DR. BALSAI ISTVÁN (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A Magyar Demokrata Fórum elfogadja ezt a törvényt, mert elfogadható, de néhány szóban szeretnénk a törvénnyel szembeni fenntartásainkat is kifejezni.
Sokan utaltak az elõzményekre, arra, hogy 1991-tõl van új világ, jogállami világ a magyar ügyvédség életében. Szeretném ezt még azzal kiegészíteni, hogy 1990 nyarán az akkor hivatalba lépett kormány egyik legelsõ ténykedése volt az igazságszolgáltatás szûkebb területén annak a tarthatatlan állapotnak megszüntetése, amely az ügyvédi pályára kerülésnek, az ügyvédi hivatás gyakorlásának a jogállamhoz egyáltalán nem méltó körülményeit jellemezte. Nyilván kellett néhány hónap ennek hatálybalépéséhez és az erre való felkészüléshez.
Végsõ soron a kérdés fontosságát aláhúzandó többen hivatkoztak arra, hogy itt egy közbizalmat érdemlõ, olyan hivatás törvényi szabályairól van szó, amelyek messze túlmutatnak az éppen ebben a foglalkozásban dolgozók személyes érdekein, hiszen hangsúlyozni kell a nagyon sok, közélettel kapcsolatos összefüggését ennek a hivatásnak. Ezért én nem vagyok abban biztos, hogy a jelenlegi elõkészítés valóban az alaposság jegyében vagy a kormánynak kellõ odafigyelése miatt alakult ki, hiszen tudomásom szerint ennek a törvényjavaslatnak a sorsát bizonytalanság kísérte. A korábban igazságügyi reformnak nevezett csomag részeként került volna tárgyalásra, majd ezt követõen egy kis elakadás folytán most már csak kivételes lejárásban lehet a törvényt megtárgyalni, tehát a jelenlegi parlament mûködési idõtartamának legvégén hozza be ezt a lemaradást. Én attól tartok, hogy itt valami figyelmetlenség van a dolgok mögött, nem pedig az az alapos tárgyalás, amelyre itt mások, kormánypárti hozzászólók utaltak.
Tisztelt Országgyûlés! Egy nem régen szabályozott törvényt felváltó új törvény tekintetében nyilvánvalóan az az elsõ kérdés, hogy indokolt-e a néhány évvel korábban szintén alkotmányos körülmények között, szintén az alkotmánynak megfelelõen meghozott szabályozást egy vadonatúj törvénnyel felváltani. Nyilván a kérdésre adandó válasz általánosságban az lehet, hogy azért indokolt ezt a törvényt megalkotni, az egész ügyvédséget érintõ a joganyagot újrafogalmazni, mert az azóta eltelt idõ tapasztalatai bizonyos megoldásokat meghaladtak vagy bizonyos igényeket kényszerítettek ki. Lássuk ezeket a legfontosabbakat!
Érintették a képviselõtársaim, és én is szeretnék foglalkozni azzal egyrészt, hogy az az - ahogy mondani szokták az ügyvédi pályát régebben gyakorlók - túlzott liberális mûködési lehetõség gyakorlatilag teljes mértékben alanyi joggá tette az ügyvéddé válást, hiszen semmiféle kontrollt és semmiféle, a köztestülettõl elvárható mérlegelési jogkört nem adott 1991-tõl kezdõdõen ahhoz, hogy ügyvéddé válhasson valaki, ha a generális feltételékekkel rendelkezett és egy nagyon minimális infrastruktúrát igazolt.
(11.30)
Ez igaz. Ennek természetesen ugyanazok a következményei lettek, amelyekre már sokan hivatkoztak. Valóban az a rendkívül szokatlan helyzet alakult ki, hogy ma Budapesten sokkal több ügyvéd van, mint Bécsben, és ne is az egész országot vegyük alapul. Két nagyon eltérõ adottságú fõvárosról van szó, és a ma még sajnos Budapest terhére eltérõ fõvárosban kétszer annyi ügyvéd mûködik, mint Bécsben. Valóban, ez a dolog nyilvánvalóan azt eredményezte, hogy az ügyvédi pályához fûzõdõ közbizalom, az a magas szakmai és etikai elvárás, amely világszerte ennek a hivatásnak a gyakorlóit a pályára kell hogy indítasson, és a pálya elhagyására kell hogy kényszerítse azokat, akik ezeknek nem felelnek meg, jelenleg most már hosszabb idõ óta nem kérhetõ számon az ügyvédi kamaráktól, mert nincsen eszközük.
Na de lássuk, mit ajánl a törvény, tisztelt Országgyûlés! A törvény alapvetõen jó gondolatot fogalmaz meg a 13. §-ban, amikor mint lehetõséget rögzíti azt a megoldást, hogy nem vehetõ fel a kamarába az, aki életmódja vagy magatartása miatt az ügyvédi hivatás gyakorlásához szükséges közbizalomra nem érdemes vagy érdemtelen, talán ez a pontos kifejezés. Igen, tisztelt Országgyûlés, ez egy helyes megállapítás, ne vegye föl az ügyvédi kamara azt, aki arra érdemtelen. Csakhogy hogyan szabályozza a továbbiakban a törvény azt az eljárást, amelynek kapcsán valakirõl ezt meg lehet állapítani? És nem akármit lehet megállapítani, itt személyiségi jogok vannak, és egyáltalán, csak az alkotmányos jogokkal kapcsolatos eljárásról vagy valamilyen véleményformálásról lehet szó, amely egyébként majd bíróság elõtt megtámadható.
Tehát milyen szabályokat rögzít a törvény erre az eljárásra? Gondolom, hogy aki laikus, és esetleg hallgatja ezt a felszólalást, meg fog döbbenni azon, amit mondok: semmilyen szabályt nem tartalmaz a törvény, tisztelt Országgyûlés, kedves képviselõtársaim; nincsen arra szabály, hogy ki, hogyan, milyen eljárás keretében, milyen eszközök igénybevételével, milyen metódussal fogja majd az ügyvédi kamarák különbözõ megválasztott tisztségviselõi pozícióban ülõ személyeket egy olyan döntésre felkészíteni, elõkészíteni, hogy valakit életmódja, feslett életmódja miatt ne vegyenek föl az ügyvédi kamarába, vagy egyéb magatartása miatt a hivatás gyakorlására méltatlannak, érdemtelennek minõsítsenek.
Nagyon súlyos dologról van szó. Azért ragadtam le ennél a rendelkezésnél, mert nincsen Magyarországon olyan állás, amelynek betöltésére vonatkozóan elvárásoknak kell eleget tenni, és nincsenek szabályozva ennek a megfelelési eljárásnak legalább a keretei. Miért pont az ügyvéddé válásnak ilyen súlyos következményekkel járó elutasítása esetére szóló eljárás hiányzik? Ha valóban akartak volna a törvény-elõkészítõk és az elõkészítésben nagymértékben közremûködõ, a szakmát gyakorló vezetõ beosztású kamarai tisztviselõk megoldást arra a problémára, amely az alanyi jogon járó ügyvédi hivatásgyakorlást átformálja és egyfajta mérlegelésen alapuló döntésre bízza, akkor bizonyára ez alatt a hosszú idõ alatt - három év alatt, ha jól tudom, a törvénytervezet kidolgozása ennyi idõt vett igénybe - megtalálták volna a módját valamilyen eljárásnak. Ha nem találták meg, akkor sajnos azt kell mondanom a saját nevemben és a Magyar Demokrata Fórum nevében, hogy ez nem fog mûködni.
Ez az eljárás nem fog mûködni, mert elõször is semmilyen objektív, semmilyen elfogadható módszerrel nem tudja egy másik ügyvéd megállapítani egy kamarai felvételre jelentkezett személyrõl, hogy életmódja vagy magatartása miatt méltatlan, mert olvas valamit az újságban valakirõl, vagy hírbe hozhatnak valakit, vagy rosszakat mondanak róla, vagy a megítélése valamilyen alapon kedvezõtlen. De hogyan lehet majd ezt az eljárást úgy lefolytatni, hogy abból tényleg meggyõzõ eredmény szülessen, és ne kerüljön abba a helyzetbe egy ügyvédi kamara, hogy a bíróság elõtt megtámadott határozatát minden további nélkül hatályon kívül helyezve megállapítják, hogy megalapozatlan volt? Ilyen esetben mi történik a kamarai tisztviselõkkel, azzal a testülettel, amely személyiségi jogokat érintõ és ennyire dehonesztáló döntést hozott azzal a jelentkezõvel szemben, aki ily módon a bírósági eljárásban tudta igazát bebizonyítani?
Nagyon félek attól - és azt hiszem, nem alaptalanul -, hogy azért nem fog mûködni ez a szabály, mert nem fogja vállalni a felelõsségét a felvételnél döntésre jogosított szerv, hogy valakirõl azt állapítsa meg, hogy az ügyvédi hivatás gyakorlásához szükséges közbizalomra érdemtelen; ugyanis a többi esetnél, a különbözõ szabadságvesztés-büntetésnél és egyéb objektív kizáró oknál többet valószínûleg nem lehet majd megállapítani. Az élet által kikényszerített, de álláspontom szerint nem jól megoldott kérdésrõl ennek a törvényjavaslatnak a vitája kapcsán ennyit mindenképpen szükségesnek tartottam elmondani.
A másik neuralgikus pont - sokan nyilván nem véletlenül errõl beszéltek elõttem - az összeférhetetlenség. Mi úgy gondoljuk, hogy az összeférhetetlenség mind idõtartamát, mind pedig körét tekintve túlságosan is szûken került szabályozásra. Annak örülünk egyébként, hogy - az eredeti javaslattal szemben - az igazságszolgáltatás tényleges szereplõivel bõvülve, tehát a nyomozó hatóság tagjaival is bõvülve az az elégtelen kizárási szabály, amely csak a bírákra és az ügyészekre vonatkozott, most már a rendõri vonalon, a rendõri munkában, nyomozó hatóságnál jogászként dolgozókat is azok közé emelte, ami az összeférhetetlenséggel kapcsolatban már hosszú idõ óta egy reálisan megfogalmazott igény volt.
Annak azonban nem örülünk - és még egyszer szeretném elmondani, hogy a kormány nem támogatja mint módosító javaslatot, de mi szerettük volna viszontlátni a támogatott javaslatok között -, hogy az idõtartam mindössze két év. Mi úgy gondoljuk - és ez reális szakmai tapasztalatokon nyugvó megállapítás -, hogy legalább három évnek kell eltelni ahhoz, hogy az ügyek, az arcok és az ügyfelek legalább annyira kicserélõdhessenek, hogy feltételezni lehessen azt, hogy a közélet tisztaságának egyik legnagyobb veszélyét magában rejtõ korrupció és más visszaélés lehetõsége a törvényben kizáródjék.
A másik, amivel nem értünk egyet: nem hisszük el, hogy az ügyvállalás tilalmának imént ismertetett szabályai elegendõek ahhoz, hogy nemcsak az igazságszolgáltatás területén dolgozó jogászok, hanem általában a közhivatalokban dolgozó, a köztisztviselõi, a közszolgálati munkát végzõ jogászok összeférhetetlenségét, tényleges összeférhetetlenségét és összefonódását kizárja. Úgy gondoljuk, legalább olyan fontos, ha nem fontosabb összeférhetetlenségi szabályt kellett volna alkotni a közszolgálati jogászból történõ ügyvéddé válás tekintetében ugyanúgy, mint a bíráknál, ügyészeknél és a nyomozó hatóság tagjainál, hiszen azt kell mondanom - és ezzel senkit nem szeretnék sem gyanúsítani és a világért sem bármilyen értékítéletet mondani -, hogy ma, 1998-ban azt kell kimondani: nem az igazságszolgáltatás egyes szakmái közötti összeférhetetlenség a nagyobbik veszély. Az összeférhetetlenséget nem azért kell különösen a bíráknál, az ügyészeknél szabályozni, mert ott tételezhetõ föl, hanem sokkal inkább a közhivatalokban, a közszolgálati állásokban dolgozóknál, a pályázatokat elbírálóknál; hadd ne soroljam föl, hogy milyen döntéseket, milyen súlyú döntéseket hozó kormányzati és önkormányzati hivatalokban dolgozó jogászok összeférhetetlensége jelent objektíve sokkal nagyobb veszélyt, és ezt a törvényben így kellett volna megfogalmazni.
Tisztelt Országgyûlés! Neuralgikus pontként említették az elõttem szólók a külföldi ügyvédek magyarországi mûködésének jelenlegi szabályozását megelõzõ helyzetet, illetõleg azt a folyamatosan visszatérõ problémát, amely a nem magyar cégek, ügyvédi cégek Magyarországon való tevékenységét jelenti. Csak utalni szeretnék arra - mert erre eddig nem történt utalás -, hogy a korábbi kormányzat 1993-ban úgy társult az akkor még Európai Közösségeknek nevezett ma Európai Unióhoz, hogy örökös kivételi listára emelte az ügyvédi foglalkozást. A helyzet alapvetõen akkor került eldöntésre, amikor az akkori kormány ezt olyan fontosnak tekintette - egyébként Európában nem páratlan módon -, hogy a magyar ügyvédség és a magyar jogrendszer biztonságának érdekében ezt a professziót az örökös kivételek közé sorolta.
(11.40)
Ez nyilvánvalóan a csatlakozási helyzetet is ebbõl a szempontból meghatározza, és Európában számtalan helyen különbözõ - láttunk egy összeállítást legutóbb, a bizottsági tárgyalást megelõzõen -, hogy milyen sokáig tartó folyamat az európai uniós országok között is, hogy az ügyvédek a hazai piacvédõ szabályokat feladták, és csak az egyforma lehetõségek alapján történõ feltételek megteremtése esetén válik átjárhatóvá ennek a foglalkozásnak a gyakorlása.
Tisztelt Országgyûlés! Összegezve, mivel nincs több idõ a problémák megvilágítására, még egyszer leszögezem, hogy a Magyar Demokrata Fórum elfogadja a törvényt, mert tudomásul veszi, hogy az ügyvédi mûködés olyan fontos szabályainak részben jobbító szándékú megváltoztatásáról van szó, amelyet maguk az érintettek is elfogadhatónak tartanak de úgy gondoljuk, hogy nem túl hosszú távú mûködés után a jelzett problémák a törvény módosítását fogják majd szükségessé tenni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)