KAPRONCZI MIHÁLY (független): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Múlt kedden a napirend utáni felszólalásomat azzal a biztos tudattal kezdtem el, hogy erre a felszólalásomra ma itt nem kaphatok választ. Felszólalásom témája ugyanis az immár a parlament 5 százalékát meghaladó, közel 400 ezer választót képviselõ 21 független mandátum sorsáról szólt, az alkotmányosság és törvényesség megsértése miatt. Úgy véltem, hogy a képviselõi függetlenség alkotmányos védelme az Országgyûlés ügye, mivel a jelenlegi, szájkosárként mûködõ Házszabály csak a kormány hivatalos álláspontját képezõ válaszra ad lehetõséget, legjobb esetben az ülésvezetõ elnök azon döntésérõl kaphatok tájékoztatást, hogy az általam elmondottakra felhívja az alkotmányügyi bizottság vagy a házbizottság figyelmét. Legnagyobb megdöbbenésemre azonban a kormány képviselõje, az igazságügyi minisztériumi államtitkár szót kért, és az egykori Politikai Bizottságot megszégyenítõ módon engem kioktatott egy, kizárólag az Országgyûlést érintõ kérdésben, ilyen kifejezéseket használva: "tudomásul kell venni" vagy "biztosítja a Házszabály a független képviselõk számára".
A kormány álláspontját érzékeltetõ, kiragadott idézeteimen túl megtudhattam, hogy természetes dolog az, miszerint a napirend elõtti felszólalás, az azonnali kérdések és a bizottsági tagság az úgynevezett csoportos jogok közé tartozik, amibõl a kormány hivatalos álláspontja - vagy talán ukáza szerint - a független képviselõ ki van zárva. Megbotránkoztam saját jogi mûveletlenségemen, nosza, elõkaptam az alkotmányt és a képviselõi jogállásról szóló törvényt, de úgy látszik, olvasni sem tudok jól, mert ott csak olyanokat találtam, hogy "hatalmi ágak szétválasztása", "Országgyûlés felügyeleti joga a kormány felett" és hogy a képviselõnek a függetlenségét és ezzel egyben az egyenjogúságát biztosítani kell. Ezután már csak arról gyõzõdtem meg, hogy ez nem lehetett képviselõi felszólalás, csak a kormány hivatalos álláspontja.
A végrehajtó hatalomnak a jogállamiságért felelõs minisztériuma tehát így látja a demokratikus intézményrendszert. Ennek alapján már érthetõ, hogy miért tagadta meg többször is a Belügyminisztérium holdudvarába esõ Országos Választási Bizottság a NATO-népszavazás eredményének közlését, és miért történhetett meg - nyilvánvaló kormányutasításra -, hogy a november 6-án hatályba lépett választási törvény jogorvoslati eljárásának befejezése elõtt, az Alkotmánybíróság döntése elõtt a házbizottság december 15-ére tervbe vette a NATO- népszavazás tárgyalását, amely népszavazásról az Országos Választási Bizottság jelentése minden alap nélkül megállapítja: a jogorvoslati eljárásnak mindenben eleget tett; bár tudomása van arról az Országos Választási Bizottságnak, hogy több szervezet a törvény 130. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért.
Ezek után már semmiségnek tûnik, hogy a Metész rendezvényén a Belügyminisztérium képviselõje a III/III-as, szigorúan titkos tiszteket megszégyenítõ módon, fedõnéven jelentkezik be, fedõfoglalkozással, és a hivatalos színezetû újságírómagnóján kívül a táskájában elrejtett lehallgatómagnóval politikai információkat gyûjt - mint a régi szép idõkben -, természetesen büntetlenül, nyilván miniszteri utasításra.
Kérdésem: meddig lehet ezt csinálni, meddig nézi el nekünk Európa ezeket a bolsevista diktatúrára emlékeztetõ hatalmi módszereket? Csak azt nem tudom már a jelenlegi helyzetben, hogy kitõl kérdezzem. Köszönöm figyelmüket. (Dögei Imre tapsol.)