LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! A magyar orvostudomány a század végére eljutott odáig, hogy szinte a lehetetlent is meg tudná valósítani, ám sokszor a lehetségesre sincs elég pénze.
(9.00)
Pedig ma már lehetséges lenne a természet által halálra ítélt, utolsó utáni szívdobbanásában reménytelenül reménykedõ ember megmentése is, hogy sikeres szívmûtéte után akár még évtizedekig teljes életet élhessen.
Lehetséges lenne, ha szerencsés országban születik, csakhogy ott 11 százalékot fordítanak a mienknél sokkal magasabb nemzeti jövedelembõl az egészségügyre, és nem 5-6 százalékot, mint itthon, ahol - talán emiatt is - Európában a legmagasabb a 40-60 év közötti férfiak szív- és érrendszeri betegségek okozta halálozása.
Mert mire elég a szégyenteljesen alacsony összeg? A szívsebészet mûködtetésére biztosan nem! Ugyanis oly módon térítik meg a kórházaknak a mûtétek tényleges árát, hogy minden egyes nagy szívmûtét legalább 400 ezer forint veszteséget jelent az adott kórháznak. A kórház azonban rendszerint képtelen ezt kigazdálkodni; egyre inkább eladósodik az egész intézmény.
Néhány példa erre az idei esztendõbõl: Zalaegerszeg - 160 millió forint hiány; Pécs - 100 millió forint hiány; Debrecen - 406 millió forint hiány; a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen mintegy 400 millió forint hiányt okozott a transzplantációs klinika és az Ér- és Szívsebészeti Klinika.
Ebben a - nem önhibájából bekövetkezett - helyzetben elõször a zalaegerszegi kórház vezetése döntött úgy, hogy az év hátralévõ részére tervezett 30 szívmûtétet leállítja.
Ebben a helyzetben az ország egyik legjobb szívsebésze, Papp Lajos professzor úr éhségsztrájkba kezdett. Õ, aki ezrek életét mentette meg, most saját életét készül feláldozni a betegek életéért - jogtalanul, tehetném hozzá, mert Papp Lajos professzor úr életben maradása lenne a betegek érdeke. Erre az elhatározásra az után jutott a professzor úr, hogy a kompromisszumok végsõ határáig is elment; vállalta, hogy legalább az azonnali életveszélyben lévõ betegek mûtéte érdekében elfogadja a többé-kevésbé halasztható mûtétek szüneteltetését.
Ennek ismeretében nagy cinizmus kell ahhoz, hogy Szekeres Imre frakcióvezetõ úr - a tegnapi napon - itt, e Házban arra hivatkozzék, hogy a professzor úr beleegyezésével szüntették be a nem közvetlen életveszélyben lévõ betegek mûtéteit.
Kökény Mihály népjóléti miniszter úr - diplomája szerint orvos - november 8-án azt nyilatkozta a Dunántúli Naplónak: "A szív- és érrendszeri betegségek elleni küzdelemben elsõsorban nem a mûtétek számát, hanem a megelõzõ intézkedéseket kellene növelni.". Azok, akik olyan pénzügyi feltételeket teremtettek az egészségügyben, amelyek idáig vezettek, ne merészeljék azt mondani, hogy az egészségügy csõdhelyzetének oka a megelõzõ intézkedések hiánya vagy a kórházak rossz gazdálkodása! Ki a felelõs? Az, aki elfogadja, hogy 3 év alatt a felére csökkenjen az egészségügyre fordított összeg Európa legbetegebb országában, és most azokra mutogat, akik ennek ellenére mégis megpróbálják valahogy mûködtetni az egészségügyet - merthogy õk valóban orvosok, nemcsak diplomások.
Megrendítõnek tartom Papp Lajos sebészprofesszor úr erkölcsi kiállását, mely drámai ellenpontja az MSZP-SZDSZ szívtelen kormányzati politikájának.
Papp Lajos szívsebész orvosi esküjéhez méltó tisztességgel vállalt önkéntes sorsközösséget az egészségügyi kormányzat által cserbenhagyott betegeivel. A drámai tiltakozás azt jelenti, hogy a magyar egészségügyben szükségállapotok uralkodnak, az állam nem látja el az alapvetõ feladatait. A Bokros-csomag miatt a népegészségügy kritikus helyzetbe került. Az egészségügy területén sürgõs, azonnali beavatkozásra van szükség, közvetlen életveszélyeket kell elhárítani.
Arra szólítom fel Horn Gyula miniszterelnök urat, hogy az egészségügyben kialakult szükségállapot miatt azonnali hatállyal mentse fel Kökény Mihály minisztert, aki személy szerint is felelõs.
A kormányzatnak lehetõsége van arra, hogy a költségvetési tartalékból fedezze a várakozó betegek szívmûtéteinek költségeit. A tárca új vezetése pedig mielõbb nyújtson be a parlamentnek egy olyan programot, amely legalább az 1998-as országgyûlési választásokig garantálja az egészségügy mûködõképességét.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)