ZSIGMOND ATTILA (MDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt néhány, kultúra iránt érdeklõdõ Képviselõtársam! (Szórványos taps.) Kár, hogy négy törvény helyett egy született csupán. A Magyar Demokrata Néppárt úgy gondolja, hogy e törvényben összesûrített minden terület megérdemelt volna önálló törvényt. Kár, hogy a kivételes eljárással az Országgyûlés eldugta ezt a törvényt egy bizottságba, és csak a kulturális bizottság gyakorlatán múlt csupán a széles körû szakmai nyilvánosság lehetõsége.
(18.10)
A többi érintett számára a nyilvánosság nem adatott meg. Amit most elmondhatunk, legjobb esetben: rezümé. Kár, hogy televíziós idõn kívül, viszonylag késõi órán, szerény sajtóérdeklõdés mellett mondjuk el utóiratainkat és utóhangjainkat. Még szerencse, hogy a Magyar Távirati Iroda és a Magyar Rádió hírt ad rólunk. Kár, hogy kevesebb mint húsz képviselõtársam érdeklõdik a kultúra ügyes-bajos dolgai iránt és tartózkodik a plenáris ülés termében.
Kár, hogy a bizottság elnökének javaslata ellenére a kulturális bizottság az alapelveket, a törvény sarokpontjait nem vitatta meg elõre, nem készített kompozíciót. Ez a tisztázatlanság vagy tárgyalási mód hasonlított arra, amikor egy festõ felfeszíti a vásznát, majd az egyik szélén elkezdi festeni a képet, és mindaddig festi, míg a másik szélére nem ér (Szórványos derültség.); elõre nem tudva: mit is akar a végén, mi is az egységes mondanivaló. És mivel ez lehetetlenség, illetve kevés esélye van a sikerre, így minduntalan javítgatni kell a festmény különbözõ pontjain, többször elölrõl kell kezdeni és Íjrafesteni. Az is valószínû, hogy így nem lehet komponált remekmûvet alkotni.
Így van ez jelen törvénybugyrunkkal is. Határtalan türelemre volt szükség elviselni a többször letárgyalt viták konok, idõnként öncélú újraélesztését, határtalan türelemre volt szükség a több száz módosító indítvány vitájához - és mindez az alapkérdések tisztázatlansága, megvitatatlansága miatt. A koncepcionális vita pedig nem kormánykoalíció és ellenzék között zajlott. Az ellentétek szakmai meggyõzõdések között feszültek, melyeket a vita számomra - úgy tûnik - máig sem oldott fel.
Nem tisztázódott idõben az, hogy mi a fontosabb, mi használ a közmûvelõdésnek, a civil szervezeteknek: a közösségi közmûvelõdés színtere vagy a közösségi célokat szolgáló közmûvelõdési intézmény. Gimnáziumi biológiatanárom jut eszembe, aki azt monda: nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar. Vagyis minden közmûvelõdési intézmény közösségi színtér, de nem minden színtér intézmény. A mûvelõdési házak, mûvelõdési otthonok - mint közmûvelõdési intézmények - legtöbb esetben a magyar kultúra utolsó állásai a végeken vagy a kevésbé végeken. Mint ilyeneket meg kell õrizni, és nem szabad törvénybe foglalt lehetõséget adni bezárásukra vagy megszüntetésükre. Mûködõ intézmény híján kell a színtér. Erre megoldás az és/vagy tartalmi, illetve szövegfordulat - a kulturális bizottság találmánya. És ezen vitatkoztunk visszatérõen, sok órán át, szakmai szempontból máig érthetetlenül.
Súlyos vita folyt arról is, hogy a szakmai érdekképviseletek szempontjainak érvényesülése milyen mértékû legyen a törvényben, a foglalkoztatási kérdések milyen mértékben jelenjenek meg a törvényben. A Néppárt szerint szükséges a szakmai érdekképviselet, a munkavállalói érdekek szerepeltetése a törvényben. Az ez irányú türelmetlenség nem helyes politikai magatartás; ehhez és az egész törvényhez óriási türelem kellett.
A közalkalmazotti törvény nem helyettesíti - a sajátos feladatokat ellátó, kulturális intézményekben dolgozó közalkalmazottakra sajátos, speciális törvényhely szükséges. Persze, a törvény a viták után ebbõl a szempontból meglehetõsen bicegõs.
Hogy mirõl beszélek? Csak egyet szeretnék említeni. Szóba került az, hogy a régészek ugyanolyan - kvázi hatósági - védettséget kapjanak, mint a pedagógusok. Nem nyerte el az elõterjesztõ támogatását, noha nem nehéz elképzelni azt, hogy egy nagy értékû leletet feltáró régész milyen inzultusok tárgya lehet.
A Magyar Demokrata Néppárt a közmûvelõdési színtér, valamint a közmûvelõdési intézmények és/vagy változatát támogatja, ami nem zárja ki, hogy mindkettõ mûködjön, de vagy egyiket, vagy másikat törvény írja elõ.
Kevesebb és hasznosabb, hatásosabb vita zajlott a könyvtári törvényi fiabugyorban. A módosító indítványok és azok támogató szakmai, valamint minisztériumi fogadtatása lehetõvé tették az elõterjesztés jelentõs javítását, általánosan elfogadható javulását. A szakmai véleményeket is ismerve, ezt a törvényrészt a Néppárt támogatja.
De hogyan állunk a mûtárgyvédelem, mûtárgy-kereskedelem törvényszeletével kapcsolatban? Még emlékezhetünk azokra az idõkre, amikor a mûgyûjtés gyanús polgári passzió volt, a mûkereskedelem pedig a használtcikk-kereskedés kategóriájába tartozott. A gyakorlat mára megváltozott. Ma a mûgyûjtõ nem a politikai megítélés, hanem a közbiztonság miatt titkolja, rejtegeti kincseit. Mára a mûtárgy- kereskedelem kezdi betölteni természetes helyét. Ezért reméltük sokan, hogy e törvény majd segít mindebben, segít a mûtárgyak védelmében, a védett tárgyak tulajdonosainak, gondozóinak támogatásában és így tovább.
A teljesség igénye nélkül természetesen csak néhány probléma felvillantására vállalkozom, amelyek a következõk: mindvégig vitatott maradt a kulturális örökségi igazgatás létjogosultsága. A szakma joggal ellenezte e feltételezhetõen pecsételõ hivatal létrehozását, hiszen a szakmai értékelés továbbra is a szakmúzeumok feladata marad. Nehéz elfogadni azt az elõterjesztõi ellenérvet, mely szerint Európában több országban is van ilyen. Igen, de több országban nincs; igen, de azokban például a hivatal végzi a szakmai minõsítést is. Végül: kell-e adóink terhére újabb hivatalt szervezni?
A törvény gondosan ügyel - és ezen nem lehetett javítani - a védett tárgyak tulajdonosaival kapcsolatos kötelezettségek szigorú felsorolására. Ezt egyébként helyesen teszi. De kedvezményeikrõl majd külön miniszteri rendelet intézkedik. Ezt már nem tudjuk támogatni. Nem kaphat személyi jövedelemadó-kedvezményt, aki kölcsönadja mûtárgyát és ezért térítést kap; térítést, ha kiállításon szerepelteti, vagy térítést egy filmforgatás esetén. Kár, mert azt a pénzt, amit ezért kapna, a mûtárgy gondozására fordíthatná, és erre is ösztönözné a tulajdonost. Könnyen lehet, hogy ezek után nem fogja kölcsönadni, és egyébként rejtve is marad egy magángyûjteményben a köz megszemlélése elõl. Ösztönözni kellene a külföldre került magyar mûtárgyak hazatértét és értékes külföldi mûtárgyak behozatalát az országba.
Vámmentes az a mûtárgy, amelyet három hónapon belül védetté nyilvánítanak. Ez helyes, és a nyilván szigorodó, csökkenõ számú védett tárgy mellett a nem védett, de szakmai értéket képviselõ mûtárgyak behozatala miért nem élvezhet kedvezményt? Olasz mûgyûjtõk és mûkereskedõk szorgalmasan felvásárolják az itáliai alkotók mûveit - itt, Magyarországon, az olasz témát feldolgozó munkákat.
(18.20)
Õk tudják, hogy ez támogatandó. Hogy képzelhetõ az, hogy Raffaello védett mûtárgya kap vámmentességet, de mondjuk egy Raffaello-iskola már nem? Vagy a nagybányai jeles alkotók egy része kap védettséget, és a ma talán még kevésbé ismert nem kapja meg ezt? Ez mindenre ösztönöz, csak nem arra, hogy értékes magyar mûtárgyak hazatérhessenek az országba vagy hogy értékes külföldi mûtárgyakat hozzanak be.
Nem szabályozza a törvény azt sem, mi történik akkor, ha a védett mûtárgy tulajdonosa meghal. Nem kizárt, hogy az örökös, akire nem vonatkozik a felelõsség, fû alatt eladja - nemrég 10 millió forintért megtörtént ilyen -, lappangóvá válik a mûtárgy, és könnyen kikerülhet az országból. Nem védi ki a törvény az olyan gyakorlatot, mint ami nemrég történt egy hazai aukción, hogy olasz vevõk XVI. századi firenzei alkotó védett szobrát vették meg magyar névre, magyar címre, személyiigazolvány-számra. A szankció pedig mulattató mértékû, mert például a mûtárgyrablás 3 évig terjedõ szabadságvesztéssel jár. Ha büntetlen elõéletû a rabló, még fel is függesztik a büntetését.
Kár, hogy a törvényjavaslat-komplexum magán viseli a kapkodás, az idõzavar, a kormánykoalíción belüli elvi tisztázatlanságok és túlméretezettség minden kínlódását s annak nyomait.
Tisztelt Országgyûlés! A Néppárt támogatja a kulturális bizottság módosítójavaslat-csomagját, és a tisztelt Háznak is elfogadásra ajánlja. Amikor e csomag elfogadásától függõen a Néppárt megszavazza a törvényjavaslatot, nem azért történik, mert véleményünk szerint jó törvény születik, hanem azért, mert e kulturális területek törvényt igényelnek. Az igazi pozitívum sajnos ebben az esetben: egyáltalán a törvény megszületése.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)