DÖGEI IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Egy örökzöld témáról kell döntenünk a következõ idõkben, de szinte halasztást nem tûrve, hiszen a magyar mezõgazdaság, a magyar gazdaság egy olyan helyzetben van, amely szinte nem tûr halasztást.
A területfejlesztési koncepció, a jövõ képének kialakításakor különös figyelmet kell fordítani arra, hogy az ország alapvetõen három területi egységre osztható. Többször elmondtam már itt a parlamentben: mindenképpen nyomasztó e három terület különbözõsége. Fontos róla beszélni, mert egy fejlett mezõgazdaságról, fejlett gazdaságról, infrastruktúráról együttesen lehet beszélni Magyarországra vonatkoztatva.
Tehát van egy része az országnak, a Dunántúl, amely aránylag fejlett iparral, fejlett mezõgazdasággal, infrastruktúrával kapcsolódik be Magyarország vérkeringésébe. Utána következik egy majdnem ugyanolyan fejlett része az országnak, a Duna-Tisza köze. Nyilván sok minden befolyásolja ezt a két területet, a Nyugat közelsége, a vasúthálózatok könnyen be- és kiközlekedését biztosítja Magyarországról, ugyanakkor a két nagy vízi utunk, a Duna és a Tisza hajózhatósága bizonyára befolyásolja mindkét terület infrastruktúráját, valamint fejlettségét, kereskedelmi hálózatának kialakítását és nem utolsósorban a termelésbe való bekapcsolódását.
Van egy harmadik rész: a Tiszántúl vagy Észak-Magyarország, Borsod- Abaúj-Zemplén megye és a többi megye a keleti határrészeken. Nem mintha ezek az emberek nem volnának alkalmasak arra, hogy bekapcsolódjanak az infrastruktúrába, a fejlesztésbe, talán nem tudnak annyit; egyelõre az adottságokkal van baj, vagy nem is az adottsággal, hanem inkább egy olyan elmarasztaló legyintéssel, hogy majd az is következik sorra. Ha csak arról beszélünk, hogy a Tiszántúl hogyan néz ki közlekedési vonatkozásban, akkor rendkívül szomorúan kell megállapítanunk, hogy a 4. számú fõközlekedési út ugyan lemegy Budapesttõl egészen Záhonyig, de az onnan leágazó érrendszer, úthálózati rendszer viszonylag nagyon elmaradott állapotban van. Ha csak egy pici kis természeti katasztrófa - katasztrófa? - van, zárójelben mondom: ha egy hóakadály van, már megbénítja a közlekedést és az áruszállítást mindenféle tekintetben. Hála istennek, két magyar folyónk van, a Duna és a Tisza, amely áthalad Magyarországon. Valamikor azt mondták - és ez így igaz, én hiszem és vallom -, hogy Magyarország legmagyarabb folyója a Tisza, hiszen Magyarországon ered, és Magyarországon ér véget.
(10.50)
De ez már csak egy álom, nem ezzel akarok foglalkozni.
Elöljáróban mindenképpen szükségesnek tartom megemlíteni azt, hogy 1995-ben a magyar parlament szinte egyöntetû szavazással elfogadta, hogy a Duna-Tisza-csatornát meg kell építeni, annak a tervdokumentációját el kell készíteni '95 végére. Én ezt még nem láttam. Lezsák képviselõtársam adta be, én is hozzászóltam és még sokan, valamennyien korszakalkotó javaslatnak tartottuk és tartjuk most is. Egy óriási közlekedési út alakulhatna ki Magyarországon, amely minden kerülõ nélkül meg tudná közelíteni a nyugati féltekét. Ez eddig elmaradt, amit nagyon hiányolok.
Továbbmegyek a területfejlesztés vonatkozásában, tekintettel arra, hogy számos megye áll a magyar gazdaság rendelkezésére, amit mindenképpen ki kellene használni. A munkaerõ-tartalékok ott vannak, kézzelfoghatók, elérhetõk, megvan a szakképzettség, hiszen el-elindult egy-egy képzés, és igaz a mondás, hogy amit valaki megtanult, azt nem lehet elvenni tõle. Amit az alföldi, a Borsod-Abaúj-Zemplén vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ember megtanult, az tartalékolva van a fejében, a kezében, az akaratában, a tehetségében és a becsületességében. Azonban a körülmények valahogy nem akarnak a segítségére sietni! Óriási hiba, amikor különbséget teszünk egy országban, amikor területfejlesztésrõl és egyebekrõl szólunk - talán az nem is Magyarország? De Magyarország!
A magyar mezõgazdaságot jellemzi az Alföld termelõképessége, termékenysége. De az úthálózatot folytatom még tovább a vízi utakkal: a Tisza egészen Tokajig - vagy még feljebb - hajózható volt és hajózható lenne ma is, nem túl nagy ráfordítással. Itt persze viszonylag minden drága, de mindenképpen meg kell csinálni. Adottak az 1930-as években épült hajóállomások, uszályok befogadására alkalmas kikötõk állnak rendelkezésre és melléjük épített raktárak, magtárak, amelyek fogadni tudják a terméket, tárolni, és onnan képesek elszállítani azok a magyar hajók, amelyek sajnos ugyan kevés számban állnak rendelkezésre, de ezt mindenképpen fel kell frissíteni. Szomorúan vettük tudomásul, hogy megszüntették a Ganz Hajógyárat, pedig a magyar hajógyártás világhírû volt.
Ez is mind az infrastruktúrához tartozik, és a területfejlesztési koncepcióba bele kell hogy férjen. Addig nem beszélhetünk modern magyar mezõgazdaságról, amíg a csodálatos vízi útjainkat nem használjuk ki, pedig ez a legolcsóbb szállítási eszköz.
Mindenképpen meg kell említeni, hogy a magyar mezõgazdaságnak évszázadokon keresztül volt egy vezérelképzelése, amely szerint a magyar földmûvelõ ember saját magának megtermelte az energiát. Ezt természetesen már túlléptük, hisz beléptünk az urbanizáció korába, amikor már nemcsak ló húzza az ekét és a vetõgépet, mert ennek a takarmányát, az energiát a parasztember, a földmûvelõ saját maga megtermelte.
De hadd lépjek tovább e pillanatban, és itt a szomorúság! Itt van ez a két csodálatos folyónk, és nem használjuk ki a vízi energiát, nem használjuk ki a víz adottságát! Szinte majdnem tökéletesebb esõztetést tudunk elvégezni a drinal-rendszerrel, hiszen a víz ködszerûen hullik a termõföldre, nem nyomja agyon a növényt, hanem adja neki a táplálékot. Ez sincs megoldva! A tehetetlenségünket jelzi? Bizonyára! Az elképzelésünket biztosan nem, mert magyar szakemberek tömege áll rendelkezésre ezek megvalósításának az érdekében.
Éppen ezért mindenképpen szükségeltetik az, hogy beszéljünk a területfejlesztésrõl. Elkeseredés lesz az emberen úrrá, amikor a 4-es számú fõközlekedési úton megy Debrecen, Nyíregyháza, Záhony felé, és ha valahol letér valami végett, akár menetirány szerint balra, akár jobbra, Békés megyébe vagy akárhova, mert azt látja, hogy a vidék elmaradottsága katasztrofális. Amikor elõször jártam Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében, óra hosszáig almaerdõkön mentem keresztül. Most, legújabban pedig kiszedett almafák, üres területek vannak ott, már évek óta! Egyetlenegy kenyérkereseti lehetõsége ez a szabolcs-szatmári embernek. De ugyanez elmondható Jász-Nagykun-Szolnok vagy Borsod-Abaúj- Zemplén megyérõl is, nem beszélve Hajdú-Bihar megyérõl, amely az ország egyik legkiválóbb búzatermõ területe, Szolnok és Békés megyével, meg a többivel együtt. Szinte nem lehet különbséget tenni köztük!
Az akarat jelen van. A tenniakarás bármely pillanatban hadrafogható, azonban valami késik. Valaki vagy valakik nem akarják meghallani azt, amit kellene. Budapest-centrikusak lettünk az utóbbi évtizedekben. Mindent a megyeszékhelyek, mindent az ország fõvárosa kap meg. Ez helyes, mert a lüktetõ szív itt van, Budapesten, az ország fõvárosában, innen áramlik vissza minden a vidékre, valamint a nagyvilágba, Európába és az egész világba. Azonban a meglévõ kis sejteket is meg kell említeni, nem szabad elfeledkezni róluk!
Tömegek állnak rendelkezésünkre. Elfogadhatatlan, hogy az Alföldet ketté szelõ Tiszán mindössze öt híd biztosítja az átkelést, amelyek negyven-ötven-száz éve épültek, s nem bírják átadni a forgalmat kellõképpen, hogy igazából bekapcsolja Dél-Magyarországot, az Alföldet és Észak-Magyarországot. Amikor jelen vagyunk Európában és mindenképpen az EU-hoz próbálunk csatlakozni, akkor nem lehet elfogadni - s a Kisgazdapárt nem tudja magáévá tenni - azt a lehetetlen helyzetet, ami mára kialakult.
Sokszor mondtam, sokszor el is fogom még mondani, ahol csak lehet, hogy ez az állapot tarthatatlan, és minden magyar embernek össze kell fognia, de nemcsak magyarul beszélni tudó embernek, hanem érzéseiben magyar embernek, a magyar hazáját féltõ embernek.
Az infrastruktúrához feltétlenül hozzátartozik a területfejlesztés, azonnali megoldásként egy tanyás birtokrendszer újra való kialakítása. Azt nem mondom, hogy nem kell majd szakosítani Magyarországot, ha elértünk odáig. De egyelõre a családi gazdálkodás egyik alapfeltétele a tanyás birtokrendszer újra való kialakítása, hogy a munkanélküliek, a parasztgyerekek, a munkásrétegek bekapcsolódhassanak a feldolgozásba, a termelésbe, hogy meginduljon itt valami.
Nem akarok a múltból idézni, de mindenképpen abból táplálkozunk, amikor 1945 után szinte manuálisan, kézzel végeztünk mindent, és mindent helyre tudtunk tenni. Most meg, amikor a technika vívmányai rendelkezésünkre állnak, egy helyben topogunk! A tehetetlenségünket akarjuk konzerválni? Nem lehet! A világ bármely részérõl lehet érdeklõdni, jönnek a hírek, hogy a magyar szakemberek az elsõk közé tartoznak szerte a világon.
Szükséges tehát a területfejlesztés koncepcióját úgy kialakítani, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj- Zemplén, de Veszprém megyében is, mindenütt az egész országban mindenki úgy érezze, egyformán lélegzünk és akarunk tenni valamit. Gúzsba kötöttek bennünket negyven éven keresztül. Ha más hibát nem találok a kommunizmusban, csak azt, hogy meggátoltak bennünket a Nyugat-Európához való csatlakozásban, ez is óriási hiba, amely az országot, a nemzetet majdnem katasztrófába sodorta. Alig tudunk ebbõl kilábolni!
Mélyen tisztelt Országgyûlés! A Kisgazdapárt és a magam véleménye is az, hogy ezen mindenképpen át kell lépni. Legyünk magyarok, hisz másképp ez az ország ott marad, ahol van - de ezt ne engedjük! Mindenképpen be kell kapcsolódni abba az egészséges fejlõdésbe, abba a csodálatos lendületbe, ami 1945-ben a földosztás után volt. Joggal mondta akkor az ország lakossága, hogy kaptál földet, adj kenyeret!
(11.00)
Kérem, adott kenyeret, és olcsó kenyeret! Kaptunk földet, közel 5-6 évvel ezelõtt. Adtunk kenyérgabonát? Adtunk. És mit ad az ország? Drága kenyeret. Ez elfogadhatatlan, én a magam részérõl semmiképpen sem tudok ezzel egyetérteni!
Az Alföld, a Tiszántúl városai - mint Szolnok, Karcag, Törökszentmiklós, Püspökladány, Túrkeve, Kunhegyes, Debrecen, Nyíregyháza - olyan feldolgozó-kapacitással rendelkeznek, amellyel képesek a magyar területfejlesztést megoldani - csak hagyják! Adjon az Országgyûlés olyan hatalmat ezeknek a településeknek, hogy valóban az alulról jövõ kezdeményezés alapján indítsák el ezt a mechanizmust! Higgyük el, el fogjuk indítani, és meg is tudjuk csinálni! Nem kell ehhez Einstein, elég az egyszerû parasztember józan esze, és én állítom, hogy ez így meg is lesz csinálva.
1945-tõl '48-ig a magyar mezõgazdaságot, az egész gazdaságot lefejezték. Mi ne fejezzük tovább, hanem próbáljuk azokat a sebeket enyhíteni, amelyek jelenleg jelen vannak.
Olyan feldolgozóipar áll rendelkezésre ezen városokban, amelyeket felsoroltam, de még lehet, hogy hagytam is ki, hisz mást ne mondjak, az ipar fellegvára Miskolc... Mindent meg tud csinálni a diósgyõri vasgyár. Számos európai országban, talán a világ országaiban is olyan sínpáron mennek a vonatok, amely Diósgyõrbõl származik. Kérem, el kellett adni? Hát ez szomorú! Szomorú az, hogy mindent eladunk valakiknek, és itt áll a magyar ember, mint a mádi honpolgár. Ez tûrhetetlen, nem szabad tovább csinálni!
Gondolkozzunk a terület fejlesztésén, ez egy örökzöld téma! Azt hiszem, mindnyájunk szívéhez közel áll, ezt meg kell oldani, de nem lehet elkapkodni. Nyilván elhúzódik még jó pár évig, mert kimaradt negyven év, ami szemléletváltást is követel tõlünk. De ezt meg kell oldani!
Olyan csodálatos a magyar vidék! Hisz nem véletlen mondta a költõ azt, hogy a föld Isten kalapja, Magyarország a bokréta rajta. Én ehhez ragaszkodom, bárhova sodor az élet, ezt nem tudom elfelejteni. És sajnálom azokat a tiszabõi, tiszaburai, tiszagyendai embereket, parasztembereket, akik kétségbeesésükben otthagyják a lakásaikat üresen, ebek harmincadjára.
Mélyen tisztelt Országgyûlés! Érdemes ezen elgondolkozni! A véletlen folyamán 40 év kifejlesztett egy olyan katonai repülõteret Kunmadarason, amely abba megy tönkre, hogy nem csinálunk vele semmit. Ez is a tehetetlenségünket jelzi.
Én innen úgy a magam nevében, mint a Kisgazdapárt nevében felszólítom a kormányt, minden illetékes országgyûlési képviselõt, hogy ezen a problémán sürgõsen, mindent félretéve gondolkodjunk el, és olyan területfejlesztést alakítson ki a Magyar Országgyûlés, ami évtizedekre, talán évszázadokra mutat elõre. 1998-ban, amikor napirendre került ez a törvényjavaslat, amelynek általános vitája folyik, mindenki tegyen egy szeget ebbe a székbe, ne úgy, mint a Luca székébe, természetesen, de mindenképpen eredményesen üsse bele a maga szegét! És akkor nyugodtan nézhetünk a harmadik évezred elé, hogy tettünk valamit ezért az országért.
Ehhez mindenkinek sikert kívánok, valamennyi országgyûlési képviselõnek! Legyen méltó ez a Ház a magyar vidék felkarolására, és tegyen meg érte mindent, mert ez a feladat a legelemibb kötelességeink közé tartozik! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Kisgazdapárt padsoraiban.)