PÓDA JENÕ (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Azt hiszem, nem kell önnek bizonygatni, hogy milyen veszélyes üzem a honvédség, azon belül milyen veszélyeknek vannak kitéve harci repülõink pilótái. Nemcsak azért, mert mindannyian tudjuk, hogy repülõgép még fent nem maradt - vagy leszáll, vagy lezuhan, sajnos az utóbbira is van példa -, hanem azért, mert azt is tudnunk kell, hogy békében is nagyon komoly harci feladatot látnak el, amikor készenléti szolgálatot adnak.
Ha megvizsgáljuk a helyzetüket, arra is következtethetünk ebbõl, hogy milyen általános jellemzõi vannak ma Magyarországon a kiképzésnek, a haditechnika üzemben tartásának, általában a hadsereg mûködési feltételeinek, hiszen ha az egyik legveszélyesebb és legfrekventáltabb terület ismérveit látjuk, akkor valószínû, hogy máshol sajnos rosszabb a helyzet. Hozzájuk képest legfeljebb csak a katonai tûzszerészek munkája lehet hasonlóképpen veszélyes. Sajnos volt is az utóbbi idõben egy-két halálos baleset a területükön.
Visszatérve a harci repülõk repült óraszámához, amely az õ kiképzésük, illetve alkalmazásuk szempontjából az egyik legfontosabb mutató, azt kell látnunk, hogy míg 1991-ben 60 óra volt egy évben a repült óraszámuk, 1992-93-ban ez megemelkedett 78-80-73 órára, azóta azonban nagyon meredeken zuhan, különösen azóta, amióta ön a honvédelmi miniszter. Jelenleg ez a mutató 50 alatti a harci repülõk esetében, a szállító-, a futár- és a helikopter-pilóták esetében még súlyosabb a helyzet, 40 óra körüli értékek mutathatók ki, 1996-ban egy mélyponton 43 óra.
Azért mondom mindezt, miniszter úr, mert az is köztudott, hogy amikor ilyen feltételekkel küldjük feladat-végrehajtásra ezeket az embereket, nemcsak az õ életüket kockáztatjuk, hanem a környezetünket is veszélyeztetik, természetesen önhibájukon kívül, hiszen sokszor csak a szerencse dolga vagy az õ áldozatvállalásuk kérdése, hogy a lezuhanó gépet ki tudják-e vinni egy lakott terület felõl vagy sem. Tehát nyilvánvaló, hogy fokozottan veszélyes tevékenységrõl van szó.
A nyugat-európai kollégáik 120, 150, esetenként 170 órát is repülnek egy évben, ami nemcsak azért ilyen magas, mert azok az országok gazdagabbak, hanem azért is, mert az ottani vezetõ politikusok pontosan tudják, hogy milyen veszélyes tevékenységrõl - békében is nagyon veszélyes tevékenységrõl - van szó.
Most, amikor a sikerpropaganda arról szól, hogy a NATO- csatlakozásunkkal milyen fényes jövõ nyílik meg az ország honvédelme, általában biztonságpolitikája elõtt; most, amikor ráadásul ebben egyetértés is van a parlament két oldala között, hiszen az elmúlt két kormány nyolc évének tevékenysége az, hogy hamarosan a NATO-tagjai lehetünk, nos mindez nem vonhatja el a figyelmünket arról, hogy az itthon maradott katonáink, azok, akik átélték ezt a nyolc évet, milyen nehéz körülmények között dolgoznak. (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idõ leteltét.) Ezért kérdezem önt, miniszter úr, nem gondolja- e, hogy évi 30-40-50 repült órával életveszélyes helyzetben vannak pilótáink, s esetenként mi magunk is. (Taps a jobb oldalon.)