IZSÓ MIHÁLY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Miniszter Úr! A mezõgazdaságban dolgozók piacát úgy hívjuk: gazdapiac. Igen ám, csak az a baj, hogy hazánkban ez minden, csak nem gazda és nem is piac, mert se pénz, se gazda nincs.
Manapság sokan fordulnak a mezõgazdaság felé, sokan vásárolnak drága gépeket és szerszámokat. Ez azonban sohasem térül meg a parasztságunknak, már csak a 30 százalékos banki kamatok miatt sem.
Az állattartás 1990 óta Magyarországon is ugyanúgy visszaesett, mint a többi kelet-európai országban. A hús, a tej, a sajt megdrágult: ez nem ad reményt a kisparasztságnak, hiszen a termelõi árak alacsonyak. Szükség lenne traktorra, permetezõgépekre s a többi, sok más kiegészítõ eszközre.
Magyarországnak nagyon jó esélyei vannak a nemzetközi gazdasági versenyben. Az Európai Közösség valamennyi közép-európai országban nettó exportõr, Magyarország az egyetlen, ahol többet visz ki, mint amennyit behoz. Jó az arány: miért ne lehetnénk mi is optimisták?
A magyar mezõgazdaságban dolgozó ember kiszolgáltatott, mert nincs, ahová az ügyeivel fordulhatna. Az életszínvonal csökken, a fogyasztók nem tudják megvenni a mezõgazdasági termékeket, így áron alul sokszor nem tudják azt eladni.
Jó gyakorlati hagyományai voltak a családi gazdaságok összefogásában az 1949-ben megszüntetett Hangya-szövetkezeteknek. A második világháborút megelõzõ utolsó békeévben a Hangya Közép-Európa legnagyobb vállalatcsoportja volt: a fogyasztási üzletág 2000 szövetkezet 4000 boltját, a Hangya 20 üzeme és központja mellett, 26 vidéki raktára látta el. Ilyen jelenleg nincsen. Nagy forgalmat tudott lebonyolítani, mert hiszen a jelszava: "nagy forgalom - kicsi haszon" volt.
Kérdezem a miniszter urat:
Mikor jut tudatára a kormányzat, hogy Hangya-szellemû megoldásokat hozzon létre? (Az elnök a csengõ megkocogtatásával jelzi az idõkeret lejártát.) S kíván-e a kormány Hangya-szellemû értékesítõ szövetkezeteket is támogatni?
Várom válaszát. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban.)