BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Kétségek és reménykedések között viaskodva tesszük az utolsó utáni erõfeszítéseket ennek a törvénynek a megszületése érdekében. Szigeti György képviselõtársam kitûnõen összefoglalta az elõzményeket is és ennek a benyújtott törvénytervezetnek a tartalmát, úgyhogy ezen a késõ esti órán én nem akarok ezzel kapcsolatban ismétlésekbe bocsátkozni, sokkal inkább érzem feladatomnak, hogy reagáljak az államtitkár úr által elmondott néhány kijelentésre.
Õ azt mondja, hogy a koncepcionális vita nem zárult le, jóllehet törvényszöveget kodifikálni akkor kezdett a tárca, amikor tavaly nyáron egy egyébként kitûnõ koncepciót alaposan megvitattunk, és úgy értelmeztük a helyzetet, hogy egyetértés van közöttünk. Ennek következtében készült el a kodifikált szövegtervezet õsz végére, november végére.
Kinyitható természetesen az a kérdés, hogy kikre is vonatkozzon ez a törvény, a fogyatékosokra, az egészségkárosodottakra vagy mind a két csoportra. Azt gondolom, hogy ez a vita, az államtitkár Ír ezen fölvetése - mintha a kormánynak arra lenne igénye, hogy többek számára szóljon ez a törvény és többet nyújtson ez a törvény - itt és most oda vezet, hogy ne adjunk végül is senkinek semmit. Szigeti György képviselõtársam szólt arról, hogy miért válik a törvény parttalanná és bizonyos fokon értelmetlenné, ha belekeverjük az egészségkárosodás fogalmát, hiszen itt bejön egy csomó betegcsoport, aminek tényleg egészen messzire nyúló következményei lehetnek. Igazán igény arra, hogy fogyatékos emberek jogait szabályozzuk és hogy ezzel kapcsolatban alkossunk törvényt, évek óta létezik, lehet mondani, hogy évtizedre visszanyúlik. Következésképp azt gondolom, hogy azokkal az érvekkel, amikkel most államtitkár úr elõállt, gyakorlatilag az idõk végezetéig el lehet húzni valamilyen törvény megszületését, hiszen koncepcionális kérdést idõrõl idõre mindig ki lehet nyitni, és áldozataivá válunk egy halogatási folyamatnak.
Rám nagyon disszonánsan hatott, hogy éppen az államtitkár úr emlegetett holmi kampányszempontokat, éppen az államtitkár úr fogalmazta meg, hogy kerüljük el a formális látszatmegoldásokat, miközben néhány gondolattal korábban maga tett arra javaslatot, hogy ha már muszáj törvényt csinálni, akkor vegyük ki belõle a tartalmát. Tudniillik arra hivatkozott - ami az írásban már benyújtott módosító indítványok indoklásában visszatérõleg szerepel -, hogy az esélyegyenlõségrõl szóló törvényjavaslatnak, a rokkantak, a megváltozott munkaképességûek ellátásairól szóló törvénytervezetnek egymásra épülõ, egymást kiegészítõ törvényként kell megszületni. Szóval, mi várjunk most a rokkanttörvényre. Azt gondolom, ha az egyik törvény vár majd a másik törvényre, egy olyan folyamat indul el, amikor nem látjuk, hogy tényleg milyen idõintervallumon belül jutunk el már valamilyen cselekvõ lépésig.
Államtitkár úr azt mondta, hogy kerüljük el a látszatmegoldásokat de azt tartanám igazán látszatmegoldásnak, ha ennek a törvénynek most azt a kis, pici tartalmát is kibeleznénk, és úgy áldanánk meg a törvényt. Következésképp valóban úgy érzem, hogy nagyon nagy szükség van arra a hatpárti egyeztetõ tanácskozásra, amire ma reggel a házbizottsági ülésen a Szabad Demokraták Szövetsége indítványt tett, hogy csütörtökön üljön le a hat párt, és beszélje meg, mik azok a minimális módosító javaslatok, amikben egyet tud érteni, hogy ez a törvény itt az utolsó négy hétben még befejezhetõ legyen.
Úgy van, ahogy Szigeti képviselõtársam mondta, ez nem egy nagy törvény. Ez összesen 42 paragrafus, ha most szakaszról szakaszra kezdjük el babrálni, akkor is befejezhetõ a munka, ha megvan hozzá a kellõ akarat, az elszántság, ha tényleg meg akarjuk csinálni.
Természetesen felmerül az a kérdés is, hogy mikor érdemes törvényt szülni: akkor-e, ha a tökéletességig cizellált minden egyes mondata és minden egyes mellékmondata, és mert ezt most nem tudjuk produkálni, tehát inkább ne csináljuk vagy felmerül a másik választási lehetõség: lehet, hogy nem minden mondata lesz a tökéletességig cizellált, de mégiscsak megszületik, mégiscsak elindul valami, amire nagyon nagy szükség van.
Képviselõtársam részletesen, pontról pontra fölsorolta, hogy milyen dátumok szerepelnek a törvényjavaslatban a hatályba léptetéssel kapcsolatban, 10-12 éves távlatban vannak megfogalmazva fokozatosan végrehajtható, végrehajtandó feladatok. Azt gondolom, hogy nagyon hosszú az út, aminek mentén a fogyatékos emberek társadalomba történõ integrálása bekövetkezhet. Azt gondolom, hogy ez az egész társadalom érdeke és nem csak a fogyatékos emberek érdeke, következésképp ezen az úton el kellene indulni, még egyszer mondom: azért, mert amúgy is hosszú lesz rajta végigmenni.
Következésképp kérem a népjóléti tárca jóindulatú hozzáállását ehhez a témához, körülbelül azt a jóindulatú, egyetértõ támogató hozzáállását, amit tavaly egész év során, a koncepció megtárgyalása idején és azt követõen is tapasztaltunk, és akkor egy sikerré válhat ez a folyamat, valóban még ebben a ciklusban le tudjuk tenni az asztalra, be tudjuk fejezni ezt a törvényt.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)