DR. AVARKESZI DEZSÕ igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Õszinte örömmel hallgattam a mai vitát. Teljesen egyetértek Hack Péterrel abban, hogy nagyon színvonalas, nagyon izgalmas vita hangzott el. Úgy gondolom, hogy ilyen volt ez akár az érdeklõdõ képviselõk, akár a tv-nézõk, rádióhallgatók számára is, hiszen ennek a területnek elismert elméleti és gyakorlati szakértõi szóltak ma hozzá, olyanok, akik ezt a tárgyat vagy ehhez hasonló tárgyat oktatnak, illetve akik ügyvédként vagy korábban a közigazgatásban ezen a területen dolgoztak. Azt azért engedjék meg, hogy külön kiemeljem és megköszönjem õszintén tisztelt elõdömnek, Isépy Tamásnak a hozzászólását, aki amellett, hogy kritikai elemeket is megfogalmazott, elismerte ennek a törvényjavaslatnak az erényeit, és úgy gondolom, hogy másokhoz hasonlóan egy tisztességes elméleti fejtegetés után tette meg az ilyen észrevételeit.
Úgy gondolom, jót tesz ennek a törvényjavaslatnak az, hogy szünet elõtt áll a parlament, hiszen minden - a törvényjavaslattal foglalkozó - képviselõnek lehetõsége lesz arra, hogy ismét átgondolja a törvényjavaslatot, a törvényjavaslathoz benyújtandó esetleges módosító indítványokat, ezeket a módosító indítványokat lesz ideje mindenkinek beterjeszteni, és a minisztériumnak pedig lesz ideje arra, hogy alaposabban átgondolja ezeket a módosító indítványokat, meggondolja, hogy mit javasol elfogadásra, mit nem javasol elfogadásra, mi az, amit esetleg változtatásokkal javasol elfogadásra, és nyilván lehetõségünk lesz konzultációra is a képviselõkkel.
Arra azért fel szeretném hívni a figyelmet, amit Csákabonyi Balázs képviselõtársam is elmondott: jó lenne, ha ezek a módosító indítványok nem arra törekednének, hogy az egész törvényjavaslat logikai rendszerét megbontsák, hanem inkább egyes intézményeknek a javítását szolgálnák. Ha ez a cél fogja vezérelni a képviselõket, a módosító indítványokat benyújtó képviselõket, illetve esetleg a bizottságot, akkor egészen biztosak lehetnek a képviselõtársaim abban, hogy a kormány, illetve a kormány képviseletében az Igazságügyi Minisztérium támogatni fogja ezeknek a javaslatoknak az elfogadását, érezve valóban a javító szándékot.
Engedjék meg, hogy néhány konkrét kérdésre - amelyek a vitában elhangzottak akár a múlt héten, akár a mai napon - kitérjek valóban röviden. Az egyik ilyen kérdés, amit Kutrucz képviselõ asszony említett, a jogellenesen megszerzett bizonyítékok értékelése. Nem elõször folyik vita errõl, hiszen az alkotmánykoncepció vitájában, az alkotmány-elõkészítõ bizottság munkájában is ez a kérdés elõkerült. Nagyon sokféle szakmai érvet elõhozva vitatkoztunk róla, Kutrucz képviselõ asszony ugyanazt az álláspontot képviselte természetesen, amit ma is elmondott. Végül is ugyanazt a megoldást is javasolta, hogy ha valaki jogellenesen bizonyítékot szerez meg, akkor az ennek megfelelõ szankciók õt sújtsák - akár fegyelmi, akár büntetõ szankciók -, de a szabad értékelés maradjon meg.
Úgy gondolom, hogy ez nem elégséges. Ha ugyanis valaki felett csak az a veszély lebegne, hogy ha õ jogellenes bizonyítékokat teremt, akkor esetleg majd valamilyen fegyelmi büntetéssel sújtja õt -
mondjuk, egy nyomozóhatóság a nyomozóhatóság tagját -, akkor attól tartok, hogy igencsak nagy számban szereznének meg jogellenesen bizonyítékokat. Azt hiszem, az a veszély is meglenne, hogy a felderítés eredményességében érdekelt fõnöke inkább szemet huny afelett, hogy valaki fegyelmi vétséget követett el, az a fontosabb, hogy akár minden eszközzel bebizonyítsák valakinek a bûnösségét. Úgy gondolom, hogy egyszer és mindenkorra meg kell szüntetni ezt a lehetõséget, és a törvényjavaslatnak ezt a szabályát meg kellene tartani.
Nagyon sokan érintették - valóban korábban is a vitákban, szakmai vitákban, újságokban -, és azt hiszem, a közvéleményt is nagyon erõsen foglalkoztatja a "lemondás a tárgyalásról" intézménye.
(11.20)
Én is úgy gondolom, ahogy ezt Hack Péter és Csákabonyi Balázs képviselõtársaim elmondták, ha ez a jogintézmény meggyökeresedik a magyar jogrendben, ez a bírói gyakorlat szigorodásához kell hogy vezessen. Korábbi vitáknál, például a Btk. vitájánál is elmondtuk statisztikai adatokkal alátámasztva, hogy bizonyos bûncselekményfajtáknál - úgy tûnik - valóban enyhe a jelenlegi bírósági gyakorlat, például a 2-tõl 8 évig büntethetõ bûncselekményeknél. Példának hoztuk a rablást és az erõszakos közösülést, ezeknél nagyon jelentõs számban, nagyon jelentõs arányban az alsó határ alatt szabnak ki büntetéseket, másik jelentõs számban egészen közel az alsó határhoz, és elenyészõ a felsõ határ közelében kiszabott büntetések száma.
Úgy gondoljuk, hogy ez a jogintézmény csak akkor él, ha általában szigorodik a gyakorlat, ugyanis különben senki nem fogja kérni ezt a lehetõséget, senkinek nem éri meg kérni ezt a lehetõséget. Tehát ezzel a jogintézménnyel talán elérhetjük azt, hogy a valóban súlyosabbnak minõsülõ bûncselekményt elkövetõket szigorúan büntessék, és azokat, akiknél a feltételek megvannak, enyhébben büntessék. Azzal egyetértek, amit Kutrucz képviselõ asszony elmondott, érdemes meggondolni bizonyos szigorító szabályok bevezetését, bizonyos konkrétumok bevezetését már a törvényben, magában a büntetõeljárási törvényben. Úgy gondolom, ez az egyik olyan terület, amit érdemes átgondolni az elõttünk álló hónapokban.
Felmerült a védett tanú kérdésével kapcsolatban Bánk Attila képviselõ úr részérõl a tanúvédelem és a védelemhez való alkotmányos jog kérdése. Ez is az a terület, ahol nagyon kényesen kell vigyázni arra, hogy mi a fontosabb; illetve a két igazán fontos szempont, a büntetõigény érvényesítése és az emberi jogok érvényesülése között megtalálni azt a pallót, amely a két egyformán fontos szempont között az igazán járható út. Úgy gondolom, hogy a tanú védelme adott esetben van annyira fontos, hogy ezért bizonyos más jogokat érdemes korlátozni.
Végül egyetlenegy kérdést szeretnék még említeni, a kétfokú eljárás kérdését. Errõl többek között Hack Péter képviselõtársam részletesen beszélt. Azt szeretném még érvként elmondani, hogy miután megváltozik a másodfok, tehát viszonylag széles körben lesz lehetõség arra, hogy a másodfokú bíróság megváltoztassa az elsõfokú ítéletet, akár úgy, hogy lényegesen súlyosbítson, akár úgy, hogy a vádlott nincs is ott a tárgyaláson, nem lehet azt megtenni, hogy egy szûk körben legalább, de ne adjuk meg a lehetõséget az ez elleni fellebbezésre. Teljesen egyetértek azzal is, amit szintén Hack Péter képviselõtársam mondott el, de mások is, köztük Isépy Tamás is említette, hogy az ügyek nagyrészt elsõfokon húzódnak el, és egy jelentõs elhúzó tényezõ, ha visszautalják az elsõfokra új eljárásra. Pont ez a rendszer ennek a lehetõségét szûkíti, úgy gondolom, valóban a kétfokú eljárás nem fogja meghosszabbítani az ügyek elbírálását.
Végezetül: a szakmai felkészüléssel kapcsolatban valóban nagy feladat, hogy a jogalkalmazók, a bírák, az ügyészek, az ügyvédek fel tudjanak készülni az új eljárási törvény alkalmazására, de azt hiszem, hogy ebben a lényeget szintén Hack Péter mondta ki; azt mondta, hogy aki nem lesz kellõen felkészült az új szabályokra egy bizonyos idõ után, az nagy valószínûséggel a jelenlegi szabályokat sem tudja felkészülten alkalmazni. Akinek az a problémája, hogy nem tudja kellõen megismerni elõre az ügy teljes anyagát, ma sem megy el felkészülten egy tárgyalásra. Valóban nagyobb igényeket támaszt a társadalom majd az új törvény alapján, de úgy érzem, hogy megéri; és itt vitatkoznék Bánk Attila képviselõtársammal: én mindenképpen bízom benne, hogy valóban egy hatékonyabb igazságszolgáltatást fog segíteni ez a törvényjavaslat.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)