek a hitelességérõl, amely az Országgyûlés elõtt van.
Úgy tûnik, tisztelt képviselõtársaim, 1993 óta a pártingatlan- bizottság ügye mindig alkalmas volt arra, hogy amikor szükségeltetett, felmelegítsék, amikor pedig nem volt rá szükség, eltegyék. Azt hiszem, a politika boszorkánykonyhájában rendszeresen visszatérõ menüvé vált a pártingatlan-bizottság, mert amikor nem volt más ügy, elõ lehetett venni és felmelegíteni. Egy jó háziasszony ezt a töltött káposztával szokta megtenni: amikor nincs más, azt is fel lehet melegíteni. Három hónappal ezelõtt egyszer már úgy tûnt, hogy az Országgyûlés túltette magát ezen, ezt követõen elõmelegítve mégis ismételten elõvette.
Engem és azokat az ellenzéki képviselõket, akik részt vettünk ennek az albizottságnak és bizottságnak a munkájában, meggyõzött volna a kormány és a kormányzó pártok minden érve, ha 1994 júniusában - felháborodva azon a korábbi eljáráson vagy nem eljáráson, ami az elõzõ ciklusban volt - akár állami számvevõszéki vizsgálatot kérnek, akár egy vizsgálóbizottság felállítását kérik. Nem ez történt. Mi történt? 1996 októberében, amikor a Tocsik-botrány kirobbant, nem volt mit tenni, a kormányzó pártok kényszerbõl ismételten elõhúzták ezt a kérdést, egyfajta bosszúként a Tocsik-botrányban kifejtett ellenzéki magatartásért. Mi más indokolhatta volna, tisztelt képviselõtársaim, hogy nem '94 nyarán, amikor hatalomra került a szocialista-SZDSZ koalíció, nem azon az õszön, amikor megkezdte a munkáját, hanem sokkal késõbb, '96 õszén, szinte egy idõben a Tocsik-üggyel vette elõ ezt a kérdést és próbált - hangsúlyozom még egyszer - a maga politikai eszközeivel, a tényeket, az Állami Számvevõszék korábbi eljárását figyelmen kívül hagyva egy koncepciós eljáráshoz jelentést készíteni. (Dr. Toller László: Véletlen egybeesés volt!)
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)