DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Amint államtitkár úr expozéjában már foglalkozott ezzel a kérdéssel, az igazságszolgáltatási reform fontos állomásához érkeztünk el. Fontos és minõségileg kicsit más, mint a többi törvény, az ügyvédi törvény. Azért más, mert amíg a többi törvény az egyes hatóságok tevékenységét és szervezetét szabályozza, addig az ügyvédi tevékenység más; az állampolgárnak a jogosultságait, az állampolgári jogok garanciáit biztosítja az, hogy rendelkezik-e olyan segítõvel, aki eligazítja a jogszabályok körében, és a hatóságok eljárásában számára segítséget tud adni.
Az ügyvédi tevékenység értékelése, társadalmi megbecsültsége éppen ezért szoros összefüggésben van egy adott állam jogállamiságának fejlettségi fokával. Az ügyvédi tevékenységnek, a pozitív értelemben vett ügyvédi tevékenységnek az elismertsége ott egyértelmû, ahol megbecsülik az állampolgárokat, ahol megbecsülik az emberi jogokat.
Éppen ezért a Szabad Demokraták Szövetsége részérõl - mint liberális párt részérõl, amelynek az egyik legfontosabb célkitûzése az emberi jogok minél teljesebb érvényre juttatása - természetesen nagyon fontos, hogy az ügyvédi tevékenység is végre, hosszú idõ után ismét egészében törvényi szinten legyen szabályozva. S nagyon fontos az, hogy ez a tevékenység kellõ garanciákkal rendelkezzen mind a hatóságok felé, mind pedig az állampolgárokkal való kapcsolattartásban.
Érintettem azt a kérdést, hogy a jogállamisághoz hozzátartozik az ügyvédségnek az elismertsége. Ugyanakkor teljes egészében tisztában vagyok azzal is, hogy úgy, ahogy minden tevékenység, az ügyvédi tevékenység is természetesen tartalmazza a negatív oldalát, pszichológiai értelemben vett árnyékoldalát, és a társadalomnak legalább annyira érdeke, mint magának az ügyvédségnek, hogy ezeket a negatív jelenségeket is kellõképpen a törvény rendezze.
A törvény elõkészítése során - amely keretében számunkra nagy megtiszteltetést jelentett, hogy a szakmán belülrõl érkezve részt vehettünk a szakmának a belsõ szabályozása elõkészítésében -, ebben az elõkészítõ szakaszban úgy gondoltuk, hogy nem szabad, egyikünknek eszébe sem juthat az, hogy valamiféle provinciális szakmai érdekeket helyezzünk a társadalmi érdek elé.
Az ügyvédségnek az az érdeke, hogy a pozitív ügyvédi tevékenység megbecsültsége helyén legyen, és ennek megfelelõen ugyancsak szakmai érdek az, hogy a negatív lehetõségeket minél inkább szorítsuk háttérbe. Úgy gondolom, ez a kettõsség - egyrészt a jogállamisággal összefüggõ elismertségnek a védelme, másrészt pedig az ügyvédség egészének presztízsét rontó, negatív jelenségek visszaszorítása - végigvonult az egész törvényelõkészítés során, és úgy érzem, megjelenik nemcsak a kormány elõterjesztésében, hanem a módosító indítványokban is.
Szeretném jelezni még a bevezetõ keretében, hogy a rendszerváltás második parlamenti ciklusának a végén jutottunk el oda, amire - a magyar jogállamiság megteremtésének elsõ nekirugaszkodása idején - a kiegyezést követõen, az akkori deáki- eötvösi liberális gondolkodás jegyében hamarabb sor került - hogy az ügyvédséget átfogó, egységes kódex szabályozza. De nem késõ. Nagy mulasztása lett volna ennek a parlamenti ciklusnak, ha a végén sem teljesíti ezt a feladatát, és nem teremti meg az ügyvédi tevékenység egységes kódexét.
Szeretném jelezni, 1991-ben teljes egyetértés volt az Országgyûlésben akkor, amikor a korábbi merev, a szocializmus közösségi gondolkodásának megfelelõ munkaközösségi rendszert feloldottuk, és abban is teljes egyetértés volt, hogy lehetõséget kellett biztosítanunk arra, hogy az ügyvéddé válás bizonyos feltételek teljesülése esetén alanyi jog legyen.
Ez a két rendelkezés alapjaiban megváltoztatta az ügyvédségnek az összetételét, munkatevékenységét, általában az egész ügyvédi munkát. Ugyanakkor azonban ennél is megjelentek a negatív jelenségek. Megszûnt az a szûrõ, amely korábban a kamarákat megillette, és ami kizárta azt, hogy arra alkalmatlan életvitele, korábbi élete, korábbi tevékenysége miatt alkalmatlan személyek is bekerülhessenek az ügyvédi karba.
Ugyanakkor az elõzetes kontrollnak a hiánya további nehézségeket is okozott, hiszen az ügyvédi karba szakmailag nem kellõen felkészült jogászok is kerülhettek, akik természetesen ugyanolyan jogokkal rendelkeztek a bejegyzés elsõ napjától kezdõdõen, mint a több évtizedes gyakorlattal rendelkezõ kollégák.
Az ügyvédség létszáma négyszeresére nõtt; ismereteim szerint a fegyelmi ügyek száma közel tízszeresére. Félelmetes szám! Ez azt mutatja, hogy az a negatív oldal, amirõl bevezetõmben beszéltem, az ügyvédi tevékenység pozitív oldala mellett nagyobb mértékben növekedett. Ezzel számolnunk kellett, és az új kódex megalkotása során ezért kiemelkedõen fontossá vált mind az ügyvédi kar, a tisztességes ügyvédi munka presztízsének megõrzése szempontjából, mind pedig a társadalom védelme, az állampolgárok védelme szempontjából az, hogy valamiféle kontroll-lehetõségeket építsünk be.
Ezért mind a kormány elõterjesztésében, mind pedig a módosító indítványokban nagyon határozott, új rendelkezések olvashatók arról, hogy az etikai helyzetet milyen eszközökkel próbáljuk erõsíteni. Már benne volt a kormány elõterjesztésében az a lehetõség, hogy nem vehetõ fel a kamarába tagként az, aki az életmódja vagy magatartása miatt az ügyvédi hivatás gyakorlásához szükséges bizalomra érdemtelen.
Tudom, ezt nagyon nehéz megfogalmazni. Tudom, ezt nem lehet pontokba szedni, hogy ez mit jelent. De nem hiszem, hogy az ügyvédi kamarák gyakorlatának, tapasztalatának, emberismeretének alkalmazásával különösebb gondot jelentsen ennek az alkalmazása. Ugyanakkor azonban nagy felelõsséggel is jár. Hiszen a jogorvoslati rendszer keretében akár bíróság is felülvizsgálhatja azt, hogy ezzel az érvvel mint ürüggyel nem akartak-e esetleg arra érdemes jogászkollégákat kizárni az ügyvédi tevékenységbõl. Tehát a kontroll itt is mûködni fog.
Fontos módosításnak tartom azt, amelyet az alkotmányügyi bizottság terjesztett elõ, hogy ne csak a végrehajtható szabadságvesztés letöltésétõl számított meghatározott idõn belül ne lehessen valaki ügyvéd - természetesen a mentesülése után -, hanem akkor sem, ha felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélték. Ekkor is a próbaidõ leteltét követõ három éven belül nem vehetõ fel ügyvédnek. Úgy gondolom, az ügyvédi szakma tekintélye szempontjából rendkívül fontos, hogy ügyvédnek ne mondhassák a szemébe, hogy: ön beszél itt jogról, aki saját maga is súlyosan megszegte, és ezért szabadságvesztésre ítélték?! Nem lesz teljesen kizárva ebbõl, de célszerû, hogy hosszabb ideig tartsuk távol õket az ügyvédi hivatástól.
Fontos módosító indítvány az is, hogy a fegyelmi eljárásokban kiszabható pénzbírság összegét kétszeresére javasolta felemelni az alkotmányügyi bizottság. A korábbi elképzelés az volt, hogy a fegyelmi bírság legmagasabb összege essék egybe a legmagasabb szabálysértési bírság összegével. A módosító indítvány ennek a kétszeresét tartalmazza.
Szeretném jelezni ugyanakkor, hogy a fegyelmi eljárások keretében garanciát jelent az ügyvédi szervek autonómiája szempontjából az, hogy módosító indítvánnyal remélhetõleg az kerül a törvénybe, hogy bíróság tartalmában ne bírálhassa felül, ne változtathassa meg a fegyelmi határozatot, hanem azt vagy helyben hagyja, vagy pedig hatályon kívül helyezi.
(10.50)
(Az elnöki széket dr. Kávássy Sándor, az Országgyûlés alelnöke
foglalja el.)
Több egyéb fontos módosítás is bekerült a módosítóindítvány- csomagba, amelyet az alkotmányügyi bizottság egységesen terjesztett elõ, és amelyrõl majd egy szavazás lesz ma délután. Ezen belül nagyon fontosnak tartom ugyancsak az állampolgári bizalom szempontjából azt a szabályt, hogy ne csak a bírák és ügyészek, hanem a nyomozó hatóság tagjai se járhassanak el az ügyvédi bejegyzésüktõl számított két éven belül az elõtt a hatóság elõtt, amelynél korábban dolgoztak. Úgy gondolom, az összefonódások kizárásának rendkívül fontos eszköze az, hogy ilyen befolyásolási lehetõségeket tartsunk távol az ügyvédi és a hatósági tevékenységtõl is. Én teljes egészében tisztában vagyok azzal, hogy nagyon sok embert ez nem befolyásol, ugyanakkor azonban fennáll a lehetõsége annak, hogy személyes kapcsolatok továbbra is hatnak, és nem feltétlenül egészségesen befolyásolják a késõbbi, akár ügyvédi, akár hatósági tevékenységet.
Szóba került az a kérdés, ombudsmani jelentés is foglalkozott már vele, hogy a kirendelések rendszere megoldatlan. Emlékszem, még 1981-ben egy pilisszentkereszti országos ügyvédkonferencián azt mertem mondani, hogy az akkori alkotmánnyal ellentétes volt a kirendelési rendszer, és ezért többen engem ott teljesen naivnak tartottak, hogy mi az, hogy alkotmány. Azóta óriási a magyar jogállamiság fejlõdése, mégis úgy érzem, hogy a kirendelések tekintetében komoly elõrelépés még mindig nem történt. A kirendeléseket nem lehet ráolvasással megoldani, nem lehet azt mondani, hogy valamiféle öntudattal, vagy ahogy annak idején, a 60- 70-es években hivatkoztak erre, a szocialista ügyvéd öntudatával természetesen ellátja a saját rovására is ezeket a kirendeléses ügyeket. Ez így nem mûködik.
Nagyon örülök annak, hogy kezdeményezésemre már az elõkészítõ szakban belekerült a törvényjavaslatba az a rendelkezés, hogy a kirendelt védõ díjáról és költségtérítésérõl külön jogszabálynak rendelkeznie kell. Ez kötelezettséget ró a kormányra, hogy ezt a kérdést mindenképpen rendeznie kell, alanyi joga az ügyvédnek, hogy errõl jogszabály legyen. Ugyanakkor azonban természetes, hogy a kirendelések kérdését addig, amíg a piaci viszonyokat meg nem közelítõ térítésben nem részesül az eljáró ügyvéd, és nem kapja meg azokat a feltételeket, akár a büntetõeljárási törvény keretében, amelyek szükségesek a munkája ellátáshoz, addig rendkívül nehéz lenne, ismétlem, ráolvasásos alapon elvárni a kirendelt ügyvédektõl, hogy ugyanazt a tevékenységet végezzék saját rovásukra, mint amit elvégeznek más területen. Ez megoldható, de nem oldható meg, ismétlem most már harmadszor, ráolvasással.
Néhány további fontos módosításról szeretnék beszélni. Szerencsésre sikerült a szakma nagy részét bevonni nemcsak az elõkészítési szakban, hanem a módosító indítványok keretében is a törvény jobbá tételébe. Így külön köszönöm egyik kollégámnak - nevét itt most nem mondhatom, hiszen az reklám lenne - azt a módosító indítványát, amelyet én terjesztettem akkor elõ, és amely kezdeményezte, hogy az ügyvédi irodák átalakulásának a szabályait itt, a törvényben rendezni kell. Én akkor egy rövid, egymondatos módosító indítványt terjesztettem elõ, és nagyon örülök annak, hogy ez felhívta a kormány figyelmét arra, hogy egy olyan szöveget terjesszen az alkotmányügyi bizottság elé, amely részleteiben szabályozza az átalakulás feltételeit nemcsak pénzügyi, nemcsak vagyoni oldalról, hanem az ügyek átadása szempontjából is, ami fontos garanciális kérdés. Ez tehát már az egyéni ügyvéd és az ügyvédi iroda közötti átalakulási viszonyokat is szabályozza.
Úgy gondolom, hogy a törvény egészében óriási elõrelépés a magyar ügyvédség történetében, hogy két önálló törvény, az 1874-es és az 1937-es után, továbbá az 1991-es, a korábbi törvényerejû rendeletet módosító kisebb törvény után végre ismét a jogállamisághoz méltó egységes kódex fogja szabályozni Magyarországon az ügyvédi törvényt. A Szabad Demokraták Szövetsége nevében ezt támogatjuk, és javasoljuk, hogy az Országgyûlés ezt az alkotmányügyi bizottság módosító indítványaival együtt fogadja el.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)