DR. KRISTÓF ISTVÁN elõterjesztõ: Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Én azt hiszem, hogy nekem, aki végigültem azt a 13 hónapot, amíg ez a jelentés az albizottság megalakulásától kezdõdõen idekerült a parlament asztalára, semmiféle meglepetést nem okozott az, hogy a vitatkozó felek mennyire másként ítélik meg a szóban forgó kérdést. Ami azért mégis némi meglepetést okozott, az az volt, hogy azért az eddigi viták során ellenzéki képviselõtársaim némileg tárgyszerûbbek voltak, és legalább törekedtek arra, hogy amit nyilvánosan vagy plénum elõtt elõadnak, azok a tények vagy körülmények valamilyen viszonyban, indokolható viszonyban legyenek az elõterjesztéssel vagy a szóban forgó kérdéssel.
Nem szívesen, de néhány olyan kérdésre kell reagáljak, amelyekrõl úgy érzem, hogy adott esetben jobb lett volna, ha nem hangzik el a parlament nyilvánossága elõtt. Elsõsorban én azokra a megjegyzésekre gondolok, amelyek Dávid Ibolya képviselõ asszony és Deutsch Tamás képviselõ úr részérõl az ügyben felkért szakértõ személyére vonatkoznak.
Mindkét felszólaló képviselõtársam tényként közölte a parlament részt vevõ képviselõivel és ezen keresztül az ország nyilvánosságával, hogy azzal a szakértõvel szemben, aki az albizottság mûködése során szakvéleményt készített, az erre hivatott testület etikai eljárást folytat, és vele szemben majd milyen kamarai vagy egyéb szankciók lesznek. Ez egy folyamatosan hangoztatott álláspont. Ez már elhangzott ellenzéki képviselõtársaim részérõl az alkotmányügyi bizottságnál is. Ekkor én vettem magamnak azt a fáradságot, hogy rákérdeztem és megkérdeztem, hogy milyen ténybeli alap támasztja alá ezt az álláspontjukat. Nevezetesen, hallomás, vélemény, tudomás, szóbeszéd alapján állítják ezt, avagy konkrét ténybeli adatokkal is alá tudják ezt a kérdést támasztani?
Én vettem magamnak azt a fáradságot, hogy a mai nap folyamán fölhívtam az érintett szakértõ urat, és megkérdeztem tõle - számítva persze arra, hogy ez itt ma megint el fog hangzani -, és megkértem azt, hogy akkor mondja most meg nekem õszintén, indult-e ellene etikai eljárás vagy bármiféle eljárás amiatt, hogy az albizottság részére szakvéleményt adott, és amilyen módon, vagy amilyen körülmények között ezt tette. A szakértõ úr a mai beszélgetésünk során azt mondotta, hogy õ semmiféle hivatalos értesítést, tájékoztatást, idézést, felszólítást, büntetést, semmit nem kapott ez ügy kapcsán. Õ tiszta lelkiismerettel és nyugodtan végzi a tevékenységét, nincs tudomása arról, hogy ellene bárki eljárást folytatna.
Én úgy gondolom, hogy ha bárki ellen ez ügy kapcsán ez év tavaszán adott szakvélemény miatt etikai eljárás indult volna, én feltételezem, hogy azért az eltelt hat-hét hónap alatt errõl már valamilyen módon kellett volna hogy értesüljön, és azt a nyilatkozatot kaptam, hogy ilyenrõl nincs tudomása. Én azt a következtetést tudom levonni, hogy nem indult ellene ilyen eljárás.
(21.40)
Hiszem és vallom, hogy minden szónak, amely itt a parlament nyilvánossága elõtt elhangzik, nagyon komoly jelentõsége van. Nagyon szomorú lennék, ha Dávid Ibolya képviselõtársam vagy bárki más, aki azt állítja, hogy a szakértõ úr ellen etikai eljárás van folyamatban, nem tudná ezt az állítását tényszerûen igazolni, hiszen ez itt személyiségi jogokat, jó hírnevet is érintõ kérdés. Különösen nehezményezem, ha ilyen alaptalan állítások netán jogásztól, az alkotmányügyi bizottság tagjától hangzanak el. Amennyiben hitelt érdemlõen igazolódik, hogy a szakértõ úr engem nem tényszerûen tájékoztatott és valóban folyamatban van ellene etikai eljárás, akkor az eddigieket természetesen visszavonom.
Deutsch Tamás képviselõ úr hozzászólásában többször elmondta, hogy nem ellenzik az újabb ÁSZ-vizsgálat lefolytatását. Dávid Ibolya képviselõtársam is többször hivatkozott arra, hogy ebben az ügyben - nevezetesen a székházjuttatások törvényességével összefüggésben - korábban már számvevõszéki vizsgálat folyt. A tényszerû vita persze ezt az adatot nem támasztja alá. Az albizottság több alkalommal rákérdezett arra, hogy az Állami Számvevõszék milyen tevékenységet folytatott le. Minden esetben azt a választ kaptuk, hogy az Állami Számvevõszék a Fidesz-MDF székházjuttatás törvényességét sem a jogcímet, sem pedig a mértéket tekintve nem vizsgálta. Ez a fõ mondanivalója annak az állami számvevõszéki levélnek, amelybõl Dávid Ibolya képviselõtársam meglehetõsen hosszasan idézett. De egy tárgyszerû vitában egy dokumentumból nem lehet kicsemegézni és kimazsolázni azokat a mondatokat és szavakat, amelyek az adott álláspontot alátámasztják, és persze nem lehet figyelmen kívül hagyni az állásponttal ellentétes tényeket. Ebbõl a számvevõszéki levélbõl egyértelmûen az derül ki, hogy a székházjuttatások törvényességét az Állami Számvevõszék sem jogszerûség, sem mérték oldaláról nem vizsgálta.
Dávid Ibolya képviselõ asszony meglobogtatta a szónoki pulpituson azt a sajtókommünikét és el is mondta azt, hogy ez azt tartalmazza, hogy az Állami Számvevõszék elnöke célvizsgálatot rendelt el ennek a kérdésnek a tisztázására. Azt hiszem, egy tárgyszerû vitában hozzá kellett volna tenni azt is, hogy ez a közlemény valóban megjelent a sajtóban annak idején, de semmiféle vizsgálat nem történt ebben az ügyben. Ezt az Állami Számvevõszék megerõsítette, amikor az albizottság erre kifejezetten rákérdezett.
Dávid Ibolya képviselõ asszony és Deutsch Tamás is több alkalommal hivatkozott arra, hogy a Tocsik-üggyel, illetve más bizottságokkal ez az albizottság milyen viszonyban van. Képviselõ asszony elmondta, hogy 1993-ban miért alakították ki azt az álláspontot, amit képviseltek ebben a kérdésben. Annyi személyes elõadást engedjenek meg nekem, hogy tegnap alkalmam volt Dávid Ibolya képviselõ asszonnyal ugyane téma keretében a Parlamenti Naplóban szerepelni. Ott elhangzott a kérdés képviselõ asszony felé, hogy miért nem szavazta meg 1993-ban a Demokrata Fórum a 10710. számú határozati javaslatot. Ott az a válasz hangzott el, azért, mert az akkori Házszabály nem adott erre lehetõséget, és egyébként is, egyetlenegy vizsgálóbizottság sem alakult meg az elõzõ ciklus alatt.
Akkor azt hittem, hogy képviselõ asszony ezen állítása pillanatnyi formakihagyás. Ezt a lehetõséget nem használtam ki a feltétlenül szükségesnél nagyobb mértékben, de nagyon csodálkoztam, amikor itt a hozzászólásában ezt a körülményt ismételten elõadta és elmondta, hogy a Házszabály nem tartalmazta a vizsgálóbizottságot, egyébként is, egyetlenegy vizsgálóbizottság sem alakult meg. Ez tényszerûen így van, mert ha megnézzük, láthatjuk - Bauer képviselõ úr erre utalt -, hogy az elõzõ ciklusban 29 alkalommal került sor képviselõi kezdeményezésre különféle ügyekben vizsgálóbizottság felállítására, de a Magyar Demokrata Fórum valóban egyetlenegy alkalommal sem tartotta támogatásra méltónak ezeket a kezdeményezéseket. Ezt azonban én - Dávid Ibolya képviselõ asszonnyal ellentétben - nem pozitívumként értékelem, hanem inkább azt mondanám, hogy ebben az álláspontban és ebben a magatartásban a Magyar Demokrata Fórumnak a nyilvánossághoz való viszonya, a parlamenti kisebbség ellenõrizési jogáról kialakított véleménye, illetve - összegezve - egész politikai filozófiája tükrözõdött, tehát semmiképpen nem tartom pozitív jelenségnek. Mert igaz, hogy nem volt benne, hogy kötelezõen létre kell hozni, de képviselõ asszony nagyon jól tudja, akadálya sem volt annak, hogy a parlament egy pozitív döntéssel utat adjon a kisebbségi jogok ilyen irányú érvényesülésének.
Végül is ez az önmagában konzekvens magatartás - az, hogy az MDF milyen álláspontot foglalt el - 1993-ban különösebben senkit nem lepett meg. Annál meglepõbb volt talán azoknak, akik figyelemmel kísérték a politikát, az akkori Fiatal Demokraták Szövetségének az
lláspontja, mert a Fiatal Demokraták Szövetsége igen határozottan és igen lelkesen támogatott minden kezdeményezést, egész pontosan a 29- bõl 28-at. Egyetlenegyet nem támogatott, azt, amikor ez a kérdés került volna napirendre.
A Tocsik-üggyel összevetve azt el kell mondani, hogy ennek a végkifejlete elõttem még nem ismert. Azért azt kérem, képviselõtársaim, hogy egy dolgot írjanak a javunkra, mégpedig azt, hogy nem elkendõzésre és nem szõnyeg alá söprésre törekedett egyik párt sem, hanem amikor kirobbant ez az egész ügy, akkor az alkotmányügyi bizottság azonnal megkezdte a kivizsgálását, létrejött az a vizsgálóbizottság, amelyik létrejött, és mi vállaljuk a nyilvánosságot, hogy mindenki azt a felelõsséget, amely õt az adott ügyben terheli, azt vigye és viselje. Ugyanez az álláspont alakult ki a szocialista frakcióban, de gondolom, más frakciókban is, hogy adott keretek között a vizsgálóbizottságok szabadon jöhetnek létre, illetve azt a tevékenységet, amely erre a bizottságra meghatározható, a többségi akarattól függetlenül fejthessék ki.
Említette képviselõ asszony, és szóba került Rubovszky képviselõ úr részérõl is az azonos elbírálás kérdése és elve. Dávid Ibolya képviselõ asszony úgy említette, hogy az MSZP vagyonelszámolása nem volt rendben, felemlegette a Kossuth Könyvkiadót, illetve bizonyos pártgarázsokat is. Rubovszky képviselõ úr pedig azt mondta, hogy az albizottsági többség erõbõl meghiúsította azt a törekvést, amikor õk az egyéb székházjuttatásokkal kapcsolatos felmérésekre törekedtek.
Szeretném elmondani és ismételten megerõsíteni - lehet, hogy ezt még többször meg kell tenni, hogy mindenkiben rögzüljön -, hogy a Magyar Szocialista Párt a vagyonával elszámolt, ezt az Állami Számvevõszék jóváhagyta, illetve a parlament ezt törvénnyel erõsítette meg. Ezért nem nagyon érzem helyénvalónak itt bizonyos mûkincsekre vagy akármilyen más összefüggésekre való utalást.
A Kossuth Könyvkiadóval kapcsolatban annyit szeretnék még megjegyezni, hogy ez megint egy felmelegített téma. Képviselõtársaim ezt 1993-ban, már a székházügyet követõen, ismételten elõvették, amikor sovány vigaszként valaki bedobta a köztudatba a Steindl utca 1. és a Kossuth Könyvkiadó épületét. Szeretném elmondani, hogy ebben az ügyben viszont volt állami számvevõszéki vizsgálat, és a vizsgálat azt állapította meg, hogy ez a két ingatlan, amelyekre önök olyan gyakran hivatkoztak, korrekt módon szerepelt az MSZP vagyonelszámolásában, igaz, hogy nem ott, ahol többen keresték, hanem a Kossuth Könyvkiadó vagyonaként.
(21.50)
A képviselõ asszony azt is említette, hogy bûncselekmény elkövetésével vádol az albizottság többeket, KVSZ- és ÁVÜ-dolgozók részérõl. Én ilyen részt nem találok a jelentésben, megítélésem szerint nincs is benne, ha jól emlékszem, kizárt, hogy ilyesmit tartalmazzon az albizottsági jelentés.
Az eljárás jogszerûségénél képviselõ asszony idézte a '90. évi VII. törvény 10. és a 12. §-át, illetve elemezte ezen törvényhelyek egymáshoz való viszonyát. Az elõterjesztõ képviselõjeként sem tudom teljes mértékben osztani azt az álláspontot, amelyet képviselõ asszony kifejtett, mert bár azt kell mondanom, hogy részarányaiban van abban igazság, amelyet ön ebben a kérdésben elõadott, de megfeledkezik arról, hogy a törvény 26. §-a tartalmaz bizonyos korlátozó rendelkezéseket, és amikor az eljárásban részt vevõk szerepét és magatartását értékelni vagy minõsíteni próbáljuk, akkor magát a törvény egészét kell figyelembe venni - és nem egy-két szakaszt értelmezni.
Rubovszky képviselõ úr neheztelt azért - és elnézést, ezt az elõbb elfelejtettem -, hogy az albizottság nem támogatta azokat az ellenzéki felvetéseket, melyek szerint buzduljunk föl, és mérjük föl az összes párt részére juttatott székházak alapterületét. Én akkor is elmondtam, most is megerõsítem - és ez az álláspont került többségbe -, hogy ha értelme és célszerûsége igazolódna, akkor részemrõl és képviselõtársaim részérõl ennek nem lenne akadálya; de mivel a juttatások elsõ körében - és ezt képviselõtársaim nagyon jól tudják - a '91. évi XLIV. törvény nem négyzetméterrõl beszél, a két pártot kivéve - azt mondja meg, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt kapja a Nagyenyed utca 5. alatti ingatlan 84/100-ad részét, a Magyar Szocialista Párt kapja a Köztársaság tér 26. alatti ingatlannak 1/1 tulajdoni arányát. Ha ehhez képest célszerûségi oldalról meg lehet indokolni, hogy miért vegyük elõ a centit és miért mérjünk, amikor a törvény meghatározott tulajdoni illetõségeket nevesít, akkor én azt mondom, hogy uccu neki, mérjünk, de azt hiszem, hogy ennek semmi értelme nem lenne - ezért nem tudtuk támogatni ezt a javaslatot, képviselõ úr.
Dávid Ibolya képviselõ asszony ígéretet próbált belõlünk - hogy úgy mondjam - kicsikarni annak érdekében, hogy hogyan viszonyuljunk majd az állami számvevõszéki jelentéshez. Én azt mondom, hogy nem lenne célszerû errõl nyilatkozni, mielõtt magát az állami számvevõszéki jelentést látnánk. Nem azt mondom, hogy az Állami Számvevõszéknek mindenben osztania kell azt, amit az alkotmányügyi bizottság az albizottság jelentéseként elfogadott, viszont azt természetesnek tartom, hogy ha eltérõ jogi álláspontra vagy eltérõ értelmezésre helyezkedik, akkor ezt megfelelõ módon, szakmailag korrekt módon, hitelt érdemlõen, hitelesen indokolja meg azért, hogy ezt el lehessen fogadni.
Tehát összességében, úgy érzem, a számvevõszéki jelentést majd annak ismerete után lehet értékelni; lehet azzal egyetérteni, lehet azzal egyet nem érteni, az a tartalmától függ, és el lehet fogadni vagy el kell fogadni adott esetben - ez is a tartalmától függ.
Többször elhangzott, mind Deutsch Tamás képviselõ úr részérõl, mind Dávid Ibolya képviselõ asszony részérõl, hogy prekoncepció alapján folyt ez az eljárás, és ennek alátámasztásául mind a ketten idézték miniszterelnök úr egy bizonyos nyilatkozatát bizonyos 2 milliárd forintról. Dávid Ibolya képviselõ asszony levezette azt, hogy érdekes módon az albizottság is ilyen mértékû jogtalan anyagi elõnyt állapított meg a két párt esetében - az való tény, hogy ez szerepel az albizottsági jelentésben. Én ezeket a nyilatkozatokat, amelyekre önök hivatkoztak, nem ismerem, természetesen biztos úgy van, ahogy önök említik, de ez nem azt igazolja, hogy prekoncepció lett volna. Ez annak az oka, tisztelt képviselõ asszony, hogy 1993-ban ez az ügy meglehetõsen nagy nyilvánosságot kapott a politikai közvéleményben, és ha elõszedjük - vagy önök elõszedik, mert nyilván le van fûzve - a korabeli sajtódokumentációt, akkor meglepõdve fogják azt megállapítani, hogy a sajtó milyen tényszerûen és milyen korrekt módon tárta fel ezen ügy összefüggéseit, a négyzetméter- és a területszámítása csaknem teljes mértékben pontos, és bizony az értékadatok is teljes mértékben pontosak.
Hogy a 2 milliárd forint az albizottság jelentésében honnan került ki: ön arra utalt, hogy ez nekem valamiféle helyi ismeretem. Én ezt soha nem mondtam, ehhez nem is értek. Úgy alakult ki ez a 2 milliárd forint, képviselõ asszony, hogy a juttatás mértékét tekintve a Váci utca 38. már nem illette volna meg önöket az albizottság megítélése szerint - ez pontosan 1 milliárd 530 millió forint -, a juttatás mértéke pedig a Széchenyi rakpart 3. tekintetében 50 százalék, annak csak a fele fért volna be az önök kvótájába, tehát az ott elért 900 millió forint fele nem járt volna. 1 milliárd 530 millió, illetve négyszáz-egynéhány millió - ez a legóvatosabb becslések szerint is ott lehet valahol 2 milliárd forint körül.
Azt hiszem, tisztelt Országgyûlés, hogy minden olyan felvetésre, amelyre reagálnom kellett, reagáltam.
Elõterjesztõként talán annyit, hogy van-e tanulsága ennek az ügynek. Természetesen van; tanulság az, hogy egyrészt a politikai megállapodásokat be kell tartani mind az érintett pártok, mind pedig a politikai megállapodások jogszabályi szövegét megfogalmazó kormány, illetve parlament részérõl, utána ennek megfelelõen kell eljárni. Köszönöm szépen.