DR. SZABÓ ZOLTÁN mûvelõdési és közoktatási minisztériumi államtitkár, a napirendi pont elõadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Magyarország e században nem volt híján a történelmi sorsfordulóknak. Jócskán el is koptattuk ezt a kifejezést, és tudjuk, hogy a sorsfordulók is koptattak bennünket. Az ifjú nemzetek szónokiassága helyett a sokat próbáltak higgadtságával szögezzük le: most az euro-atlanti beilleszkedés történelmi fordulója ll elõttünk.
Amikor társtulajdonosokat keresnek abba a sokat emlegetett európai házba, az elsõ szûrési szempontot az anyagiak jelentik. Mi az esélye annak, hogy rendben hozzájárulunk a közös költségekhez és csak elviselhetõ mértékig csapoljuk meg õket? Kimondva-kimondatlanul azonban majdnem egyenrangú ezzel az a szempont is, hogy mennyire kulturált lakótársra van kilátás. A tisztelt Ház elé terjesztett törvényjavaslat a nemzet kulturális állapota érdekében szükséges teendõket hivatott rendszerbe foglalni és törvényerõre emelni.
A kormányprogram szelleme, a törvényhozás határidõnaplója szerint némi késéssel születik meg a kulturális szaktörvény. Meglehet, a kulturális élet reálfolyamatait és állapotát leíró megfigyelések szerint még inkább, hiszen a ráfordításokban csökken a közpénzek aránya, ezért csökken a kultúrában foglalkoztatottak száma, intézmények kényszerülnek bezárásra, átszervezésre, pénzügyi önkorlátozásra, nõtt a kultúrát semmilyen módon vagy csak kommersz formában igénylõk hányada. Ezt egyelõre nem ellensúlyozza a rendszerváltás anyagi nyerteseinek kulturális presztízsfogyasztása, és erre is - a tömegkultúrára pedig még inkább - a multinacionális szórakoztatóipar térnyerése jellemzõ.
Van azonban az idõmérlegnek egy másik serpenyõje is, és erre is érdemes egy pillantást vetni. Mindenekelõtt lefutott a kulturális Gorenje-láz: az tehát, amely a kommerszhez való hirtelen igazodást jelenti. Ez nagyjából beállt egy piaci társadalom normálértékére. Ugyanez mondható el az atyáskodó államhatalomhoz fûzõdõ tudatos és tudat alatti nosztalgiákról is. Természetes és elviselhetõ szintre mérséklõdött a kulturális élet politikai töltete, a "kultúrkampf"-ok kockázata. Van távlati nemzeti stratégiánk: az euro-atlanti beilleszkedés; megállapodott a helyi önkormányzatok tervezési- politikai gyakorlata, tömegesen színre lépett és a kultúrában is érezteti hatását a civil szektor, beüzemelt a Nemzeti Kulturális Alap - amely a kulturális tevékenységek fõ kormányzati mecenatúra ügynöksége -, és megkezdõdött a nemzeti kulturális intézmények stabilizációja, sõt a honfoglalás és az államalapítás évfordulóihoz kapcsolódóan van erõforrás a kultúra új templomainak létesítésére is.
Ezek a körülmények azt sugallják, hogy ma jobban kiszámítható a szaktörvények hatásmechanizmusa, hatékonyabban tûzhetõk ki az állami támogatás céljai. Ezzel a többlettel ellensúlyozhatjuk a késlekedést. Azzal a meggyõzõdéssel nyújtja be tehát a kormány a kulturális szaktörvénycsomagot, hogy idõben, még épp jókor keríthetünk sort az összegzõ törvényalkotásra.
Tisztelt Ház! A kultúra állapotát leíró mutatók a felszínt rajzolják ki. Egy nemzet kulturális színvonala azonban ennél mélyebben gyökerezõ, tartósabb képzõdmény. Büszkén készülünk ezeréves állami létünk és keresztény kultúránk megünneplésére, de ha egyoldalúan ebbõl vezetjük le kulturális önértékelésünket, azt érhetjük el, hogy összemosolyogjanak a hátunk mögött. A földgolyó számos pontján élnek ugyanis népek, amelyeknek jelen kulturális állapotán nemigen változtat a több ezer éves vélt vagy tényleges történelmi múlt, miközben más népek egy-két évtized alatt dolgozták le százados hátrányukat a mûvelõdési intézményeik terén. Egy nemzet kulturális arculatát döntõen az utolsó négy-öt emberöltõ formálja szociológiailag érzékelhetõ mértékben.
A magyarság elmúlt négy-öt emberöltõjének idejére esett a polgárosodás kiteljesedése, amely hazánkat a XIX. század végére - az Osztrák-Magyar Monarchia nagyobbik társországaként - az akkori mûvelt világ élvonalába emelte. Százesztendõs nemzeti szervezetek, kongresszusok és világkiállítások jegyzõkönyvei tanúsítják, hogy dédapáink teljes jogú alapítói voltak az ipari forradalmat megkoronázó civilizációs világrendnek. Mûvelõdési közintézményeink, országos társulatok és intézmények, helyi múzeumok, könyvtárak, gimnáziumok, kulturális szerepet is játszó vigadók és egyletek java része múlt századi alapítású, és gyakran az épületük is száz éve ugyanaz. Ez a szilárd alapja a nemzetközi versenyképességünknek, ami lemérhetõ a szellemi elit csúcsteljesítményén és azon a természetességen, amellyel fiaink-lányaink többsége közlekedik a nemzetközi közösségben.
Nem szabad azonban hallgatni a kirekesztettség és kisebbrendûség érzésérõl és okairól sem! A társadalmi, földrajzi és nyelvi kirekesztettség okozta alkati hátrányt görcsössé nevelte a szovjet blokkba zártságunk. Ahogy nem volt elpusztítható a nemzedékekkel korábban a felvilágosodástól a XX. századig tartó kulturális polgárosodás eredménye, úgy nem léphetõ át egyszerre az elmúlt fél évszázad sem, beleértve a rendszerváltás törvényszerû viszontagságait; de újra adottak a körülmények, hogy megteremtsük polgáraink teljes körû kulturális egyenlõségét a világ élvonalával. Törvénytervezetünk nem tûzhet ki ennél kevesebbet célul.
Tisztelt Ház! A tervezet - amelyet kivételes eljárásban tárgyalt az Országgyûlés, és amelynek vitája ennek folytán jórészt lezajlott a kulturális bizottságban - vitája során tehát a vízválasztó majdnem mindig az állam kezdeményezõ, feladatkijelölõ és teherviselõ szerepe volt, a szélsõ pontokat az errõl alkotott felfogás jelölte ki.
Mindkét álláspont a kultúráért aggódik és a kultúráért száll síkra, az egyetemes emberi kultúráért, s abból is azért, amit mi e hazában s e Házban a legjobban ismerünk, amihez legjobban kötõdünk, s amiért mindenkinél inkább felelünk: nemzeti kultúránkért. Méltatlan volna, ha ezt a törõdést politikai irányzatok stigmájával próbálnánk illetni. A különféle felfogások kirekesztése, legyõzése helyett értelmes szakmai és politikai kompromisszumok elérésére törekedtünk mind a tervezet kidolgozásának hónapjaiban, mind az országgyûlési kivételes eljárás heteiben. Ez mondható el a kormányhivatalokról és a vitának keretet adó kulturális bizottság tagjairól is.
Ezúton szeretnék a kormány nevében is köszönetet mondani mindenkinek a felelõs hozzáállásért, azért, amelynek eredményeképpen a benyújtott tervezethez társuló módosításokkal egységes szellemiségû és színvonalú törvényjavaslatot terjesztettünk a tisztelt Ház elé. Ez azért nagy szó, mivel a törvény egymástól jelentõsen különbözõ területek szabályozására születik meg, és mivel esetenként az eszmék és érdekek igen nagy távolságát kellett és sikerült áthidalni.
Jelentõs nézetkülönbségek voltak a múzeumügy és a régészeti kérdések szabályozása kapcsán. A szakmai tekintélyek jelentõs része a tervezetben foglaltaknál nagyobb erõt kívánt összpontosítani egy központi múzeumi felügyeleti szervnek, a régészek jó része elkülönülõ régészeti fõfelügyeletet látna szívesen. Mások, zömmel a múzeumi és régészeti szakmán kívüliek, óvnak az új központosítástól, a hivatalok szaporításától.
A tervezetben szereplõ, a "kulturális örökség igazgatóságának" nevezett intézmény régi adósságokat kell hogy törlesszen. A kulturális javak védetté nyilvánítása és a külföldre vitel engedélyezése jelenleg meglehetõsen összehangolatlanul történik. Nincs országos nyilvántartás sem a közgyûjteményekben õrzött értékekrõl, sem a magánkézben lévõ védett mûkincsekrõl, márpedig ez nemcsak nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségünk, hanem a hatékony mûtárgyvédelem kiindulópontja is. Az új szervezet látja majd el a régészeti engedélyezés, védetté nyilvánítás központi hatósági feladatait.
Az itt felsorolt teendõk jelenleg a minisztérium múzeumi osztálya, valamint az országos és megyei múzeumi hálózat között oszlanak el, egyes elemeit tehát - például az országos számítógépes nyilvántartást, amely nélkül hatékony mûkincsvédelem el sem képzelhetõ - a nulláról kell felépíteni. Olyan súlyú és eszközigényû feladatról van szó, mely szétfeszíti egy minisztériumi fõosztály kereteit, ezért hozunk létre - más országok mintájára - egy elkülönült, a minisztériumnak alárendelt igazgatóságot.
(17.20)
Az igazgatóságnak több pénze lesz a régészeti kisajátításokra, a védelemre, feltárásokra, a mûkincsek beszerzésére - vagyis mindösszesen a programokra -, mint korábban. A benyújtott szövegben ezzel együtt a reméltnél és a szakmailag indokoltnál kevesebb a mûkincsek javát ösztönzõ és a mûkincsek veszélyeztetõit elrettentõ elem. Azon leszünk azonban, hogy a régészkedés szigorúbb hatósági szabályozását, a büntetõ törvénykönyv néhány passzusának szigorítását, a mûkincsek behozatalát könnyítõ vámkedvezmények alkalmazását a törvény hatálybalépését követõen minél következetesebben érvényesítsük.
Nemzetközi összevetésben a magyar kultúra területei közül a könyvtárügy állami támogatottsága marad el a legjobban az Európai Unió tagállamainak gyakorlatától. Nem véletlen, hogy a törvénytervezet nyomán az 1998. évi költségvetésben a tárca fejezetében megjelenõ támogatási többlet zöme a könyvtárak rendszerét célozza. A települések - minden egyes település - könyvtári ellátottsága nem egyszerûen kulturális kérdés, a fehér foltok felszámolása nemcsak életmódbeli különbségek kiegyenlítését szolgálja. Az információs társadalom körülményei között az a település - illetve nagyban az az ország -, amely nem vagy csak késve és korlátozott módon jut hozzá az információkhoz, az egzisztenciális boldogulás és felemelkedés eszközeit veszíti el.
Tisztelt Ház! A törvény a magyar könyvtárügybõl kiemeli a lakosságot ellátó nyilvános könyvtárakat, és e körben minõségi fordulatot hoz. A hagyományos, szigetszerûen mûködõ olvasó- és kölcsönzõhelyek helyébe az egységes szakmai elvek alapján szervezõdõ szolgáltatóhelyek összefüggõ rendszerét tûzi ki célul, ahol a helyileg meglévõ nyomtatott és egyéb dokumentumok mellett fontos szerepet kap a könyvtárak közötti kapcsolat, az olvasót szolgáló információ sokirányú áramlása. A törvény és a törvény ereje folytán megnövekedett erõforrások megteremtik annak a feltételeit, hogy a nyilvános könyvtári hálózat révén a legkisebb településhez is vezessen egy ösvény a világ információs szupersztrádáiról.
A legtöbb vita a tervezet közmûvelõdéssel foglalkozó fejezeteit ötvözte. Magának a szónak is kettõs a csengése, tisztelt Ház. Sokak számára a mûvelõdési házak a rendszerváltást elõkészítõ erjedést, a szabadság formálódó kis köreit idézik, amelyek különösen vidéken a civil mozgalmak bölcsõi, a polgár magára találásának színterei, a zordabbá váló társadalmi verseny lemaradóinak támaszai, a szegények színházai és úri kaszinói. Mások számára viszont a mûvház máig azt a karámot, azt a felülrõl szabályozott és provinciális, kulturált szabadidõtöltést jeleníti meg, amitõl a rendszerváltás szabadított meg bennünket.
Úgy vélem, mindkét szemlélet az intézményt minõsíti, azt ruházza fel valós vagy vélt jellemzõkkel. A kettõ közötti távolságot olyformán hidalhatjuk át, ha visszanyúlunk a közmûvelõdés eredeti jelentéséhez, mely szerint ez mindenekelõtt cselekvés. A fogalom megszületésekor a XIX. században a jelen kulturális törvénytervezet tartalmának egészét ölelte fel - tanúskodik errõl a szegedi múzeum és sok más épület homlokzatának felírása a közmûvelõdésrõl.
A benyújtott tervezet közmûvelõdési fejezete a mûvelõdõ ember tevékenységére összpontosított, annak feltételeit vette számba, elegendõ, de nem teljes körû szabadságot hagyva az elsõdlegesen felelõs önkormányzatok számára, hogy milyen konkrét formában segítik az iskolán kívüli mûvelõdést és az öntevékeny mûvészetet.
A közmûvelõdésre vonatkozó fejezet a mozgósító nemzeti programnak csupán az elõfeltételeit teremti meg. A hosszú vitában fogant paragrafusok azt a területet határolják, amelyen a közmûvelõdés a jövõben az állam és az önkormányzatok kötelezõ felelõsségével mûködtetett intézmények és foglalkoztatott szakemberek dolga marad, illetve lesz. Ismétlem: magától a törvénytõl egy nemzeti közmûvelõdési stratégiának csak elõfeltételeit kaphatjuk meg. Túlontúl sok érdek és presztízsszempont eldöntését várták az érintettek a tisztelt Háztól. A mûvelõdési házak nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó hálózatának adottságaira és a törvény által létrejövõ konszenzusra építve a védekezõ, visszanézõ, visszahúzó attitûdök helyett most lehet, most fogjuk megteremteni a céljaiban, eszközeiben, társadalmi támogatottságában biztos, modern nemzeti közmûvelõdési programot.
A törvény tervezetét a kulturális bizottság fontos elemekkel bõvítette, amelyek a kulturális szakemberek felkészültségét szolgálják. Rendszeressé és tervezhetõvé válik a szakmai továbbképzésük, szakmai tájékozódásuk. Hétévenként kötelezõ lesz továbbképezni magukat, a tudományos munkakörökhöz bérpótlék járul, és a pedagógusokhoz hasonló szakkönyvbeszerzési kedvezményt kapnak. Meg kell mondanom, tisztelt Ház, az utóbbi javaslattal a kormány nem értett egyet, ezt indokolatlannak tekintette. Mindazonáltal úgy ítéli meg, hogy a törvény elfogadását ez a momentum, amelyben a kulturális bizottság törvény adta jogát felhasználva felülbírálta a kormány elgondolását, nem kérdõjelezheti meg. Mindezekhez a többletfeladatokhoz a törvény 1999-tõl rendel forrásokat. Tudjuk, hogy ezekkel az intézkedésekkel is csak mérsékelhetõ az a távolság, ami a szellem embereinek és az anyagi szférában tevékenykedõk javadalmazása között fennáll.
Tisztelt Ház! A törvénytervezet nyomán a nemzet összetartozását és nemzetközi versenyképességét kitüntetetten szolgáló kulturális alapellátás állami forrásai a tervezetben foglalt biztosítékokkal és mértékkel növekednek. A növekmény nagyobbik része az újonnan bevezetett települési és megyei közmûvelõdési és közgyûjteményi költségvetési normatív támogatásban ölt testet. Az egy fõre jutó települési támogatás az idei 157 forintról 1998-ra 555 forintra emelkedik. Ez a támogatás különösen azokon a településeken nagy jelentõségû, ahol a központi költségvetési támogatáson kívüli bevételek szûkösek. Ily módon a halmozottan nehéz helyzetben lévõ települések, jellemzõen a kis lélekszámú falvak és a válságövezetekben található települések önkormányzatai sikerrel vehetik fel a küzdelmet a kulturális leszakadás ellen.
Új elem a törvénytervezetben a megyei közmûvelõdési és közgyûjteményi normatív támogatás, amelynek teljes összege a települési támogatás felével egyezik meg. Egy lakosra mintegy 240 forint jut. A törvény garantálja mindkét forrás értékállóságát a késõbbi esztendõkre is. Jelentõsen nõ a mûvelõdési tárcához telepített keretek összege is, jövõre 1,4 milliárd, 1999-ben közel 3 milliárd forinttal. Emellett 400 millió forintos elõirányzat képzõdik a belügyminisztériumi fejezetben is, ugyancsak a törvény céljainak szolgálatára. A keretek jellemzõen pályázati úton, de egységes, a törvényben körvonalazott stratégiai célok megvalósítása érdekében kerülnek felhasználásra. Nagyobbik részük gazdája az említett kulturális örökség igazgatósága lesz.
A könyvtárügy többletforrása segít visszatérni ahhoz a rendhez, hogy a kiadói köteles példányok csak tudományos, archiválási célt szolgáljanak. Csak a kelet-európai államszocializmusok terménybegyûjtési logikája tette lehetõvé, hogy 1950-tõl a köteles példányok a könyvtárok állománygyarapítását szolgálják. A felelõsség a jövõben is a közé marad, ennek azonban nem rekvirálással, hanem vásárlással kell eleget tenni.
A központi pénzügyi források biztosítása mellett a kulturális szaktörvény fontos rendeltetése, hogy mind a helyi döntéshozók - az önkormányzati testületek -, mind pedig választóik számára egyértelmûvé tegye az önkormányzatok kultúrával összefüggõ jogszabályi kötelezettségeit. Az önkormányzati, illetõleg a hatásköri törvény a könyvtári ellátás és a közmûvelõdési színtér biztosítására, továbbá a közmûvelõdési tevékenységek támogatására kötelezi a településeket. Azt, hogy az önkormányzatok százai e kötelezettségüket csak felében, harmadában teljesítik, a szorult pénzügyi helyzeten kívül az is lehetõvé tette, hogy elmaradt ezeknek a fogalmaknak a szabatos meghatározása. Most elvégzik ezt a tervezet megfelelõ szöveghelyei. A meghatározások a minimumra összpontosítanak, nem irányoznak elõ megvalósíthatatlan célokat, nem törekszenek meglévõ szervezetek bebetonozására, de nem is hirdetnek meg intézményi szervezeti reformot.
A legtöbb tartalmi változást célul tûzõ nyilvános könyvtári ellátás alapfeltételei is teljesíthetõek a legkisebb településen is, ami nem jelenti feltétlenül önálló könyvtárfenntartás kötelezettségét. Mind a tartalmi meghatározások, mind pedig a pénzügyi feltételek magukban foglalják a lehetõségét a törvényes minimumot meghaladó intézményi feltételeknek és tevékenységeknek, sõt erre ösztönöznek is.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Úgy ítélem meg, hogy egy törvény hatásának vizsgálatára legalább öt-hat évre van szükség. A kulturális szaktörvények, amelyeket most van szerencsém a tisztelt Ház elé terjeszteni, akkor vizsgáznak jól, ha, mondjuk, 2003-ban a személyközi érintkezés minden szintjén - az alkotómûvésztõl a kétkezi munkásig - az európai uniós polgártársaink azt nyugtázzák majd rólunk: mennyire olyan, mint mi magunk, és mégis mennyire magyar.
Tisztelt Ház! Ehhez kérem az önök cselekvõ közremûködését és támogatását. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)