TARDOS MÁRTON (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vállalom, hogy az általános vitában másodszor szólalok fel, nem azért, mert ismételni szeretném magamat, hanem azért, mert egy örömteli eseményrõl szeretnék beszámolni. Nevezetesen, ha emlékeznek arra, hogy a kockázati tõkével kapcsolatos törvényjavaslat vitájának kezdetekor mit mondtam - mint a gazdasági bizottság elnöke, majd mint az SZDSZ vezérszónoka - ebben a kérdésben, akkor arra hívtam fel a figyelmüket, hogy azok a célok, amelyeket az elõttem szóló Csépe képviselõ úr megnevezett, ebben a törvényben a vágyak színvonalán jelennek meg, és nem teljes mértékben siker reményében hajtják végre azokat a követelményeket, amelyeket a vágyakban megfogalmazunk.
Mik a vágyak? A vágyak azok, hogy Magyarországon több legyen a beruházás, hogy a Magyarországon megjelenõ belföldi és külföldi tõke vállaljon kockázatot a szerkezetátalakításban, és hogy azok a vállalatok, amelyek még nem tudnak beilleszkedni a magyar gazdaság gyors ütemû növekedésébe, mielõbb integráns részei legyenek ennek a fejlõdésnek. Az akadályt a kockázatitõke-törvénnyel kapcsolatosan két kérdésben láttam, és az egyik, úgy érzem, megoldódik. A korábbi felszólalásomban is felhívtam a figyelmet, hogy erre mód kínálkozik.
Nevezetesen arról van szó, hogy a kockázati tõke a befektetõknek egy sajátos csoportját szólítja meg, nevezi meg, azt a csoportot, amely hosszú ideig vállal befektetésekkel kapcsolatos kockázatot anélkül, hogy a megtérülés igényével fellépne, annak a reményében, hogy a befektetés termelõre fordulása, a befektetés eredményre fordulása jelentõs hozamot fog hozni számára. Ez a tõkecsoport nem elsõsorban állami támogatást igényel ahhoz, hogy megjelenjen, hanem biztos lehetõségeket, és ennek megfelelõen nem szereti azt, ha a tõkecsoport munkájába kívülrõl, bármilyen állami vagy nem állami szerv részérõl beleszólás kényszere lépjen fel.
Ma sikerült véleményem szerint az elõterjesztõkkel egy olyan megállapodásra jutnunk, amellyel a kockázati tõke képviselõi meg lehetnek elégedve, mert az állam támogatja a kockázati vállalkozásokat az egyik oldalon, kedvezõ feltételeket nyújt a számukra, ugyanakkor nem veti fel az igényét annak, hogy gazdaságilag indokolatlan mértékben e jelentõs kockázatokat vállaló csoport ügyeinek részleteibe bele kívánna szólni.
A másik kérdés, amit Csépe képviselõ úr ugyancsak felvetett - és én teljesen egyetértek vele -, hogy nemcsak a kockázati tõkére, hanem befektetésekre általában és több beruházásra van szükség, hogy a magyar gazdaság megfeleljen azoknak az igényeknek, amelyek megvalósulása a társadalmi haladás szempontjából elkerülhetetlenül fontos. Én remélem, hogy a beruházások általános kedvezményezésére is mód fog kínálkozni. Erre vonatkozólag is a részletes vitában javaslatokat fogunk tenni a módosító indítványok közben, ez azonban kevésbé megoldható kérdés a hátralévõ törvényhozási ciklusban. Úgy gondolom, hogy itt a következõ kormányzati idõszakban, a következõ parlamenti ciklusban még jelentõs feladatok fognak ránk hárulni. Nevezetesen arról van szó, hogy nem meghatározott beruházásokat és meghatározott tõkeerõ fölötti beruházásokat kell csak támogatni, nem sok csatornán kell ezt a támogatási rendszert biztosítani, hanem egy átlátható rendszert kell létrehozni, amely nemcsak a kis- és középvállalatoknak, de a hazai vállalatoknak azon nem kis- és középvállalati kategóriába tartozó részének is elõnyt nyújt, amely ma még nehezen tud új tõkéhez jutni.
Remélem, hogy már a kockázatitõke-törvény elfogadása is elõrelépést fog jelenteni ebben a vonatkozásban, de biztos vagyok benne, hogy ezen a kérdésen még hosszú ideig dolgoznunk kell. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)