DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyûlés! Egy olyan országgyûlési határozati javaslat fekszik elõttünk, amelynek a stílusára és jellegére viszonylag kevés példa volt eddig, 1990 óta a parlamenti mûködésünk során. Nagyon sok dologról lehetne ennek a határozati javaslatnak a kapcsán beszélni. Azonban semmiképpen nem szeretném megismételni azt a vitát, amely az imént említett albizottságban, az alkotmány- és igazságügyi bizottság albizottságában heteken, hónapokon keresztül lefolyt. Ez a vita annak idején azért robbant ki - és ez, azt hiszem, egészen más megközelítés, mint ahogy azt imént Dávid Ibolyától hallottuk -, mert volt egy hatpárti megállapodástervezet, T/2806. számon elõ is terjesztették azt az ad hoc bizottság tagjai, amely tervezetnek az volt a célja, hogy az 1990-ben - ha jól emékszem, a LXX. törvénnyel - a különbözõ társadalmi szervezetektõl megvont kezelõi jogot valamilyen módon rendezze, és részben visszaadja a társadalmi szervezeteknek most már nem a kezelõi, hanem a tulajdonjogot.
(11.50)
Ugyanez a törvényjavaslat lett volna hivatott arra, hogy a pártoknak is hasonló módon, azonos elbírálás mellett, méltányosan ingatlanokat juttasson.
Úgy tûnt, hogy ez a hatpárti megállapodás eredményre fog vezetni, aztán persze a pártokkal kapcsolatos ingatlanjuttatás kapcsán vita bontakozott ki. Azért, mert egy módosító javaslat révén, amelyet én terjesztettem elõ, azt szerettem volna elérni, hogy semmi mást ne tegyünk, mint hogy amikor az ingatlanokat elosztjuk - és most csak a pártokról, nem pedig a társadalmi szervezetekrõl beszélek -, ezek az ingatlanjuttatások oly módon történjenek, hogy vegyük figyelembe, hogy 1990-t, e törvény hatálybalépését követõen, amellyel a kezelõi jogot megvontuk, milyen ingatlanok jutottak a pártokhoz. Ez alapvetõen egyébként két körben történt, és ezt már az albizottságunknak sikerült megállapítania. Óriási vita bontakozott ki természetesen, megalakult az albizottság, és ez megkezdte a munkáját.
Csak szeretném megjegyezni, igazán örömömre szolgál az, hogy végül is úgy tûnik, a társadalmi szervezetek részére juttatandó ingatlanokkal kapcsolatban megnyugtató megoldás születik, a hatpárti megállapodás szövegével szinte szó szerint azonos törvényjavaslat a mai napon kerül végszavazással, remélem, elfogadásra a parlament által. Hiszen a társadalmi szervezetek nem szenvedhetnek csorbát azért, mert politikai pártok közötti, egymás közötti vita folyik. Éppen ezért úgy gondoltuk, indokolt, hogy a társadalmi szervezetek megkapják ezen ingatlanokat. A mai napon szavazunk róla.
Tehát az albizottság azért alakult meg, hogy vizsgálja, ezek a pártok korábban milyen ingatlanokat kaptak. Két körrõl, két juttatási körrõl lehet beszélni, amelynek az egyik eleme az a hatpárti megállapodás, amely 1991 májusában született. Ezt követõen egy törvényhozási lépés is történt, s ennek kapcsán a parlamenti pártok méltányos módon ingatlanhoz jutottak. Mindegyik parlamenti párt, kettõ kivételével - akik egyébként a választási eredmények alapján jogszerûen járó mértéket el nem érõ ingatlannagyságot kaptak -, ez a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz volt. Mindenki egyetértett abban, hogy e két párt joggal tart igényt további ingatlanokra, hiszen a választási eredmények alapján az egyébként jól kiszámítható ingatlannagyságot nem érte el az akkor általuk használt ingatlan, és abban a pillanatban nem is állt rendelkezésre olyan ingatlan, amely mind a pártoknak, mind pedig a jogos törvényes igényeknek megfelelt volna. Ezért a döntés részben - hogy a többi párt ne szenvedjen csorbát - halasztásra került, és az érintett két párt vonatkozásában egy törvényi felhatalmazást kapott a kormány, hogy ezt a helyzetet próbálja meg megoldani.
Ezt követõen 1992 februárjában egy 3148. számú kormányhatározattal ingatlanok sorsáról döntött az akkori kormányzat, többek között a Váci utca 38. és a Széchenyi rakpart 3. szám alatti ingatlanok tekintetében. De a döntést akkor nem hozta meg a kormány, hanem elhalasztotta, további elõkészítést igénylendõ, és majd csak két hónappal késõbb, április 16-án döntött arról, hogy ezt a két, korábban megjelölt ingatlant valóban az érintett pártok tulajdonába kell adni.
Az albizottság mûködésével kapcsolatban elhangzott, hogy felületes volt, hogy milyen szakértõket hallgatott meg, hogy politikai többségnek megfelelõen mûködött. Ezek a vádak meggyõzõdésem szerint nem igazak. Attól kezdõdõen, hogy fölmerült annak a kormányzati döntésnek a törvényessége, a juttatás mértékének törvényessége, nagyon alaposan, több tucat érintett személy vagy valamilyen módon ismeretekkel rendelkezõ személy meghallgatásával, közel 900 vagy több mint 900 oldalnyi szó szerinti jegyzõkönyvben rögzített bizottsági vitával, több száz oldalas dokumentumgyûjtemény beszerzésével, azok tételes megvizsgálásával, az Állami Számvevõszéktõl kezdve több más, ebben az ügyben kompetens szervezet véleményének a kikérésével egy nagyon alapos vizsgálatot folytatott le a bizottság.
Igaz az, hogy alapvetõen az Állami Számvevõszék az, amely jogosult pártok tevékenységének vizsgálatára. De ahhoz, hogy ezt a vizsgálatot megalapozottá lehessen tenni, az kellett, hogy tudjuk, van-e értelme felkérni az Állami Számvevõszéket erre a vizsgálatra. Hiszen annak idején, korábban is fölmerült, még az elõzõ parlamenti ciklusban egy 10710. számú elõterjesztés alapján 1993 októberében, célja volt a parlament akkori kisebbségének - egyébként ez egy független kisgazdapárti indítvány volt -, hogy vizsgáljuk meg azokat az ingatlanjuttatásokat, amelyek az albizottság vizsgálatának tárgyát is képezték.
Ez a vizsgálat akkor meghiúsult, és a szavazási eredmények alapján - miután már akkor is mûködött a számítógépes feldolgozás - pontosan nyomon követhetõ, hogy éppen a két érintett párt képviselõinek, a Fidesznek és az MDF-nek, az egyébként akkor két ellentétes oldalon ülõ pártnak érdekes módon ebben az ügyben az érdekei nagyon egybecsengtek, mert csak õk voltak azok, akik ezen vizsgálóbizottság felállítását meghiúsították. (Dr. Dávid Ibolya közbeszólására:) A többiek nem, csak ez a két párt volt az, amely ilyen jellegû álláspontot foglalt el, és azt hiszem, hogy õk szinte maradéktalanul.
A lényeg az, hogy nem állhatott föl a bizottság, és nem lehetett megvizsgálni az ügyet. Tehát a társadalmi szervezeteknek és pártoknak juttatandó törvényjavaslat elõterjesztésébõl és a korábbi, vizsgálóbizottság felállítására irányuló indítvány meghiúsításából egyértelmûen következik az is, hogy nem igaz az a vád, hogy ez a Tocsik-ügyre való reagálás lett volna. (Rockenbauer Zoltán: Lárifári!) Dávid Ibolya képviselõ asszony bizonyára vissza tud emlékezni arra, hogy az alkotmányügyi bizottságban megvártuk a Tocsik-ügy vizsgálatának befejezését, és már nem vizsgálta az alkotmányügyi bizottság a Tocsik-ügyet, amikor az albizottság felállításáról szóló indítvány és döntés megszületett. Éppen azért, hogy egyrészt a kettõ ne keveredjen össze, másrészt pedig ez a vád ne érhesse a két kormánypártot, mert egy törvényjavaslat, egy módosítás alatt álló törvényjavaslat feküdt elõttünk, amelyre vonatkozóan nekünk döntéseket kellett hoznunk. Máskor nem lett volna értelme, nem lehetett volna megtenni ennek a vizsgálóbizottságnak, albizottságnak a felállítására vonatkozó indítványt.
Az albizottság tehát rendkívül széles körû vizsgálatokat folytatott. Egyrészt megállapította azt - és meggyõzõdésem szerint megtehette, hogy ilyen megállapítást tegyen -, hogy a hatpárti megállapodással történõ ingatlanok juttatása minden tekintetben megfelelõ volt. Ezt végigvizsgáltuk, és e hatpárti megállapodás alapján törvényesen kapta meg az ingatlant mind a Fidesz, mind az MDF és mindenki más is törvényes módon és törvényes mértékben.
Ezt követõen jöttek a problémák. Ezen problémahalmazba én most nem szeretnék belebocsátkozni, mert véleményem szerint nincs értelme megismételni ezt a vitát. Az azonban eléggé furcsa - és csak egyetlenegy dolgot szeretnék fölhozni példaként, hogy mennyire indokolt egy ilyen állami számvevõszéki vizsgálat. Ha semmi mást, mint az 1992. március 10-én kelt megállapodást hozom példaként, amely többszereplõs szerzõdés volt. Ebben az Állami Vagyonügynökség, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, az MDF, a Fidesz és a Belvárosi Irodaház Kft. szerepelt szerzõdõ félként. Ez a szerzõdés egyrészt a Váci utca 38. szám alatti ingatlan tekintetében a kezelõi jogot az Állami Vagyonügynökség részérõl a KVI-nek adta át. Ugyanebben a szerzõdésben egy következõ pontban a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a két pártnak tulajdonába adta az érintett ingatlant, majd ugyanennek a szerzõdésnek egy további pontjában a két párt megbízta bizományosként a Belvárosi Irodaház Kft.-t, hogy ezt az ingatlant minimum 1,3 milliárd forintért, tehát 1300 millió forintért értékesítse.
Még érdekesebb volt az, hogy a szerzõdés 6. pontja szó szerint ez után úgy fogalmazott, hogy "Vevõ fizetési feltételeitõl függetlenül a Belvárosi Irodaház Kft.-n keresztül az Állami Vagyonügynökség kötelezettséget vállal arra, hogy az elsõ részlet esedékességétõl számított 8 napon belül a tényleges vételárat a két párt számára a pártok által meghatározott részesedési arányok szerint a pártok képviselõi által megjelölt bankszámlájára átutalja."
(12.00)
Ez egy rendkívül érdekes akciója volt az Állami Vagyonügynökségnek, ilyet magánszervezettel - hiszen a pártok ebben a tekintetben ennek minõsülnek - soha nem tett; magyarul készfizetõi kezességet vállalt egyrészt arra, hogy ha a lehetséges vevõ nem fizet, akkor 8 napon belül a teljes vételárat kiegyenlíti a két párt részére. Ezt senki mással nem tette, és egyébként nem is tehette meg az Állami Vagyonügynökség, hiszen semmilyen törvényi felhatalmazása erre nem volt.
Szeretném még egyszer önöknek a dátumot felidézni: 1992. március 10. Március 10., amikor több mint egy hónappal késõbb, csak április 16- án dönt egyáltalán a kormány arról, hogy ezeket az ingatlanokat a két párt tulajdonába adhatja. Tehát még meg sem szerezték az ingatlan tulajdonjogát az érintett pártok, máris az elidegenítésrõl döntöttek egy szerzõdésben; holott a pártok kizárólag azért kaptak ingatlanokat a magyar államtól, az adófizetõk pénzébõl, hogy a rendeltetésszerû mûködésüket ezen székházak birtoklásával, tulajdonlásával biztosítani tudják.
Kérdezem én, mikor rendeltetésszerû a mûködés, ha egy párt úgy szerzi meg az egyébként számára még meg sem adott ingatlan- tulajdonjogot, hogy ugyanabban a szerzõdésben azt azonnal szeretné el is idegeníteni, magyarul kizárólag tõkéhez szeretni hozzájutni?! Ha csak semmi mást, pusztán ezt az egyetlenegy momentumot vesszük ki ebbõl az egyébként sok más szempontból igen-igen problematikus, törvényességi szempontból súlyosan megkérdõjelezhetõ ügybõl, akkor is úgy gondolom, indokolt lehet egy állami számvevõszéki vizsgálat.
Azt hiszem, ezzel a parlament a maga részérõl ezt az ügyet lezárhatja. Az Állami Számvevõszék valóban alkalmas arra, hogy egy független, alapos vizsgálatot lefolytasson. Õszintén bízom abban, hogy - egyébként az érintett pártoknak is, azt hiszem, ez az érdeke - az ügy végére minél elõbb pont kerül és befejezõdik, és végre, ahogy a társadalmi szervezetek kaphattak ingatlanokat, ha még indokolt és ezt meg lehet tenni, akkor nyilvánvalóan a pártok is megkaphassák azokat az ingatlanokat, amelyekkel kapcsolatban korábban konszenzus volt.
Azt hiszem, egy ilyen állami számvevõszéki vizsgálat támogatható kell hogy legyen az ellenzék és az érintett két párt részérõl is, hiszen õk is úgy fogalmaztak, hogy az ÁSZ az, amelynek a tevékenységében ebben a tekintetben egyrészt bízni is lehet, másrészt ez az egyetlen törvényes, ilyen jellegû vizsgálat lefolytatására alkalmas szervezet.
Köszönöm szépen a figyelmet, és kérem, hogy támogassák a határozati javaslatot. (Taps a kormánypárti padsorokban.)