KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyûlés! Megmondom õszintén, eléggé sokat gondolkodtam elõtte, hogy egy ilyen fontos témában, mint a sport és a labdarúgás, vállalkozzak-e egy hozzászólásra. Magyarországon látszólag nagyon-nagyon sokan értenek ehhez a témához, különösen a labdarúgáshoz. Persze, a másik oldala megkérdõjelezhetõ, hogy ha ilyen sokan értenek hozzá, akkor most miért van ilyen válsághelyzetben ez a sportág. Én úgy gondolom, hogy mégis beszélni kell ezekrõl a gondokról és problémákról.
Igen sok ellentmondást véltem felfedezni a Lányi képviselõ úr által elmondottakban, mert az egyik oldalról megfogalmazta azt, hogy nincs szükség törvényi szabályozásra, a másik gondolatában pedig éppen ezt hiányolta. Én úgy gondolom, hogy fontos ez a most beterjesztett jogszabály, és különösen gondolom egy nemzeti sportváros, Tiszaújváros képviselõjeként, mert mi Tiszaújvárosban igen fontosnak tartjuk a sportot, és ezért rendkívül nagy áldozatot is hoz a város. Új sportkomplexum épül a városban sportcsarnokkal, uszodával és új labdarúgó stadionnal is. De meggyõzõdésem, hogy ezek az új sportlétesítmények csak akkor lesznek igazán mûködõképesek, hogyha tiszta gazdálkodási és jogviszonyok jönnek létre a sportban is. Mi maximálisan érdekeltek vagyunk abban, hogy ezek a tiszta gazdálkodási és jogi viszonyok mielõbb megteremtõdjenek, mert úgy gondolom, azt elmondhatjuk, hogy ma nem minden tekintetben átláthatóak ezek a viszonyok az országban.
Ma a szólamok szintjén mindenki egyetért azzal, hogy változtatásra szükség van. Miért van szükség változtatásra? Azért, mert Európa egyik felén a labdarúgásra, de más sportágakra is jellemzõ a minõség, a nagy fizetõképes kereslet, a nagy összegû beruházások, a versengõ médiák, amelyek versengenek azért, hogy közvetíthessék a sportot, és új létesítmények sorozata épül. Mi a helyzet Magyarországon? Pontosan az ellenkezõje: eredménytelenség, kongó lelátók, napi filléres gondok, médiaviták és felújításra erõsen rászorult létesítmények.
A szakértõk szerint, de nemcsak a szakértõk, hanem a laikusok szerint is, ahol jó futball van, ott a labdarúgást szolgáltatásként állítják elõ az erre szakosodott szolgáltató szervezetek és társaságok. Ezzel szemben nálunk, Magyarországon a miniszterelnök úr megfogalmazása szerint is rendszeridegen struktúra mûködik mind a mai napig.
Úgy gondolom, itt kell áttérni a törvényjavaslat lényegi elemeire. Az én véleményem szerint is szükségszerû egyértelmûen tisztázni azt, hogy ki tekinthetõ hivatásos sportolónak, ki tekinthetõ amatõrnek, és ez milyen munkavállalói feltételek között végezhetõ. Én a magam részérõl nem tartanám szerencsésnek azt, ha ez valamiféle társas vállalkozás formájában történne, mert hiszen az egyéb jogi szabályozásokat zavarná meg. Azt elképzelhetõnek tartom, hogy egy sportoló egyéni vállalkozás formájában sportolhasson, de ugyanezt társasági formában már nehezen tartom kivitelezhetõnek.
Szükségesnek tartom egyértelmûen szétválasztani a professzionalista és az amatõr bajnokságot. Nem érzem azonban kellõen kiforrottnak a törvényjavaslatban az átmeneti idõszakok szabályozását, hogy mi történik akkor, amikor egy félig professzionalista vagy amatõr jellegû bajnokságból akarunk átmenni egy teljesen professzionális bajnokságba. Én tudom, hogy ezeket a kérdéseket nem feltétlenül ebben a jogszabályban kell rögzíteni, de ebben a jogszabályban kell felhatalmazni akár a kormányt, akár az OTSH-t, hogy ezeket a szabályozásokat megtegye.
Úgy gondolom, hogy pontosításra szorul a javaslat azon szakasza is, amely szabályozza a bajnokságban történõ indulás jogosultságát is. Természetesen kérhetõek különbözõ igazolások az adóhivataltól, a vám- és pénzügyõrségtõl, egyéb más szervektõl, de nem látom ennek a folyamatát akkor, amikor folyamatában mûködik a bajnokság, eltelik hat-nyolc hónap, esetleg egy év ki az, aki köteles lépéseket tenni, amikor ezt meg kell vizsgálni, tehát azt, hogy van-e valamelyik sportegyesületnek valamiféle köztartozása. Vagy például nem egyértelmû a szabályozás a tekintetben, hogy az általános forgalmi adó ilyen értelemben köztartozásnak tekinthetõ-e. A személyi jövedelemadó, illetve a tb-járulék nevesítve van a jogszabályban, az áfa nincs.
Szólni kell az üzleti futball szervezeti kereteirõl is. A piacgazdaság körülményei között nálunk is eredményes futball- és sporttevékenység csak olyan sportszervezetekben végezhetõ, ahol nevesíthetõ a tulajdonos, vannak, akik pénzügyi kockázatot, üzleti kockázatot vállalnak, és ezáltal válik a sportszervezet mûködése megfelelõen hatékonnyá. Én úgy gondolom, hogy ezek létrejötte vagy létrehozása sincs jogilag egyértelmûen szabályozva ebben a törvényjavaslatban, mert számomra megkérdõjelezõdik az, hogy egy sportegyesület mint tulajdonos hogyan tud létrehozni egy ilyen gazdasági társaságot, és ennek a gazdasági alapjait, illetve a tulajdoni viszonyait hogyan tudja a késõbbiekben szabályozni és kézben tartani.
(17.40)
Ez adott esetben - úgy gondolom - kulcskérdés is lehet.
Nem egyértelmûen szabályozott az ifjúsági csapatok mûködésének kérdésköre. Ez a gazdaságban úgy mûködik, hogy a gazdasági társaságok szakképzési hozzájárulást fizetnek. Talán megfontolandó lenne itt is ennek a bevezetése, és ezáltal az ifjúsági csapatok finanszírozása részben - természetesen csak kisebbik részben - lenne megoldható.
Kérdésként fogalmazódik meg számomra az is, hogy a társaság alapításakor mi az, ami apportként vihetõ ebbe a társaságba. A játékjog például apportálható-e ilyen értelemben az újonnan létrejövõ gazdasági társaságba? Úgy gondolom, még sokat fogunk a bizottsági munkában, illetve a módosító indítványok tárgyalásakor ezekrõl a részletkérdésekrõl vitázni, de a törvényjavaslat elfogadását én feltétlenül támogatom, és fontosnak tartom, hogy a magyar sport a következõ idõszakban - és nem olyan távoli idõszakban - jelentõs eredményeket érhessen el.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)