BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Mint mindig, a sportot kedvelõ közvélemény és nemcsak a sportmúlttal rendelkezõ országgyûlési képviselõk, hanem minden magyar állampolgár nagy figyelemmel kíséri a sportról szóló szabályozások történetét. Aggodalommal állapítjuk meg azt, hogy egyre inkább, egyre gyakrabban kerül a parlament elé, és a kormány is egyre többször kénytelen - vagy nem kénytelen - beavatkozni a sport szabályozásába. Magyarországon - reméljük, hogy ez sokáig így lesz - a sport az egyetemes magyar kultúra része, és a sport a Magyarországról alkotott képet eddig mindig emelte, és a magyar sport olyan kiemelkedõ eredményekrõl számolhat be, mint kevés más területe e nemzetnek.
Köztudott az is, hogy Magyarország legismertebb embere külföldön, az egész világon Puskás Ferenc, akirõl mindenki tudja, hogy magyar polgár. Sok Nobel-díjas tudósunk, sok kiváló mûvész és sok kiváló magyar polgár neve kevésbé ismert, mint sok sportolóé. De nemcsak ennek okán, hanem a magyar sport eredményeinek, a magyar népesség teljesítményének, fizikai állóképességének gyengülése miatt is mindannyiunkat aggodalom tölt el a sport, az egyetemes magyar sport szabályozása - annak szabályozatlansága miatt.
Ma, amikor ismét a sportról szóló törvény módosításáról tárgyalunk, meg kell állapítanunk - mint ahogy ez a Magyar Olimpiai Bizottság ülésén néhány alkalommal jajkiáltás-szerûen elhangzott -, hogy a sportirányítás széttöredezett. Itt nem államtitkár úr és az OTSH tevékenységét bírálom, hanem azt a pályázati rendszert, a MOB bizonyos mértékû háttérbe szorítását és azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyeket a választás elõtt mindig kapkodva, kevés elõkészítéssel és sokszor lobbyérdekek által vezérelve kénytelenek vagyunk megtenni.
Nádori professzor úr elõttem elhangzott véleményét kiegészítve azon az állásponton vagyok, hogy nemcsak szakmai válság tapasztalható a magyar sportban, hanem mint a magyar társadalom egészében, így a sportban is egyes területeken - fõleg a menedzselés, a finanszírozás, a játékosszerzõdések - és kiemelten egy-egy sportág területén etikai válságról is beszélhetünk: szerzõdések be nem tartása, egyszerre van jelen a pazarlás és a szegénység. Hallani több tíz millió forintos játékosvásárlásokról, és hallani szegénységrõl, klubok ellehetetlenülésérõl, megszûnésérõl, korábban virágzó sportpályák benzinkúttá, áruházzá való átalakulásáról.
Mit vár a polgár és mit vár a Fidesz-Magyar Polgári Párt e törvénytõl? Biztos, hogy az elõttem szólóval ellentétben e törvény a szakmai színvonalat nem lesz képes befolyásolni, a szakmai színvonal emelése a Testnevelési Fõiskoláé, a sporttudományé és mindazoké, akik ebben jártasak, és nemzetközi tapasztalatokra hajlandók szert tenni, és kíváncsiak arra. Nekünk a sport gazdasági, törvényi szabályozásait kell rendbe hozni és segíteni, hogy a magyar sport a korábbi magas színvonalon, nemzetközi megmérettetésben is helyt tudjon állni.
Várjuk, hogy e vitában az egyre szegényesebb és kisebb merítési lehetõséggel bíró utánpótlás ne jusson néhány versenysportág sorsára; hogy ne néhány tíz sportolóból kelljen nemzetközi szintû eredményeket is elérõ csapatokat kovácsolni néhány hét edzõtáborozást követõen. Hasonlóan várjuk, hogy ne tûnjenek el a sportpályák, nemcsak néhány fõvárosi és sajnos, számtalan vidéki labdarúgópálya, hanem más sportpályák esetében sem. Várjuk, és a polgár várja, hogy ne csak kampányidõszakban legyen kérdés a sport a parlamentben, hanem költségvetési idõszakban is, és nyugodtabb áttekintési idõszakokban is, legyen ereje a magyar parlamentnek és a mindenkori magyar kormánynak az egyetemes kultúra részét képezõ sporttal foglalkoznia. Várjuk a törvénytõl, hogy esélyegyenlõséget biztosítson mindenki számára, annak is, akinek az állam biztosítja a pályát és a sportlétesítmények fenntartását közpénzekbõl; és annak is, akinek az önkormányzat vagy a klub próbál lehetõséget biztosítani Debrecentõl Nyíregyházáig, Pécstõl Székesfehérvárig és más vidéki bázisokban.
Avarkeszi államtitkár úr arról beszélt expozéjában, hogy a piacgazdaságra való áttérés miatt szükséges ez a jogi szabályozás, és a sport esetében is meg kell tenni ezeket az intézkedéseket. Úgy gondolom, hogy a piacgazdaságra való áttérés szakaszait, határait nagyon pontosan és kellõ igényességgel, türelemmel kell meghatároznunk, mert itt nem minden esetben az egyetemes magyar sportról, az iskolai testnevelésrõl, az utánpótlás-nevelésrõl, a fõiskolai sportról - amelyrõl sajnos, már alig beszélhetünk -, hanem kiemelten egyes profi és ilyen hivatásos sportolói tevékenységre alkalmas vagy azzá tehetõ sportágakról van szó. Nagyon nagy gond lenne, ha e törvénytervezettõl azt várná valaki is, hogy megoldja egy csapásra az adósságrendezéssel mindazokat a gondokat, amelyekkel ma a magyar versenysport, a látványsport vagy a félprofi magyar sport vívódik.
Úgy gondolom, hogy a köztartozás felhalmozását vizsgálni kell minden törvénytisztelõ magyar állampolgárnak, és a parlament csak olyan szabályozást hagyhat meg, léptethet életbe, amely vizsgálja, hogy ugrásszerûen néhány hónap alatt hogyan növekedhetett 6 milliárd forintról 10 milliárd forintra a köztartozás. Nem tartom megfelelõnek - nem az OTSH bírálata miatt -, hogy az õ felelõsségi körébe tartozzon a szerzõdések megkötése és a köztartozások vizsgálata. Az OTSH-n kívül számos más olyan szervezet van a magyar jogrendnek megfelelõen, amely erre felkészültebb, alkalmasabb, és ki tudja szûrni azokat az eseteket is, amikor nemcsak egy jóhiszemû és a versenysport érdekeit figyelembe vevõ tevékenység miatt halmozódott fel ekkora összegû tartozás egyes egyesületeknél, hanem ott más körülményeket is vizsgálni kell.
Én személy szerint azok közé tartozom, akik azt mondják, hogy az ismételt adósságrendezésnél az egyén felelõsségét is és a sportvezetõ felelõsségét is vizsgálni kell. Ebben az országban nem érvényesülhet kétfajta törvény, és nem érvényesülhet kétfajta szempont, amely különbséget tesz tisztességes köztartozás-fizetõ és különbözõ okokból azt elhanyagoló között.
(16.40)
Nemcsak felelõsségrõl beszélek, hanem fontosnak tartjuk azt is, hogy az állam nyújtson segítséget a köztartozások rendezéséhez. Ehhez azonban olyan állami szervezeteket kell bevonni - ismétlem -, amelyek ennek megítélésére és eldöntésére hivatottak.
Szeretném jelezni azt is, hogy nem tartom lehetségesnek - és a labdarúgás esetében is szkeptikus vagyok -, hogy a sportágak megfelelõ létesítmények hiányában - itt nemcsak a stadionok és csarnokok befogadóképességérõl beszélek, hanem más feltételekrõl is -, egyik napról a másikra olyan helyzetbe kerüljenek, hogy gazdasági társaságként képesek mûködtetni ma már több tíz millió forintos vagy több száz millió forintos költségvetéssel és nemzetközi versenyeken való megjelenéssel mûködõ klubokat. Mindannyiunknak, az államnak, az önkormányzatoknak, a parlamentnek segíteni kell abban, hogy ehhez a feltételek kialakuljanak. Ma nem látom, hogy a többi versenysportban, a kosárlabdában, kézilabdában vagy más sportágakban hogyan lehet biztosítani 2001-ig a versenyeztetés biztonságos feltételeit, hogy miként válik ismét társadalmi eseménnyé egy-egy sportrendezvény, amelyre a polgár gyermekével, ne adj isten, feleségével vagy más társaival együtt ki tud menni. Ma a sportlétesítményekben, tisztelet a kivételnek, nagyon nehéz olyan körülményeket kialakítani, amelyek társadalmi esemény rangjára emelik ezeket az eseményeket. Ezen tehát mindannyiunknak változtatni kell, de nem rendõri eszközökkel, vagy helyesebben: nem csak rendõri eszközökkel.
Jánosi György képviselõtársam arról beszélt, hogy ez a törvény tisztább helyzetet teremt, teremthet az adósság rendezése, felhalmozódása terén. Én hiszek az ilyen jóhiszemû hozzászólásoknak, mert én magam is hiszem, hogy ebbõl a helyzetbõl ki lehet lábalni. Ez a törvény azonban nem ad kellõ garanciát arra, hogy ne forduljon elõ ismételten ilyen mértékû adósságfelhalmozódás. Még egyszer mondom: annak hírére, hogy a magyar parlament a választásokat megelõzõen a kormánypártok támogatásával kormányprogram keretében rendezni, ne adj isten, eltörölni kívánja a köztartozásokat, megduplázódott néhány hónapon belül a köztartozások mértéke. Ez mindenképpen megengedhetetlen!
Arról is szó esett, hogy a hivatásos versenyzõk alkalmazásánál is tiszta helyzet teremtõdik. Én, aki láttam számtalan ilyen szerzõdést, és tudom, hogy melyek azok a kiskapuk, amelyek kijátszhatók a mai félprofi hivatásos versenyzõ alkalmazásánál, hiszek abban, hogy ezt törvényben szabályozni lehet. Még inkább rendeletekben, és még inkább olyan körülmények biztosításával, amelyek az egyesületi vezetõket saját felelõsségük tudatában arra kényszerítik, hogy az egyenlõ esélyek megtartása mellett versenyzõik alkalmazásánál legalább az Európai Közösség ajánlásait vegyék figyelembe, és legalább a magyar törvényi és jogi szabályozás kereteinek tegyenek eleget. Ma erre sem látok kellõ garanciát e törvénytervezetben.
Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt e törvénytervezet fontosságát elismeri, segíti e törvénytervezet igazi céljának az elérését, amely nem más, mint hogy megfelelõ garancia legyen az utánpótlás-nevelésre, amely nem más, minthogy megfelelõ garancia legyen a sportlétesítmények megtartására, fejlesztésére, üzemeltetésére és megmentésére, amely nem más, mint hogy kellõ és azonos esélyt kapjon a fõváros, a kiemelt egyesületek és a vidék sportja, és amely nem más - mi ezt várjuk -, mint hogy mérjük fel erõinket és legyünk tudatában annak, hogy a Magyar Köztársaság területén gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, intézmények képesek lesznek-e ennyi félprofi és profi szervezetet és versenyzõt fenntartani, vagy más kiindulópontokat kell-e keresni.
A többi csapatsportágban akkor látom biztosítottnak - mint az egyik szövetség társelnöke -, hogy e jogszabálynak megfelelõen 2001-ig áttérés legyen, ha összehangolt segítséget kapnak olyan létesítmények vonatkozásában, amelyek vonzzák a nézõket, ha a sportot szeretõ emberek áldozatvállalásával, nonprofit tevékenységük segítésével alkalmassá válnak a profi tevékenységre, a társasági formában való mûködésre.
Tisztelt Ház! E törvénytervezet ismét olyan idõszakban került elénk, amikor óhatatlanul is sokaknak az jut eszébe, hogy ezzel az elõterjesztõknek, a kormánypártoknak van más céljuk is, mint a magyar sport körülményeinek rendezése. Én hiszek abban, hogy mind a kormánypártok, mind az ellenzéki pártok és a magyar sportot szeretõ közvélemény tud olyan garanciákat biztosítani, amelyek alkalmassá teszik a magyar sportot, a magyar versenysportot arra, hogy ismét régi fényében csillogjon, és ne az olimpiák elõtt, világversenyek elõtt kelljen kapkodó intézkedéseket tenni, csökkenõ sport iránti érdeklõdés, csökkenõ gyermekszám, csökkenõ merítés mellett. Ez a törvény jelenleg nem ilyen. A Fidesz-Magyar Polgári Párt és én személy szerint is módosító javaslatokkal igyekszünk ezt alkalmassá tenni. Akkor tudjuk elfogadni, ha ezek a kívánalmak és ezek a követelmények ebben a törvénytervezetben meg fognak jelenni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiból.)