ZWACK PÉTER (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A sok sebbõl vérzõ magyar igazságszolgáltatás minden nehézségével együtt is kulcsszerepet játszik a jogállamiság szellemének elterjesztésében. Az elmúlt idõszakban számos jogszabály érintette a bírói és az ügyészi tevékenységet, és bár több alapvetõ kérdés még nyitva maradt, folyamatosan tisztul a kép. A rendszer azonban nagyon hiányos lenne, ha nem adnánk új szabályozást az ügyvédi tevékenységnek is. A modern piacgazdaságban, a szabályozott verseny világában a cégek mûködése elképzelhetetlen a szakosodott, professzionális ügyvédi szerepvállalás nélkül, de az igazságszolgáltatás kiegyensúlyozottságának, függetlenségének és demokratizálódásának is lényegi eleme a szabad ügyvédi aktivitás.
A törvényjavaslat egyik célkitûzése az, hogy szabályozza az ügyvédi tevékenység biztonságos folytatását. Biztonságot akar adni magának az ügyvédnek, hiszen az évtizedekkel ezelõtt is ebben a státuszban tevékenykedett jogászok a megmondhatói, milyen veszélyeztetetten dolgozni. De biztonságot akar adni az ügyfélnek is, csökkenteni akarja a laikus kiszolgáltatottságát a rutinos szakemberrel szemben, emellett óvni próbál a szerencselovagoktól. És természetesen biztonságot ígér a társadalomnak, ezen belül különösen a szerzõdési folyamat szereplõinek, valamint a mai kiegyensúlyozatlan igazságszolgáltatási tevékenység egészének.
Hallatlanul idõszerû és indokolt volt lezárni az 1983. évi IV. törvény módosítgatását, és megalkotni egy új jogszabályt. A viták régóta zajlottak szakmai és politikai berkekben egyaránt. Az elõterjesztõ is érezte az új szabályozás szükségességét, ezért tartotta sürgetõnek az eljárást és a mielõbbi hatályba léptetést. Ha a törvényalkotásban minden az eredeti tervek szerint alakult volna, akkor már ez év január elsejétõl új ügyvédi törvényünk lenne.
Hiába volt a kivételes eljárás, végül mégsem ért tavaly célba a javaslat. Ez csalódás volt a szakmának, amely amúgy is érzékeny a sok korábbi méltánytalanság miatt. A szabad és biztonságos ügyvédkedés mellett ugyanis egyfajta hivatalos rehabilitáció és törvényi egyenjogúsítás megfogalmazását is várták ettõl a szabályozástól a régiek és az újak egyaránt.
A fórumokból és a hozzám intézett levelekbõl az tûnt ki, hogy a folyamatosan stabilizálni próbált bírói és ügyészi munka, valamint az egyik pillanatról a másikra kitüntetett helyzetbe hozott közjegyzõi tevékenység után most az ügyvédkedés lenne soron a kiemelt kezelést illetõen.
Ez utóbbi nem történt meg maradéktalanul. Nagyon fontos, hogy növekedett az ellenjegyzés súlya, hogy az ügyvédi okirat teljes bizonyító erejû magánokirat. De számos szemléleti kérdés tekintetében maradtak hiányosságok, változatlanul nem javultak a pozíciók a közjegyzõkhöz viszonyítva, nem csökkentek a földhivatali problémák. Elõnytelenek az ügyvédi iroda átalakulásának szabályai, elsõsorban az adómentesség hiánya miatt. A törvényjavaslat nem számol eléggé az elkerülhetetlen szakosodással, nem tisztázza az áfakörbe tartozás kérdését. A kirendeléssel kapcsolatos erõfeszítések, fõleg a párhuzamosan tárgyalt új büntetõeljárási törvénytervezet ismeretében egyre megoldhatatlanabbnak és eredménytelenebbnek tûnnek. Mind az ügyvédi, mind a büntetõeljárás-jogi törvényjavaslatok vitájában ismételten elhangzott, hogy a kirendelésre gyökeresen új koncepciót kellene kidolgozni az igazságügyi kormányzatnak és az ügyvédi szervezetnek együttesen.
Ami a legfontosabb részletkérdéseket illeti, pontatlannak érzem a javaslatnak az ügyvédi függetlenségrõl és szabadságról szóló 3. § (1) bekezdésében a "hivatásbeli függetlenségét veszélyezteti" megfogalmazást. Ez a szóhasználat nehezen értelmezhetõ, különösen az állandó, határozatlan idõre szóló ügyvédi megbízások esetében.
Az 5. §-ban, a kizárólag ügyvéd által végezhetõ tevékenységek tételes definiálása során feleslegesnek tartom a (2) bekezdés szövegében az elvi kiterjesztõ kitételt, hogy "ha törvény másképpen nem rendelkezik", akkor az érintett tevékenységek végzésére csak ügyvéd jogosult. Az a véleményem, hogy ha itt tényleg kizárólagos jogosultságról van szó, akkor ne rendelkezzen semmilyen törvény másként, más képzettség vagy foglalkozás javára. Az ügyvédi munka maradjon az ügyvédeké!
Nagyon komoly problémát próbált szabályozni egymástól függetlenül a 7. §, valamint a 25. § (4) bekezdése. Az elsõ összeférhetetlenségként, a második az ügyvédi megbízás elvállalásának korlátjaként közelít ahhoz a már sok visszás helyzetet produkált lehetõséghez, miszerint a volt bíró és ügyész, de a nyomozó hatóság volt tagja, az adóhatóság volt tisztviselõje, a vámhatóság volt tisztje, a volt közjegyzõ, illetve bármilyen korábbi közigazgatási alkalmazott elhagyván elõzõ munkáját és munkahelyét, ügyvédként jelenik meg a terepen. Számomra nem elég kiterjedt a két szakasz szabályozása. Mind a 7. § intézményi összeférhetetlenségét, mind a 25. § konkrét ügyekre vonatkozó vállalási korlátait a fent általam említett teljes körre ki kell terjeszteni. Ez azt jelentené, hogy sem a korábbi munkahelyén nem járhat el, sem az elõzõleg általa vitt ügyben nem vállalhat megbízást egyik foglalkozási csoport képviselõje sem.
Mindezeket akkor is szükségesnek tartottam elmondani, ha tudom, hogy a kivételes eljárás kivételesen korlátozza lehetõségeimet. Remélem, hogy ez a törvény hozzájárul jogállamiságunk fejlesztéséhez, nagyobb jogvédelmet ad állampolgárainknak, és nem idéz elõ olyan felhígulást a szakmában, amilyentõl számos szakvélemény szerzõje tartott az elõzetes viták során.
Köszönöm szépen. (Taps.)