BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Nem. Lehetõségem van ismertetni az álláspontomat, elnök úr? (Az elnök bólint.)
Két alkalommal interpelláltam - egyszer Mádi László képviselõtársammal közösen - a zsurki vodkagyár ügyében. Szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat, hogy elsõ alkalommal még a parlament elfogadta az interpellációra adott miniszteri választ, bár már akkor is sokunkat meglepett és sokunknak feltûnt, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelõ miniszter úr már akkor sem értett egyet pártbeli minisztertársával.
Megszokott dolog, hogy a politikai érdekek miatt, politikai betyárbecsületbõl a kormánypárti képviselõk akkor is megszavazzák az interpellációs miniszteri választ, ha azzal esetleg nem is mindenben értenek egyet. (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból.) Tisztában vagyok azzal, hogy ez a parlamenti demokráciának a megszokott rendje, mégis ebben a helyzetben - részben az elsõ válasz elfogadási körülménye miatt is - úgy gondoltam, nem lehet szó nélkül elmenni az ügy mellett.
(15.10)
Ezért nyújtottam be ismételt interpellációt Baja Ferenc miniszter úrhoz. Hogy kételyeim helyesek voltak, végül is bebizonyította, hogy a második alkalommal már a tisztelt Ház is úgy érezte, hogy nem kielégítõ a miniszteri válasz, és igenis vannak tisztázásra váró kérdések ebben az ügyben. Utólag is köszönöm a tisztelt Háznak, hogy felülemelkedve a pártérdekeken, lehetõvé tették, hogy a parlamenti bizottságok vizsgálják ki az ügy körülményeit.
Mindkét albizottság alapos és körültekintõ eljárását is köszönöm, még ha nem is mindenben értek egyet a végsõ formába öntött javaslatokkal. Szeretném azt is elõrebocsátani, hogy a zsurki ügy részemrõl nem Baja-ügy, hanem egy általános tanulságokat hozó kérdés, melynek végsõ kicsengése az, hogy rendben van-e valóban minden a jelentõs közpénzek, állami támogatások odaítélése körül. Úgy látom, hogy nincs rendben minden. A bizottsági jelentések pedig végül is arról gyõztek meg, hogy sajnos e téren még nincs rend, részben a jogi szabályozáson, de még inkább a vezetõi döntési rendszeren - azon belül is az ellenõrzési rendszeren - olyan rések tátonganak, amelyek lehetõvé teszik, hogy ügyes vállalkozók akkor is kedvezményes állami támogatást kapjanak, ha ehhez át kell hágniuk a büntetõjog kereteit, vagy ehhez a lehetõségeit az ellenõrzés hiányosságai biztosítják.
Ez az a pont, ahol el kell mondanom, hogy sajnos minden jobb szándékom ellenére nem tudok egyetérteni a bizottsági jelentésekkel, mert ha a parlament most a választ elfogadja, azzal lezárul az ügy. Csak a tanulságok maradnak, de nem tudhatjuk, hogy intézkedések is történnek-e. Márpedig mindkét bizottsági jelentésbõl egyértelmû, hogy igenis szükség van olyan intézkedési rendszer kidolgozására, a tanulságok levonására, amely meggátolja a jogosulatlan állami támogatások igénybevételét, illetve odaítélését.
Számomra ezért a Házszabály 117. § (4) bekezdés c) pontja szerinti megoldás lenne elfogadható, vagyis az, ha az Országgyûlés megerõsíti a korábbi elutasító döntését, és a bizottságokat intézkedési javaslat kidolgozására kéri fel. Ez az intézkedési javaslat ugyanis túlmutathat az egyedi zsurki problémán, és irányadó lehet minden olyan esetben, amikor jelentõs közpénzeket ítélnek oda állami támogatásként. Csak egy ilyen döntésben látnám annak garanciáját, hogy ne legyenek Ok-Tat- ügyek, Auto-Hid-ügyek, zsurki ügyek. Csak egy ilyen döntés esetében bízhatunk abban, hogy nem szaporodnak el a jogosulatlan gazdasági elõny megszerzése elnevezésû bûncselekmények.
Engedjék meg, hogy mindezek fényében egy kicsit emlékeztessek az egész ügyre úgy, ahogy én látom és még néhányan mások. Adva van egy vidéki vállalkozó, aki olyan vállalkozási tevékenységet folytat, amely eléggé szerteágazó részben külföldi kapcsolatai, részben a jövedéki engedélyezés, részben a vállalkozás méretei miatt. Ma Magyarországon alkoholt gyártani vagy palackozni, de mondhatnám, hogy bármilyen jövedéki termékkel foglalkozni - lásd a olajszõkítési ügyeket - még mindig igen jó, de egy kissé veszélyes vállalkozás. Veszélyes, mert a jövedéki termékekre vonatkozó szabályozás rendszeresen változik, és veszélyes, mert tudjuk, hogy ezen a területen a mindenkori lehetõségekkel élõ vállalkozók tevékenykednek, olyanok is, akik sokszor a büntetõjog mezsgyéjén egyensúlyoznak.
Egy ilyen vodkapalackozó üzem tulajdonosa döntött úgy 1996 nyarán, hogy tevékenységét a Duna-Tisza közérõl a záhonyi gazdasági térségbe, az ukrán határ közelébe teszi át, hiszen legnagyobb kereskedelmi partnere Ukrajna. A vele történt beszélgetés kapcsán azt is mondhatom - tõle tudom -, hogy ezt nem minden ráhatás nélkül tette meg, hiszen elõzõleg ennek az üzemnek az elõdje Kecskeméten másfél milliárd forint értékû vámilleték-tartozást hagyott maga után, majd Tiszakécske közelébe költözve, ott is igénybe vette a támogatások sorát.
A zöldmezõs beruházást természetesen mindenki üdvözli, hiszen Szabolcs-Szatmár-Bereg megye az ország egyik legelmaradottabb térsége, és itt az új munkahely teremtése feltétlenül indokolt és szükséges. Eddig ezzel nincs is semmi gond, a beruházáshoz azonban a vállalkozás szeretne állami támogatásokat is igénybe venni, ezért pályázatot nyújtottak be, többek között a Területfejlesztési Alaphoz is. El kell mondanom, hogy másik két pályázat is eredményes volt, és a szerzõdéskötések több mint 200 millió forint összértékben megtörténtek. Az elsõ problémák azonban itt történtek, mármint a Területfejlesztési Alaphoz benyújtott pályázatnál, hiszen a körülmények vitathatók, és igazából a bizottsági jelentések sem tisztázzák azt. Egy azonban bizonyos: a hatályos kormányrendelet bekezdéseivel és szakaszaival ellentétben a beruházás már a pályázat benyújtásakor folyamatban van, így ahhoz jogszerûen már nem lenne adható támogatás - hangsúlyozom, a benyújtáskor.
Ma még nem ismerjük annak az ügyészségi vizsgálatnak a végeredményét, amely azért indult, mert a pályázat benyújtásakor megtévesztették a minisztert, illetve a minisztériumi apparátust, de azt tudhatjuk, hogy emiatt büntetõeljárás van folyamatban. Ez az ügyészségi vizsgálat is egyértelmûen azt támasztja alá, hogy már megkezdett volt a zsurki beruházás, amikor a pályázatot benyújtották. Sajnálatos az a tény, hogy a pályázatok elbírálási rendszere lehetõvé tette és teszi, hogy olyan pályázatot is a tárcaközi bizottság elé nyújtsanak, amelynek támogatása jogszabály alapján kizárt. Súlyos és gondatlan eljárás kellett ahhoz, hogy egy ilyen pályázat egyáltalán a bizottság elé kerüljön. Egy biztos: a pályázatok elbírálása, a jogszabályi feltételek meglétének ellenõrzése nem volt elég körültekintõ. Ennek ellenére a tárcaközi bizottság nem azért utasította el a vodkagyár pályázatát, mert nem felelt meg a kiírásnak, hanem azért, mert a beruházás helye nem volt kedvezményezett, vagyis nem szerepelt azon települések felsorolásában, amelyeket egy külön jogszabály tartalmazott. A történet itt véget is ért volna, és ma nem foglalkozna ezzel a kérdéssel a parlament, ha a miniszter nem bírálja felül a pályázatot elbíráló tárcaközi bizottság döntését.
Vitatható, és én vitatom is, hogy volt-e ehhez joga a miniszternek. Bár a környezetvédelmi bizottság jelentése szerint ezt lehetõvé teszi a törvény, mégis azt állítom, hogy a tárcaközi bizottság döntését a miniszter nem bírálhatta volna felül, mert jogilag más az, ha pályázaton kívül dönt, és más az, ha a pályázatról a tárcaközi bizottsági döntést a miniszter bírálja felül. A pályázaton kívüli döntés lehetõsége a miniszter számára lényegesen szûkebb. Azt is tudom, hogy nem ebben az esetben járt el így a miniszter, és úgy gondolom, hogy éppen ez a fajta jogalkalmazási gyakorlat az, ami indokolja, hogy az egész pályáztatási rendszer körülményeit vizsgálják meg a bizottságok, és ennek megfelelõen tegyenek javaslatot.
A történethez visszatérve, a miniszter úr tehát felülvizsgálta a tárcaközi bizottság döntését, és a vállalkozás részben igénybe vette a beruházáshoz az állami támogatást. Rövid idõ alatt azonban kiderült, hogy - részben külsõ okok miatt - a vállalat foglalkoztatási kötelezettsége, vagyis 160 fõ foglalkoztatása nem fog megvalósulni. Mára az is kiderült, hogy a zsurki vállalkozás csõdbe ment, és az üzem üresen áll, a tervekbõl nem sok valósult meg. Sajnálatos tény - erre a bizottság jelentése rámutat -, hogy a miniszter úr még 1997 februárjában is a tényekkel ellentétes tájékoztatást adott a korábbi interpellációs válaszában. Azt gondolom, hogy itt nem valamifajta szándékos félrevezetés történt, és azt sem gondolom, hogy itt a minisztériumi apparátus téveszthette volna meg a saját miniszterét. Úgy gondolom, hogy ezek az ügyek a vezetõi felelõsség kérdéskörébe tartoznak.
Lassan már egy éve van a tisztelt Ház elõtt a vodkagyár ügye, a problémák már azóta ismertek, mégis meglepõ, hogy csak a második interpelláció után tartotta szükségesnek a miniszter úr azt az intézkedést megtenni, hogy rendelkezik a vissza nem fizetett támogatás iránt. A bizottsági jelentésbõl tudjuk, hogy a társaságnak 1997 szeptemberében is 19 millió forint vissza nem fizetett tartozása volt, ami kamatokkal együtt 41 949 100 Ft-ra rúg. Azt is tudjuk, hogy a társaság a miniszteri döntés ellen keresetet indított, amelyben vitatják a kamatkövetelés jogosságát.
(15.20)
Tisztelt Ház! Az Országgyûlés környezetvédelmi bizottságának a jelentésérõl azt tudom mondani, hogy a ténymegállapításaiban korrektek, a következtetések levonásában pedig pontatlanok.
A bizottság III/1. pontja megállapítja, hogy a tárcaközi bizottság döntésének felülbírálásakor a miniszter részérõl jogszerû volt, törvénysértés nem történt. Ezzel szemben a hivatkozott törvény alapján álláspontom szerint a pályázat elbírálása során megszületett döntést nem bírálhatta volna felül, bár tény, hogy pályázaton kívül a törvény által meglehetõsen szûk körben biztosított esetekben van döntési jogosítványa. A bizottság szerint a döntéshozó nem vállal a jogszabályban lehetõvé tett és szakmailag indokoltnál nagyobb kockázatot, írják.
Ezzel szemben a véleményem az, hogy a miniszter úr egyedi döntésével, a tárcaközi bizottság döntésének felülvizsgálatával egyszemélyi felelõsséget vállalt, és tekintettel arra, hogy olyan beruházást támogatott, amelynek lehetõségét csak kivételes körülmények között tette lehetõvé a törvény, ezért ugyanilyen kivételes és körültekintõ eljárással kellett volna a pályázatot megvizsgálnia. Ilyen eljárás hiányában azonban igenis az indokoltnál nagyobb kockázatot vállalt. Itt a kockázatvállalás ugyanis nem szûkíthetõ le a megtérülés fogalmára, hiszen az államot nem is érné kár, a térséget, a települést és azokat az embereket, akik hittek abban, hogy új munkahelyek létesülnek számukra, igenis nagyobb kár érte. És az erkölcsi kár is tetemes.
Részben anyagilag, részben amiatt, hogy bizalmuk is megrendült, és itt egyet kell értenem a környezetvédelmi bizottság III/2. pontjában írt véleményével, amely megállapította, hogy a miniszter úr fokozott felelõsségének nem mindenben tudott megfelelni. Ha összevetjük a bizottság elõzõ megállapítását ezzel a véleménnyel, akkor nyilvánvaló, hogy itt a bizottság ellentmondásba került, mert nem tud megfelelni a fokozott felelõsségének, arról igazán nem mondhatjuk el, hogy nem vállalt az indokoltnál nagyobb kockázatot.
A bizottság szerint az állami vagyonvesztéssel az eddigi visszafizetések és a kikötött garanciák alapján nem kell számolni. Ezzel ellentétben ma még nem lehetünk biztosak, hogy a támogatás során nyújtott összegek teljességgel megtérülnek, hiszen a másodfokú döntés a kamat visszafizetésérõl még hátra van.
Fel kell hívnom arra is a figyelmet, hogy e kérdésben jelentõs eltérés mutatkozik a gazdasági bizottság jelentése és a környezetvédelmi bizottság jelentése között, hiszen a gazdasági bizottság ebben a kérdésben úgy fogalmaz, hogy "jelenleg azzal lehet számolni, hogy a hibásnak mutatkozó döntés költségei halasztott visszafizetés útján nagyrészt megtérülnek". Ebbõl a mondatból két momentumot szeretnék kiemelni. 1. a miniszteri döntés hibás, a gazdasági bizottság szerint volt hibás 2. a megtérülés tekintetében a gazdasági bizottság várakozásai közel sem olyan pozitívak, mint a környezetvédelmi bizottságé. Erre utal a nagyrészt szó használata.
Abban is egyet kell hogy értsek, hogy a bizottság III/3. pontja szerinti véleményével, hogy miután több jelzés érkezett a zsurki beruházás ügyében a miniszter úrhoz, többek között országgyûlési képviselõktõl és a VPOP parancsnokától is, nem volt szerencsés, hogy személyes jelenlétével is olyan helyzetet teremtett, mintha minden rendben lenne Zsurkon.
Szeretnék arra is emlékeztetni, és ezt a bizottsági jelentés is megerõsíti, hogy a Kisvárdai Városi Ügyészség a pályáztatás ügyében jelenleg is nyomozást folytat jogosulatlan gazdasági elõny megszerzése bûntettének alapos gyanúja miatt, mint arra korábban utaltam, hiszen a pályázatot benyújtó nem a valósághû adatokat közölte.
Tisztelt Ház! A bizottság álláspontja szerint az ügyészségi vizsgálat eredménye büntetõjogi kérdés, és így nem tárgya az interpellációra adott válasz vizsgálatának. Azt gondolom, ez a megállapítás téves. A jogosulatlan gazdasági elõny megszerzése bûncselekményt az követi el, aki gazdasági elõny megszerzése érdekében a döntésre jogosult szervet vagy személyt megtéveszti, és ezáltal maga vagy más részére jogosulatlanul szerzi meg az állam által biztosított gazdasági elõnyt. E tényállás fontos eleme a megtévesztés. Ebben az ügyben valakiknek egy minisztert, egy miniszter által vezetett hivatali apparátust sikerült megtéveszteni. Ez csak akkor történhet meg, ha olyan döntési rendszer mûködik - és valóban ma így mûködik -, amely alkalmas erre. Minimum, hogy a minisztériumban valahol a felelõsség kérdését fel kell vetni.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ha csak annyit sikerült elérnünk eddig, hogy a Tocsik-ügyben és ebben az ügyben mintegy egymilliárd forintnyi összeget visszahelyeztünk rendeltetési helyére, már az siker lenne. Úgy gondolom, hogy a két interpelláció, e témában a két bizottsági vizsgálat, az elmúlt közel egy év munkája nem volt hiábavaló.
A zsurki ügynek számos tanulsága van. A legfontosabb az, hogy ahol állami pénzekrõl felelõs állami vezetõk döntenek, ott csak körültekintõ eljárás mellett születhetnek meg a döntések. Ebben az ügyben, sajnos, nem így történt. Különösen fontosnak tartom, és ezt minden alkalommal, ha kell, hosszasan is elmondom, hogy a vissza nem térítendõ állami támogatások esetében rendkívül puha pénzek kerülnek ki. A címzett és céltámogatásokról szóló törvény módosítása kapcsán is elmondtuk, és ezt erõsítettük, hogy a kiutalásra kerülõ összegek esetében 5-10 évig értékesítésnél, de egyébként is követni kell az állami eszközök további sorsát. Ugyanígy a területfejlesztési törvény kapcsán is elmondtuk, hogy lobbytörvénnyé alakulhat át, és az egyes területek, térségi címzett és céltámogatások és fejlesztési pénzek, minisztériumi pénzek esetében is megtévesztõ eljárásokra kerülhet sor, ha nem történik folyamatosan pénzügyi eszközökkel a kiutalt pénzek figyelemmel kísérése.
Sajnálatosnak tartjuk, hogy a bizottságok a tanulságok levonása mellett nem kívánják azt a felelõsséget magukra vállalni, hogy megerõsítik a parlament korábbi döntését, és maguk dolgozzanak ki intézkedési javaslatot a hasonló rossz döntések elkerülése érdekében. Úgy gondolom, hogy nem elégséges az, ha a bizottsági jelentések csak javaslatokat fogalmaznak meg a pályázatok értékelési, elbírálási, valamint ellenõrzési rendszerének a megerõsítésére, mert ha erre határidõt és felelõst nem állítanak, úgy nem is tudhatjuk, hogy ezek az intézkedések valahol megszületnek majd. Az egész ügy pedig arról tanúskodik, hogy a pályázatok elbírálása és ellenõrzési rendszere kívánnivalót hagy maga után, mert lehetõséget ad arra, hogy visszaéljenek ezekkel a támogatásokkal. Ezt érzem a legsúlyosabb problémának.
Véleményem szerint, és ennek hangot adtam a bizottságban is, szûkíteni kell a Baja Ferenc miniszter úr egyszemélyes felelõsségi döntési körébe tartozó ügyeknek a volumenét és a nagyságát. Ma a parlamenten belül néhány száz milliós támogatásokon is vitatkozunk a költségvetésnél, a miniszter úr rendelkezésére pedig több milliárd forintos egyszemélyi döntési kompetenciák állnak.
Végül is szeretném azt is javasolni, hogy több alkalommal, több megyében, több térségben felvett támogatásoknak a rendszerét is felül kell vizsgálni, azaz figyelemmel kell kísérni, hiszen a mai rendszer lehetõséget ad arra, hogy valakik a keleti országrészig eljutva az ország különbözõ pontjaiból, számtalan helyrõl vegyenek fel támogatásokat.
Engedjék meg, hogy külön szóljak a pici, Szabolcs-Szatmár megyei zsurki településhez, és kívánjam nekik azt, hogy a jövõben e település nevét ne rossz döntések miatt vegye a sajtó és a parlament és az interpelláló képviselõ a szájára, hanem teljesüljenek azok a vágyaik, amelyek egy válságbeli övezet helyett egy fejlõdõ településsé válnak, ahol mûködõ beruházásokban, vállalkozásokban dolgozhatnak és gyarapodhatnak a település polgárai.
Itt szeretnék arra is utalni, hogy több Szabolcs-Szatmár megyei cikket végigolvastam, amelyet a barátaim megküldöttek, és itt is mondhatom miniszter úrnak is és a Szabolcs-Szatmár megyei területfejlesztõknek, hogy mind e tevékenységemmel támogatni fogom, és a Fidesz-Magyar Polgári Párt is támogatni fogja a hátrányos helyzetû térség felzárkózását és új munkahelyek telepítését. Erre garanciát akkor látok, ha a parlament most megerõsíti korábbi döntését, felhatalmazza bizottságait a megfelelõ intézkedési javaslatok kidolgozására, és ehhez mi is hozzá kívánunk járulni.
(15.30)
Azt kívánjuk, hogy az Állami Számvevõszék és a központi ellenõrzési hivatal többszöri megállapításai végre jussanak el a kormány felelõs vezetõihez és a tisztelt Házhoz, hogy a közpénzek odaítélésének rendszerében ne ismétlõdhessenek meg azok a szabálytalanságok, törvénysértések, amelyek ehhez az ügyhöz is vezettek.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)