DR. TÍMÁR GYÖRGY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Mélyen tisztelt Képviselõtársaim! Igen tisztelt Államtitkár Asszony! Egy társadalmat, úgy gondolom, az jellemez, hogy valójában lényegileg a humánum milyen formában hatja át e társadalom egészét, és nemcsak a szavakban, hanem az élet tényeiben. Úgy gondolom, a humánum nem csupán az embertársainkkal szembeni tisztelet tényében vagy mentalitásában konkretizálódhat, hanem jelenti - mert jelentenie kell - minden élõ tiszteletét.
A régi korokban ennek számtalan megnyilvánulása volt már az egyiptomiaknál, illetve - hogy úgy mondjam: - jogfolytonosan az általam igen-igen tisztelt indiai kultúránál. Az a hozzáállás, az a gondolkozásmód, amely az élet minden megnyilvánulásának megadja azt a tiszteletet, amelyet valójában megérdemel, mert hiszen az élet csírája minden élõlényben valahol közös, vagy legalábbis közös alapokból származik. Ha a társadalom kíméletlen, ha a társadalom csak a pillanatnyi szükségleteit vagy kénye-kedvét éli ki, akkor ez a társadalom lényegileg saját magának az önpusztítója.
A modern tudomány nyelvén talán úgy közelíthetem vagy úgy fogalmazhatom meg mai modern kifejezéssel ezt a gondolatot, hogy a génbankokat meg kell õrizni, mert soha nem tudjuk, hogy a jövõ milyen feladat elé fog állítani bennünket vagy utódainkat, és nem tudjuk, hogy mikor lesz vagy lenne szükség egy olyan begyakorlott és kipróbált formára, az élet olyan építõkövének felhasználására, amely most adott, de látszólag felesleges, ugyanakkor a jövõben feltétlenül szükségessé válik.
Ez a törvénytervezet, amely az igen tisztelt Magyar Országgyûlés asztalán fekszik, úgy érzem, a legmélyebb humanitástól vezettetve született. Részleteivel a magam részérõl nem tudok ilyen formában egyetérteni, de az alapgondolata tiszteletre méltó. Akkor, amikor hazánk a nemzetek közösségének európai vonulatához közelít, akkor feltétlenül fontos, hogy ugyanolyan módon, ugyanolyan mentalitást kifejezõen kezeljük környezetünket - más szóval: adjuk meg a tiszteletet a környezetünknek -, mint ahogy Európa nagy részében ez már begyakorlott formában a mindennapok részét képezi.
(22.20)
Azok a részletmegoldások, amelyek ebben a törvénytervezetben ki vannak fejtve, az én jogászi gondolkodásom szerint részint túlszabályozottak, részint olyan formában vannak kezelve, amelyek tulajdonképpen nem is biztos, hogy a mindennapok gyakorlatában megvalósíthatók.
Szeretném ráirányítani a jogalkotó vagy a jogszabálytervezõ figyelmét a leglényegesebb kérdésre, amely ugyan meg van említve a törvénytervezetben, de nem kellõ súllyal: nevezetesen arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az oktatás, a fiatalok nevelése, a fiatalok egymással szembeni tiszteletre nevelése, a környezet elfogadása és kellõ tisztelete az egyetlen valóságos eszköz, amely ha nem is rövid távon, de a generációk egymásra épülése eredményeként elvezethet oda, hogy igenis környezetünk egyéb élõlényeit is olyan módon fogadjuk el, olyan módon tiszteljük, hogy a legkevésbé zavarjuk meg a kialakult életfeltételeiket, hogy figyelembe vegyük az életük fenntartásához való szükségleteiket, és lehetõleg minél kevesebb megpróbáltatást, fájdalmat, kényszerhelyzetet okozzunk nekik.
Ezek az események, amelyekrõl ez a törvénytervezet szól, nagy részben egy zárt környezetben zajlanak le, külsõ személy szeme elõl elzárva. Tehát csak és kizárólag az ott lévõ ember mentalitása - ismét ezt a szót használom -, humanitása az, amely a neki kiszolgáltatott, a hatalmában, a birtokában levõ egyéb élõlénnyel szemben az õ tevékenységét korlátozhatja.
Van egy régi, egy szanszkrit mondás: om mani padme hum. Ez ennek a törvénytervezetnek a nyelvére, gondolatára lefordítva tulajdonképpen azt jelenti, amit én próbáltam idáig kifejteni.
Az általam elõadottakon túlmenõen még egyetlen szempontot kívánok a törvénytervezet igen tisztelt alkotójának a figyelmébe ajánlani. Rendkívüli hiányosságnak érzem ebben a tervezetben azt, hogy gyakorlatilag nem tartalmaz utalást sem azokra a szankciókra, amelyek jelezve vannak ebben a fogalmazványban. Teljesen hibás, életidegen, a törvényalkotás mindennapi gyakorlatától távol esik az, hogy egy második-harmadik-ötödik jogszabályt hív fel azoknak a kérdésköröknek a rendezésére, amelyeket egy szankciórendszer teljes köre itt meg kellene hogy fogalmazzon. Egy ilyen túlterhelt jogszabályi dömpingben nem lehet arra számítani, hogy majd a törvényalkotó figyelemmel fogja kísérni, és majd az egyéb jogszabályoknál, akár a büntetõ, akár a szabálysértési jogszabályoknál, akár a polgári jogi szankciók keretében rendezni fogja azt, amit ez a jogszabálytervezet elmulaszt.
Számtalan más törvény születik ebben a Házban, és ezek a törvények pontosan meghatározva tartalmazzák azt a szankciórendszert, amely azoknál a törvényeknél odaillõ. Én úgy érzem, hogy talán semmilyen különös szempont nem gátolja meg egyes törvényszerkesztõk esetében - és nem ennek a joganyagnak a szerkesztõit értem ez alatt, hanem harmadik-negyedik szervhez tartozó szerkesztõket - azt az önteltséget, hogy majd õk pótolják. Nem számíthatunk erre!
Az a jogszabály, amely emberi magatartási formákat ír elõ szankció kilátásba helyezése nélkül, tulajdonképpen céljatévesztett. Más szavakkal mondhatom úgy, hogy üres, talán szándékosan kiürített, de mondhatnám úgy is, hogy jogi blöff. Ha egy joganyag elõír bizonyos magatartásokat, mint ahogy az elõttem szóló, általam igen tisztelt képviselõ úr ezekre utalt is, de ha valaki ezt nem tartja be, az nem jár következménnyel - akkor ez mi? Akkor tulajdonképpen hámozott luftballonról van szó! Én a magam részérõl ezt egy súlyos törvényalkotási hibának, hiányosságnak tartom. A magam részérõl mint az élet minden megnyilvánulását tisztelõ személy, mint az, aki próbálom megérteni a humán környezetet körülvevõ állatokat, azoknak a szükségleteit, és próbálom segíteni õket, én a magam részérõl egy ilyen szankciórendszer nélkül - amelyet aztán végre is kell hajtani - ezt a törvénytervezet egy súlyosan hiányos, nagyon sok módosító javaslattal kiegészítendõ, pontosítandó, és hogy úgy mondjam, életközelivé teendõ tervezetnek tartom csupán.
De ismét szeretnék rámutatni arra, hogy hazánkban ez a gondolkozás, ez a gondolat, hogy a gerinces állatok, vagy mondhatom úgy, hogy a humán tartomány érdekében egy ilyen jellegû törvényt kell alkotni, ez önmagában tiszteletre méltó, elismerésre méltó, és mindegyikünk részérõl csak köszönetet érdemel az, aki ezt megtervezte és beterjesztette a Ház elé.
Köszönöm. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban, valamint dr. Lövey László Gábor is tapsol.)