BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Én is azok közé tartozom, akik eredetileg még a déli szünet elõtt nyomták meg a gombot, és akkor én kétperces megjegyzéseket szerettem volna fûzni ahhoz, amit itt a déli vitában hallottunk. Most talán egyszerûbb, ha nem kétpercekre bontom az észrevételeimet, amelyeket Deutsch Tamás és Dávid Ibolya déli, délelõtti hozzászólásához szeretnék fûzni, hanem valamivel hosszabban összefoglalom azt, amit a délelõtti vitához hozzá szerettem volna fûzni.
Dávid Ibolya föltette a kérdést a déli beszédében, hogy miért nem '94-ben vetette fel a kormánykoalíció ezt a kérdést. Azt gondolom, ez egy rossz kérdés. A jó kérdés úgy hangzik, hogy miért nem '93-ban vizsgálta meg az akkori Országgyûlés ezt a kérdést. Azon lehet vitatkozni, hogy ez a kormány, ez a többség, ha egyáltalán hozzá akart nyúlni ehhez a kérdéshez, akkor vajon '96-ban vagy '94-ben lett volna helyes ezt megtennie. Azt gondolom, az sem lett volna egy igazán jóízû dolog, ha egy választási gyõzelem után az az elsõ dolga a 72 százalékos többségnek, hogy a választási vereséget szenvedett pártoknak ilyen módon próbáljon kellemetlenkedni. Az lett volna a helyes, ha ez '93-ban történik meg, amikor országgyûlési határozati javaslatot nyújtottak be vizsgálóbizottság megalakítására, és ezt akkor az MDF, Fidesz - némi segítséggel a többi akkori kormánypárt egy részétõl - megakadályozta.
Dávid Ibolya képviselõtársunk erre - ha úgy tetszik - azzal válaszolt, hogy nem volt ez egyedi eset, akkor olyan volt a Házszabály, és egyáltalán nem alakult vizsgálóbizottság. Igen, így van, akkor olyan volt a Házszabály, hogy a kormánytöbbség, az akkori kormánytöbbség meg tudta akadályozni - Fidesszel vagy Fidesz nélkül - vizsgálóbizottság alakítását. Most pedig olyan a Házszabály, hogy elég a 20 százalék aláírása, és meg kell alakítani ezt a vizsgálóbizottságot. A mostani kormánytöbbség egyetértésével módosult így a Házszabály, az akkori kormánytöbbség pedig megakadályozta.
Igaza van Dávid Ibolyának, nemcsak a székházügyben akadályozta meg az akkori kormánytöbbség, hanem megakadályozta más ügyekben is. Minden olyan ügyben megakadályozta, ami kellemetlen lett volna neki, ezért nem volt az egész elõzõ ciklusban vizsgálóbizottság. Talán erre nem érdemes hivatkoznia Dávid Ibolya képviselõtársunknak, mert szerintem ez a hivatkozása is rossz, és nem jó fényt vet az akkori kormánytöbbségre. Gondoljunk a Kalasnyikov-ügyre, gondoljunk a '92. október 23-ai ügyre, amikor szintén nem volt mód arra, hogy egy vitatott ügyet az akkori Országgyûlés kivizsgáljon. Aki a nyilvánosság és a demokrácia bajnoka ma, az nem árt, ha emlékszik arra, hogy nem volt ilyen bajnoka a nyilvánosságnak és a demokráciának akkor.
A harmadik kérdés. Még egy kis kérdést hadd vessek föl; föltette déli fölszólalásának a végén Dávid Ibolya a kérdést, hogy ha már ÁSZ- vizsgálatot kezdeményez a mostani kormánykoalíció, akkor vajon hajlandó lesz-e arra, hogy ha egyszer az ÁSZ valamit mond, megállapít, akkor azt el is fogadja, és ha igen, akkor szívesen belemegy ebbe a Magyar Demokrata Fórum is.
Én azt szeretném mondani, hogy az Állami Számvevõszéknek megvan a maga funkciója, feladata, ennek megfelelõen a maga vizsgálatát elvégzi. Én úgy emlékszem - bár nem voltam akkor képviselõ -, hogy azért az elõzõ ciklusban is elõfordult, hogy az ÁSZ költségvetési jelentéséhez az akkori Pénzügyminisztérium is fûzött észrevételeket. Tehát az akkori Pénzügyminisztérium sem fogadott el száz százalékig mindent abból, amit az Állami Számvevõszék mondott.
De hát most mit látunk? A múlt héten is részt vettem azon a gazdasági bizottsági ülésen - mert én a gazdasági bizottságban ülök -, ahol a számvevõszéki bizottság után a gazdasági bizottság is megvitatta a Budapest Bank ügyében készült számvevõszéki jelentést, és az a jelentés, amit elõször a számvevõszéki bizottság elfogadott, utána a gazdasági bizottság elfogadott, ez nem teljesen egyezett meg, sõt, lényeges pontokon eltért a Számvevõszék eredeti álláspontjától; és a Számvevõszék elfogadta, tudomásul vette ezt a jelentést.
(21.10)
Tehát sok mindent elfogadott abból, amit a Pénzügyminisztérium meg a bizottságok kifogásoltak az eredeti Számvevõszék-jelentésben. Emlékszünk rá, az eredeti Számvevõszék-jelentésben volt egy bizonyos összeg, hogy mekkora veszteség ez a Budapest Bank, aztán kiderült - a Pénzügyminisztérium észrevételei alapján -, hogy nem annyi, hanem kevesebb, és ez a dolog folytatható.
Ez a bizonyos számvevõszéki bizottsági meg gazdasági bizottsági határozat azt tartalmazza - és a Számvevõszék ezt elfogadta -, hogy a Budapest Bank esetében, a Budapest Bank privatizációjában nem történt törvénysértés. Ezt azért tartom fontosnak leszögezni, mert például axiómaként mondogatják ellenzéki képviselõtársaink hétrõl hétre, hogy itt valami törvénysértés történt, hogy itt valami kár érte az országot; ezek vitatható kérdések, a Számvevõszéknek van egyfajta közgazdasági álláspontja, másnak lehet másfajta közgazdasági álláspontja.
Tehát arra kérem Dávid Ibolyát, ne várjon tõlünk olyan biankó ígéretet, hogy biztos elfogadjuk azt, amit a Számvevõszék szakemberei valamilyen ügyben állíthatnak; õk független és hozzáértõ szakemberek, de mint senki, õk sem tévedhetetlenek. Tehát ilyesmit szerintem nem lehet tõlünk elvárni.
S végül még egy kérdéssel szeretnék foglalkozni, ami állandóan felmerül, hogy miért az MDF-Fidesz-székházzal, -ingatlanüggyel foglalkozunk, miért nem mind a hat párt ingatlanügyével. Bár mind a hat pártról szó van a jelentésben, de miért mindig ez kerül elõ? A dolog szerintem borzasztó egyszerû. Van a '89-es törvény, a pártok ingatlanjuttatásáról. Mirõl szól ez a törvény? Arról szól a törvény, hogy a pártokat, a parlamenti, illetve az 1 százalékot elért pártokat a mûködésükhöz székházakhoz kell juttatni. És nem arról szól a törvény, hogy túl azon, hogy a pártok folyó készpénztámogatást kapnak a költségvetésbõl, még vagyoni támogatást is kapnak arányosan; hogy azzal a vagyonnal mit csinálnak, mire használják, az a belügyük, egyszerûen úgy döntött az állam, hogy még vagyont is hozzávág a pártokhoz - a törvény nem errõl szól!
A törvény székházjuttatásról szól. Ezzel szemben mi történt ezekkel a bizonyos ingatlanokkal? Birtokba sem vették a pártok, hanem látatlanban továbbadták. Tehát gyakorlatilag ingatlankereskedelemre, nagybani ingatlankereskedelemre juttatta az akkori kormány ennek a két pártnak ezeket az ingatlanokat - a '89-es törvény szellemével, funkciójával gyökeresen ellentétesen. És nyilvánvaló, hogy ha ez így történt, akkor nagyon bonyolult az a kérdés, hogy vajon annyi-e, amennyi jár, vagy több, vagy kevesebb. És annyit mindenképpen tudunk a folyamatról, hogy az elõzõ felajánlott ingatlanok nem feleltek meg, és nem azért nem feleltek meg, mert alkalmatlanok voltak székháznak, hanem azért nem feleltek meg, mert a forgalmi értékük volt túl kevés ahhoz, hogy ezt a bizonyos tranzakciót jó áron le lehessen bonyolítani.
Úgyhogy én azt gondolom, nagyon is érthetõ, hogy miért ennek a két pártnak az ingatlanjuttatása az, ami nem egyszerûen a mostani kormánykoalíciót, hanem a magyar közvéleményt érdekelte. Sõt, azt is hozzá szeretném tenni, hogy ez azért mégiscsak az a - hogy egy semleges szóval mondjam - tranzakció volt a rendszerváltás elmúlt 7 éve alatt, ahol kétségtelenül a legnagyobb összegek mozogtak, mert ez minden ügynél, amit ismerünk, és amely - megint nagyon semleges szót keresek - vitatható és a politikához valamilyen módon kapcsolódó gazdasági tranzakció... - ezek közül kétségtelenül a legnagyobb volumenû, a legnagyobb összeget megmozgató tranzakció volt. A politikai kapcsolódásai eléggé egyértelmûek: a döntést a kormány hozza, nem nyilvános döntést hoz a kormány, pártok kapják az ingatlanokat, az ingatlanokat nagyon gyors akcióval átváltoztatják készpénzzé, a készpénzt aztán nem arra fordítják, hogy másik ingatlant vegyenek belõle székháznak, hanem elfolyik valószínûleg kampányra, de mindenesetre folyó kiadásaikra elfolyik... (Dr. Dávid Ibolya: Ez nem igaz!)
Én nem tudok róla, hogy ingatlanokat vásároltak volna ebbõl a pénzbõl, de lehet, hogy ebben tévedek, és kimutatható, hogy az egész pénz ingatlanokra ment el. Lehet - akkor tévedtem; az ismereteim nem errõl szólnak. Elmondta Kristóf képviselõtársunk, hogy milyen ingatlanok azok, amiket eladtak: nem látom azokat az ingatlanokat hasonló mértékben, amiket vettek helyette. De, hála istennek, én nem ismerem annyira sem az MDF-nek, sem a Fidesz-nek a vagyonmérlegét, meg egyebeket.
De kétségtelen tény, hogy itt egy nagyon nagy volumenû, politikával összefüggõ vagyoni tranzakció volt, kormányhatározattal a pártok kezén ment keresztül a pénz, ráadásul a vevõk között állami bank van. Tehát teljesen érthetõ megítélésem szerint az igény, hogy ez kerüljön kivizsgálásra; sajnos '96-ban és '97-ben - és nem '93-ban. És még egy nagyon fontos különbség van: hogy ebben a ciklusban minden megtámadott ügyben a vizsgálatra sor kerül, minden megtámadott ügyben - legalábbis amire én emlékszem - a kormánypártok maguk támogatják azt, hogy a vizsgálatra sor kerüljön. (Dr. Dávid Ibolya ingatja a fejét.) Kedves Dávid Ibolya Képviselõ Asszony! A Tocsik-ügy kivizsgálását - a szabaddemokrata elnökkel - az alkotmányügyi bizottság kezdte, és a meghallgatásokat... (Dr. Dávid Ibolya: Bocsánat! Én...) az alkotmányügyi bizottság indította el. Én nem emlékszem... - az imént távozott Salamon László, aki akkor az MDF részérõl az alkotmányügyi bizottság elnöke volt, vezetésével nem volt semmilyen meghallgatás MDF-Fidesz-székházügyben. (Dr. Hankó Faragó Miklós: Soha, egyszer sem!) Nem volt ilyen!
Nem emlékszem rá, hogy hasonló készséget tanúsított volna az MDF a saját problematikus ügyeinek a kivizsgálására, akár csak közel is, mint amilyet a Szabad Demokraták Szövetsége minden ilyen ügyben tanúsított, amióta kormányon van. Úgyhogy én azt hiszem, egy érthetõ igény az, hogy ha már '93-ban a dolog nem került kivizsgálásra, akkor a dolog kivizsgálásra kerüljön. Nem tagadom, az a tény, hogy a Magyar Demokrata Fórum és a Fidesz parlamenti képviselõi hétrõl hétre a becsület és tisztesség Grál-lovagjaként lépnek fel itt a parlamentben, és hogy olyan ügyeket, ahol - most csak egy példát mondok - maga a kormánypárti miniszter, a minisztérium leplezi le a korrupciót, úgy kezelik, mint egy olyan korrupciós botrányt, amit valaki más leplezett le, és addig rejtegetni akart a miniszter. Ezt a játékot játsszák az Ok-Tat-ügyben, ezt a játékot játsszák most a Fõvárosi Önkormányzatban, azzal az üggyel, amit maga az önkormányzat tárt fel: úgy beszélnek ott korrupciós botrányról, mintha nem maga a Fõpolgármesteri Hivatal tárta volna fel. Tehát úgy keverik össze az ügyeket, hogy olyan benyomás keletkezzék, mintha itt korrupciós ügyek sorozata lenne, holott egyetlenegy van; az összes többirõl ez nem derült ki. A parlamenti vizsgálat kimutatta a Budapest Banknál, kimutatta egy sor ügyrõl, hogy nincs olyan ügy, amit sejtettek mögötte, és mégis hétrõl hétre itt napirend elõtt meg az interpellációs idõben úgy lépnek fel, mint a becsület és tisztaság Grál-lovagjai.
Akkor nézzük, hogy tényleg azok voltak-e akkor, amikor a kezükben volt a hatalom, a kezükben volt a kormányzás, módjuk volt állami pénzekrõl rendelkezni; akkor tényleg érdemes tudni, akkor hogy éltek ezzel a lehetõséggel.
És egyelõre azt mutatja ez a vizsgálat, hogy bizony, úgy éltek ezzel a lehetõséggel, hogy állami vagyont változtattak át saját pártpénzükké. Errõl szól ez a történet! Az adatok ezt nagyon valószínûsítik, de meglátjuk, hogy az Állami Számvevõszék errõl mit fog mondani. Köszönöm szépen.