DR. BÁNK ATTILA (FKGP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! A most a Ház elõtt lévõ T/4748. törvényjavaslat, az ügyvédekrõl szóló törvény, annak az igazságügyi csomagnak a részét képezi, amire egyébként nagyon helyesen az államtitkár úr is utalt, mely az elõzõ év tavaszán indult, és mely felölelte és felöleli - hiszen még tárgyalás alatt van - az igazságszolgáltatás reformját. Többször és több alkalommal elmondtuk, itt, ezen emelvényrõl - én is -: az lett volna célszerû, ha ezt a törvényjavaslatot egy csomagban, lehetõleg együtt tárgyalja a Ház, hiszen olyan összefüggések vannak, amelyek nem teszik azt lehetõvé, hogy például egy eljárási törvényt ezt követõen vagy az igazságszolgáltatásról, a bíróságokról szóló törvényt ezt megelõzõen tárgyalja.
Többször elmondtuk kritikánkat az igazságügyi csomag tervezetével kapcsolatosan, itt azonban meg kell jegyeznem - és egyetértek a bizottsági elõadóval ebben a vonatkozásban -, hogy ez a törvény az igazságügyi csomag törvénytervezetei közül a legmegalapozottabbnak tûnik. Azért emelem ezt ki külön, mert több alkalommal szóvá tettem ennek ellenkezõjét ez a jogalkotási kötelezettségnek valóban mindenképpen eleget tesz.
Mirõl szól ez a törvény tulajdonképpen? És egyáltalán miért van ilyen jelentõsége, miért lehet ilyen jelentõsége annak, hogy külön szabályozásban, törvényi szabályozásban most tárgyalja a Ház? Hölgyeim és uraim! Elsõsorban azért, mert az ügyvéd nem magánvállalkozó, hanem a jogállamiság, az igazságszolgáltatás fontos, szerintem talán az egyik legfontosabb része, szereplõje. Nem véletlen egyébként, hogy a diktatúrákban általában az ügyvédeket igazából nem szerették, üldözték, de az sem véletlen, hogy mind a múltban, mind pedig a jelenben, a demokráciákban a politikai élet meghatározó szereplõi az ügyvédi karból kerülnek ki. Abraham Lincolnt, Kossuth Lajost vagy több más kollégát tudnék itt említeni ebben a vonatkozásban. Mivel nem magánvállalkozó, hanem az igazságszolgáltatási folyamatnak tevékenyen részese, ezért véleményünk szerint jelentõsége is megkülönböztetett.
Itt azonnal el kellene oszlatunk egy aggályt, azt, amit ma a magyar közvélemény táplál az ügyvédekrõl, hogy dúsgazdagok, hogy egy könnyû pálya, hogy a szakma csúcsa. Nos, Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Azt kell mondanom, hogy ezek a vélekedések valószínûleg nem az élet realitásán alapulnak. Néhány számot szeretnék elöljáróban ismertetni, hogyan alakult ennek a pályának az összetétele, illetve az ügyvédi kar. 1952-ben, amikor megtörtént az ügyvédek kolhozosítása, tulajdonképpen létrejöttek az ügyvédi munkaközösségek, egy zárt pályává tették az ügyvédi pályát, és ez egészen 1991-ig így volt. Valóban, az a szabályozás, amelyet a korábbi kormány elvégzett az ügyvédi törvény vonatkozásában, szükséges volt, azonban bizonyos, az ügyvédi kar vezetõi, illetve egyáltalán a kar véleményét figyelmen kívül hagyó rendelkezés volt, hiszen azokra a veszélyekre hívta fel akkor az ügyvédi kar a figyelmet, amelyek sajnos mostanáig beigazolódtak: nevezetesen, az ügyvédi pálya presztízse csökkent, és amelyre már az elõttem szóló államtitkár úr is utalt, azt kell mondanunk, a pálya bizonyos mértékig felhígult.
Az alanyi jog megteremtése az ügyvéddé válás folyamán olyan jog, amelyet nemcsak az alkotmány rögzít, hanem minden normális és a jogot szeretõ és tisztelõ ember elõtt - és így elõttem is - természetesen szent. Ugyanakkor elmulasztotta a korábbi szabályozás azt, hogy megfelelõ lehetõséget teremtsen az ügyvédi kamaráknak az ügyvéddé válás feltételeinél, hogy speciális szempontokat is figyelembe vegyen.
1991-ben, emlékezetem szerint, körülbelül 1800 ügyvéd volt Magyarországon, ma 7200, usque 7300 ügyvéd dolgozik, és csak Budapesten, hölgyeim és uraim, több ügyvéd dolgozik, mint egész Ausztriában.
(11.00)
Ebbõl, ilyen számokból következik - és természetesen abból, hogy 1991-ben egyik napról a másikra ügyvédi elõképzettség nélkül, etikai és külön képzésben részt nem vevõ személyek lepték el a pályát -, hogy bizony az ügyvédi kar teljesítménye nem azt mutatta az elmúlt idõszakban, mint amit el lehetett tõle várni.
Szerény becsléseim szerint - szembeállítva az elõzõ megjegyzéssel, mely szerint a közvélemény szemében az ügyvéd egy dúsgazdag ember, aki rendkívül jól él meg a pályájából - ma az ügyvédek mintegy egytizede a létminimum körül él. Sajnos az ügyvédi kamarák jelentései alapján könnyen beazonosítható és megállapítható, hogy bizony sok-sok ügyvéd segélybõl kénytelen megélni. Ugyanakkor az ügyvédi kar derékhada - korát, nemét, illetve életpályáját figyelembe véve - annyit, vagy még annyit sem keres, mint a hasonló korú ügyvédek, akár az igazságszolgáltatás más területén, a bíróságoknál, az ügyészségeknél. Valóban van egy réteg, amely kiemelkedõ teljesítménye mellett kiemelkedõ anyagi juttatásban is részesül; ez azonban - hangsúlyozom - nem az átlag. Tehát amikor az ügyvédekrõl beszélünk, ezt így kell megítélni.
Hölgyeim és Uraim! A szûkre szabott idõ nem teszi lehetõvé az egész törvény tételes vizsgálatát, pontosabban azt, hogy minden egyes rendelkezésén végigmenjünk. Ugyanakkor reagálnom kell az elõttem felszólalókra, illetve az államtitkár úr által elmondottakra is. Így néhány dolgot szeretnék kiemelni az elõttünk fekvõ törvényjavaslatból. Valóban fontos az ügyvéddé válás feltételei mellett az összeférhetetlenség kérdése. Az elõkészítés során a bizottsági ülések alkalmával is több alkalommal felvetõdött ez a kérdés.
Végül - hála istennek, ezt kell mondanom - az a fajta megoldás született, amely benne is van tételesen a jogszabályban; nevezetesen: a ügyvéd két évig nem járhat el annál a bíróságnál, ügyészségnél vagy nyomozó hatóságnál - és ez fontos, hölgyeim és uraim -, amelynél az ügyvédi kamarai tagsága elõtt bíró, ügyész vagy nyomozó hatóság tagja volt. Azért tulajdonítok nagy jelentõséget annak, hogy ezen utóbbi szakasz is bekerült a törvény rendelkezései közé, mert hiszen újsághírekben visszaköszön, hogy tegnap még rendõrfõkapitány, esetleg kihallgat, de holnap már védõ, és védi azt a gyanúsítottat, akit esetleg õ gyanúsított meg néhány nappal korábban - tehát az ügyvédi szakma, a hivatás, a presztízs... Korábban lehetõvé tette, amit most itt ez a törvényi rendelkezés kizár, s ezt örömmel üdvözöljük.
A titoktartási kötelezettség körének meghatározása valóban fontos szempont volt. Úgy gondolom, a törvény szövegében megfogalmazottak kimerítik az elvárásainkat. Azonban itt meg kell jegyeznem: igen fontos, hogy a most folyamatban lévõ, párhuzamosan futó büntetõeljárási törvény szinonim rendezte ezt a titoktartási kötelezettséget, tehát szinkronban kell lennie a büntetõeljárásról szóló törvénynek e vonatkozásban az ügyvédi törvénnyel. Nem várható el, hogy akár egy vidéki rendõrkapitányság eljáró tisztje tudja, milyen iratokat hogyan és milyen formában foglalhat le adott esetben házkutatásnál, ha ez nincsen pontosan szabályozva.
Ugyancsak fontos terület - és visszautalok államtitkár úr megjegyzésére, szintén öröm számunkra, hogy bekerült a törvénybe - a "Felvétel a kamarába" címû fejezet alatt az általa már idézett f) pont. Ez nevezetesen így szól: "Aki az életmódja vagy magatartása miatt az ügyvédi hivatás gyakorlásához szükséges közbizalomra érdemtelen, az nem vehetõ fel a kamarába.". Miért fontos ez? Azért, hölgyeim és uraim, mert a kamarának végre van egy jogosítványa, amellyel tud élni, és amellyel eddig nem tudott, hogy az olyan - elnézést a kifejezésért -, részeges vagy maffiózó kapcsolatokkal rendelkezõ embert, aki egyébként alanyi jogon megfelelne a felvétel lehetõségének, távol tartsa e kartól. Ez igen fontos garancia álláspontom szerint, ami helyesen benne van a törvényben.
Az elõbb Szigethy kollégám - elnézést, képviselõtársam - az ügyvédi kirendeléssel kapcsolatosan fejtette ki álláspontját. Ahogy õt hallgattam, emlékezetembe idéztem a múlt hét parlamenti eseményeit, amikor is a büntetõeljárás-jog általános vitájában egy képviselõtársam ismételten felvetette a közvédõ - mint olyan - intézményét. Azt hiszem, akkor úgy fogalmazott, hogy be akarta adni módosításra, de nem adta be; kétperces válaszban arra tértem ki, hogy milyen öröm számomra, számunkra, hogy a közvédõ intézményének a büntetõeljárásban megfogalmazott törvényhelyét végül is nem terjesztette elõ. Szigethy képviselõtársammal nagyobb részben egyetértek. Azonban szabadjon néhány dologra kitérnem, összehasonlítva a kirendelt védõrõl, az ügyvéd kirendelésérõl szóló szakasszal, a többször és több alkalommal egyébként ismételten fel-felbukkanó úgynevezett közvédõ fogalmával.
Hölgyeim és Uraim! A közvédõ intézményének esetleges bevezetése is a legélesebben szembenáll az e a törvényben foglalt alapvetõ elvekkel. Hiszen itt arról van szó, hogy ha én - mint állam - kirendelek egy közvédõt a gyanúsított vádlott mellé, akkor gyakorlatilag egyik oldalról én mint állam vádolom, a másik oldalról én mint állam megvédem ugyanazt a személyt, ami teljes mértékig ellentmond egyrészt az alkotmányban foglalt alapelveknek, másrészt azoknak a jogpolitikai elveknek, amelyek egyébként nagyon helyesen megfogalmazásra kerültek e törvényben.
Hölgyeim és Uraim! A kirendelt védõt motiválttá kell tenni ahhoz, hogy megfelelõen megvédje védencét, képviseletében megfelelõ jogi tevékenységet fejtsen ki. Ezt a motivációt pénznek hívják. Igen helyesen utalt rá képviselõtársam: valóban az Igazságügyi Minisztérium, az Országos Ügyvédi Kamara feladata lesz az, hogy ezt a munkával arányos, a teljesítménnyel arányos honoráriumban részesítse, és még mindig csak egyharmadába kerül vagy kerülne az államnak, mint akár a közvédõ intézmény bevezetése és akár részleges bevezetése is.
Nagyon örülök, hogy végül is ez a fajta megoldás született, illetõleg a törvény V. fejezetében az ügyvédi kirendelés mellett tette le a voksát a jogalkotó, és nem a közvédõ intézmény mellett. Szerintem nagy vitát fog még a közeljövõben indukálni - mint ahogy most is többször elhangzott - a külföldi jogi tanácsadók, a külföldi ügyvédi irodák, a külföldi ügyvédek jelenléte Magyarországon. Akceptálni tudom természetesen az expozéban elhangzottakat, illetõleg azt az indokot, amelyet államtitkár úr is kifejtett, de ami többször megbeszélésre került természetesen az alkotmányügyi bizottság keretén belül is, hogy tudniillik nem dughatjuk homokba a fejünket. Európa közepén élünk, itt vannak a multik Magyarországon, jelen vannak különbözõ érdekek, az egyesült Európa közeledésérõl már nem is beszélve; tehát valahol egy olyan szabályozást kellett választani, amely enged is egy kicsit, de kicsit zárttá is teszi az Országos Ügyvédi Kamarát.
Azt hiszem, a sok lehetséges választási lehetõség közül a törvényben megfogalmazottak ezen elveknek - pontosabban: ezen érdekeknek - nagyjából megfelelnek. Azonban sajnálattal veszem tudomásul - és úgy gondolom, külön megjegyzést is igényel -, hogy egy együttmûködési szerzõdés alapján mûködhetnek itt külföldi ügyvédi irodák. Itt sajnos kimaradt, hogy a szerzõdés alapján a magyar ügyvédnek vagy ügyvédi irodának kellene felelõsséget vállalnia a külföldi tevékenységéért is; hiszen, elnézést az extrém példáért: fogok egy ügyvédet, kötök vele valamilyen szerzõdést, és akkor a nevében praktizálgatok ott. Tehát úgy gondolom, a felelõsség kérdését ez a törvény talán - ez egy jelentõs hibája - ezt nem tartalmazza, és ez jelentõsen rontja a külföldi ügyvédi irodákkal kapcsolatos törvényszöveg jelentõségét és talán színvonalát is.
(11.10)
Végezetül, mivel idõm lejárt, hölgyeim és uraim, azt gondolom, hogy ez a törvény nem rossz, talán-talán fölösleges volt ilyen terjedelemben elkészíteni, talán egy novella is megtette volna, egy novelláris szabályozással is ugyanezeket a célokat el lehetett volna érni. De mindent összevéve azt kell mondanom, hogy az igazságügyi csomagterv közül az egyik legveretesebb darab - mint már korábban említettem -, s bár demonstratív jellegû, ezt meg kell mondanom, ugyanakkor azonban megfelelõ, így a Független Kisgazdapárt részérõl ki tudom jelenteni, hogy ezt a törvényt támogatni fogjuk.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)