DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kovács Imrére emlékezem, aki Felsõgöbölypusztán, Fejér megyében született, 1913-ban.
Korán érintkezésbe lépett és került a népi írók körével, és alig 23 éves, amikor végigjárja a Zalaegerszeg és Békéscsaba közötti nagybirtokövezetet, és megdöbbenve tapasztalta az ott élõknek, az ott dolgozó parasztoknak, földmûveseknek a borzalmas állapotát, a jogtalanságát és a reménytelenségét.
Ezen új tapasztalataként megírja "A néma forradalom" címû szociográfiáját, amellyel, mondhatnám, pár nap alatt híressé válik, megbecsült ember lesz; és alig 24 éves, amikor 1937. március 15-én, a Nemzeti Múzeum lépcsõjén elmondja a népi írók 12 pontját, amely Magyarországon a népnek a jogait akarta biztosítani, a szociális igazságosságot és demokráciát.
Óriási sikerének a titka, hogy olyan embert ismertek meg benne, akit semmi más nem érdekelt egész életében, mint hazájának és népének a sorsa; vállukra emelték a márciusi ifjak. S talán életének legfényesebb pillanata, amit még az sem rontott le, hogy a törvényszék három hónapi börtönbüntetésre ítélte lázítás miatt, amelyet részben leült, de még jobban fájt neki, hogy a Mûszaki és Gazdasági Egyetemrõl kizárták diplomájának a megszerzése elõtt, a lázítás és a büntetés miatt.
1945-ben és '47-ben neves politikus, és meghívták az egyetemre, hogy - formai elõadásával - kiadják a diplomáját. Visszautasította: azt mondta, õ csak azt fogadja el, amiért megdolgozik, ajándékot a közéleti tisztségéért nem fogad el.
'45-ben kormánypárti, '47-ben ellenzéki, és utolsó cselekedete a hazájában, hogy '47 októberében összehívott huszonöt-harmincunkat, s azt mondta, hogy alakítsuk meg az ellenzéki együttmûködés csoportját. Többen helyeseltük, de még többen azt mondták, ez életveszélyes, és abban a rendszerben ezt megtenni már nem lehet. Ezért elhatározta, hogy nem tud tovább mûködni a kormánnyal, már a parlamentben sem, és elhagyta hazáját.
Életének talán egyik legfájóbb pontja volt, ahogy vallotta: döntenie kellett, hogy a közéletben, ahol a hazáját és a népét kell szolgálni, a megszállókat szolgálja-e vagy a kommunista diktatúrát. Átvészelhette volna, miniszterséget is kapott volna, de azt mondotta: nem akar élõ halott lenni a közéletben, élve tisztséget viselni, s elveiben, jellemében pedig halott lenne.
Érdekesen, körülbelül 33 évet élt hazájában, és ennyit külföldön. Az Egyesült Államokban száz és száz cikke, könyvei - egy angolul is -, folyóiratokban a tanulmányai semmi mást nem szolgáltak, mint Magyarország szabadságát. Sokat utazott: 1961-ben együtt jártuk be Dél- Amerikát. A dél-amerikai lapoknak a legfõbb címe az volt, hogy Pro Patria Libertad - ezek Magyarország szabadságáért dolgoznak, ebben vezetõ helye volt Kovács Imrének; európai, kanadai útjai is egyetlenegy célt szolgáltak: hogy élve tartsa a magyar nép ügyét.
Az emigrációban nem könnyû élete van a közéleti embernek, mert elzárkózik a mindennapi élettõl, nem vesz részt annak az országnak a vérkeringésében, és politikai álmokat is szõ. Ez mindenkinek a sorsa! Ezt igyekezett legyõzni - ismétlem - elõadásaival, cikkeivel és könyveivel. Leghûbb barátja Varga Béla volt, a Nemzetgyûlés elnöke.
Életének utolsó évtizedében, havonta kétszer-háromszor összejõve, a múltat elemeztük, a jelen állapotot vizsgáltuk, és bíztunk a jövõben. A sors kegyetlen volt iránta, mert nem élte meg a felszabadulást.
Ezekben a beszélgetésekben Varga Béla hû barátai, dr. Lukács János történész, Bercsey János író és Tassy Jenõ is részt vettek.
(15.20)
Úgy érzem életének politikailag ez volt a legszorosabb köteléke.
Meg kell emlékeznem - talán furcsán hat - feleségérõl Edna Harwey Campbellrõl. A házassága bebizonyította, hogy a legnagyobb erõ, vérségi, faji, nemzetiségi korlátokat is ledöntve, a szeretet. Ez olyan erõs volt, amit életében egyszer érzett, a házassága alatt. Amikor tavaly Kovács Imrénével, az özveggyel, feleségemmel együtt New Yorkban beszélgettünk, 16 évvel Kovács Imre halála után, ez a remek intellektuális nõ, aki nagy újságoknak, magazinoknak a szerkesztõje, amikor Kovács Imrérõl volt szó, elhallgatott, a távolba nézett, úgy érezte, hogy az Imre szeretete vele van. (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idõ leteltét.) Egy mondattal befejezem, elnök úr.
Kovács Imre példát adott nekünk, hogy a közéletben csak azok vegyenek részt, akik nemzethez hûségesek és a nép bizalmát megkapták. Üzenete a fiataloknak, hogy vegyenek egy tollat és jegyzetet, s járják úgy az országokat és a városokat, mint õ, s nézzék meg és írjanak azokról, akik ma is szegénységben, nélkülözésben és reménytelenségben élnek.
Köszönöm.