DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Országgyûlés! Ókori görög bölcsesség szerint kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni. Úgy látszik, önök ezt a bölcsességet nem ismerik, mert harmadszor is megpróbálnak ugyanabba a folyóba lépni. Harmadszor is súlyos hibát készülnek Bõs-Nagymaros ügyében elkövetni. Elõször követett el az önök jogelõdje súlyos hibát akkor, amikor 1977-ben a szerzõdést megkötötte. A második súlyos hiba az volt, amikor 1989- ben elõször a gyorsításról, majd a felfüggesztésrõl döntöttek. Zárójelben jegyzem meg: ez elég jelentõsen rontotta a hágai perbeli pozícióinkat. Harmadszor pedig most, 1997-98 fordulóján készülnek hasonlóan súlyos hibát elkövetni.
Az elmúlt hetekben ellentmondásos nyilatkozatok sokasága jelent meg. Hadd idézzek ebbõl csak kettõt. Az egyik az építsünk-e gátat vagy ne építsünk gátat kérdésköréhez kapcsolódik. December 3-án Nemcsók János a következõket mondta: "Nagymaros felépítését és a bõsi erõmû csúcsrajáratását egyértelmûen a magyar delegáció elutasította." - December 3. Január 13., Népszava: "A nagymarosi gát felépítését továbbra sem hajlandó vállalni a magyar kormány. A döntést gazdasági, mûszaki és tájesztétikai okok is indokolják, hiszen Nagymaros tájvédelmi körzet." Február 6-a, a Népszabadság tudósítása a kormányülésrõl: "Kiss Elemér elmondta: a duzzasztómûvet Pilismarótnál vagy Nagymarosnál kell megépíteni. Az elõzetes számítások szerint az elõbbi 200 milliárd forintba, az utóbbi 120 milliárd forintba kerülne. Nemcsók János hozzátette: az alsó duzzasztó két optimális helyszíne Nagymaros, illetve Pilismarót." A lap kérdésére, miszerint elképzelhetõ-e, hogy Nagymarosnál gát épüljön, Nemcsók kijelentette: "Minden elképzelhetõ."
A másik kérdés a nullszaldós megállapodással kapcsolatos. Ugyanazon a napon, 1998. február 9-én, hétfõn, MTI-hír: "A Bõs ügyében tárgyaló magyar és szlovák delegáció hétfõn délelõtt megállapodott a nullszaldós megoldásban -, jelentette be újságíróknak Nemcsók János, a Magyar Szocialista Párt országgyûlési képviselõcsoportjának hétfõi ülésérõl távozóban." Ugyancsak hétfõn, ugyanezen a napon: "A nullszaldós elszámolásról, illetõleg a dunacsúni, valamint a dunakiliti duzzasztómû közös üzemeltetésérõl még nem állapodott meg a magyar és a szlovák delegáció a hétfõi budapesti tárgyalásokon, de tovább közeledtek az álláspontok -, jelentette ki a két tárgyalódelegáció helyettes vezetõje."
Mirõl is szól a hágai ítélet? Mirõl is döntött a Hágai Nemzetközi Bíróság? Négy kérdéssel kívánok foglalkozni röviden, hiszen az idõ meglehetõsen szûkre szabott: kell-e gátat építeni, kell-e kártérítést fizetni, érvényes-e az 1977-es szerzõdés, mi a helyzet a vízmegosztás kérdésében? Végül utolsóként szeretnék azzal a kérdéssel is foglalkozni: kell-e félnünk attól, hogy újra Hágához fordulunk.
Az elsõ kérdés: kell-e gátat építeni? Kérem, vegyék elõ a hágai ítéletet, olvassák el annak 134., 138. és 150. szakaszait. Csak az egyiket idézem, a 134-est: "A bíróság azt a tényt sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Nagymaros nem épült meg. Hiszen azzal, hogy gyakorlatilag mindkét fél elvetette a csúcs-energiatermelõ üzemmódot, felépítésének nincs többé semmi értelme." A mási két passzus ezt csak megerõsíti. Nem kell tehát megépítenünk semmit. Sem Nagymarost, sem Pilismarótot. Tegnap ezt már belátta a Szabad Demokraták Szövetsége, ma pedig külügyminiszter úr az expozéjában szintén erre a belátásra jutott. Csak csöndben kérdezem meg: ezt megbeszélte Horn Gyula miniszterelnök úrral is?
Tisztelt Külügyminiszter Úr! Hogyan mondhatja ön ezek után, hogy ez nem releváns? Ezt mondta ugyanis, hogy ez nem releváns. Elértük Hágában az egyik legfontosabb célkitûzésünket, hogy nem kell Nagymarost megépítenünk. (Egy hang: Úgy van!) Ön azt mondta, hogy ez ugyan igaz, nincs benne a hágai ítéletben - pontosabban az van a hágai ítéletben, hogy nem kell Nagymarost megépíteni -, azonban ez nem releváns. Hogyan mondhatja ön ezt? Hogyan mondhatja ön ezt a magyar tárgyalódelegáció összeállítójaként és vezetõjeként? Mert azt megértem, hogy a szlovák fél ezt mondja. Azt megértem, mert világos és egyértelmû, hogy ez a szlovák fél érdeke. De magyar fél hogyan mondhatja ezt? A magyar delegáció hogyan mondhatja ezt? Miért lenne ez a magyar fél érdeke?
(11.20)
A második fontos kérdés: "Súlyos kártérítést kell fizetnünk" - halljuk nap mint nap. "Jobb építeni, mint fizetni", hallottuk a Pénzügyminisztérium egyik munkatársától, különbözõ számok röpködtek itt az elmúlt hetekben, különbözõ arányok hangzottak el, a miniszterelnök úr 1:4 arányról, egy kormányzati elõterjesztés 1:10 arányról beszélt Magyarország rovására. Mit mond a hágai ítélet valójában, ennek a 152. szakasza?
(Az elnöki széket dr. Gál Zoltán, az Országgyûlés elnöke foglalja
el.)
A felek, egyik fél sem - sem a szlovák fél, sem a magyar fél - kérte a kártérítési összeg megállapítását, ezzel szemben a 153. szakasz - amit már sokat idéztek - a nullszaldóról a következõképpen szól: "Tekintettel arra, hogy mindkét fél elkövetett egymást keresztezõ jogellenes cselekedeteket, a bíróság meg kívánja jegyezni, hogy a kártérítés kérdése kielégíthetõen megoldható volna egy átfogó rendezés keretében, ha mindkét fél lemondana pénzügyi követeléseirõl és ellenköveteléseirõl." Ezt mondta a Hágai Bíróság. Kérem, jelöljék meg a hágai döntésnek azokat a szakaszait itt, az Országgyûlés elõtt, a rádióhallgatók és a tévénézõk nyilvánossága elõtt, amely arról szól, hogy a hágai ítélet összegszerû kártérítésre kötelezte Magyarországot. Tegyék meg most, errõl szól ez a vita!
Milyen tárgyalási stratégia az, ahol mi mondjuk el, hogy mennyi a szlovák kártérítési igény, és nem azon fáradozunk, hogy a saját kárunkat, a magyar károkat összegezzük? Helyes tárgyalási stratégia ez? Nem hiszem.
Érvényben van-e az 1977-es szerzõdés? Igen, érvényben van, ezt mindannyian tudjuk, azonban komoly megszorításokkal. Itt is érdemes idézni a hágai döntés néhány passzusát, konkrétan a 134. és a 136. szakaszt: "Ami 1989-ben vagy 1992-ben a jog helyes alkalmazása lett volna, ha akkor kerül az ügy a bíróság elé, az 1997-ben az igazságszolgáltatással való visszaélés lenne." Egy kicsit késõbb: "Elmondható, hogy a vízlépcsõrendszer építésére vonatkozó teljesítési kötelezettségeknek azon a részén, amelyet 1992 elõtt nem építettek meg, az események túlhaladtak. A valóságtól teljesen elrugaszkodott igazságszolgáltatás lenne, ha a bíróság elrendelné ezeknek a kötelezettségeknek a teljes helyreállítását és a dunacsúni létesítmények lebontását, amikor a szerzõdés céljai megfelelõen szolgálhatóak a meglévõ építményekkel." Tehát kérem, olvassák el végre ezt az ítéletet!
A negyedik kérdés a vízmegosztás kérdése, ami az egyik legnehezebb kérdés, hiszen a bíróság itt konkrét mértékekrõl nem rendelkezett, azonban fogódzó itt is van: a 140. szakasz utolsó mondatait szeretném idézni: "A jelen ügy szempontjából ez azt jelenti, hogy a feleknek újból közösen tanulmányozniuk kell a bõsi erõmû mûködtetésével kapcsolatos környezeti hatásokat. Különösen kielégítõ megoldást kell találniuk a Duna régi medrébe és a folyó mindkét oldalán lévõ mellékágakba bocsátandó vízmennyiséget illetõen." Ezek után fel kell tennünk a kérdést, hogy miért a félelem, hogy esetleg újra Hágához kell fordulnunk.
Külügyminiszter úr! Ön azt mondta a vitaindítójában, hogy ez kiszámíthatatlan és kockázatos. A kalandorakcióknak én sem vagyok híve, de gondolkodjunk egy kicsit logikusan és használjuk újra csak a hágai ítélet ide vonatkozó passzusait! Kötelezhet-e bennünket a nemzetközi bíróság bárminek is a megépítésére? Azt hiszem, az elõbb elég világosan sikerült bebizonyítani - ráadásul ebben úgy tûnik, hogy most már mindannyian egyetértünk, az SZDSZ is, az MSZP is és valamennyi ellenzéki párt -, hogy az ítéletben ilyen passzus nincs, ennek következtében egy következõben sem lesz.
Súlyos kártérítésre kötelezhet bennünket a hágai testület. Valóban? Azok után, hogy a nullszaldót javasolta a feleknek? Lehet- e kedvezõtlenebb számunkra egy újabb ítélet a vízmegosztás kérdésében? Komolyan gondolják-e önök, hogy a jelenleginél is kevesebb vizet fogunk kapni egy következõ hágai döntés következtében?
Mindezeket figyelembe véve teljesen érthetetlen a Horn-kormány tárgyalási stratégiája, amit egy mondatban úgy lehetne összefoglalni: nullszaldó a csúcsrajáratás fejében. Mi az az ok, ami miatt Magyarország ellentételezi azt, amit a bíróságtól már megkapott? Miért kellene fizetnünk azért, amit a bíróságtól már megkaptunk? (Zaj, közbeszólások az ellenzéki pártok soraiban.)
Végül még egyetlen kérdésrõl szeretnék beszélni, ez pedig a kisebbik koalíciós pártnak, az SZDSZ-nek a helyzete és pozíciója.
Én örülök annak, hogy az SZDSZ végre belátta azt, hogy nem kell semmit sem megépíteni. Annak is örülök, hogy végre elolvasta a kormány ügyrendjét, és rájött arra, hogy vétójoga van ebben a kérdésben. Az ellenzék parlamentáris eszközei nem elegendõek, hogy az MSZP politikai ámokfutását megakadályozzák (Moraj, közbeszólás az MSZP soraiból: Nocsak!), de az SZDSZ meg tudja akadályozni, hogy ez a lázálom valóság legyen. Nem kell mást tennie, mint hûnek lennie tíz évvel ezelõtti önmagához, nem kell mást tennie, mint a kormány ügyrendjében biztosított vétójogát gyakorolnia. Önök azért vállalták - legalábbis ezt mondták - a közös kormányzást az MSZP- vel, hogy az országot és a jövõ nemzedékét hosszú évekre kényszerpályára terelõ, súlyos kormányzati tévedéseket megakadályozzák. Emlékezzünk: Szívvel, ésszel, tisztességgel! No, erre még van két és fél hónapjuk.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)