BAJOR TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A térségfejlesztési országos koncepció szükségességét éppen a hiánya igazolja a legfõképpen. No, nem arról van szó, hogy ismét államilag kell elõírni, ki mit csinál, fejleszt, hanem arról, hogy az a sok jogszabály, amelyet a parlament az utóbbi négy évben alkotott a területfejlesztéssel kapcsolatban és ahhoz kötõdõen, még nem tud hatni a szükséges mértékben.
Mi lehet ennek az oka? Szerintem az egyik alapvetõ probléma, hogy mindenki a saját elképzelései szerint használja a fogalmakat. A vita a kistérségekrõl és a statisztikai körzetekrõl, ezeknek a feladatairól és funkcióiról csökkent, de nem szûnt meg. Sok még a bizonytalanság és fõként a bátortalanság: ki és hogyan kezdeményezzen, ki és hogyan szervezze a térségi fejlesztéseket, mi lesz azokkal a kistérségekkel, amelyek nem igazodnak az államigazgatási határokhoz? Persze lehet ez egy statisztikai körzeti szervezõ erõ, de akkor ehhez meg kell adni azokat az államigazgatási jogköröket, amelyek ehhez szükségesek.
Azt is egyértelmûen meg kell határozni, hol található a területfejlesztés elsõ lépcsõfoka: a kistérség vagy a megye? Ki kezdeményez? Fokozni vagy visszafogni kell-e az új, elõzmény nélküli helyi kezdeményezéseket? Egy megyének vagy országrésznek egyszerre kell-e elõrelépnie, vagy lehetnek eltérõ fejlõdések is? Az én álláspontom egyértelmû: egyedi, kistérségi fejlesztési programokon alapuló, koordinált térségfejlesztés kell. Ehhez azonban szükség van olyan személyiségekre, akik tudják, mit akarnak és hogyan, valamint tárgyi és egyéb feltételekre is.
Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy nem szerencsés az a fejlesztési program, amely más, már elõrébb lépett kistérség kárára valósulna meg - ez egy újabb kérdést vet fel, gondoljunk csak a Dunántúl-Alföld vitára -, de az is kérdés: a koncepciót úgy kell-e értelmezni, mint egy ajánlást, vagy úgy, mint egy kötelezõ elõírást? Biztos, hogy minden körülmény adott az eredményes munkához? Ugyanakkor látni kell a kérdés ellenkezõ oldalát is: az országban nagyon sok, egymástól elszigetelt kísérlet folyik, és a sok kis patak ha összeér, nagy folyam lehet belõle, amit ki kell használni mindnyájunk javára!
De tudatosítani kell azt is, tisztelt kisgazdák - ha valaki hallja, adja át -, az autópálya, a csatornázás, a telefon nem azonos a területfejlesztéssel, ez szükséges, de nem elégséges feltétel. Kell még hozzá valami: tudni kell, hogy miért és hogy hogyan, és azt is, hogy kivel, hogy mibõl és mivel. Egy lépést sem szabad addig tenni, amíg ezek a kérdések nem tisztázottak. Adottak-e a megvalósítás feltételei az önkormányzatok és az államigazgatás területén? Rendelkezünk-e elegendõ fedezettel és tervekkel, sõt megalapozott tervekkel? Egy dologból biztos hogy kevés van, és ez nem a pénz, hanem az idõ. Mert két év lehet hosszú idõ is, de már csak két év van 2000- ig, és ha jön az újabb hívó szó Európából, addigra kész kell lennünk! Ehhez ez a koncepció alapvetõ fontosságú, mondhatnám úgy is: nélkülözhetetlen.
El kell helyezni az országot a nemzetközi fejlesztési programokban, meg kell határozni a kapcsolódási pontokat, és még egyszer nem járhatunk úgy, mint Bõs-Nagymaros esetében! Fel kell mérni a fejlõdéshez szükséges oktatási, egészségügyi, szociális feltételeket! És még valamit szeretnék megerõsíteni - úgy is, mint korábban a Phare kísérleti programban a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Alapítvány volt alelnöke és úgy is, mint a Záhonyi Vállalkozási Övezet egyik megalkotója és támogatója -: a területfejlesztésben nem igaz az 51 százalékos demokratikus döntés hatékonysága, mert ez azt is jelenti, hogy 49 százalék viszont nem ért vele egyet vagy legalábbis nem támogatja. Csak akkor eredményes hosszú távon a fejlesztés, ha mindenki mellé áll, és ez idõigényes folyamat.
Mindnyájunknak, az egész országnak érdeke, hogy a területfejlesztési koncepciót az országgyûlési határozatban a legrövidebb idõn belül elfogadjuk, és ehhez mindannyiunknak eredményes munkát kívánok. (Taps a kormánypártok soraiból.)