DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tisztelt Igazságügyi Államtitkár Úr! A büntetõ törvénykönyvnek a módosítása, mint ahogyan korábban - mind a miniszter úr hozzászólásában, mind pedig az elõttem szóló képviselõ úr hozzászólásában -, mindig is kapcsolódik a közbiztonságnak a kérdéseihez, és azt gondolom, hogy ez talán nem véletlen; különösen a mai napokban, amikor a magyar polgárok már alig mernek kimenni az utcára, lényegében fenyegetettségben érzik magukat, és ez az érzés, azt hiszem, nem pusztán az egyes állampolgárok helyzetére utal, hanem egy társadalom bizonytalansági érzését is jelenti. Ennek következtében azt gondolom, hogy a Magyar Országgyûlésnek, a magyar kormánynak az a kötelessége, hogy minden területen - beleértve a büntetõjog, a büntetõ igazságszolgáltatás területét is - mindent megtegyen annak érdekében, hogy ez a helyzet, ez a bizonytalanság, a közbiztonságnak ez a romlása megszûnjön vagy jelentõs mértékben csökkenjen.
Természetesen nem áll könnyû feladat elõtt a kormány, nem áll könnyû feladat elõtt az Országgyûlés sem, hiszen a törvényhozás különbözõ lépései, a törvényhozás aktusai csak hosszabb távon, késõbb hozzák meg az eredményüket. Ennek következtében egy-egy itt elhangzott módosító indítványtól vagy egy-egy javaslattól önmagában még nem fog megváltozni Magyarországon a bûnözési helyzet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez az eszköz olyan eszköz, amit a világ minden országában igénybe vesznek, ennek következtében a büntetõjognak az eszközei is olyanok, amelyeket a közbiztonság javításának az érdekében be kell vetni.
Éppen ezért meglepõ az, hogy a kormánynak az ezzel kapcsolatos magatartása egyrészt a késõn ébredõnek a magatartását mutatja, másrészt pedig lényegében eléggé vegyes az Igazságügyi Minisztériumnak a büntetõ törvénykönyvvel kapcsolatos magatartása. Ha végigtekintünk az elmúlt három éven, nem nagyon minõsíthetõ másként, mint a kapkodás és koncepciótlanság jelzõjével. Hiszen több, a büntetõ törvénykönyvet módosító javaslat került az Országgyûlés elé, ezekbõl vagy hiányzott valami, vagy nem egészen megfelelõ szabályokat tartalmazott, és természetesen ellenzéki képviselõként nem szeretném elhallgatni azt sem, hogy voltak eredmények is azzal kapcsolatban, amiket a kormány módosított.
Tehát a büntetõ törvénykönyv módosításának a története nem tekinthetõ éppen sikertörténetnek, és adott esetben a közbiztonság helyzetére is rávetíthetõek ezek a szabályok. Hadd hozzam példának azt a törvényjavaslatot, amelynek a tárgyalása most folyik: törvényjavaslat a büntetõ jogszabályok módosításáról, amely ugyan alig néhány paragrafusból áll, de az igazi helyzet az, hogy három különbözõ témát lapátol egy helyre, és idõhatárban is jelentõs mértékben be volt korlátozva ennek a benyújtási ideje.
Hiszen mi ez a három téma? Az egyik a köztársasági elnök kegyelmezéssel kapcsolatos jogainak a módosítása, amelyre az Alkotmánybíróság kötelezte ezt az Országgyûlést, hogy 1997. december 31-éig hozza meg ezt a törvényt. E tekintetben tehát a kapkodás, illetõleg a koncepciótlanság máris nyilvánvaló, hiszen ezen törvény módosításának az alkotmánybírósági törvény tekintetében - hiába mondja az államtitkár úr, hogy ez nem így van (Dr. Avarkeszi Dezsõ: Nem mondtam, ez nevetséges!) - nyilvánvalóan '97. december 31-éig meg kellett volna történnie, tehát az Alkotmánybíróság egy ítéletét nem tartotta be a parlament.
A másik ilyen kérdés az a rész, amely az azonosító jellel kapcsolatos szabályokat rendeli. Azt gondolom, hogy mindenképpen fontos és helyes az egyedi azonosító jellel kapcsolatos hamisítást bevenni a büntetõjogi tényállások közé, hiszen ez valóban - adott esetben az autólopásokkal kapcsolatban - eredményeket érhet el. Azon csodálkozunk, hogy miért nem abban a csomagban került ez beterjesztésre, vagy miért nem akkor fogadtak el erre vonatkozóan módosító indítványt, amikor általában ezt a csomagot, ezt a részt tárgyalta az Országgyûlés, alig kevesebb, mint egy évvel ezelõtt.
Ez egy furcsa eljárás, ebbõl következõen azt gondolom, hogy mindenképpen kezelni kellene más olyan kérdéseket - és már abban a csomagban kezelni kellett volna más olyan, a közbiztonság ügyét érintõ kérdéseket -, amelyekrõl elõzõ képviselõtársam is beszélt, és maga a Fidesz is számos ilyen javaslatot tett ennek a törvénynek a vitájában. Egy részüket, amelyeket külön indítványként nyújtottunk be, napirendre se vették, más részüket, amelyeket módosító indítványban, nem támogatták.
Ilyen az életfogytiglani büntetésnek a valódi életfogytiglanivá való átváltoztatása, ami a polgárok körében, azt gondolom, mindenképpen olyan probléma, amelynek a megoldására törekedni kellene. A Fidesznek ez a javaslata azt biztosítaná, hogy a társadalom számára nagyon veszélyes elkövetõk, például az a sorozatgyilkos, akit eddig még a rendõrségnek nem sikerült elfognia, valóban soha, élete végéig se kerüljön ki a börtönbõl, hiszen ez tulajdonképpen a társadalom védelmét szolgáló szabály lenne.
A gépjármûlopásokkal kapcsolatban is volt a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak javaslata, amely a jármû önkényes elvételének a szigorítását tûzte ki célul, büntetési tételeinek a lopással egy szintre való emelését. Itt csak részeredményeket sikerült elérni. Azt gondoljuk, hogy egy kicsivel alacsonyabb büntetés még mindig kibúvót jelenthet az ilyen elkövetõk számára, ezért célszerû lett volna a lopással egy szintre hozni, de ezt a javaslatunkat sem fogadták el.
Hasonlóképpen azt a kérdést, amely a társadalmat közbiztonsági szempontból meglehetõsen részletesen és alaposan foglalkoztatja; ez pedig nem más, mint a kábítószerrel való visszaélésnek az az esete, ahol láthatjuk, hogy kábítószer-kereskedõk azzal menekülnek el a büntetõ igazságszolgáltatás elõl, hogy magukat kezelésre beíratják, és ennek következtében megmenekülnek a súlyosabb büntetésektõl. Ezt a problémát maga a belügyminiszter úr is fölvetette számos alkalommal, és a parlamentben is számos alkalommal elhangzott, az erre vonatkozó javaslatunkat nem támogatták, egyszerûen nem értjük, hogy miért.
A mostani törvényjavaslat viszont - talán ne csak arról beszéljünk, hogy mi hiányzik ebbõl, hanem mi az, ami benne van - alapvetõen az orvostudományi kutatással, illetõleg az emberi méltósággal összefüggõ bûncselekményi tényállásokat jelenti. Én azt gondolom, hogy ez egy olyan kérdés, ami a társadalmat, a polgárokat nagyon is érdekli, nagyon is izgatja, nagyon fontos kérdés. E tekintetben lényegében már meg kellett volna születniük ezeknek a törvényi tényállásoknak, hiszen Magyarországon volt már ilyen ügy. Büntetõjogban jobban tájékozottabb képviselõtársaim valamennyien emlékeznek az úgynevezett hipofízis ügyre, ami Magyarországon már tíz évvel ezelõtt felvetette azt a problémát, hogy a szervátültetések, és adott esetben az ezzel való kereskedelem bizonyos problémái szabályozásra szorulnak. De lényegében már valamennyi fejlett országban ki vannak dolgozva az erre vonatkozó tényállások.
A Nemzetközi Büntetõjogi Társaságnak egy tíz évvel ezelõtti kongresszusán, Bécsben dolgozták ki azokat az alapelveket, hogy mely területeken kell erre a kérdésre vonatkozóan szabályozást bevezetni, illetõleg milyen jellegû legyen az a büntetõjogi szankció, hiszen itt különbözõ jogok, különbözõ jogosítványok és érdekek ütköznek egymással. Az egyik természetesen az embernek az önrendelkezési joga, adott esetben kiegészítve a kegyeleti jogosítványokkal, a születendõ gyermekeknek a jogosítványai, az orvostudományi kutatásokhoz és a polgárok gyógyulásához fûzõdõ érdek, ami szintén e tekintetben ütközik egymással, és számos más olyan körülmény, amelyrõl az elmúlt évben, elmúlt hónapokban számos vita zajlott a sajtó hasábjain, és a polgárok érdeklõdését is kiváltotta.
Az meglehetõsen különös, hogy egy Magyarországon kirobbant ügynek kellett kiváltania azt, hogy végül is ennek a törvényjavaslatnak a beterjesztése megtörtént, hiszen ha nem ez váltotta volna ki, akkor az egészségügyi törvénnyel egyidõben lehetett volna ezt tárgyalni. Idáig a parlamentig fölért ennek a botránynak a hulláma, hiszen Koleszár Lajos MSZP-s képviselõtársunk annak a miskolci kórháznak az igazgatója, amellyel kapcsolatban olyan sokat olvashattunk az elmúlt hetekben a sajtóban, és amelyekkel kapcsolatban, azt gondolom - nyilván a tényállásban nekem nincsen jogom semmiféle módon állást foglalni - , hogy bizonyos esetben a büntetõjognak az eszközei hiányoztak vagy hiányozhatnak, ha adott esetben azok a tények bebizonyosodnak, amelyek ezzel kapcsolatosak, amelyekkel egyébként a polgárok körében felháborodást kiváltó ügyet kezelni lehetne.
(12.10)
Hiszen halottak szöveteinek a hozzátartozók beleegyezése nélküli elszállítása, illetve külföldre szállítása elég súlyos probléma, s mindenképpen az erre vonatkozó szabályozás átgondolását jelenti. Itt meg kell vizsgálni, hogy mely szabályok sérültek, s adott esetben mely jogok sérülhetnek.
Ebbõl következõen azt hiszem, e büntetõjogi tényállások - amelyeknek bevezetésére most sor kerül - mindenképpen segíteni fogják a továbbiakban azt, hogy ezekre a társadalmat igenis nyugtalanító kérdésekre megoldást találjunk. S valóban azt, ami bûnös, üldözni lehessen, ami pedig megengedett, azon a területen pedig nyissunk lehetõséget az orvostudományi kutatások számára.
Idõm lejárt. Igen tisztelt képviselõtársaim, köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzék padsoraiban.)