BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Hasonló helyzetben vagyok, mint Hankó Faragó Miklós képviselõtársunk, tudniillik én is olyan módosító indítvány indokoltságáról szeretném képviselõtársaimat és a kormányt meggyõzni, amelyet az a bizottság, amelyben én dolgozom - a gazdasági bizottság - támogat, sõt még annyival is jobb a helyzetem, hogy még az alkotmányügyi bizottságban is megkapta az egyharmadot. Azokban a bizottságokban, ahol nem tudtam jelen lenni a tárgyalásnál, ott sajnos nem sikerült ezt elérni (Derültség.), de tudott dolog, hogy egy képviselõ egyszerre legfeljebb két bizottságban tud megjelenni; még a képviselõk sem képesek egyszerre három-négy bizottságban jelen lenni.
Ez a módosító indítvány is - ugyanúgy, mint képviselõtársam módosító indítványa - egy szakállas módosító indítvány, mert már több mint kétéves a dolog érdemét tekintve, hiszen a két évvel ezelõtti vitában is megfogalmazódott már; a két évvel ezelõtti vitában is már benyújtottam; a két évvel ezelõtti vitában is sikerült hozzá megszereznem a gazdasági bizottság támogatását. Egy dologban azonban remélem, hogy változás fog beállni, nevezetesen abban, hogy akkor a kormány és az Országgyûlés nem fogadta el - nagyon bízom benne, hogy ez most megváltozik. Ezt az is indokolja, hogy közben eltelt két év, és közben a dolog lényegét és érdemét tekintve a kormány elfogadta a mi két évvel ezelõtti álláspontunkat; azt az álláspontunkat, miszerint biztosítani kell azt, hogy az állampolgárok szabadon átválthassák a forintjukat devizára és valutára. Ezt a két évvel ezelõtti vitában a kormány még nem fogadta el, és érvelt hosszasan ellene, hogy a magyar gazdaság még nincs abban a helyzetben, hogy ezt meg lehessen tenni. Aztán eltelt néhány hét, és a kormány rájött, hogy bocsánat, nekünk mégis igazunk volt; noha a törvényben ez nincs benne, tegyük egy kormányrendelettel ezt lehetõvé.
Ma már a törvény is gyakorlatilag szabaddá teszi az állampolgárok számára a folyó mûveletek körében az átváltást. Miközben bármely magyar állampolgár bemehet egy magyarországi bankfiókba, és azt mondhatja, hogy itt van háromszázezer forint, tessék ezt átváltani márkára, schillingre, dollárra vagy cseh koronára, akkor a bank - ha van a készletében ilyen valuta; cseh korona sajnos általában nincs - ezt az átváltást megteheti; ugyanakkor ha az állampolgár a saját devizaszámlájáról veszi föl ezt az összeget, akkor a hatályos törvény jegyében bármikor elszámoltathatja õt a devizahatóság arról, hogy mire költötte el ezt a pénzt.
Tudom azt, hogy a hatályos törvényünk a nem folyó mûveletek, hanem a tõkemûveletek keretében még nem teszi teljesen szabaddá a forint átváltását. Én ezt tudom. És azt is tudom, hogy a Nemzeti Bankban, amit Magyarországon a devizahatóság jelzõvel is szoktak illetni, az a tévképzet él, hogy õ ennek a törvényes korlátozásnak a mûködtetését csak akkor tudja biztosítani, ha korlátlanul elszámoltathatja valamennyi magyar devizabelföldit arról, hogy helyesen, rendeltetésszerûen használta-e föl ezt a valutát. A valóságban persze mindenki tudja, hogy hiába van ez a törvényben és hiába van ez a jogosítványa a Nemzeti Banknak mint devizahatóságnak névleg, valójában ez nem mûködik. De mûködhet - mondja erre a devizahatóság; és azt mondja, hogy igaz ugyan, hogy én abban a sok százezer vagy még több deviza- és valutamûveletben nem élek ezzel a jogommal, ami elvileg a rendelkezésemre áll - de élhetek! És pont errõl van szó, tisztelt Országgyûlés: a jogrend alapjait ássa alá az, ha a hatóságnak van egy olyan joga, amivel általában nem él; az állampolgárok ehhez vannak hozzászokva, hogy általában nem él - de bármikor megteheti.
És itt ugyanoda jutok vissza, ahova Hankó Faragó Miklós az elõbb, hogy ez teret nyit a szelektíven, a mindenkori hatóság mindenkori ízlése szerint kiválasztott módon alkalmazott önkénynek. És ezért azt gondolom, hogy azt a jelenlegi passzust a hatályos törvény 6. §-ában, hogy a devizabelföldi a rendelkezésére bocsátott deviza, valuta rendeltetésszerû felhasználásáról, illetõleg a devizakülfölditõl járó összeg befolyásáról a devizajogszabályban meghatározott módon a devizahatóságnak elszámolni köteles, ezt a passzust mint egy kinõtt ruhát le kellene vennie a magyar devizatörvénynek, meg kellene tõle szabadulnia, hogy úgy nézzen ki, mint egy civilizált európai ország devizaszabályozása. Mert most nem így néz ki! Ezzel a passzussal úgy néz ki, mint egy olyan devizaszabályozás, amely még magán viseli a kötött devizagazdálkodás gúnyáját, kinõtt, torz gúnyáját.
A javaslatunk elfogadása semmiféle veszélyt ma már a magyar forintra, a magyar devizagazdálkodásra nem jelent. Mérhetetlen elõnye részben esztétikai, vagyis hogy megszabadítanánk a magyar szabályozást egy oda nem illõ, rút elemtõl, ugyanakkor jogbiztonság-növelõ, a jogrend egységét óvó javaslat.
Szívhez szóló hangon kérem ezért a kormányt (Derültség.), hogy tanuljon a két évvel ezelõtti tapasztalatból, amikor nem fogadta el a javaslatainkat itt a parlamentben, és aztán elfogadta a kormányban.
(21.30)
Ne érje újabb ilyen szégyen a kormányt, hanem fogadja el javaslatunkat a parlamentben is, és akkor mindenki jól fog járni.
Hasonló jellegû a 3. pontban szereplõ javaslatom is, amikor csak azt a különbségtételt javaslom megszüntetni, amit a benyújtott törvényjavaslat következtében szenvedne el a devizaszabályozás; egy indokolatlan különbséget tenne természetes személy és egyéb devizabelföldiek között, amennyiben a benyújtott törvényjavaslat szerint csak a természetes személynek lenne joga a valutát és devizát - a hazahozott devizát vagy valutát - birtokban tartani. Azt gondolom, hogy egy idejét múlt korlátozás, ha ezt a lehetõséget a nem természetes személy devizabelföldiektõl a szabályozás megvonja. Praktikus megfontolásokból - mondjuk, napidíj folyósítása - egy szervezetnek, egy vállalkozásnak is szüksége lehet arra, hogy korlátozott mértékben valuta legyen a kezében. Attól tartani, hogy ez széles körû lesz, nem kell, hiszen racionálisan gondolkodó vállalkozás nyilvánvaló, hogy nem készpénzben, hanem számlán tartja a rendelkezésére álló külföldi pénzt.
Aki vissza akar élni ezzel a lehetõséggel, az - jól tudjuk - ma is megtalálja a visszaélés lehetõségeit, ezért javaslom a kormánynak, hogy a 3. pontban levõ módosító javaslatomat is fontolja meg és fogadja el. Ez a javaslat szervesen összefügg az 5. pontban levõ javaslattal is.
Összefoglalva és nem untatva tovább képviselõtársaimat: tulajdonképpen azt hiszem, hogy javaslataink lényege az, hogy végre ezen a területen a devizaszabályozásban is vallja már be magának kormányunk és a Nemzeti Bank, hogy minden folyamat általános ellenõrzésére úgysincs lehetõség. A gazdasági életben, a polgárok életében lezajló valuta- és devizamûveletek nagy tömege így is, úgy is kisiklik az állami ellenõrzés alól - és ez nem baj, hiszen a nemkívánatos folyamatokat makroökonómiai szabályozással tudja a kormány, a gazdaságpolitika kiküszöbölni. Tehát ma már semmi kárt nem okoz, ha lemondunk a totális ellenõrzés, a totális kézbentartás illúziójáról, és ha errõl az illúzióról lemondtunk, akkor fölöslegessé válnak azok a korlátozások, amelyek ma még benne vannak a devizaszabályokban, amelyeket a benyújtott devizatörvény-módosítás még benne akar tartani - ezek fölöslegessé válnak. Ugyanakkor, ha bent maradnak, akkor lerontják a jogrendet, lerontják a jogbiztonságot - amint errõl mindketten beszéltünk - és elcsúnyítják az egyébként oly tetszetõs, oly rokonszenves, liberalizált devizaszabályozást.
Ennek jegyében kérem a kormányt, hogy a jövõ héten sorolja be módosító indítványainkat a kormány által támogatott indítványok egyébként oly szûk körébe - mert hiszen oly kevés módosító indítványt nyújtottak be ehhez a törvényhez -, és kérem képviselõtársaimat, hogy amennyiben a kormány besorolja oda, akkor természetesen támogassák mint kormány által támogatott indítványt; ha a kormány ezt mégsem tenné meg - ami engem nagyon elszomorítana -, akkor mint a gazdasági bizottságban támogatott, az alkotmányügyi bizottságban egyharmadot kapott, tehát mindenképpen szavazásra kerülõ indítványt szavazataikkal támogassák a jövõ héten.
Köszönöm szépen.